Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Húsvéti határkerülés és fenyőfaállítás Erdély egyes helyein „megvesszőzik” a menyecskéket 14 Pribojszky Zsófia ifjabb sikere Párizsban A békéscsabai festőművész számos meghívást kapott Casanova, a női lélek kiváló ismerője Kétszázhetvenhét éve született a legendás kalandor Nem lett a ménesbirtok Haynauja Megyeri Zsolt, a mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. vezérigazgatója ritkán használja a „csapat”, „csapatszellem”, „csapatmunka” szavakat, mégis minden mondatán átsüt a felismerés: az egyes ember, ha szerencséje van, legjobban a kisebb-nagyobb munkahelyi közösségekben bontakoztathatja ki a képességeit. A mezőhegyesi vezér szerencsésnek tartja magát. — A Körösi Állami Gazdaságban — ahová az egyetem után kerültem — hallatlan nagy szakmai lehetőséget kaptam. Agrármérnök létemre közgazdasági kérdésekkel kellett foglalkoznom. Nagy bátorság volt elvállalnom a közgazdasági igazgatóhelyettesi megbízatást, de jó, hogy így történt, mert olyan ismeretekre és gyakorlati tapasztalatokra tettem szert, amelyeket mind a mai napig hasznosítok. Békéscsabán egy meglehetősen rossz állapotban lévő gazdaságot vettünk át. Hozzáteszem: a gazdaság nem volt eladósodva, ezért szerkezetátalakítással, új szervezetek felállításával, új módszerek bevezetésével viszonylag hamar úrrá lettünk a gondokon. Beruházásokat hajtottunk végre, és 1985-ben a hatékonysági mutatók alapján már első helyen álltunk az állami gazdaságok rangsorában. Az ezt követő években is az ország legjobbjai között tartották számon a békéscsabai gazdaságot. — Ahonnan végül idekerült, Mezőhegyesre... — Lehet, hogy meglepő, de ezt is szerencsének tartom. Pályám harmadik szakaszát Mezőhegyesen, a legrégebbi magyar mezőgazdasági üzemben tölthe- tem 1992 óta. Olyan időszakban kerültem ide, amikor óriási nehézségekkel küszködött az agrárágazat. Talán nem túlzók, ha azt mondpm, hogy az ország legrosz- szabb állapotban lévő üzemét vettem át. Egyetlen munkatársat hoztam Mezőhegyesre, hiszen a fordulatot alapvetően az itteni, igen kiváló szakem- befgárdával kívántam végrehajtani. — Vállalati biztosként látott munkához. — Igen, mert akkor ide az kellett. 1992. április 1-jével csődöt jelentett Mezőhegyes, ami augusztusra csődmegállapodással fejeződött be. A vállalat vagyona akkor 1,6 milliárd forint volt, az adósságállománya pedig 2,1 milliárd. Ebben a helyzetben kellett megkísérelnünk a félmilliárdot közelítő szállítói követelések kielégítését. A Névjegy Dr. Megyeri Zsolt Debrecenben született, s az egyetem elvégzése után családi kötődései révén került Békés megyébe. Éltek és élnek itt rokonai, édesapja fiatal korában Dévaványán volt református lelkész. 1984-ben doktorált a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Az elmélet gyakorlatba ültetése és a felső szintű vezetők csapatmunkája azt eredményezte, hogy a Békéscsabai Állami Gazdaságban — ahová 1980-ban került közgazdasági igazgató- , illetve közgazdasági vezérigazgató-helyettesnek — az eredmény 10 millió forintról 100 millió fölöttire ugrott az 1985 és 1987 közötti időszakban. Mezőhegyesre 1992 februárjában nevezték ki vállalati biztosnak, másfél év múlva kapta meg vezér- igazgatói megbízatását. A debreceni egyetem elsősorban a Mezőhegyesen végzett munkájáért tiszteletbeli