Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-31 / 203. szám

8. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 30., SZOMBAT- Verselő----------------­A lélek hajnala Mikor a részegek ahó-s vérszínü hajnal Jöttén sajogva már érzik az Ideált, Rajtuk titkos erő üli meg bosszúját, És az ittas barom mélyén felsír egy Ángyai Elérhetetlenül Átszellemült Egek Azúrja int nekik, áléit szivük gyötörvén, És mélyül és ragyog és vonz, miként az örvény -, így, istennőm, Te szent, Te tiszta és remek, Sok kába orgiám füstölgő éji üszkén Emléked egyre szebb, mzsásabb lángban ég, S kitágult két szeme káprázik egyre még, Mint ha a gyertyafényt a nap sápasztja büszkén, Én fantomom! Tüzed rám egyre győzve csap, Óh, fényem lelke, Te, örök világa Nap! Százharmincöt évvel ezelőtt, 1867. au­gusztus 31-én hunyt el Charles Baude­laire francia költő. Igazi bohém volt, apai örökségét is elköltötte. 1857-ben megjelent fő művét, A romlás virágai című kötetét élesen támadták „isten- gyalázó és erkölcstelen” volta miatt. Szimbolikus sorai kora társadalmát bí­rálták. A magyar költők is tanultak tő­le, főleg Ady és a nyugatosok. Fenti versét Tóth Árpád fordításában olvas­hatjuk. Rejtvényekkel nyertek Januártól a rejtvénykedvelők naponta találnak feladványokat lapunkban. Minden héten hat felnőtt- és hat gyerekrejtvényt közlünk hétfőtől szombatig. Beküldhetik mind a hatot, mert nagyobb az esély a nyerésre, de egy-egy megfejtéssel is részt ve­hetnek a sorsoláson. Szomba­tonként közöljük a nyertesek névsorát. A múlt héten megjelent ke­resztrejtvények megfejtése: nyegle, égőfej, veres, igézet, belekap. Nyertesek: Bujdosó Vilmos (Békés), Bondár Gáborné (Kamut), Kovács Ist­ván (Nagykamarás), Szitáné Lajos Ilona (Orosháza), Tóth Pálné (Kondoros). A gyerekeknek szóló rejtvé­nyek beküldői közül nyert: Varjú Diána Enikő (Oroshá­za). A felnőtt nyerteseinknek egy-egy Utazások az elnökkel című könyvet, Diána Enikőnek egy társasjátékot küldünk ajándékba. A nyereményeket postán juttatjuk el a nyertesek­nek. /'hétvége Az iskolakezdés a családtól is alkalmazkodást igényel A diákoknak fel kell készülniük a kötöttségekre A tanévkezdet még a jó tanulóknak is stresszes időszak. A család segít­sége és iskolás tagjaihoz való alkal­mazkodása nagyon megkönnyítheti az átállást, s elősegítheti, hogy az új tanévben sikeres legyen a nebuló. A most kezdődő új tanévben 117 ezer tanuló az általános iskolában, nagyjá­ból ugyanennyi szakmunkásképzőben, szakközépiskolában, illetve gimnázi­umban kezdi tanulmányait. A szülőket az anyagiak előteremtése mellett az a gond is foglalkoztatja, hogy mennyire lesz sikeres fiuk-lányuk előmenetele az „iskola rögös útján”. Nem véletlenül hivatkozom az anya­giakra, hiszen komoly költséget jelent a gyermekeket nevelő szülőknek az isko­lakezdés. Már az általános iskola első osztályába lépőknél is 13-15 ezer forin­tos kiadásra lehet az induláskor számí­tani. A felsőbb osztályok, gimnáziumok tanulóira, egyetemistákra pedig még sokkal többet kell költeni. A kormány­zat 3 milliárd forintot szánt az őszi, két­szeres családi pótlékra, ami persze se­gítség, de nem oldja meg az esetleges anyagi nehézségeket. Az iskolakezdés másik velejárója a pszichés felkészítés és felkészülés. Az előbbi főleg az általános iskolát kezdők­re vonatkozik, de azokra is, akik most lépnek át a középiskolába. Pszichológi­ai szempontból az iskolai tanulás alap­vetően megváltoztatja a gyermeki sze­mélyiség további fejlődését, sőt a gyer­meknek a családban elfoglalt helyzetét is: a tanulás és körülményei kerülnek az otthoni figyelem központjába. A já­ték helyébe mindinkább a szándékos tevékenység lép, legfontosabb lesz a ta­nulás, s persze az osztályzatok, az