Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-29 / 201. szám

2. OLDAL ________Hírek_______ OR BÁN VIKTOR tévedett, amikor a politikáján változta­tott - jelentette ki Mikulás Dzurinda. A szlovák miniszter- elnök úgy fogalmazott a pozso­nyi Új Szó online-fórumán, hogy mindamellett helyénvaló­nak találja a vitát arról, vajon földrészünkön az európai vagy a nemzeti politika irányának keil-e túlsúlyba kerülnie. A kedvezménytörvényre utalva . Dzurinda elmondta: nagyon örül, hogy Medgyessyvel sike­rül megegyezni a „kényes tör­vény alapkérdéseiben”, mti BRÜSSZELBEN az Európai Bizottság javaslatot tett egy új uniós katasztrófaenyhítési se­gélyalap létrehozására, amely­nek összege évi 500 millió és egymilliárd euró között lenne. A biztosok testületének ülésén elfogadott javaslat értelmében az alapot természeti, ipari és környezeti katasztrófák esetén lehetne felhasználni, mti RUDOLF SCHUSTER fia egy előre nem vonta vissza az is­meretlen tettes elleni feljelenté­sét, bár a bécsi vizsgálatok sem igazolták a szlovák államfő családjának gyanúját, miszerint Schustert megmérgezték. Oszt­rák orvosai szerint a szlovák elnök felderítetlen betegségé­nek hátterében belgyógyászati, immunológiai problémák lehetnek, mti NÉMETORSZÁGBAN a szép temberi választások előtt javul­tak a kereszténypártok (CDU- CSU) választási ídlátásai. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív napilap olyan kimutatást közölt, amelyben a CDU-CSU átlépte a negyvenszá­zalékos határt, bár az erősödés egy százalék alatt maradt, mti HELIKOPTEREK támogatásá­val izraeli páncélozott jármű­vek nyomultak be Gáza városá­tól délre a palesztin autonóm övezetbe, miután az izraeliek tudomására jutott: a tenger felől fegyvereket csempésznek a szárazföldre. A partszakasz előtt felsorakozott izraeli hadi­hajók fémhordókat vetettek ki a tengerre, hogy meggátolják a fegyvercsempész vízi járművek mozgását, mti TBILISZI állításával ellentét­ben nem orosz vadászgépek, hanem a grúz légierő bombáz­ta múlt pénteken a grúz-orosz határ mentén fekvő Pankiszi- szorost - állította az orosz tö­megtájékoztatás. Moszkva vád­jai szerint Tbiliszi gyakorlatilag elveszítette szuverenitását a te­rület fölött, amelyet csecsen szakadár fegyveresek uralnak. Idén rendszeressé váltak az összecsapások az átszivárgó csecsének és az orosz határőr­ség között. MTI SZLOBODAN MILOSEVICS hatalma idején atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában, és az 1998-ban félbeszakított program már előrehaladott álla­potban volt. Ilyen találgatások azután láttak napvilágot, hogy a múlt héten a legnagyobb titoktartás és legszigorúbb biz­tonsági intézkedések mellett hatalmas mennyiségű dúsított urániumot szállítottak el a Belgrád melletti vincai atom­kutató intézetből Oroszország­ba. A csaknem 800 kilogramm súlyú hasadóanyag elegendő lett volna két és fél nukleáris robbanófej előállítására, mti II. JÁNOS PÁL PÁPA szolida­ritását fejezte ki az európai és ázsiai árvíz áldozataival és károsultjaival. A katolikus egy­házfő szokásos általános kihall­gatásán hangot adott meg­döbbenésének, hogy az elmúlt hetekben dúló ítéletidő milyen pusztításokat okozott Európá­ban és Ázsiában, mti ■ VILÁG TÜKÖR 2002. Augusztus 29., csütörtök Egymilliárdan ivóvíz nélkül Több jogot, munkát követelnek a tüntetők fotó: europress/epa A világ több mint egymilliárd lakosa kénytelen nélkülözni a tiszta ivóvizet, és csaknem 2,4 milliárdan nem részesülnek megfelelő egészségügyi ellátásban. Többek között ezekről a témákról tárgyaltak tegnap a johannesburgi Föld-csúcson. Johannesburg A dél-afrikai országban zajló nagyszabású tanácskozáson olyan terveket dolgoznak ki, amelyek 2015-ig - legalábbis az érintettek