Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-29 / 201. szám
2002. Augusztus 29., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Fiatalít az MSZP Budapest A Magyar Szocialista Pártnak több mint 200 fiatal önkormányzati képviselőjelöltje lesz. Erről Újhelyi István, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták elnöke beszélt az MSZP szerdai sajtó- tájékoztatóján. Tájékoztatása szerint a 20 és 35 év közötti önkormányzati képviselőjelöltek feladatai közé tartozik a korosztály képviselete. Tóbiás József pártigazgató elmondta, hogy az MSZP-nek egy kivétellel mindenütt elkészültek a megyei listái. A 22 megyei jogú városban a szocialistáknak önálló, közös és támogatott polgár- mesterjelöltjei egyaránt lesznek.■ A politika az ombudsmani hivatalt sem kerüli el Budapest Tevékenységéhez méltó épületbe költözött az ombudsmani hivatal, s jelenleg több átfogó vizsgálat vár lezárásra. „A hivatal költségvetéséből új szeleket mozgásba hozni nem nagyon tudunk” - mondta lapunknak Takács Albert, jelezve ezzel a hat éve működő intézmény korlátáit is. Az egy éve hivatalban lévő ombudsmanok sok ügyet örököltek elődeiktől, mára azonban az ügyhátralék háromnegyedét - azonos munkatársi létszám mellett - feldolgozták. Őszre valamennyi régebben indult panaszt megnyugtatóan rendezni tudnak. Az ombudsmani hivatalba 2001-ben 5264 új beadvány érkezett, ez mintegy 700-zal kevesebb az előző évinél. Az állam- polgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese tapasztalata szerint kevesebben panaszkodnak a rendőrségre, az adóhivatalra, vagy például szociális ügyekben, ellenben az önkormányzatok és bizonyos közszolgáltatók működésével egyre többen elégedetlenek. Ajánlásaik fogadtatása kedvező - nyilatkozta lapunknak Takács Albert. Igaz, mint mondta, egy-egy ajánlásuk utóéletét nehéz nyomon követni, mert többnyire beruházást, átszervezést igényelnek. A biztos érdekesnek tartja, hogy többnyire a kisebb települési önkormányzatok engedik meg maguknak, hogy a fülük botját se mozdítsák az ombudsmanok megkeresésére, adatkérésére. Egy minisztérium, főhatóság tudja, hogy a presztízsének árthat, ha nyilvánosságot kap az ombudsmani hivatallal fennálló nézeteltérése, a kistelepülések azt gondolhatják, hogy helyi, viszonylag kevesebb lakost érintő gondjaik nem kerülnek majd reflektorfénybe. Akad, amikor nem is az ajánlást utasítja el egy szervezet, hanem megkérdőjelezi a biztosok jogosultságát ahhoz, hogy a tevékenységét górcső alá vegye. Legutóbbi ilyen eset, amikor a részvénytársasági formában működő Diákhitel Központ „egyeduralmát” kritizálta a hivatal. Takács Albert elismeri, hogy egy rt. nem hatóság, azonban miután kizárólagos szolgáltatást nyújt, mégiscsak feladatuk a vele szemben megfogalmazott panaszokat kivizsgálni. Jelenleg több olyan ügy is fekszik az ombudsmanok asztalán, amelyeket az általános helyettes ítélete szerint a politika körülleng. Ezekben az esetekben igyekeznek a megszokottnál is körültekintőbben eljárni, s olyan ajánlást megfogalmazni, amely mindenképpen kiállja az idők próbáját. A július 4-i, Erzsébet hídon történt demonstrációval kapcsolatban már körvonalazódott Takács Albert véleménye, ám ajánlása megfogalmazására még várni kell. Mint mondta, az ügy végleges lezárása előtt pontosan tisztázni kell, hogy egy törvényes célokért és törvényes keretek között zajló demonstráció kapcsán a rendőrség alkotmányosan mit, mikor és hogyan tehet, illetve kell megtennie. Hiába politikasemleges az iskola, mégis annak szele lengi körül azt a vizsgálatot is, amelyet az oktatási miniszterrel közösen végeznek az oktatási intézményekben felfelbukkant választási propaganda kapcsán. További átfogó vizsgálatok zajlanak a menekültügy- gyel és a börtönviszonyokkal kapcsolatosan, de vizsgálatok folynak a szociális intézményekben és a laktanyákban is, miként tartják tiszteletben a