isko­lai előírások betartása, a kötelességek teljesítése. Az iskolakezdés előtt családi körben beszélni kell mindezekről. Ne félelem­keltően mutassuk be az iskolát, de illú­ziókat se keltsünk! Nem ajánlatos di­csekedni, hogy milyen jó tanulók vol­tunk, még ha igaz is. És megesik olykor, hogy gyermekünk megtalálja a fiók mé­lyén az egykori bizonyítványt, kibetűzi a jegyeket, amelyek utólag szépültek meg emlékezetünkben. Az iskolakezdésre való beállítódást azoknál is szükséges elősegíteni, akik nem kisiskolások. A nyári kötetlenség után lelkileg fel kell készülni a tanu­lóknak a rendszeres, tudatos munká­ra; a jó időbeosztásra, a kötöttségek­re. A felső tagozatosoknál kifejezetten új helyzet a több tanáros rendszerre való áttérés, ami differenciáltabb alkalmaz­kodást feltételez, ezzel együtt természe­tesen megnövekszik a tananyag meny- nyisége is. A középiskolába kerülőknél mindezek hatványozottan jelennek meg. Nem haszontalan, ha a szünidő vé­gén már barátkoznak a tanulók a visz- szatérés gondolatával. Rendezgetik a ta­valyi tankönyveket, előveszik a füzete­ket. Nem árt, ha a helyesírás gyakorlása céljából néhány mondatot nap-nap után lediktáltatnak maguknak, majd ki­javítják a hibákat. Egyszóval a néhány nap, ami még a tanév kezdetéig rendel­kezésre áll az önfeledt szórakozásra, pi­henésre, lazításra, nem ellentétes azzal, hogy készüljenek tíz kemény hónap munkájára. Ami pedig legalább olyan fontos, mint amiről eddig szóltunk: nemcsak az iskolásoknak, hanem családjuknak is alkalmazkodni kell a megváltozott életrendhez. Ez bizony a család többi tagjától is kisebb-nagyobb lemondást, sok alkalmazkodást igényel, az étkezési időpontoktól akár a televíziózási és más, addig bevett szokás megváltozta­tásáig. Dr. Takács Ilona Szeptember közeledtével előkerülnek az iskolatáskák, a játék helyett a tanulás kerül a középpontba Húsz éve hunyt el Ingrid Bergman Három Oscar-díjat kapott tehetségéért Húsz éve, 1982. augusztus 29-én halt meg Ingrid Bergman svéd szár­mazású, háromszoros Oscar-díjas amerikai színésznő, aki friss, ter­mészetes északi szépségével telje­sen elütött a hollywoodi filmcsil­lagoktól. A Stockholmban született Ingridet né­met származású édesanyja kétévesen hagyta árván, apja egy évtized múlva követte. Rokonok nevelték fel, de nem volt szegény. Öröksége lehetővé tette, hogy a Királyi Drámai Színház színész­iskolájában tanuljon. Az igazi áttörést az 1939-ben készült Intermezzo jelen­tette számára, népszerű lett, Svédor­szág egyik legnagyobb sztárja. A film eljutott Amerikába is, ahol David 0. Selznick producer felfigyelt Bergmanra és Hollywoodba hívta. Első amerikai filmje — és egyben első angol nyelvű alakítása - az Intermezzo amerikai változata volt, amelyben az akkori idők egyik legnépszerűbb sztár­jával, Leslie Howarddal játszott együtt. Bergman ezután aláírta a Selznick által ajánlott hétéves szerződést, s ezzel megszületett az 1940-es évek legnép­szerűbb színésznője, aki friss, termé­szetes északi szépségével teljesen el­ütött a hollywoodi filmcsillagoktól. Igazi mozisztárrá máig legnépsze­rűbb filmjében, a Casablancában vált, Humphrey Bogart oldalán. Első Oscar- díját 1944-ben a Gázláng című pszicho- thriller főszerepéért kapta. A Selznick- kel kötött szerződés lejártával Bergman a szabadúszást választotta. Szerepkört is váltott, 1948-ban a Diadalív árnyéká­ban című filmben prostituáltat alakítot­ta. 1945-ben készült el Roberto Rosselli­ni neorealista mesterműve, a Róma nyílt város. A film annyira magával ra­gadta Ingrid Bergmant, hogy levélben közölte a rendezővel: szeretne vele együtt dolgozni. 