Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-06 / 55. szám
KÖRKÉP 2002. MÁRCIUS 6„ SZERDA - 5. OLDAL MEGYE MINISZTER LADÁNYBAN. (i) Túri-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter lesz a vendége annak a környezetvédelmi fórumnak, amelyet ma 17 órától tartanak Körösladányban, a Dr. Asztalos Miklós Művelődési Házban. A rendezvényen felszólal Vígh Ilona, a térség ország- gyűlési képviselője, Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója, valamint Nadabán János, a Körös-vidéki Környezet- védelmi Felügyelőség igazgatója. BELÉPŐJEGY A VÉRADÓKNAK. Hagyomány már, hogy minden Frankó Dance Fesztivál előtt véradó napot szerveznek. A segíteni szándékozók ezúttal március 7-én 8-tól 12 óráig adhatnak vért a Békés Megyei Véradó Állomáson (Békéscsaba, Gyulai út 20.), ahol minden résztvevő belépőjegyet kap a március 8-án este hét órakor, a békéscsabai ifiházban kezdődő fesztiválra, (x) VÉRADÁS, (r) A vöröskereszt gyomaendrődi területi szervezete március 6-án 8 és 11 óra között véradást szervez az endrődi kultúrházban. A hölgyeket nőnapi meglepetéssel várják. MAGAS VÍZÁLLÁS, (ö) Árad a Tisza, melynek hatása van a mellékfolyókra is. Tegnap érdeklődésünkre a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságon elmondták, a Hármas-Körös alsó szakaszán magas a vízállás, de ez az igazgatóság területén különösebb gondot nem okoz. Az előrejelzések szerint március 14-éig jelentős csapadék nem várható. A Kövizig területén árvízvédelmi készültség nincs. VALENTINYI KÁROLY független országgyűlési képviselő-jelölt 2002. március 7-én 18.00 órakor a dobozi Kulich Gyula Művelődési Házban tart lakossági fórumot. ■81066* VÉGH LÁSZLÓ képviselői beszámolóval egybekötött fórumot tart ma 17.30-kor Békéscsabán a 9. Sz. Általános Iskola könyvtárában. •82149’ MILLIÓS ZSÁKMÁNY, (f) Keddre virradóra a békéscsabai piactéri játékterembe két férfi betért és a személyzetet arra késztette, hogy átadja az egymillió forintos „bevételt.” A rendőrség nagy erőkkel keresi őket. Csabai filmes siker a „Nevenincs” Manapság a dokumentumfilmkészítés az alkotók számára talán a legtöbb nehézséget okozza. Békéscsaba Ilyen körülmények között még inkább értékelendő az a békéscsabai siker, amely a Major Gyula-Thury Gábor alkotópáros nevéhez fűződik. Szentesen a 30. Kelet- és dél-magyarországi független filmszemlén húsz versenyfilm közül elnyerték a fődíjat.- A Nevenincs című, 13 perces dokumentumfilm két kocsma békés rivalizálásáról szól, melyek időnként kispályás futballcsapatokat állítanak ki, hogy megmérkőzzenek egymással. Eközben sorsok, vágyak, egész életutak bontakoznak ki, melyekről persze hamar kiderül - alighanem örökre vágyak maradnak. A főszereplők bizakodása természetesen mégis örök! - meséli a filmről a rendező, Major Gyula. Részlet a díjnyertes filmből, amelyből sorsok, életutak, vágyak sugároznak a cselekmény felszíne alatt Mellesleg a Pál Nagy Balázs filmrendező vezette zsűri a fődíj mellett fikciós és portré kategóriában is kiadott díjakat. Ezekkel az alkotásokkal előzsűrizés nélkül nevezni lehet a március végi, Tiszaújvárosban sorra kerülő Országos független filmfesztiválra. A díjnyertes békéscsabai alkotást hamarosan bemutatja a Csa- ba Tv is. __________________fj. Élő adásban a miniszterelnök Március 7-én 14—15 óráig Orbán Viktor miniszterelnök a Cervinus Rádióban élő adásban