Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-19 / 167. szám

6. OLDAL - 2002. JÚLIUS 19., PÉNTEK KÉK OLDAL Röviden LOPOTT BANKKÁRTYÁVAL (ke) Egy orosházi asszony bankkár­tyáját ellopta egy ismeretlen tet­tes, aki, még mielőtt az asszony letiltatta volna a kártya forgal­mát, harmincezer forintot vett fel az egyik automatánál. A rendőrség bankkártyával való visszaélés miatt indított az isme­retlen elkövető ellen eljárást. FIGYELMETLENÜL TOLATOTT, (ke) Tótkomlóson, a Gajdács utcá­ban várakozott autójával K. M.- né tótkomlósi lakos, majd ami­kor hátramenetben elindult, nem figyelt eléggé és fellökte a kerékpárját toló asszonyt, aki a baleset következtében nyolc na'- pon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. FELTÖRTÉK A JÁTÉKGÉPET, (ke) A csanádapácai Kaltenecker sö­rözőben egy ismeretlen tettes feltörte a játékgépet, amiből 113 ezer forintot tulajdonított el. A tolvaj magával vitt még ötven­ezer forintot is, ami a tulajdonos saját pénze volt. ARCUL CSAPTA, (ke) Oroshá­zán, a Könd utca és a Thék End­re utca sarkán egy ismeretlen tettes megszólított egy éppen ar­ra járó orosházi lakost, majd minden ok nélkül ököllel arcul ütötte. A sértett az ütés követ­keztében súlyos sérülést szen­vedett. ROBBANHATOTT VOLNA, (b) Július 7-én a rendőrjárőr B. Já­nos méhkeréki lakos kerékpár­ján második világháborús löve­dékből gyártott nehezéket fede­zett fel. Mint kiderült, csak a vé­letlennek köszönhető, hogy ko­rábban nem történt baj, ugyanis a lőszerhez — átalakítása során — időközben hozzáhegesztet­tek, s mint közismert, a trotil szúró láng hatására robbanha­tott volna. A lőszer „ormányá­ban” ugyanis maradéktalanul ott volt a robbanóanyag. A nehe­zéket a tűzszerészek semmisí­tették meg. ÖNKEZÉVEL, (b) V. Gy., (79) kötegyáni lakos július 11-én la­kása udvarán, a füstölőben ön­kezével vetett véget életének. Az idős ember korábban is kísérelt már meg öngyilkosságot. LOPOTT KULCCSAL? (b) Dr. M. Mihály, sarkadi lakos a kö­zelmúltban jelentette a helyi rendőrkapitányságon, miszerint ismeretlen elkövető július 9-ére virradóra lopott vagy hamis kulcs használatával betért laká­sába, ahonnan személyes okmá­nyai mellett Nokia 3310-es típu­sú rádiótelefonját, s bankkártyá­ját, illetve 50 ezer forint kész­pénzét is eltulajdonította. A tet­tes a lopott bankkártyával újabb 100 ezer forintot vett fel a bankautomatából. A Sarkadi Rendőrkapitányság lopás bűn­tettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. SAJÁTJAKÉNT, (b) M. Anita, a sarkadi Korona presszó fel­szolgálónője F. Zoltán helyi la­kos ellen tett feljelentést a rend­őrségen, mivel átadott neki 5 ezer forintot azzal a megbízás­sal, hogy váltassa fel, ám a fiatal­ember „elfelejtett” visszatérni az átadott pénzzel. F. Zoltán sa­játjaként rendelkezett a rábízott pénzzel, tehát sikkasztás vétsé­gének alapos gyanúja miatt in­dul eljárás ellene. SÚLYOSAN SÉRÜLT, (b) Júli­us 11-én Sarkad külterületén, a Sarkadkeresztúri úton, az úgy­nevezett cserépgyári erdőnél M. Péter, székesfehérvári lakos a tu­lajdonát képező és általa veze­tett BMW típusú személygépko­csival az N. Lajos okányi lakos által vezetett mezőgazdasági vontatónak ütközött, hátulról. Az anyagi kár jelentős, a BMW sofőrje súlyos sérüléseket szen­vedett. SÍI 11 Az eső segített a Hortobágyon A vihar oltotta el az újra és újra erőre kapó lángokat Hortobágy Újabb tűz ütött ki szerdán délután a Hortobágyi Nemzeti Park kunkápolnási területén. Pillanatok alatt 5-6 hektárnyi terület égett le. A lángok is­mét mintegy 1000 hektárnyi- több, fokozottan védett madárfaj élőhelyéül szolgáló- nádast és erdős területet veszélyeztettek. A tűzoltók hamarosan körülhatá­rolták a lángokban álló területet, ám néhány kilométerrel arrébb újabb tüzet észleltek. Az oltás ve­zetője a legmagasabb riasztási fo­kozatot rendelte el. A munkála­tokhoz tucatnyi tűzoltó