Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-10 / 186. szám
14. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 13., KEDD SPORT Kinek jár sör Békéscsabán? Szurkolók és rendőrök. Igazán különösebb incidens nem történt a hét végén a meccsen, előtte és utána d-fotó: lehoczky péter Békéscsaba Czenéé a Czene Kupa Kétnapos meghívásos lovasverseny Knnágotán No nem magának ajánlotta fel a kupát a medgyesegyházi Czene Károly, hanem a gyulai Czene Ferenc alapított vándorkupát a kunágotai összetett fogathajtó versenyre. Az már csak véletlen, hogy a legeredményesebb hajtót is Czenének hívják. Kunágota Két ember dőlhetett hátra elégedetten a szombati Békéscsaba- Ferencváros (0—2) labdarúgómérkőzés után. Az egyik Garami József, a zöld-fehérek vezetőedzője, aki ismét elkönyvelhette, hogy nemcsak nyert csapata, hanem még gólt sem kapott, így aztán három forduló után a száz- százalékos listavezető neve mellett 8—0-ás gólkülönbség áll. A másik, aki elégedetten nyugtázhatta „csapata” eredményes szereplését Oláh Tamás rendőrezredes, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság közbiztonsági igazgatója volt. Igaz, ő nem közvetlen a lefújás után dőlhetett hátra, hanem a harmadik félidőt követően, vagyis szombaton este úgy 9 óra táján. Ekkor viszont tömören így fogalmazott: „Minden rendben lezajlott, igazán említésre méltó incidens nem történt, a vendégszurkolók elhagyták a várost, a többség vonattal, mások autókkal.” Azt nem tudni, hogy ennek örömére késő este, munka után Oláh Tamás kibontott-e egy üveg sört, de az is tény, annyira vigyázták a rendet a Kórház utcai stadionban, hogy semmilyen szeszes italt nem árusítottak a stadion területén, jobb esetben is az üdítők mellett csak alkoholmentes sörhöz juthatott a 15 ezres nagyérdemű. De érthető volt az elővigyázatosság, ugyanis még megannyi szurkolónak felrémlett a sok balhé közül az egyik legemlékezetesebb, amikor a meccs után távozó ferencvárosi drukkereket elszállító vonatot megállították a város határában a csabaiak, majd ölre kelt a vasúti sínpálya mellett a két tábor. Most viszont béke honolt, ami annak is köszönhető, hogy a lelátón a két fél között „feszes, dupla falú” kordon, no meg egy sűrűn bordázott vaskerítés húzódott, a városban (és a stadionban) pedig mintegy háromszáz (mások szerint négyszáz) civil és egyenruhás rendőr őrizte a rendet. Erősítésként Csongrád és Hajdú-Bihar megyéből is érkeztek yardok. így aztán nem is kellett mással foglalkoznia a két szurkolótábornak, csak a meccsel. Amit alighanem élvezhettek is. A hazaiak különösen az első félidőnek örülhettek, mert ekkor nem is játszott rosszul csapatuk, ráadásul gólt sem kaptak. Igaz, nem is lőttek, ami talán elsősorban annak köszönhető, hogy elsősorban a védekezésre rendezkedtek be. Pásztor edző a találkozó előtt úgy is fogalmazott: „Már egy döntetlen is nagy dolog lenne számunkra.” Nos, így aztán egyetlen támadót, a nyáron igazolt jugoszláv Gavri- lovicsot állította csatasorba. Az más kérdés, hogy a zöld-fehérek a fordulás után hamar elvették a hazáiak kedvét, amikor az 55. percben Gyepes bebólintotta a labdát egy pontrúgás után Fekete hálójába. így aztán az sem volt véletlen, hogy a hazaiak mestere hamar felborította az addig kialakított hadrendet és egymás után küldte a támadókat hadba: először a csütörtökön érkezett román Miculescut, majd a sokszoros válogatott Keresztúrit. Az előbbiről annyit érdemes tudni, hogy már a nyáron szerették volna soraikban tudni a lila-fehérek az UTA Arad házi gólkirályát, ám az akkori tárgyalások hamar megszakadtak a két klub között. Ennek ellenére