ötven százaléka számá­ra - megoldaná az égető gondo­kat. További probléma, hogy a vi­lág lakosságának hatvan százalé­ka 2030-ban nagyvárosban él majd, s a fejlődő országokban lesz található ekkor a világ városi népességének kilencven százalé­ka. Az erőteljes városiasodás ki­hívása éppen azokban az álla­mokban lesz a legnagyobb, ame­lyek a legkevésbé vannak erre fel­készülve. A fenntartható fejlődésről folytatott johannesburgi csúcsér­tekezlet kérdésköreinek hatvan százalékában már közös nevező­re jutottak a résztvevők. Mintegy ötven kérdéskörben kellene megegyezniük ahhoz, hogy a ta­nácskozás hatására érdemben fejlődhessen a környezetvéde­lem, és számottevő segítséget kapjanak a gazdaságilag fejletlen országok. A zárónyilatkozat tervezeté­ben szereplő olyan fontos kérdé­sekről sikerült már megállapodni, mint például az élővilág változa­tosságának megőrzése, és a lá­nyok iskoláztatása. A Föld-csúcs befejezésekor a tervek szerint a politikai nyilatkozat mellett egy közel hetvenoldalas cselekvési programot is alá fognak írni a résztvevők. A cselekvési program a tíz éve Rió de Janeiróban a kör­nyezetvédelem és a gazdasági fej­lődés összehangolása érdekében elfogadott vállalások részletezé- sét is magában foglalja. _______■ A csehek uniós képei Vladimír Spidla cseh kormányfő bejelentette: az általa irányí­tott kabinet „kiemelt figyelmet” szentel az ország EU-csat- lakozásának, s ennek részeként a közép-európai térségnek. Prága Az uniós célok megvalósítását Csehországban több, és sokszor nagyobb gond kíséri, mint az Eu­rópai Unió 13 tagjelöltjének zö­ménél. Ezek leküzdése - a német Die Welt megfogalmazásában - „sok munkát követel a tavaszi vá­lasztásokon hatalomra került kor­mánytól. Bár első számú feladat­ként jelölte meg a gyors belépést, ám nem akármilyen ellenfelekkel kell számolnia”. Ezek közül csak az egyik a par­lamenti ellenzék, amely mind­össze egyetlen mandátummal rendelkezik kevesebbel, mint az „Európa-párti” kormányzat. A konzervatívok (ODS) most furcsa módon éppen annak a Václav Klaas ex-miniszterelnöknek a szellemi vezérletével keveredtek „euroszkeptikus” hírbe, aki an­nak idején az ország EU- tagkérelmét beterjesztette. Az ODS vezetősége tavaly óta csak olyan EU-t tud elképzelni, amely nem több valamiféle szabadke­reskedelmi övezetnél, s nem ha­sonlíthat politikai közösséghez, a legkevésbé pedig föderációhoz. Ezt többek között „nemzeti önér­zettel” magyarázzák, nem titkol­va, hogy pártjukban úgy vélik: „a németeknek az EU révén az ölük­be hull az, amit a második világ­háborúban nem tudtak megkap­ni”. Érveik között szerepel töb­bek között a (a háborút követően németek és magyarok kitelepíté­sére született) Benes-dekrétumok körüli vita is: ez nem akadályoz­za ugyan az EU-tagságot, de alig­ha válik lezárt üggyé a belépéssel. A legújabb közvélemény-kuta­tás azt jelzi, hogy a cseheknek mindössze 42 százaléka támo­gatja az ország EU-tagságát, s a lakosság mintegy négytizede bizonytalan. Az uniós hívek szá­mára viszont kétségkívül re­ménykeltő, hogy az ODS szava­zótáborának jelentős hányada a vállalkozók köréből való, akik üzleti érdekeik alapján kétszer is meggondolják, hogy a szavazó- fülkében végül az EU-tagság el­len szavazzanak. Ezt az sem kérdőjelezi meg, hogy Prágának is nehézségeket okoz az EU-n belüli agrárreform körüli huzavona. Az Unió ugyan­akkor hatékony lépéseket vár el a csehektől többek között a ver­senyjog érvényesítése, a korrup­ció elleni harc, a közigazgatás de­centralizálása, a szellemi alkotá­sok védelme terén. A brüsszeli normákhoz igazodva ráadásul azt is előírják, hogy a nemzeti italok közül a jövőben csakis a tiszta gyümölcsalkoholt tartal­mazó szilvóriumot nevezhetik Slibowitznak. KOCSIS