egyetemi polgár címet adományozott neki, s címzetes egyetemi docenssé is kinevezte. „Mindez azoknak az eredményeknek az elismerése, amelyeket a munkatársaimmal közösen értem el az ország legrégebbi birtokán” — mondja. fennálló hitelek ügyében a bankokkal, az egyéb tartozások ügyében pedig az APEH-hel, a társadalombiztosítással, a vám- és egyéb más hatóságokkal kellett megállapodnunk. Mindehhez meg kellett nyernünk a tulajdonost, a Földművelésügyi és a Pénzügyminisztériumot. —Az ilyen típusú kibontakozás elképzelhetetlen ,.véráldozatok” nélkül. — Miközben folytak a tárgyalások, döntenünk kellett a vállalati létszámról. A kényszerű létszámleépítés mértéke meghaladta a 60 százalékot! Utólag is úgy gondolom, hogy korrekt és humánus módon váltunk meg az érintett dolgozóktól: mindenkinek kifizettük a felmondási időre járó bért és a végkielégítést. — Ön még vállalati biztosként kijelentette, hogy nem lesz Mezőhegyes Haynauja. — Igen, ezt akkor mondtam, amikor még nem léteztek az előbb említett megállapodások. Ameddig nem láttam az alagút végét, egyetlenegy embert sem bocsátottam el. A leépítések akkor kezdődtek, amikor megszülettek a megállapodások, és amikor biztosan tudtuk azt, hogy ha jól dolgozunk, sikeresek lehetünk. — Külső, pontosabban politikai tényezők is szerepet játszottak a leépítésben? •— Megjelent egy nagyon fontos elem, a privatizáció. Ennek révén a birtok elveszítette termő- földterületének csaknem az 50 százalékát. Felére csökkent területen kellett megtermelnünk azt az értéket, amit a korábbi nagy- gazdaság adósságállományban fölhalmozott. Ez csak szervezeti és szerkezeti változtatásokkal látszott elérhetőnek. — Maradjunk az utóbbinál! — Arról kellett döntenünk, hogy milyen fazont szabunk a termelésnek, mekkora legyen az állatállomány, mi„Tiszta a lelkiismeretem: hiszem, hogy hasznos és értelmes dolgokat csináltam ez alatt a tíz év alatt Mezőhegyesen ” a szerző felvétele lyen növényeket termesszünk a megmaradt szántóterületen. További megválaszolandó kérdés: hogyan tudjuk mindennek a hátterét biztosítani, azaz tudunk-e beruházni? A gépeink átlag- életkora 1992-ben tíz és húsz év között volt. Teljes erő-, munka- és betakarítógép-cserét kellett végrehajtanunk, ehhez azonban már hiteleket kellett felvennünk. De — túl a korszerű gépeken, a jó földön, a szakértelmen és a kézi munkaerőn — még mindig hiányzott valami, mégpedig az öntözés lehetősége. A tulajdonos — egyetértve céljainkkal — törzstőkeemelés formájában biztosította az öntözésfejlesztéshez szükséges saját erőt. Tulajdonképpen 1993. december 31- ére fejeződött be a kibontakozás folyamata: rendeződött a szervezet, rendeződött a szerkezet, rendeződött a létszám és a hozzá kapcsolódó bérek. A korábbi 1800 embernek a bérén a megmaradók osztoztak, ami jelentős béremelést jelentett. — Végül egyenesbe jöttek. — A Ménesbirtok Rt. 1994-től folyamatosan nyereséges, ebben az évben fizettünk első ízben a dolgozóinknak év végi prémiumot és jutalmat. Ekkor végleg megszűnt a dolgozók és a vezetők közötti bizalmatlanság. Az emberek elhitték: ha jól és gondosan végzik a feladatukat, a többletbevételek egy része őket gyarapítja. A vállalatvezetésnek nem volt egyetlen olyan ígérete a tíz év alatt, amit ne teljesített volna. — Beszélgetésünk elején szó esett arról, hogy hogyan került