a viharsarkiak beadták az MLSZ-hez az átigazolási kérelmet, s miután csütörtökön lezárultak a két szomszédos város futballcsapatainak tárgyalásai, egy csapásra csabaivá vált Miculescu. Akit Kerekes I. Györgyné, az Előre FC ügyvezető igazgatója személyesen hozott át a határon két nappal a mérkőzés előtt. „Már lassan egy hete Romániában tárgyaltam az ügyben, senki ne tudja meg milyen fárasztó volt, mire a dolog végére kerültünk. De remélem hasznunkra válik a román második liga egyik leg gólerősebb játékosa.” - mondta egy szuszra az ügyvezető. Hogy mennyire, az majd később derül ki. Most ugyanis — érthetően - Pásztor József azt követően, hogy mindössze két napot edzett együtt a csapattal, csupán csereként, az utolsó fél órára küldte pályára a légiós csatárt. „Aki kétszer is ígéretesen villant meg” — mondta a mérkőzést követően a csabaiak mestere, miközben lehúzta a „tépőzárat” egy doboz sörről. Misulescu azonban ezen a napon még nem segített az újoncon. Sőt, még csak meg sem rémítette a Ferencvárost. Amely csapat ezúttal ugyan nem villogott, csupán annyit adott ki magából, amennyi a három ponthoz kellett. Ami viszont érdekes, nemcsak az első gólt szerezték pontrúgás után a zöld-fehérek, hanem a másodikat is, hiszen ez már szabadrúgásból esett. így aztán azok, akik különösen szeretik a briliáns, pengés, technikás megoldásokat, azok most hoppon maradtak. Mert a Fradi ugyan zakatolt, miként a hazaiak is, de a kiugró teljesítmények elmaradtak. Erre Garami József szavai is utaltak, amikor elmondta: „Nehezen sikerült gólt szereznünk, de végül is megérdemelten nyertünk.” Vagyis Garami boldog lehetett a szombati kilencven perc után, azt viszont nem láttuk, hogy ennek örömére benyúlt-e a hűtőládába egy sör után. ■ Nem babonások a kunágotai versenyszervezők, ezt bizonyítandó az elmúlt hét végén tizenharmadik alkalommal is megrendezték meghívásos lovasversenyüket. A kétnapos rendezvényre díjugratókat és fogathajtókat vártak. A kettes fogatok részére maraton- hajtásból és akadályhajtásból álló összetett versenyszámot írtak ki, amelyre 12 kettesfogat nevezett. A szombati maratonhajtást Czene Károly nyerte, klubtársa Po- zsár Zoltán előtt. Vasárnap került sor az akadályhajtásra, amelyen 21 kettesfogat vett részt. Az akadályhajtást külön is díjazták, a Pietro Kupáért folyt a küzdelem. A trófea Vésztő-Mágorra került Sánta István révén, aki a Sarkadi LK színeiben hajt. A két szám összesített eredménye alapján a győztes átvehette a Czene Kupát, amely vándordíj, minden évben Kunágotán kerül átadásra. Amennyiben ugyanaz a versenyző háromszor egymás után megnyeri a kupát, végleg az övé marad. Elsőként Czene Károly neve kerül fel a serlegre. Az idén hatodik alkalommal írRonaldo, a világbajnokságon aranyérmes brazil labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb csillaga azt mondta, még nem tudja, marad-e az Internazionálénál, vagy másutt folytatja pályafutását. — Fontos döntésekre kerülhet sor a héten, de amíg nem beszéltem Moratti elnök úrral, felesleták ki a Békés Megyei Hírlap Kupáért a vadászhajtást. A közönség legjobban a helyi fogatnak, Nagy Imrének szurkolt, hiszen 2000- ben és 2001-ben is nyerte ezt a számot, így ő volt az esélyes arra, hogy végleg megnyerje a Hírlap Kupát. A benevezett 17 fogat közül azonban ifj. Szellelki József lett a legeredményesebb, így az ő neve kerül fel a kupára. A kondo- rosi Kiszely Pál mögött mindösz- sze 29 század ponttal lemaradva lett Sánta István a harmadik. A díjugratók meghívásos versenyén 58 nevezést regisztráltak. A helyi közönség leginkább a stafétaugratást és a nyitott 