gépjár­mű, terepjárók, erőgépek vonul­tak fel, a felderítésben és az oltás­ban részt vett az Országos Ka­tasztrófavédelem Főigazgatósá­gának helikoptere is. A tűzoltás­ban és a védekezésben a kataszt­rófavédelem, a tűzoltóság, a ter­mészetvédelmi őrök, a rendőrök, valamint a polgári védelmi egysé­gek részéről közel százan vettek részt, és további ötvenen álltak készenlétben. Tegnap reggel tovább folytató­dott a helikopteres tűzoltás. A körülbelül 300 hektár kiterjedé­sű területen akkor már csak fol­tokban tapasztaltak égést. Az ol­Szemtől szemben a lángokkal tási munkálatok befejezését lé­nyegesen megkönnyítette, hogy kora délelőtt eleredt az eső. Dél­ben a légi felderítők már nem ta­láltak égő területet, vagy arra utaló nyomot, ezért az utolsó tűzoltó egységek is bevonultak FOTÓ: ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELEM állomáshelyeikre. A tűz összes­ségében 1300 hektár területet emésztett fel, de a mentésben résztvevők munkájának eredmé­nyeként 1000 hektárt sikerült megóvni a pusztulástól. HORVÁTH GYŐZŐ Halál a fogdában Lepedőjéből font kötélre akasztotta fel magát a fogva tartott férfi Felakasztotta magát a siófoki rendőrkapitányság fogdájában egy előzetes letartóztatásban lévő 24 éves fiatalember. A férfi holttestét a fogdaőr találta meg tegnap hajnalban. Siófok A 24 éves fiatalembert vagyon el­leni bűncselekmények elköveté­sével gyanúsították. Nem ez volt az első eset, hogy összeütközés­be került a törvénnyel. Többszö­rös visszaesőként már jó néhány­szor volt büntetve vagyon elleni bűncselekményekért. Május 23-a óta volt előzetes letartóztatásban, ennek időtartamát a bíróság jú­nius 20-án újabb két hónappal meghosszabbította. A holttestet tegnap hajnalban fél hatkor, az ébresztőkor a talál­ta meg a fogdaőr. A fiatalember éjszaka a lepedőt csíkokra haso­gatta, azokból kötelet készített, és felakasztotta magát a zárka ajtaja mögötti világítórácsra. Az öngyilkosság helyszínéül a cella olyan szögletét választotta, ame­lyet a zárka ajtajának kémle­lőrácsán át nem lehetett látni. Hogy miért vetett véget a fiatal­ember önkezével életének, egy­előre nem tudni. Annyi bizo­nyos, hogy kiegyensúlyozott, bé­kés embernek ismerték, nem ke­rült összetűzésbe a többi fogva tartottal, jó kapcsolatban volt a fogdaőrökkel is. Sőt, megbízha­tónak tartották, hisz kisebb bel­ső munkákat is gyakran rá­bíztak. A tanúvallomások sze­rint semmi sem utalt arra, hogy ilyen cselekedetre készül. Nem volt depressziós, sem szomorú. Talán egyetlen furcsa mozza­nat utalhat arra, hogy mégis tu­datosan készült az öngyilkosság­ra: néhány nappal azután, hogy a bíróság június 20-án meghosz- szabbította az előzetes letartóz­tatását, a fiatalember kérte, hogy hadd legyen egyedül egy zárká­ban. Kérését teljesítették, így jú­lius eleje óta nem volt zárka­társa. Vass Ferenc, a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője azt mondta: a rendőr­ség mindent megtesz, hogy ne fordulhasson elő ilyen eset, és Somogybán eddig nem is volt példa öngyilkosságra a fogdá­ban. A biztonsági előírások na­gyon szigorúak: a fogva tartot­taktól minden olyan eszközt, ru­hadarabot elvesznek, ami alkal­mas lehet arra, hogy saját ma­gukban vagy másban kárt tegye­nek. így például semmiféle szúró- vagy vágóeszköz nem le­het a zárkában, de a gyanúsítot­taktól elveszik a cipőfűzőt, nyak­kendőt, nadrágszíjukat is. A rendkívüli haláleset körül­ményeinek tisztázását folytatja a rendőrség. Azt is vizsgálják, hogy történt- e mulasztás esetleg a fogdaőrök részéről, de információink sze­rint az eddigi adatok nem utalnak ilyesmire. JAKAB EDIT Rács mögött a kvartett Vérszerződést kötött a pár a gyilkosság érdekében Debrecen Tűzoltóautók az önkormányzatoknak Budapest Négy város önkormányzati tűz­oltóságának összesen két, hat­van tonna teherbírású autódarut és két, harminchét méter műkö­dési magasságú, magasból men­tő gépjárművet