Békés megyébe. Az volt az álmai netovábbja, hogy itt élje le az életét? — Természetesen nem! — ezt őszintén be kell vallanom. De később, amikor jöttek a Budapestre szóló ajánlatok, mindig amellett döntöttem, hogy maradok. Ahogyan ígértem, nem lettem Mezőhegyes Haynauja, tiszta a lelkiismeretem: hiszem, hogy hasznos és értelmes dolgokat csináltam ez alatt a tíz év alatt. — Milyennek képzeli a ménesbirtok és a saját jövőjét? — Hiszem, hogy Mezőhegyes hosz- szú távon megmarad Mezőhegyesnek, és folytami tudja a 217 éves hagyományt. Ha már a személyes ambíciómra is rákérdezett, elmondom: az idén betöltőm a hatvanadik életévemet, határozatlan időre szól a kinevezésem, még négy évet szeretnék Mezőhegyesen dolgozni, s jó kezekbe átadni a vezetést. Ménesi György Mm A TRÓJAI FALÓRÓL - ÁRVÍZ IDEJÉN Azt mondja az illetékes minisztérium illetékes államtitkára az éppen illetékes árvízről, hogy ötven év legjelentősebb árhulláma vonul le a Dunán. Biztosan tudja, ő az államtitkár, szakember, meg miegymás. Én csak egy hülye magyar vagyok, aki itt él ebben az országban több mint ötven éve, aki látott, megélt, tapasztalt egyet s mást, sőt emlékezik is néhány dologra (meg persze nem szívesen más dolgokra — de ez már politika, amibe ne bonyolódjunk bele). Tehát, 1954 nyarán úgy mosta el a Szigetközt, meg a szembeni Csallóközt az ár, mint záporeső a termést. Alig épült újjá a térség, Bács-Baranyára csapott le a sors: ötvenhat márciusában — így mondták akkor—jött a jeges ár és letarolta a Mohácsi-szigetet. Újabb évek teltek el, közel egy évtized, amikor 1965-ben ránk tört — azt pedig így nevezték — a nagy dunai árvíz, ahol sorkatonaként Gemencen mentettük, amit még menteni lehetett — sajnos nem sokat. Mellesleg a Nagy Magyar Lexikon — a már nem komenista — azt írta arról a vízről, hogy a „20. században a Dunán 1965-ben vonult le szélsőségesen nagy árvíz.” Úgy látszik, az új korhoz új hőstettek kellenek, amelyek kurzusok dicsőségére válhatnak. A firkászokra meg marad a múlt idézés, ha úgy tetszik, a pontosítás. Különben feltűnt önöknek, hogy a sógorok nem majréz- nak a víz miatt, s a szlovákok sem estek pánikba? Nincs veszélyhelyzet sem Ausztriában, sem északon, aztán a bősi hajózó csatorna is kibírta a víznyomást, nem esett szét, s a készültség Pozsonyban „csupán” másodfokú volt. Nincsenek csodák, persze hogy nincsenek, csak rövid emlékezet. Bős-Nagymarost, a rendszerváltás trójai falovát annak idején — minden híreszteléssel szemben — elsődlegesen a Duna hajózhatóvá tételére találták ki. Mivel, mint köztudott (vagy nem köztudott, de tény), alacsony vízállásnál a gönyüi sziklapadon fennakadnak a hajók. Másodsorban: az árvizek levezetésére öt- lötték ki a félig elkészült vízlépcsőrendszert, s csak harmadvagy negyedsorban áramtermelésre. A nagy folyam ausztriai szakaszán hét vagy nyolc vízlépcső szabályozza a Duna folyását, teszi hajózhatóvá az ott még kék országutat, és termel valamennyi áramot. Bős- Nagymaros egyelőre a múlt, és nagyon valószínű, hogy a nem túl távoli jövő. Nem árt néha szót ejteni a múltról, s őszintén beszélni a jövőről. A nagyot mondásnál mindenesetre szerencsésebb dolog! Árpási Zoltán Új korhoz új hőstettek kellenek.--------------------Gy ula, 1908. Az egykori Római katholikus főgymnasium az 1950—51-es tanévtől viseli Erkel Ferenc nevét