beutaltak, illetve a kiskatonák emberi jogait. Takács Albert szerénynek tartja a hivatal által felhasználható forrásokat, mint fogalmaz: „új szeleket mozgásba hozni ennyi pénzből nem lehet”. Igény volna rá, hogy munkatársaival gyakrabban települjön ki vidéki helyszínekre, hiszen az emberekhez közelebb kell hozni a hivatalt. Egy-egy ilyen kiruccanás - amelyre legközelebb Győrben kerül sor - nagyon sok pénzt felemészt, ám erre áldozni kell - véli Takács Albert. HORVÁTH MACDOLNA Mécs-bizottság: Tóth figyel Budapest Az Országgyűlés dönt majd a Mécs-bizottság jelentéstervezetének nyilvánosságra hozataláról. Ezt a bizottság elnöke mondta a rádió Krónika című műsorában. Azt is, hogy a két hét múlva kezdődő őszi ülésszak feladata lesz legitimálni a bizottság megállapításait, amely azért tudott csak jelentéstervezetet készíteni, mert - Mécs Imre szerint - „az ellenzék szabotálja és lehetetlenné teszi a bizottság reguláris működését”. Ez az oka annak, hogy csak jelentéstervezetet és nem határozatot készítettek. Mécs Imre SZDSZ-es bizottsági elnök véleménye szerint az Országgyűlés egyszer már döntött arról, hogy nyilvánosságra kell hozni azokat a megállapításokat, amelyeket a bizottság tett. A joghézaggal visszaélve azonban az ellenzék akadályozta meg, hogy ezt a határozatot meghozzák. „Az Országgyűlés nem tesz mást, mint a saját akaratának szerez érvényt, és közzéteszi azt.” Tóth Károly, a bizottság MSZP- s tagja - aki korábban múlt keddre ígérte a lista nyilvánosságra hozatalát, majd az utolsó pillanatban elállt ettől a szándékától - elmondta: azért, hogy ne legyen aggályos az adatvédelmi biztos számára a nyilvánosságra hozatal módja, úgy döntött, hogy a vizsgált 184 volt kormánytag nyilatkozatait kíséri figyelemmel. Abban az esetben, ha valamelyikük nem a bizottság által megismert dokumentumoknak megfelelő tényeket közöl nyilatkozatában, vagyis „nem az igazságot mondja el”, nyilvános vitára kéri őt. Arra Csáky András az újságírói megjegyzésre, hogy ezzel az MSZP-s képviselő leleplezi azt a személyt, Tóth Károly így felelt: „az leplezi le magát, aki nem a dokumentumokkal összhangban nyilatkozik”. Csáky András, a bizottság MDF-es tagja visszautasítja azt a megállapítást, amely szerint az ellenzék szabotálja a nyilvánosságra hozatalt. Kifejtette: „nagyon szeretném, ha a törvényes keretek között világosan látnánk a múlttal kapcsolatban. Miután az adatvédelmi biztos állásfoglalását követően polémia alakult ki az értelmezéssel kapcsolatban, sajnálattal állapítottam meg, hogy a korábbi aggályok ma is fennállnak az adatkezeléssel, illetve nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban”. A parlament őszi ülésszaka két hét múlva kezdődik. Tóth Károly - mint mondta - tegnap óta figyeli a 184 volt kormánytag nyilatkozatát. Arra az újságírói kérdésre, hogy vannak-e már jeMécs Imre fotók, europress/kallus Szivárgó információk Feljelentés-kiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség Balogh László MDF-es országgyűlési képviselő feljelentése nyomán, amelyet még augusztus közepén tett államtitoksértés gyanúja miatt. Balogh László, a nemrégiben megszűnt Medgyessy-bizottság elnöke augusztus 14-én fordult a Legfőbb Ügyészséghez államtitoksértés miatt, mivel az átvilágítással összefüggő információkat „folyamatosan kiszivárogtatták”. löltjei, így felelt: „Vannak. Azt gondolom, a tisztességes az, ha az elhangzott felhívásom után regisztrálom és jelzem mindenkinek, hogy kihívtam-e vitára vagy sem. Mindenkinek megadom azt a jogot, hogy aki eddig még nem az igazságot mondta, az ezentúl nem szólal meg, vagy ha igen, akkor az igazságot mondja.” EUROPRESS Régiók és önállóság Győr Az Európai Unióban sokat hangoztatott szubszidiaritás elve Magyarországon akkor válik valósággá, ha a helyi önkormányzatok a politikai önállóság mellett a pénzügyi önállóságot is elnyerik. Herczeg György, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója a regiónális foglalkoztatók tegnapi konferenciáján hangoztatta: a régió kialakítása a leszakadó térségek felzárkóztatásának leghatékonyabb módja. A szakember kifejtette: a demokrácia fontos tényezője a decentralizáció, továbbá a helyi önkormányzatok működése, és a helyi döntéshozatal, de számos önkormányzatnak még mindig lobbiznia kell politikai és kormányzati körökben, hogy a működési költségeihez szükséges támogatást megkapja. _______■ Gá tavató Tiszadob 1,8 kilométeres gátszakaszt avatott fel tegnap a belügy- és a honvédelmi miniszter; a 300 millió forintért épült töltésrész az úgynevezett Andrássy-gát fejlesztésének első üteme. A Felső-Tisza legkritikusabb töltésének megerősítése a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település 270 lakóházának védelmét szolgálja. Az avatás után tartott tájékoztatón Lamperth Mónika belügyminiszter kiemelte, hogy a második beruházási ütem, további 2,7 kilométer hosszú gátrész emelése és szélesítése már megkezdődött, és ahhoz a pénzügyi keret rendelkezésre áll. Kifejezte reményét, hogy a kormány a harmadik szakasz megvalósításához szükséges félmilliárd forintot is elő- irányozza a költségvetésben. ■ Tiltakozó körök Budapest A rendőri erőszak ellen tiltakoznak azok a polgári körök, amelyek szerdán Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levelet adtak át a házelnök munkatársának. A polgári körök a nyílt levélben - amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek - tiltakoznak az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál júliusban történt, „a polgári humanista értékrenddel élesen szembenálló, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul erőszakos” rendőri fellépés ellen. Az aláírók követelik az akcióban részt vevő és az arra utasítást adó rendőri és belügyi vezetők felelősségre vonását, illetve felszólítják a belügyminisz- tert, hogy mondjon le. j A tévé kártevői SZAVAZZON A VÉLEMÉNYÉVEL! Budapest Az elmúlt másfél hónap belső vizsgálata eddig 6,5 milliárd forintnyi kárt, hátrányt mutatott ki a Magyar Televízió elmúlt évekbeli gazdálkodásának átvilágításakor - mondta el Ragáts Imre ügyvezető al- elnök szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján. Ragáts Imre, aki korábban az intézmény gazdasági igazgatója volt, kijelentette: nem érzi magát felelősnek az előállt helyzetért, mivel az említett szerződések tudtán kívül, az elnök, illetve a hírigazgató által köttettek. Az al- elnök közölte: az elmúlt években több-kevesebb rendszerességgel 42 tanácsadót alkalmazott az intézmény, akik közül 11-ről eddig még nem derült ki pontosan, milyen tanácsokat is adtak; mindez Ragáts Imre szavai szerint rendkívül sokba, összesen 801 millió forintba került az MTV-nek. Az MTV külső gyártású műsoraira az elmúlt három évben 2,5 milliárdot költöttek, noha a produkciók 400 millió forintból megvalósíthatóak lettek volna. Eközben a 7-20 ezres átlagos percárnál gyakran jóval magasabb költséggel - egyes esetekben percenként 76-220 ezer forintért - készítettek műsorokat bizonyos cégek, köztük az Ezüsthajó Kft. A reklámidő értékesítése kapcsán Ragáts Imre úgy nyilatkozott: „egy olyan szerződés, amelyben 45 százalékos jutalék szerepel, nem lehet előnyös a Magyar'Televízió számára”. Az iratok tanúsága szerint Szabó László Zsolt egykori elnök két biztonsági cégnek is megbízást adott „személyek megfigye- lésére, adatgyűjtésre”. ________■ Ke zdődik a tanév. A kormány 100 napos programja új helyzetet teremtett az iskolakezdés családi gondjainak megoldásában Ön szerint 1. Végre könnyebb az iskolakezdés, mert a családok kéthavi családi pótlékot kapnak augusztusban. 