adott át Pál Tibor, a Belügyminisztérium po­litikai államtitkára tegnap Buda­pesten. Az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság három­éves technikai fejlesztési kon­cepciója keretében adományo­zott a 664 millió forint összérté­ket képviselő speciális gépjármű­vek közül egy-egy autódarut a nyíregyházi és a székesfehérvári tűzoltó-parancsnokság, egy-egy magasból mentő gépjárművet pedig a debreceni és a kaposvári tűzoltó-parancsnokság részére. A gépjárművek jelentős segít­séget jelentenek az emelésnél, il­letve a középmagas épületekben keletkezett tüzek oltásában, és az életmentésben. A járművek beszerzését a tűzvédelmi bírsá­gokból, a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásából, valamint az önkormányzatok 10-20 százalé­kos önrészeiből fedezték. mti Előzetes letartóztatásba he­lyezte a bíróság azokat, aki­ket egy sápi idős asszony bru­tális meggyilkolásával gyanú­sítanak. A februári emberölés gyanúsítottjai a napokban kerültek rendőrkézre. Kormos János, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője Debrecenben ismertette a nyo­mozás eredményeit. A 13 év 9 hónapos börtönbüntetés után ez év januárjában szabadult 33 éves sápi k. B. Budapesten megismerkedett egy nővel. Az újdonsült ismerősök együtt lá­togatták meg a férfi édesanyját Sápon. Az anya egyébként ma­ga is büntetett előéletű, 20 évvel ezelőtt ugyanis fia segítségével agyonverte a férjét. K. B. azonban hamar össze­veszett az asszonnyal, s barát­nőjével egy unokatestvéréhez költözött. A Sápon töltött két hét alatt megismerték a 48 éves K. Z.-t és élettársát. A kvartett elhatározta: kira­bolnak egy idős helybeli házas­párt, akiknek a szóbeszéd sze­rint sok pénzük van. Február 26-án aztán K. B. és szeretője vérszerződést kötöttek, hogy immár mint Bonnie és Clyde dolgoznak tovább. Ezen az estén a férfi egyedül ment át az idős házaspárhoz, de az úgynevezett „tiszta ház­ban” nem talált semmit. Éjsza­ka már élettársával tértek visz- sza, betörték a nyári konyha aj­taját, hogy azt is átkutassák, de ekkor az ott alvó idős asszony, majd a férje is felriadt a zajra. Az elkövetők ütötték, rúgták a házaspárt, az idős nő a bántal­mazás következtében a helyszí­nen meghalt. A tettesek zsák­mánya 130-140 ezer forint, ék­szerek és egy falióra volt. A pá­ros az első vonattal Budapestre utazott. Az ékszereket zálogba tették, majd az órát akarták eladni, de az már nem sikerült. K. B.-t a rendőrök július 9-én Budapesten fogták el, majd 11- én a többiek is rendőrkezére kerültek. mti-europress A temető nem játszótér! Megrongált sírok, szétdobált feszületek Július 16-án délután lakossá­gi bejelentés érkezett a Mező­kovácsházi Rendőrkapitány­ság ügyeletére, hogy a refor­mátuskovácsházi köztemető­ben ismeretlen tettesek 13 sírt megrongáltak. A sírokról leverték a feszületeket, illetve különböző kelyheket vittek el. Mezőkovácsháza A bejelentést követően a rend­őrség estébe nyúló adatgyűjtést és tanúkihallgatást végzett, amely másnap is folytatódott. A nyomozás során ekkor há­rom helyi kiskorú gyermekre terelődött a gyanú, akik, a feltételezések szerint, elkö­vethették a rongálást. A gyerekeket szüleik jelen­létében meg­hallgatták, el­ismerték a cse­lekményt - tá­jékoztatta la­punkat Nagy Lajos rendőr őrnagy, a köz- rendvédelmi és közlekedés- rendészeti osz­tály vezetője. Mint kiderült, a gyerekek a temetőben játszottak, és idő­töltésként feszítették le a ke­reszteket és a virágtartókat a sírokról. Mivel azokat a kör­nyező bokrokban eldugták, szétdobálták, így szerencsére nagy részüket sikerült megta­lálni. A városrészen élő, főként idős lakosság felháborodásá­nak adott hangot, hiszen köz­tudott, hogy igen sokba kerül egy-egy síremlék elkészítése. Mint mondták, bár a gyerekek nem vonhatók felelősségre, de remélik, hogy legalább a szü­lők segítenek a sírok helyreállí­tásában. A rendőrség szeretné