Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

12. OLDAL - 2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT SPORT iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ajándékozza meg 65 évnél idősebb szeretteit ÚJ, AKCIÓS TELEFONVONALLAL! Hívja a 184-et! HUNGAROTEL COMMUNICATION Ismét a Tisza partjára utaznak Győzni kell a kiesési rangadón Megismételhető-e a két héttel ezelőtti eredmény? A hét elején még nagy volt az elkeseredettség az Előre FC há­za táján a REAC-tól elszenvedett igazságtalan vereség miatt, a hét második felére azonban igyekezett rendezni a sorokat Pásztor József vezetőedző, amire nagy szükség is van, hiszen vasárnap Szolnokra látogat a csapat (16 óra, jv.: Hajdó, segítői Kalmár és Heibl). Békéscsaba- Megviselték a csapatot a REAC elleni találkozó negatív körülmé­nyei, különösen pszichésen, így A Csaba Rádió vasárnap a Szolnokon 16 órakor kezdődő mérkőzésről élő­ben jelentkezik. Az első félidőben né­hány perces kapcsolásokkal, a fordu­lás után szinte folyamatosan ad hely­színi jelentést Szegedi Zsolt, a rádió sportszerkesztője a várhatóan izgal- . más összecsapásról. ezt. Ami az előttünk álló fel­adatot illeti: minden bizony­nyal szeretne a Szolnok visszavágni a nem is oly ré­gen elszenvedett vereségért, de mi is szeretnénk jól szere­pelni, s bizonyítani, hogy igenis van tartás a csapatban. Fő célunk egy jó eredmény elérése a vasárnapi derbin. — Az mit jelent?- Győzelmet, de minimálisan a döntetlent.- Továbbra is sok lesz a hiány­zó, mégha fel is gyógyult néhány játékos, most viszont akadnak el­tiltottak.- Sajnos ez igaz, hiszen Feke­te kapus és Simon a piros lapok miatt nem léphet pályára a Tisza- parti városban. A sérültek száma öt: Keresztúri (szárkapocscsont- törés, szalagszakadás), Futaki, Bujáki (lovaglóizom-sérülés), Nagy L. (combizomszakadás), Ursz (lábfejsérülés). A tervezett csapat: Matkó vagy Váradi - Balog, Fehér, Gabala, Valentényi - Szabó S„ Szobosz- lai, Bánföldi, Udvari - Popovits, Tóth Gy. Készenlétben: Serban, Hoffmann, Nagy Sz., Toldi, Lapsánszki. ■ Török Zsuzsi tizenegy gólja Békéscsaba Tegnap a tavaszi második fordu­lót játszották a vízüabdás lányok serdülő bajnokságában, amely­nek a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. Ezúttal hét mérkő­zést bonyolítottak le, s minden csapat kétszer szállt vízre - egy találkozót, a Kecskemét A—Kassa összecsapást később játsszák. A békéscsabai lányok először a felnőtt első osztályú gárdájáról ismert BVSC-s fiatalok ellen kezdtek. Remekül nyitottak a ha­zaiak, 4—1-re is vezettek már, de á fordulás után elfáradtak, így az­tán kétgólos vereséget szenved­tek. A délután körben a Győr csa­patával mérték össze tudásukat. Ezen már jobban ment a csabai­aknak, s végig jelentős fölényben játszva nyertek. A csapat húzó­embere, Török Zsuzsa ezen a mérkőzésen tizenegyszer talált be a győri kapuba. Eredmények. Békéscsabai VSC-BVSC 5-7 (3-1, 1-1, 0- 2, 1-3). Békéscsaba, V.: Valkay. Békéscsaba: Szabó M. — Bogár 1, László B„ Petrovszki, Tóth M., Török 3, Balázs, László T., Szabó E. 1, Fábián. Békéscsaba—Győr 21—8 (5— 2, 5-2, 7-3, 4-1). V.: Ricza. Békéscsaba: Szabó M. - Bogár 4, László B., Petrovszki, Tóth M. 3, Török 11, Balázs, László T. 1, Sza­bó E. 2, Fábián. További eredmények: Hód­mezővásárhelyi VSC—Kecskemét B 12-4, Kecskemét A-Győr 17- 6, Kassa (szlovák)-Dunaújváros 4-11, Kecskemét B-BVSC 3-8, Dunaújváros-Hódmezővásárhe- lyi VSC 6-6 - négyméteresekkel 8-9. A női kézilabda NB I alsóházi rájátszásánakmásodik forduló­jában két olyan együttes találkozik vasárnap 16 órakor Békés­csabán a