06-90-230-721 A szavazás módja: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefonszámot tárcsázni, amelynek állításával egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjának indokait is megoszthatja velünk, ha legfeljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. A hívás dija 120 forint+áfa percenként, plusz - ahol a szolgáltató azt felszámolja 2. Semmivel nem könnyebb, mert legalább ennyivel drágultak a tanszerek és az élet is. _ _ __ _ __ 06-90-230-722 3. Jó, hogy megtörténtek ezek az intézkedések, de az elmaradás olyan nagy a valós költségek és a támogatások között, hogy évekbe telik, amíg utolérjük magunkat akkor is, ha a kormány rendszeresen csökkenti a családok terhét. _ _ __ _ _ _ __ _ 06-90-230-723 4. Nem a kéthavi családi pótlékot kellett volna odaadni, hanem ingyen tankönyveket és ingyenebédet biztosítani a diákoknak az iskolában. 06-90-230-724 A SZAVAZÁS EREDMÉNYÉT JÖVŐ KEDDEN OLVASHATJÁK. ________Hírek________ NÉ PSZAVAZÁS. Magyar- ország EU-csatlakozásáról ügydöntő népszavazást kell tartani, és ennek érdekében ősszel módosítani kell az alkotmányt. Erre a következtetésre jutott a Medgyessy Péter miniszter- elnök által felkért szakértői munkabizottság, mti ÚJ FINANSZÍROZÁS. Az irányított betegellátási modellkísérletek sikere nyomán 2003. január 1-jétől várhatóan módosul az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási rendje. Matejka Zsuzsanna főigazgató szerint az új elszámolás legfőbb előnye az, hogy - jobb gazdálkodási feltételek mellett - a betegségek megelőzésében teszi érdekeltté a rendszerbe belépő egészségügyi intézményeket. Amennyiben az ehhez szükséges törvénymódosításokat elfogadja a parlament, a lakosság mintegy 20 százaléka irányított betegellátásban részesülhet, europress MAGÁNPÉNZTÁR. A fiatal pá lyakezdők várhatóan 2003. január 1-jétől már nem léphetnek be az állami nyugdíjrendszerbe, számukra kötelezővé kívánják tenni a magánpénztári tagságot. A kormány határozott szándéka, hogy az erről szóló törvénymódosítást még az őszszel a parlament elé terjeszti - mondták el a Pénzügyminisztériumban. EUROPRESS VISSZATÉRÉS. A Piros Orr Alapítvány tevékenységét népszerűsítő és a bohóc doktorok munkájához adományokat gyűjtő dr. Albert Royaards négy hónapnyi gyaloglás és kerékpározás után szeptember 3-án érkezik vissza Magyarországra. Az összegyűlt támogatásból remélhetően egyre több hazai kórházban gyógyíthatják majd a gyermekeket a fehér köpenyes nevettetők. europress BIZTONSÁG. Az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal néhány héten belül mobil kémiai biztonsági egység üzembe állítását tervezi. A katasztrófavédelemben, a vészhelyzetek elhárításában, egy esetleges vegyi és sugárszennyeződés esetén akár kórházakkal is összekapcsolható a mozgó egészségügyi állomás, europress PÁLYÁZAT. Az oktatási tárca szeptember 14-ig meghosszabbította az oktatási jogok miniszteri biztosa posztjára kürt pályázatot. A biztost az oktatási miniszter az Országos Köznevelési Tanács javaslatára nevezi ki, illetve menti fel, a pályázatokat is a testület értékeli majd. A posztra pályázik Aáry- Tamás Lajos, aki eddig is a hivatal vezetője volt. europress ALLERGIÁSOK. Járjunk egy lépéssel a pollenek előtt - ez lehet a hatékony segítség az allergiásoknak. A felső légúü allergiás tünetek ugyanis akkor csil- lapíthatók hatékonyan gyógyszeres úton, ha a kezelést a tünetek kialakulása előtt megkezdik. Aki a www.pollensms.hu honlapra ellátogat, és ott regisztrálja magát, rendszeresen információt kap arról, hogy melyik pollen mikor, milyen töménységben támad, europress INFORMATIKA. Az új kor mányzat nagyobb sebességre kapcsolva, elkötelezetten néz szembe az információs társadalom kihívásaival - jelentette ki az oktatási miniszter. Magyar Bálint hangsúlyozta: a minisztérium az informatikai miniszteri biztosi poszt létrehozásával deklarálta, hogy a köz- és a felsőoktatásban kiemelten kívánja kezelni az informatikai fejlesztéseket. A cél, hogy két éven belül valamennyi iskola csatla- kozhasson a világhálóra, mti ■