TAMÁS ÁLLÁSPONT KERCZA IMRE Elhiszem Zsarolással kényszeríttették együttműködésre az állambiz­tonsági szervek Boros Imrét, az Orbán-kormány PHARE-mi- niszterét, az MDF országgyűlési képviselőjét. Ezt maga az érintett jelentette be az MTI-hez elküldött közleményében. Elhiszem neki. Boros Imre korábban határozottan cáfolta, hogy a Belügyminisztérium III/II-es osztályának tisztje lett volna. Azt azonban elismerte: kapcsolatban állt az állambiz­tonsági szervekkel. Elhiszem neki. Azt is elhiszem, hogy nem volt kapcsolata az állambiztonsági szervekkel, meg azt is, hogy jót akart, amikor kapcsolatot létesített - vagy vele kapcsolatot létesítettek - az állambiztonság emberei. Nem ér­dekel, kinek van igaza. Az sem, hogy melyik állítás igaz. Eszembe jut Horn Gyula ex-miniszterelnök egyik klasszikus értékű mondása: nem ismerek olyan politikust, aki 1989 után született volna. Ebben a mondatban számomra több bölcses­ség van, mint amennyit a magát ma tisztára mosni kívánó magyar politikusok összesen össze tudnak hordani Ez a mondat azt jelenti számomra, hogy egy korban éltek, amely tele volt ellentmondásokkal, s amely nemcsak sikerekre kár­hoztatta az embereket, hanem megalkuvásra, ha úgy tetszik, az élni akarás érdekében kompromisszumokra is. Azt is, hogy senki sem lehet csak fekete vagy fehér. Horn Gyula számomra azért hiteles politikus, mert a Cölö­pök című könyvében feltárta a múltját, és vállalta azt. Úgy lett miniszterelnök, hogy mindenki tudta: 1956-ban karhatal- mista volt. Azt is, hogy miért állt be a pufajkás seregbe. Nehéz vallomás lehetett, és nehéz volt megélni is. Horn Gyu­la megtette. Azt nem értem, hogy az őt követő politikusok miért nem merik megtenni. Elhiszem nekik, hogy jót akar­tak, hogy az ország jövőjéért dolgoztak akkor, amikor vállal­ták ezt a feladatot. Akkor úgy látták, hogy hasznos. Vagy leg­alábbis nem árt az országnak. Élni akartak, és élni hagytak. Nem lenne ma egyszerűbb az életünk, ha vállalnák a múltat? Én is vallom, nincs ma a magyar közéletnek olyan politiku­sa, amelyik 1989 után született volna. Eljön az idő, amikor lesz, és akkor ezeket a kérdéseket már nem lehet föltenni. Ezt is elhiszem. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 ÁRPÁSI ZOLTÁN Köznép, erkölcs, politika Valakinek végre választ kellene keresni arra a kérdésre, miért hagyja hidegen a magyar közvéleményt: ki volt ügynök, el­hárító, kém a proletárdiktatúrában. Miként lehetséges, hogy a dolgozó magyar nép széles rétegei - ahelyett, hogy kiátkoz­nák a szovjetekkel „kollaboráló" ügynököket, kémeket, kém- elhárítókaú- a D-209-es elvtársat a népszerűségi lista élére szavazza. Eközben egyre hátrébb csúsztatja az erkölcs és tisztaság nevében a múlt számonkérésén fáradozókat. Alighanem arról lehet szó, hogy a köznek elege lett a múlt­ból. A halottak eltemette és meggyászolta. De mert képtelen kiigazodni az utóbbi tízegynéhány évben történteken csak a jövővel hajlandó foglalkozni. A statisztikai adatok szerint mintegy 4,8 millió magyarnak, a lakosság csaknem felének - életkori sajátosságainál fogva - nincs meghatározó élménye a Kádár-rendszerről (8,5 milliónak ötvenhatról!). Másfelől az említett közel fél országnyi népességnek kisebb gondja is na­gyobb annál: ki, hol, mit ügynökösködött vagy elhárított tizen- valahány évvel ezelőtt. Lakást, munkát, kocsit, élhető életet akar, jólétet, a hallomásból ismert kádári biztonságot (gazda­gabban és szabadon) vagy polgári jólétet - kinek mi tetszik. Ha úgy tetszik, ügynökök, kémek és kémelhárítók nélkül. Végül, hogy még bonyolultabb legyen a képlet: miközben jó néhány politikus azt reméli, hogy a köznép ítéletet mond majd az érin­tettekről, utóbbiaknál az önkritika nyomával sem találkozunk. Megválaszolandó kérdés: a tekintélyét vesztett politikusi garnitúra mit vár az átlagemberektől, akik elé az élet naponta magas erkölcsi követelményeket támaszt? EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-9M3M23 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hfvás dija: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Nem mindenki veri a harci dobot Ha Iránt is támadás érné, megfizettetné az árát Az Irak ellen tervezett fellépés ügyében tovább tart a nyilatko­zatháború. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője tegnap azt hangsúlyozta, hogy az elnök még nem döntött az akcióról, az alelnök ugyanakkor sürgeti a megelőző katonai csapást a bagdadi rezsim ellen. Washington Colin Powellt állítólag azzal bíz­ták meg, hogy hajtson fel nem­zetközi támogatást a katonai művelethez, illetve hogy „segít­sen verni a harci dobot”, a kül­ügyminiszter azonban napok óta hallgat Irak ügyében. Cheney alelnök minapi beszédé­nek hatására Irak diplomáciai el­lenkampányba kezdett, s Lon­donban egy dollárral emelkedett a kőolaj ára. Richard. Armitage amerikai külügyminiszter-he­lyettes ugyanakkor Tokióban Japán támogatását igyekezett megszerezni egy esetleges had­művelethez. Az Egyesült Államok első szá­mú katonai szövetségesei, a bri­tek többsége hibásnak tartja George Bush iraki politikáját, és ellenzi, hogy Tony Blair kormány­fő támogasson egy Bagdad elleni amerikai katonai fellépést. A leg­újabb felmérés megkérdezettjei­nek 52 százaléka véli úgy, hogy egy Irak elleni háború tervével Bush rossz úton halad, és ugyan- ennyien óvják Tony Blairt a wa­shingtoni politika támogatásától. Egyébként a bagdadi egész­ségügyi minisztérium állítása szerint az Irak ellen 1990 óta ér­vényben lévő ENSZ-büntetőin- tézkedések következtében több mint százezer iraki - közöttük 46 ezer öt év alatti gyermek - halt meg tavaly december elejétől július végéig különböző betegsé­gekben, illetve rosszul tápláltság miatt. A szóban forgó betegségek között a hasmenést, a különböző szív- és légúti problémákat, a rá­kot, a magas vérnyomást, és a rosszul vagy alultápláltságot említetté a közlemény. Az iráni elnök figyelmeztette Washingtont: ha bekövetkezik az Irak ellen tervezett katonai akció, ne akarják az amerikaiak a konf­liktust kiterjeszteni más orszá­gokra. Ha Iránt is támadás érné - mondta Mohammed Hatami -, az ország megfizettetné annak árát a támadóval. ■ CIB BANK 5600 Békéscsaba, Szt. István tér 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 Érvényes: 2002.áprllis 1-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét 50EFI-1MR 1MFI­5MFt 5M Ft­10M Ft 10M Ft lelett Lekötést idő Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Évei kamat |%) EBKM Eves kamst (%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7.00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárai előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat (%} EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50eFt-2M Ft 4,500 4,66 2M Ft lelett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) Lekötési Idő Évet kamat {%} EH1F 1 hő 6,850 6,85 3 hő 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hő 6,600 6,60 • Az EHM kamata az éves kamattal megegyezöek. HITELEK Magánszemélyek részére CI8 Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredmé­nyétől iúgg. Ingatlanfedezet mellett nyújtott ■ lakáscélú htel kamata 12,99 %- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 -22.12%, I -10 éves futamidőté CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamalpenödus 5,75 % 5 éves kamatpehódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99% CiB^0640 242 242

Next

/
Thumbnails
Contents