120 cm-es (C/3) számot kísérte nagy érdeklődéssel. A kétszeri összevetéssel megrendezett C/3 kategóriában 19-en próbáltak szerencsét, a második összevetésbe már csak két lovas került, egy-egy verőhibát vétett mindegyikük, de Czurkó Szilárd volt a gyorsabb, ifj. Néveri Imre lett a második. A bemutatószámok között nagy sikert aratott a helyi lovastornacsapat, a csa- nádpalotai csikós és az újkígyósi, pici csikóslány. Eredmények. Kettes fogatok. Maratonhajtás: 1. Czene Károly, 2. ges lenne találgatni — fogalmazott. — Most sem mondhatok mást, mint korábban: szívesen játszanék Spanyolországban, s különösen a Real Madridban. Alexandre Martins, Ronaldo menedzsere másfél hete azt állította, hogy a kiváló játékos mindenképpen elhagyja Milánót, és valószínűleg a Real Madridhoz szerződik. ■ Pozsár Zoltán (mindketten Medgyesegyházi SE), 3. Krucsai János (Gyeraj Lovastanya, Békéscsaba). Akadályhajtás: 1. Sánta István (Sarkadi LK), 2. Risch József (Csanádpalotai SE), 3. Czene Károly. Összetett: 1. Czene Károly, 2. Risch József, 3. Krucsai János. Vadászhajtás: 1. ifj. Szellelki József (Mezőkovácsházi TE), 2. Kiszely Pál (Széchenyi István LE, Kondoros), 3. Sánta István. Díjugratók. Kezdő ló: 1. Dér Tibor (Kentaur LE), Premier n. 1., 2. Novák András (Békéscsabai LK), Fülöp n. 1., 3. Bócsik András (Kentaur LE), Rebeka n. 1. Kezdő lovas: 1. Multyán Anita, Nimro n. 1., 2. Szántai Renáta, Bátor n. 1., (mindketten Kunágotai LK), 3. Szabó Mónika (Favorit LK), Koppány n. 1. Staféta: 1. Forrai István (Makói Gazd. Egy.), Babona n . 1. és Czurkó Szilárd (Aranyági Ménes), Rokolya n. 1., 2. Bán Nikolett (Kentaur LE, Békéscsaba), Pajkos n. 1. és Krajnyák Attila (Favorit LK, Békéscsaba), Omega n. 1., 3. Bán Nikolett, Hard Breaker n. 1. és ifj. Néveri Imre (Békéscsabai LK), Mirella n. 1. C/3 kategória, kétszeri összevetéssel: 1. Czurkó Szilárd, Rokolya n. 1., 2. ifj. Néveri Imre, Mirella n. 1, 3. Bogár István (Debber Trans Kft.), Nadir n. 1. Támogatók: FVM Békés Megyei Hivatala, Kunágota, Magyarbánhegyes és Medgyesegyháza Polgármesteri Hivatala, Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet, Bercsényi MGSZ, Kunágota, Medgyesegyháza és Bánkút ÁFÉSZ, ifj. és id. Búvár István, Mezőkovácsháza, Leskó Mihály, Mezőkovácsháza, Rigli Kft., Dombiratos, Pápai István vállalkozó, Békéscsaba, Czene Ferenc, Gyula, Karsai József, Battonya, Balázs Zoltán, Budácsik Attila, Kunágota, Pálma Cukrászda, Zsíros Géza vállalkozó, Faluhelyiné Molnár Ilona, Békés Megyei Hírlap. SZABÓ ZSUZSA Totónyeremények A 32. heti totón 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt; 12 ta- lálatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 113 ezer 607 forint, a 11-esek 6856; a 10-esek 1252 forintot fizetnek. A Góltotón 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 104 ezer 495 forint. A 4-esek 11 ezer 998 forintot érnek. A helyes tippsor: 2, 2,1,1, x, 2, x, 1, x, 1,1,1,2 és 1. ■ A Czene Kupát Czene Károly nyerte d-fotó: kovács Erzsébet Ronaldo kérdőjelei Milánó Orosházi helyezések a vb-ről Zágráb A horvát fővárosban rendezték meg a hét végén a veterán kötöttfogású birkózók világbajnokságát. A viadalon 42 ország, 295 versenyzője lépett szőnyegre. Hazánk színeiben az Orosházi MTK három birkózója is indult a vb-n. Mint Szénási Józseftől, az orosháziak technikai vezetőjétől megtudtuk: a Békés megyeiek közül legjobban a 76 kg-osok mezőnyében szőnyegre lépő Hencz Gyula (OMTK-Gyoma) szerepelt, aki a negyedik lett, ugyanebben a súlycsoportban Györgyi István (OMTK) a kilencedik helyet szerezte meg. A 63 kg-os súlycsoportban Páli Sándor (OMTK) az ötödik