felhívni a szülők, nagyszülők figyelmét, hogy ügyeljenek jobban a tizen­évesek nyári szünidei elfoglaltsá­gára. A szabadidő eltöltését ne a temetőkertek és az ellenőrizetlen külterületeken való csatangolás jelentse. Reformátuskovácshá- zán tavaly szép játszóteret alakí­tott ki az ön­Játékból romboltak Rekordgyorsasággal, alig 24 óra alatt sikerült a Mezőkovácsházi Rendőr- kapitányság nyomozóinak kideríteniük, hogy kik ron­gálták meg a református­kovácsházi temetőben le­vő sírokat. A három gyer­mekkorú elismerte tettét. A gyors felderítés ez eset­ben is fontos volt — külö­nösen a fiatal, meggondo­latlan elkövetők esetén —, hiszen csak így lehet visz- szatartó ereje a számon­kéréseknek. kormányzat, amelyet igény­be lehet venni, de jó alkalom kínálkozik - akár zenehall­gatás mellett is — a sportpá­lyán labdajá­tékokra és cso­portos foglal­kozásokra. Ha a szülő nem ér rá, kérje meg a szomszédot vagy jó isme­rősét a gyere­kek felügyele­tére. Az iskolai foglalkozások idején, több alka­lom van a rendőrség szakembe­reinek a diákokkal való szemé­lyes találkozásra, ám nyáron nincs mód ilyen beszélgetésekre. A magatartásbeli szabályokat azonban illik télen és nyáron is betartani. Állcsonttöréssel a kórházban ,,Sikerült” elhallgattatnia az asszonyt Lebuktak a strandszarkák Eredményes, gyors rendőri intézkedés Orosháza—Gyopárosfürdö Az értékeknek az értékmegőrző­ben a helye, amire általában a strandfürdőkön is lehetőséget biztosítanak. Az orosháza- gyopárosi strandon egy zsombói asszony nem vette igénybe a szolgáltatást, magánál tartotta a táskáját, amiben két mobiltelefon és negyvenezer forint készpénz, valamint a személyes iratai is benne voltak. Míg a vízben lubic­kolt, a meleg vizes medencénél lévő pádról elemelték a táskát a benne lévő értékekkel együtt. A gyors rendőri intézkedés azon­ban meghozta az eredményét, nyakoncsípték a tolvajokat, a há­rom fiatalkorú lányt. Szerencsére a lopott holmi is előkerült. K.E. Rendhagyó módon „fizettek” A gyűrű mellett a csomag is a taxisnál maradt? Rendhagyó fuvardíjért uta­zott taxival két körös-sárréti hölgy a minap Szolnok és Abony között. Hogy pontosan mi is történt, egyelőre még nem tisztázott. Egy biztos: a két utas nem készpénzzel egyenlítette ki a számlát. Vésztő—Abony — K. É., vésztői lakcímmel ren­delkező hölgy július 13-án beje­lentést tett kapitányságunkon — kezdte az eset feltárását Kom- róczki Edina, a Szeghalmi Rend­őrkapitányság sajtóreferense. A bejelentő elmondta: július 12-én a hajnali órákban barát­nőjével taxival akartak Szol­nokról Abonyba utazni. Mivel pénzük nem volt, úgy egyeztek meg a taxissal, hogy adnak neki egy arany gyűrűt. Amikor Abonyba megérkeztek, a taxis 3 ezer forintot követelt még tő­lük. Állítólag a taxis azt mond­ta: ha nem fizetik ki a 3 ezer fo­rintot, akkor nem adja vissza a csomagtartóban lévő csomagja­ikat. Mivel a két hölgy az abonyi rokonától nem tudott pénzt kérni, a taxis átadta nekik a névjegykártyáját, s közölte: ha sikerült megszerezni a pénzt, akkor visszakapják a csomagjaikat. K. E. szerint a csomagokban benne volt mindkettőjük szemé­lyi igazolványa, amit a taxis tudo­mására is hoztak. Bár a bejelentést a Szeghalmi Rendőrkapitányságon tette meg a vésztői hölgy, de mivel az eset Abonyban történt, az ügyet - mint területileg illetékes — az Abonyi Rendőrkapitányság vizs­gálja. M. B. ZSADÁNY A gyulai Pándy Kálmán kórhá; szájsebészeti osztálya július 14 én arról tájékoztatta a Sarkad Rendőrkapitányságot miszerin két nappal korábban állcsonttö réssel szállították osztályukra Sz Jánosné zsadányi lakost. Mint kiderült, családi perpat­var keretében férjének sikerült elhallgattatnia az asszonyt. Sz. János ellen a sarkadi kapitány­ság bűnügyi osztálya súlyos tes­ti sértés bűntettének alapos gya­núja miatt kezdeményezett eljá­rást. ___________________________lii

Next

/
Thumbnails
Contents