városi sportcsarnokban, amely az előző fordulóban egy-egygólos vereséget szenvedett. A tabella tizedik helyén ál­ló négypontos Békéscsaba, a mögötte álló, a táblázatot záró hárompontos Kőbányai Spartacust fogadja. A találkozó esé­lyeiről Tobak Lászlónét, a lila-fehérek mesterét kérdeztük. a volt válogatott, gólerős, Viglási- ra, az irányító, általunk jól ismert Babolyra és a fiatal, a télen Sze­gedről igazolt ifjúsági válogatott átlövőre, Laluskára kell odafi­gyelnünk. Nálunk a korábbi sé­rültek közül Felegyi megkezdte a mozgást, vasárnap már leülhet a Békéscsaba- Nagyon fontos összecsapás kö­vetkezik számunkra vasárnap. A lányok egész héten nagy elszánt­sággal készültek a mérkőzésre, átérzik a találkozó jelentőségét. A fővárosi együttesben elsősorban kispadra a balkezes átlövő. Saj­nos, az ujjsérüléssel bajlódó Ancsin Tímeára még nem számít­hatunk, de a többiek egészsége­sek. Fontos lesz a védekezés, ezért ennek gyakorlására nagy hangsúlyt fektettünk. Kérjük szurkolóinkat, hogy minél na­gyobb számban látogassanak ki a sorsdöntő vasárnapi mérkőzésre és sportszerűen biztassák a csa­patot, amelyen számunkra csak a győzelem az elfogadható. A találkozót a Cserepes, Jancsó játékvezetői kettős dirigálja. ■ Bronzérmes a Békés, ötödik a Közgé Kézilabda diákolimpia országos döntő Pénteken a helyosztókkal befejeződött a VI. korcsoportos ké­zilabda diákolimpia országos döntője Békéscsabán a Mester Klub sportcsarnokában és Békésen a sportcsarnokban. chenyi I. Szk.—Gödöllői Török I. Gimn. Békéscsaba A lányoknál a békéscsabai Szé­chenyi István Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépisko­la együttese az 5. helyért játszott és magabiztos győzelmet aratott a gödöllőiek ellen. Az aranyérmet két ellentétes félidő után, nagy csatában a dunaújvárosiak sze­rezték meg. Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség üt- kára is megtekintette a döntőket és így értékelt: - Jól szervezték meg a hazaiak a finálét, amelyen a legjobb négy között óriási küz­delemben dőlt el az érmek sorsa. Azért kellett előbbre hozni a finá­lét, mert az itt bronzérmes debre­ceniek és a dunaújvárosi fiúk va­lamint az itt közreműködő békés­csabai Nagy, Túróczy játékvezetői páros képviseli hazánkat három hét múlva Szalonikiben a Közép- iskolások Világjátékán. Eredmények. Elődöntők. Dunaúj­városi Rosti Gimn.-Bp. Kovács P. Gimn. 26—24, Győri Szent-Györgyi A.— Debreceni Irinyi Szk. 24—22. Helyosz­tók. Az 5-6. helyért: Békéscsabai Szé­29-18. A 34. helyért: Debreceni Irinyi Szk.-Bp. Kovács P. Gimn. 25-20. Az 1- 2. helyért: Dunaújváros-Győr 19-16. Végeredmény: 1. Dunaújvárosi Rosti P. Gimn. (edző: Pergel István, testnevelő: Szloboda Zoltán), 2. Győri Szent-Györ­gyi A. Középiskola, 3. Debreceni Irinyi Élelmiszeripari Középiskola és Gimn., 4. Bp. Kovács Pál Gimn., 5. Bcs. Széche­nyi Szk. (Tóth B., Triffa Á., Kovacsicsova, Szöllősi, Semjéni, Knyihár, Such, Kovács, Zsuzsa V., Manczur R., Csicsely V., Forczek E., testnevelő-edző: Szabó Károly), 6. Gö­döllői Török I. Gimn., 7. Kisvárdai Szent László Szk., 8. Túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Szk. Különdíjasok. Legjobb kapus: Herr Orsolya (Győr). Gólkirály: Vakarcs Krisztina (Kisvárda) 47 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Szűcs Gabriella (Deb­recen). Legjobb békéscsabai játékos: Kovacsicsova Mónika. A legígérete­sebb csabai játékos: Triffa Ágnes. Leg­eredményesebb békéscsabai játékos: Szöllősi Szilvia. A torna válogatottja: Herr (Győr), Kovacsicsova (Békéscsa­ba), Bódi B. (Győr), Blaskovits (Bp. Ko­vács), Takács (Dunaújváros), Bulath (Dunaújváros), Juhász (Debrecen). Békés Békésen a fiúknál a helyi Szegedi Kis István Református Gimnázi­Hankó Katalin IPA bajnok Török Zsuzsi (sötét sapkában) 11 gólt lőtt a győrieknek D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER _________Budapest_________ A fővárosban rendezték meg a fegyveres testületek karateverse­nyét, amelyen a Békés megyei rendőrök is elindultak. Hankó Katalin, aki egyébként világbaj­noki ötödik volt annak idején a magyar kick-box válogatott tagja­ként, most a WKA shotokan ka­rate sanbon shobu szabályrend­szerben indult. Rögtön egy nagy­ágyúval került össze, a szó szo­ros értelmében, hiszen ellenfele, Illés Mariann 190 cm magas és 85 kg. Kemény mérkőzésen Hankó Katalin könnyedén verte a ellen­felét. A döntőben Gáli Bernadet­tel szemben is jobbnak bizonyult és megnyerte a versenyt. Telje­sítményével alaposan meglepte a mezőnyt, hiszen újoncként győ­zött, s ráadásul egy tőle teljesen idegen szabályrendszerben. A másik Békés megyei verseny­ző, Kékegyi Zsolttól két győztes mérkőzése után elpártolt a sze­rencse. A döntőben erős technika miatt leléptették, így meg kellett elégednie a második hellyel. ■ um csapata a bronzmérkőzésen jó játékkal legyőzte a Győrt. A fi­náléban a dunaújvárosiak szerez­ték meg az aranyérmet a veszpré­miek előtt. Eredmények. A 7-8. helyért: Nyír­egyházi Arany J. Gimn.-Nyíregyházi Zrínyi Gimn. 10-13. Az 5-6. helyért: Szeged Gábor D. Gimn.-Bp. Kerék Gimn. 33—39. A 34. helyért: Békési Szegedi Kis I. Gimn.—Győri Szent- Györgyi A. Gimn. 18-15. Az 1-2. he­lyért: Veszprémi Ipari Szk.­Dunaújváros Rosti P. Gimn. 14-18. Végeredmény: 1. Dunaújváros Rosti P. Gimn (edző: Szabó László, testnevelő: Szloboda Zoltán), 2. Veszprémi Ipari Szk., 3. Békési Szegedi Kis I. Ref. Gimn. (Csenged, Bús, Nyitrai, Nagy T., Szat­mári M., Susán, Vida, Kopcsák, Nagy K„ Ludman, Szabó I., Oláh, edző: Ká­das László, testnevelő: Békési Mihály), 4. Győri Szent-Györgyi A. Gimn., 5. Bp. Kerék Gimn., 6. Szeged Gábor D. Gimn., 7. Nyíregyházi Zrínyi Gimn., 8. Nyíregyházi Arany J. Gimn. Különdíjasok. Legjobb kapus: Ta­tai Tamás (Győr). Gólkirály: Iváncsik Tamás (Győr) 35 góllal. Legjobb me­zőnyjátékos: Császár Gábor (Dunaúj­város). Legjobb békési játékos: Nyitrai Imre. A legígéretesebb békési játékos: Nagy Kornél. A torna válogatottja: Boczák (Ny. Zrínyi), Iváncsik T. (Győr), Gulyás (Veszprém), Bíró (Nyh. Arany), Nagy Z. (Dunaújváros), Czifra T. (Veszprém), Nagy M. (Dunaújvá­ros). Sportadások Csaba Tv. Március 31., vasárnap, 19.20: Sporthírek (ism.: 22.30 és áp­rilis 1., hétfő, 17.25), benne tudósítá­sok: a Békés megyei amatőr röplabda- bajnokságról, Bcs. VSC-Nagykanizsa OB I B-s vízilabda-, a Békés-Makó NB I B-s férfi, a Békéscsaba-Kőbánya NB 1-es női kézilabda-mérkőzésről. Ápri­lis 2., kedd, 17.05: Békéscsaba- Kőbánya NB I-es női kézilabda-mér­kőzés. Április 4., csütörtök, 17.05: Békés—Makó NB I B-s férfi kézilabda­mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Április 1., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Március 31., vasár­nap, 20.15: Hosszabbítás: a hét végi sportesemények összefoglalója. Hét­köznap, 17.45: Esti Újság, benne Hosszabbítás. ___ ■ Va sárnap megyei NB Il-es rangadó A labdarúgó NB II Keleti csoportjában vasárnap 16 órakor megyei rangadót ren­deznek Orosházán. A tabella hatodik he­lyén álló 22 pontos Orosháza FC a 13 pontos jelenleg tizenkettedik Gyulai Ter­mál FC-t fogadja. Az esélyekről a két együttes szakvezetőjével, Fodor Sándor­ral és Dávid Imrével beszélgettünk. _____________ Orosháza ____________- Legutóbb Makón