helyen végzett. A Teheránban megrendezésre kerülő veterán szabadfogású birkózók világbajnokságán augusztus 17-19 között Csizmadia Sándor, az OMTK versenyzője is indul. ■ Az elnök államfői ambíciói Szöul Csüng Mong Jun, a labdarúgó szövetség elnöke bejelentette, hogy az év végén harcba száll a Koreai Köztársaság államfői posztjáért: — A világbajnokság után nem sok időm maradt az előkészületekre, de december 19-én azért rám is lehet majd szavazni - mondta az 50 éves sportdiplomata, aki a FIFA egyik alelnöke is. ■ A dévaványai Fekete Albert került az élre Berényi sakkverseny Mezöberény IX. Szent István király Kupa nemzetközi sakkverseny Szarvas Az A csoportban négy kivétellel győzelemig játszottak a versenyzők. Az élbolyban tanyázó első táblán játszó Petró—Volosin találkozóján sötét döntetlent ajánlott a 12. lépésnél, és ezt világos elfogadta. Fekete 55 lépésben megadásra késztette Szálait, és győzelmével az élre ugrott. Dr. Goszto- lya és Szlabei kijátszotta az időt, és hatvan lépés után nyert a világos. Ugyanakkor két rövid parti is volt, ilyen például Nagymélykuti harminc lépés után feladta Sárdi ellen. Szép és gyors játékkal húsz lépés után biztosan győzött Amrein Palicska ellen. Az A csoportban tizenhárom partiban kerültek időzavarba a versenyzők, itt a versenybíróság közbelépése volt szükséges. így nyert sötéttel Hegedűs a súlyos időzavarral küzdő Nagy Bence ellen. Nagy János mesteri játékkal gyűjtötte be újabb pontját Valkó ellen. A B csoportban a döntetlenek napja volt. Az első öt és a 11-12- es táblán játszók remiztek. így a mezőny négy forduló után nagyon szoros, hisz a 14. helyen álló Nagy Pál mindössze egy ponttal van lemaradva az élen álló Csibortól. Az A csoport érdekesebb eredményei: Fekete (Dévaványa)-Szalai (Makó) 1:0, Nagymélyuti (Zenta)-Sárdi (Lövő) 0:1, Nagy János (Makó)-Valkó (Nyíregyháza) 1:0, Nagy Bence (Lövő)-Horváth (OMTK) 0:1, Amrein (Lövőj-Palicska (Szarvas) 1:0, Jónás (Veszprém)-Zakariás (Szeged) 0:1, Leviczki (Gyöngyös)—Papp (Szentes) 1:0. Döntetlen: Petró (Békés)—Volosin (Makó), Sütő (Sárospatak)-Zalai (OMTK). Az élcsoport állása: 1. Fekete 4, 2-6. Petró, Volosin, Nagy János, Sárdi, Horváth 3,5-3,5. A B csoport érdekesebb eredményei: Patkó (Szarvas)—Balogh (Békés) 0:1, Révész (Szarvas)—Molnár (Rákó- czifalva) 0:1. Döntetlen: Csibor (Ma- kó)-Bozsik (Martfű), Mózer (Nyíregy- háza)-Kókai (Martfű), Kópiás (Ma- kó)-Berta (OMTK), Vékony (Török- szentmiklós)-Leidl (Tököl), Nagy Pál (Szeged)-Ohat (Szeged). Az élcsoport állása: 1. Csibor 3,5, 2—4. Bozsik, Mózer, Balogh 3-3. A C csoport állása: 1—2. Nagy István (Martfű), Gombár Gergő (Szarvas) 3,5-3,5, 3-6. Orcsik Edit (Szarvas), Molnár Tamás (Szarvas), Bartus (Martfű), Horváth A. (OMTK) 3-3 pont. NYÁRI MIHÁLY A hagyományos Berényi Napok keretében a berényi sakkozók nagyszabású versenyt szerveznek, amelyre minden sakkbarátot szeretettel várnak. A 7 fordulós svájci rendszerű rapid verseny augusztus 18-án 9 órától kerül megrendezésre az Orlai általános iskola tornatermében, ahol értékes díjakat kapnak a legjobbak. A versenyen a 14 éven aluli gyermekek külön csoportban mérhetik össze az erejüket. A viadal erősségét jelzi,hogy Emődi Gyula és Schneider Attila személyében két nemzetközi mester is elfogadta a meghívást. Ezenkívül leendő testvérvárosukból, a romániai Szovátáról is várnak vendégeket a mezőberé- nyiek. A versennyel kapcsolatban Jozaf Csabánál a (30) 254— 5308-as számon lehet érdeklődni. ■ A negyedik forduló küzdelmeivel folytatódott Szarvason, a Tessedik Sámuel Főiskolán a IX. Szent István király Kupa nnm’inibnií o-ilrlrirnrennir