válaszol a hallgatók kérdéseire. A kormányfő Békés megyei programja részeként érkezik Szarvasra. vetően a Szlovák Általános IskoláSZARVAS Orbán Viktort március 7-én délután a városházán Babák Mihály polgár- mester fogadja, majd a képviselő- testület tagjaival találkozik. Ezt köba látogat. Az intézmény aulájában a diákok és a pedagógusok jelenlétében adja át Medvegy Pálné iskola- igazgatónak az intézmény rekonstrukciós beruházásának okmányát. A 2003 őszére határidős, 721 millió forintos felújítás és bővítés jobb feltételeket teremt a tanintézet óvodásainak és iskolásainak. Orbán Viktor 14-15 óráig a szarvasi Cervinus Rádió stúdiójában élő műsor vendége lesz. A rádió a 66/214-186-os telefonszámon előzetesen is várja a hallgatók kérdéseit. Felfüggesztik a tervezett demonstrációt Gyula A gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén Kovács István ön- kormányzati képviselő (MIÉP) felhívta a figyelmet arra, hogy több száz dolgozó elbocsátására készülnek a Gyulai Húskombinát Rt.-nél, emiatt demonstrációra hívta a lakosságot. Danes László polgármester tegnap elmondta, a képviselő-testületi ülésen ígérte, felveszi a kapcsolatot Zám András vezérigazgatóval, tájékozódik, hiszen Kovács István a város felelősségét is felvetette. Megtudta, több száz dolgozó elbocsátásáról nincs szó. ti különbség ű 50 Tő. HA létszám- csökkentést azoknak a körében valósítják meg, akiknek lejár a szerződése. A vezérigazgató elmondta, bankok, termelők keresték meg telefonon, hogy csődbe megy-e a húskombinát? Az ilyen képviselői hozzászólások az; imázsukat rontják, kárt okoznak a társaságnak. Emiatt jogi lépést fontolgatnak a képviselővel szemben. Zám András felvetette, nem érthető, mi ellen akarnak tiltakozni, egy képviselő milyen alapon szól bele egy cég működésébe. Zám András, a Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy cégüknél a piaci viszonyoknak megfelelő létszám- gazdálkodás folyik. Hat éven át 1100-as átlaglétszámmal dolgozott a húskombinát. Ebben az időszakban a legmagasabb dolgozói létszám 1181 volt, a legalacsonyabb 1082. Az idén valóban gondolkodnak létszámcsökkentésben, a tervezett átlaglétszám 1030 lesz. A tavalyi és az idei átlaglétszám közötA MIÉP gyulai szervezete tegnap megkereste lapunkat. Álláspontjuk, hogy egyedül Zám András vezérigazgató sajtónyilatkozata elfogadható számukra, amelyben széles körű tájékoztatást adott a húsipar problémáiról, a Gyulai Húskombinát helyzetéről. Amiért aggódtak és továbbra is aggódnak, hogy Gyula munkahelyeinek tömeges leépülése óriási méreteket öltött a rendszer- váltás óta. A munkahelyek tömeges megszüntetése és leépítése ellen, az emberi sorsok mellett emelték fel szavukat. Nagyon valószínű, hogy a demonstrációjukon megjelenő több ezres tömeg politikai provokációnak lenne kitéve, ezért a március 14-ére hirdetett megmozdulást a választásig felfüggesztik - tudatta a MIÉP gyulai szervezete. SZ. M. Békés megyei igazgatósága az alábbi szakmai (OKJ) tanfolyamokra várja a jelentkezőket: • pénzügyi-számviteli ügyintéző (középfokú) • vállalkozási ügyintéző (középfokú) • mérlegképes könyvelő • pénzügyi-számviteli szakellenőr • marketing- és reklám- menedzser.O-SG5CN 200003-2 KÉRJE RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÓNKAT a (66) 52-00-72-es telefonon. E-mailen vagy személyesen Békéscsaba, Kinizsi u. 5. szám perfD4@perfekt.hu PERFEKT 1-H* A*"' ■' POLITIKAI HIRDETÉS Családi alapú mezőgazdaság Nyereményeso előfizetőinknek! Márciusban mindennap egy utazótáskát és minden héten egy 14 karátos aranyláncot sorsolunk ki előfizetőink között. 