1949-ben Itáliába uta­zott, a következő évben pedig eljátszot­ta a Stromboli főszerepét. A közös munka alatt a rendező és a női fősze­replő egymásba szeretett, sőt Bergman gyermeket várt, mialatt házassága Peter Lindström svéd sebészorvossal még ér­vényben volt. A nemzetközi botrány nem maradt el. Válása után gyorsan összeházasodott Rossellinivel, de ártat­lan imázsa sokat veszített a fényéből. Rossellinivel való hatéves együtt­működésük során közösen létrehozott filmjeik közül egyik sem aratott osztat­lan sikert, házasságuk megromlott, pénzügyi forrásaik elapadtak, nem sokkal ezután el is váltak. Bergman harmadik férje Lars Schmidt svéd szár­mazású színházi producer volt, akivel 1958-ban házasodtak össze. Ingrid Bergman három házasságából négy A svéd színésznőnek három házasságából négy gyermeke született gyermek született. Ikerleányai közül Isabella Rossellini szintén híres film­színésznővé vált. 1957-ben az Anastasia címszerepé­ért megkapta második Oscatidíját, „bűneit” hivatalosan is megbocsáttat tak. A filmezésen kívül ezután fellépett színházakban, sőt próbálkozott a te­levízióval is. Harmadik Oscar-díját 1974-ben szerezte meg a Gyilkosság az Orient Expresszen című krimiben nyújtott epizódalakításáért. 1978- ban visszatért Svédországba s elvál­lalta az Őszi szonáta egyik szere­pét. Ez volt az első és egyetlen alka­lom, amikor a legendás rendezővel, Ingmar Bergmannal együtt dolgo­zott. A hetvenes évek végétől egészsége megromlott. Éveken keresztül próbált megküzdeni a szörnyű betegséggel, a rákkal. Pontosan a hatvanhetedik szü­letésnapján hunyt el Londonban. Sebők Márta Szezonvégi kiárusítás a G-Texben. Gyula és Békéscsaba között a 134-es kilométerkőnél a G-Textil Kft. 4000 m’-en óriási cipő- és ruhavásárt tart akészlet erejéig. A nyári Megkezdtük az őszi kollekció akciós árusítását is! EGYES TERMÉKEKBŐL KETTŐT FIZET HÁRMAT KAP AKCIÓ! ♦ Nöl, férfi, gyermek nyári cipők, szandálok, papucsok féláron, már 250 Ft-tól. (őszi modellek Is) ♦ Új férfi- és női pólók már 350 Ft-tól! ♦ Holland, új, minőségi függönyök akciós ároR 580 Ft/darabtól. ♦ Őszi pulóverek már 600 Ft-tól, kabátok, cipők akciós áron! ♦ Rövidáru, méteráru végkiárusítás féláron. ♦ Munkaruha, katonai ruha, szerelőoverálok termelői áron. egyedi megrendelésre is. ♦ Kerti bútorok, kempingcikkek óriási választékban, akciós áron a készlet erejéig. ♦ Kaspék 15% engedménnyel. ♦ Holland, használt bútorok akciós kiárusítása. ♦ Jó minőségű, használt ruha 1000 m’-en 100 Ft/db ártól, farmerek 200 Ft, pólók 200 Ft, gyerekruhák 200 Ft stb. ♦ Használt munkaruha érkezett már 500 Ft/db-tól. ♦ Megérkeztek az Iskolakezdéshez az új Iskolatáskák, tolltartók, egyéb kiegészítők. tfeaS i>j‘aídsi-í'jLiíj3j yáj~ií£izé Nézzen be hozzánk, biztos nem távozik üres kézzel! ) Tel.: (66) 362-439,^66) 466-269. 3 Nyitva tartás: h.—p. 9—18, szó.—v. 8—13 óráig. Menüs étkeztetés Masz^Csárda hetente változó étlappal! HÄti előfizetés esetén E D V EZM É N YT biztosítunk kedves vendégeinknek! Békéscsaba, Árpád sor 1. (ingyenes parkolás). Tel.: (66) 446-625. Mindennap 10-24 óráig várjuk Önöket melegkonyhával, hűtött italokkal, kedvező árakkal. Hét végén élőzene. Vállaljuk állófogadások, családi és céges rendezvények lebonyolítását 120 főig (lakodalmak, osztálytalálkozók, családi, baráti ebédek, vacsorák nagy kedvezménnyel), valamint hidegtálak készítését és házhoz szállítását. Békéscsaba, Árpád sor 1, (ingyenes parkolás). Tel.: (66) 446-625. I A WELDING 300 Fémfeldolgozó Kft. FELVÉTELT hirdet ■ MiBVlilliHl Kl R fl Sr fe I az alábbi munkakörök betöltésére: FÉMIPARI SZAKMUNKÁS P» BETANÍTOTT MUNKÁS FT CO-HEGESZTŐ Elbeszélgetés ideje: 2002. szeptember 3. (kedd), 13 óra. Helye: Welding 300 Fémfeldolgozó Kft., § 5600 Békéscsaba, Berényi út 134.

Next

/
Thumbnails
Contents