a csapat azt nyújtotta, amit várunk tőle, magabiztosan és eredményesen játszott - kezdte Fodor Sándor. - A megyei rangadón most lesz az első alkalom, hogy a Gyula ellen bajnoki mérkőzésen ülök a kispa- don. Nem téveszt meg bennünket a vendégek jelenlegi helyzete, a megyei rangadókon min­dig kettőzött erővel játszanak a labdarúgók. Jól ismerjük egymást Dávid Imrével, így sok újat nem tudunk kitalálni. Nekünk a Makó elleni formát hozni kell, vagy még annál is jobban kell teljesítenünk, ha győzni akarunk. Ha sike­rül begyűjtenünk a három pontot akkor kien­gesztelhetjük a két héttel ezelőtti hazai veresé­gért szurkolóinkat. Sajnos, Pozsár besárgult, Belvon és Kiss L. sérült, Dávid pedig beteg, így Előre FC-ből kit kapunk meg a kettős játéken- csak keretet tudok mondani, amely a követke- gedéllyel rendelkező labdarúgók közül, hiszen ző: Such, Stumpf, Ferenczi, Raducu, Szeve- a lila-fehéreknél is sok a hiányzó. Az orosházi- rényi, Brlázs, Laurinyecz, Kovács T., Molnár, ak ellen a következő keret készül: Steigerwald, Lévai, Dobi, Kovács P., Stef, Baranyai, Hadár. Mogyorósi, Papp, Tamási, Resetár, Lábos, Gyula Lázok, Fehérvári, Gajdács, Csúz, Számfira, Boruzs, Géczi, Tóth A. és az Előre FC-ből érke- Dávid Imre a fürdővárosiak szakvezetője így ző játékos(ok) valamint egy-két ifjúsági korú vélekedik: — Nem feltartott kézzel megyünk labdarúgó — mondta befejezésül Dávid Imre. Orosházára. A Jászberény ellen sikerült be­gyűjtenünk a három pontot, így feljebb zár­kóztunk riválisainkhoz. Nagy csata várható a kiesés elleni küzdelemben, úgy érzem a Karcag, a Szeged és a Jászberény lesz a leg­nagyobb riválisunk ebben a harcban, a Nyírbátort én egy jól összerakott együttes­nek tartok, amely feljebb jön majd a tabel­lán. Nyílt mérkőzés lesz vasárnap, ame­lyen a hazaiak az esélyesebbek, hiszen töb­ben vannak és jobb a játékosállományuk. Mi a pontszerzés reményében lépünk pá­lyára. Bizonyára sokan kísérik majd el a csapatot, ami újabb erőt adhat a fiúknak. Sajnos, az eltiltását töltő Czifrákra nem számíthatok, miként kérdéses, hogy az Kiss jogosulatlanul szerepelt A labdarúgó NB II Keleti csoportjában vasárnap Ma­kón 4—2-re győzött az Orosháza FC és ezzel meg­szerezte idei első győzelmét. Nem sokáig örülhettek azonban a három pontnak a vendégek, hiszen a ha­zaiak megóvták a találkozót, mivel véleményük sze­rint Kiss László, az orosháziak télen Gyuláról igazolt játékosa az előző fordulóban a Mátészalka ellen megkapta harmadik sárga lapját. Információink sze­rint a fegyelmi bizottság kedden dönt az óvás ügyé­ben, de mivel tény, hogy Kiss három sárga lappal szerepelt Makón, így nem lehet kétséges az ítélet, s a mérkőzés három pontját a vétlen makóiak kapják majd meg 3-O-ás gólkülönbséggel. Km A KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. telekgerendási GÉPTELEPÉRE MUNKATÁRSAKAT KERES az alábbi követelményekkel: gépszerelő munkakörbe • középfokú mezőgazdasági gépész végzettség • mg.-i gépszerelői és gépkezelői gyakorlat • vezetői engedély: B, (C), E, vontató. adminisztrátor munkakörbe • középfokú iskolai végzettség • jó kommunikációs- és szervezőkészség . • PC-ismeretek (MS Word, Excel, PowerPoint). Előny: helyi lakos. JÉI Szakmai önéletrajzát 2002. április 5-éig kérjük elküldeni az alább címre: KITE Rt., 5675 Telekgerendás, Külterület 482. Bula Sándor tér. műszaki ig.-h. részére. aztán nehezen emésztették meg a játékosok azt a kilencvenhárom percet - állítja Pásztor József. - A héten főleg az tartottam fontos fel­adatnak, hoev feledtessem mind­Előben Szolnokról

Next

/
Thumbnails
Contents