3 Elérkezett a pillanat, amelyre a magyar gazdák 1990 óta vártak. A honi termőföldből és megműveléséből származó hasznot a hazai gazdálkodók és családi gazdaságok élvezhetik. A Fidesz—Magyar Polgári Pártnak sikerűit elérnie, hogy a termőföld az Európai Unióba való belépésünk után is védelmet kapjon, gátat szabva a spekulációs célú földvásárlásoknak - hangoztatta Végh László fideszes országgyűlési képviselő tegnapi lakossági fórumán. A tegnap Békéscsabán megtartott lakossági fómmon dr. Vécsey László, a választási körzet önkormányzati képviselője mutatta be a jelenlévők előtt a város országgyűlési képviselőjét. Végh László bevezetőjében a kormányzás négy évének eredményeit ismertette, majd a - körzetben sokakat érdeklő - mezőgazdaságról beszélt. A képviselő szerint 2001-ben a sokszor becsapott és hitegetett vidéki emberek, volt téesztagok végre hozzájuthattak a jussukhoz. — Eddig 152 ezer családtól vásárolta meg a kormány a szövetkezeti külső üzletrészeket - mondta. - Következő lépésként megalkottuk a földtörvényt és a helyben lakókat elővásárlási, valamint elő-haszonbérleti joggal felruházó rendeleteket. Létrehoztuk a Nemzeti Földalapot azzal a feladattal, hogy amennyiben helyi vevő nem jelentkezik, vásárolja meg az eladásra felkínált termőföldet. A Nemzeti Földalapból a magyar polgárok vásárolhatnak vagy bérelhetnek munkájukhoz szükséges földterületeket. Sok európai ország példája bizonyítja, hogy a falvak újjáéledése elképzelhetetlen a családi gazdaságok nélkül, melyek megerősödése a vidék polgárosodását szolgálja. — Négyről hatmillió forintra emelkedett 2001-ben az őstermelői kedvezmény — folytatta. — Több mint nyolcvan százalékkal emeltük a termelési támogatások értékét, a beruházási támogatások összege pedig kétszeresére nőtt. 2002 és 2006 között 800 milliárd forintot juttatunk a mezőgazdaságba. Történelmünk során a magyar gazdák először kapnak ilyen mértékű állami segítséget. Ezzel pedig reális esély nyílik a családi gazdaságok kialakulására, a földből és mezőgazdaságból való megélhetésre. A körzetben lakók kérdései kapcsán Végh László ígéretet tett arra, hogy 2003-ban elkezdődik a Gyulai út melletti területek vízelvezető rendszerének megépítése is. VÉLEMÉNY SZEKERES ANDRAS ...segítsük, óvjuk egymást... Mindenki közlekedik A tavasz csalhatatlan jele, hogy kirajzottak a motorosok. A hét végén a közutak forgalma megnőtt, a jó idő nyomán sokan elővették járművüket a garázsból. S ahogyan nőtt az elmúlt napokban a forgalom, sajnos úgy romlott a baleseti statisztika is. Az elmúlt esztendőben megyénk közútjain 727 közlekedési baleset történt, 5,1 százalékkal kevesebb, mint egy esztendővel korábban. A balesetek során 918 személy sérült meg, közülük 52-en vesztették életüket, 8 százalékkal többen, mint az előző évben. A gépjárművezetők közül a legtöbb balesetet a személygépkocsi-vezetők okozták, 361 esetben voltak vétkesek. Az „élenjárókat” a kerékpárosok követik, ők 166 esetben, a motorkerékpárosok 14 alkalommal, míg 37 gyalogos nem tartotta be a közlekedés írott szabályait. S még valami: mintegy hetven balesetnél elkövetőként, sérültként vagy áldozatként gyermek is szerepelt. Az okokat elemezve 198 alkalommal játszott szerepet az elsőbbségi jog meg nem adása, 180 esetben a sebesség túllépése, míg 153 esetben a kanyarodás szabályainak megszegése. Eddig a rideg tények... A jó idő kicsalogat bennünket a szabadba. Kocsiba ülünk, a motorkerékpár, a bicikli nyergébe pattanunk, vagy egy kiadós séta kapcsán megfeledkezünk a világról, a körülöttünk leselkedő veszélyekről. Valahogy úgy vagyunk vele, hogy bennünket nem érhet semmi baj. Pedig elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, felelőtlenség, meggondolatlan manőver... Gyermekeinkre még fokozottabban leselkednek a veszélyek, szertelenségük, önfeledt játékuk elvonja az egyébként is lankadó figyelmüket. Úgy tűnik, beköszöntött a tavasz, valamennyien a szabadba vágyunk, s egyre többet töltünk ott. Gyalogosan, kerékpárral, vagy gépjárművezetőként részesei vagyunk a forgalomnak. Kölcsönös udvariassággal, türelemmel, a közlekedés írott és íratlan szabályainak betartásával segítsük, óvjuk egymást. Mindenki közlekedik. Figyeljünk egymásra. Mindenkit haza várnak... ______________■ Me gtagadták a nyomozást (Folytatás az 1. oldalról) Hozzátette: nagyon furcsállja, hogy például Békéscsabán, az orosz katonai temetőből eltávolították a vörös csillagot, pedig ott kegyeleti okokból helye lenne, Dobozon viszont, ahol ez önkényuralmi jelkép, nem teszik meg. Szatmári János, Doboz polgármestere kérdésünkre hangsúlyozta: várható volt, hogy bűncselekmény hiányában a rendőrség megtagadja az ügyben a nyomozást. Kijelentette: a jegyzővel együtt feljelentik Balogh Lajos Barnát hamis vád és rágalmazás miatt. Gasztronómiai fesztiválok sora (Folytatás az 1. oldalról) A társaság szakmai vonala két új taggal, a Békés Thermál Kft.- vel és a megyei földművelésügyi hivatallal bővült a korábbihoz képest. (Eddig ide a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Békés megyei régiója, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamara vendéglátó osztálya és idegenforgalmi bizottsága tartozott.) A társaságot és a fesztiválokat támogatja a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DARIB) is. És hogy mely fesztiválok tartoznak a társaság körébe? A Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál (április 30—május RÉSZLET a világ legjobb autójáról? Az Év Autója Európában (1999) Az Év Autója Amerikában (2000) A világ legkedveltebb autója kategóriájában (2001) A legmegbízhatóbb autó a német TÜV-minősítés szerint (2002) Soroljuk még? A további 48 rangos díjat és kitüntetést elnyert fordfocus most HIHETETLEN ÁRON már 2 790 OOO Ft-tól ajándék LÉGKONDICIONÁLÓVAL megvásárolható! Győződjön meg róla személyesen! Megéri! H0VÁNY BÉKÉSCSABA KI«., Békéxsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520400. 1.), a Gyulai Tarhonyafesztivál (július 13-14.), a Csorvási Nemzetközi Lakodalmas Gasztronómiai Napok (július 27-28.), a Medgyesegyházi Dinnyefesztivál (augusztus 9-11.), a SáiTéti Pikniken belül a Sárréti Birkapör- költfőző-verseny (augusztus 18.), , az Orosházi Országos Kenyérünnep (augusztus 18-20.), a Szarvasi Szilvanapok (szeptember 14- 15.) és a Csabai Kolbászfesztivál (október 24-27). A tájékoztatón szó esett egy nem gasztronómiai eseményről, mégpedig a Gyulai Nemzetközi Tűzoltózenekari és Majorette Fesztiválról, melyet július 11-14. között tartanak. NYEHCS0K Us2LÓ