Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT — 11. OLDAL Három csabai kadét vívó a világbajnokságon Várkonyi Szabolcs, a levegő fiatal ura Nevadai repülésre gyűjt a tavalyi év legjobb ifjúsági vitorlázója A törökországi Antalay-ban rendezik meg április 1-je és 8- a között a kadét és junior vívó világbajnokságot. A viadalra a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület három versenyzője, Kálmán Petra, Prekop Győző és Bartóki Balázs utazik, akiket elkísérnek edzőik, Galli Zsolt és Pusztai Péter is. A vasárnapi elutazás előtt beszélgettünk a csabai párbajtőrözőkkel. Békéscsaba Az utolsó éves kadét leány párbajtőröző Kálmán Petra első világversenyére készül: - Szeretnék jól szerepelni a világbajnokságon. Az elmúlt héten Tatán készült a válogatott a szlovák junior és a kuvaiti felnőtt válogatottal együtt, sokat vívtunk Nedeczki György szövetségi edző vezetésével. Jól ment a vívás, remélem ez a forma a keddi leány párbajtőrversenyig kitart. Nem ismerem a mezőnyt, sok függ a sorsolástól, jó lenne a legjobb tizenhat közé kerülni. Bartóki Balázs egy éve kezdett el a párbajtőrrel foglalkozni, korábban Gyulán Winkler Andor edző irányítása mellett tőrrel vívott: - Elsősorban a tapasztalat- szerzés a célom - kezdte az utolsó éves kadét versenyző. - Sokat jelent számomra, hogy több csabai társam is ott lesz a vb-n és edzőm, Galli Zsolt is elkísér. Tatán az edzőtáborban különböző stílusú versenyzők ellen vívhattam. Úgy gondolom, nekem a saját stílusomban kell vívnom és szeretnék minél jobban szerepelni életem első világversenyén. A kiutazó hármas legrutinosabb tagja, a kadét ranglistavezető Prekop Győző. Pusztai Péter edző tanítványa megnyerte az idei országos bajnokságot és korábban már junior Világ-kupa verseny döntős volt: - Nem ismerem a kadét mezőnyt. Itt van például a román Pop, aki legutóbb Békéscsabán győzött egy nemzetközi versenyen az esélyesek közé tartozik, őt ismerem. A sorsolásnál sok minden eldőlhet, hiszen nem tudjuk, hogy kikkel kerülünk egy csoportba a táblára jutásért. Szeretnék jól vívni és minél tovább jutni a kadeteknél, aztán majd kiderül mindez mire elég. A junior csapatban tartalék vagyok, ha Bartos, Pádár és Rédli jól vív az egyéniben, kedvező sorsolással érmes lehet a csapat. A kiutazás előtt Galli Zsolt edző a következőket mondta az esélyekről: - Az elmúlt héten Tatán a Heraklész-programban szereplő magyar fiatalok edzőtáborozáson vettek részt. A magyar korosztályos válogatottak mellett a hazai ranglista néhány a világ- bajnokságra nem utazó tagja is ott volt minden- fegyvernemben. A napi két vívóedzés mellett még egy erőnléti edzés vagy futás is szerepelt a programban. A felkészülést segítette az edzőtáborban készülő szlovák junior és a kuvaiti felnőtt válogatott. Ha Kálmán Petra a 64-es főtáblán két fordulót megy már elégedett leszek tanítványommal. A fiúknál Bartóki válogatottsága egy év alatt szinte kész csoda, hiszen a szakemberek szerint legalább négy-öt év kell egy új fegvernem fogásainak elsajátítására. Balázs jó alapokat kapott Gyulán edzőjétől Winkler Andortól. Bartóki szorgalmas, céltudatos vívó, aki az edzéseken mindent megtesz a jó szereplés érdekében. Sok függ a csoportbeosztástól, de képesnek tartom arra, hogy a legjobb tizenhat közé jusson vagy akár a nyolcas döntőbe is beverekedje magát. Prekop régóta vív, szép reményekre jogosítanak eddigi eredményei. Érett vívó, céltudatos, aki már a nemzetközi porondon is bizonyított. Győző a nyolcas döntőbe juthat és ott már minden lehet, hiszen egy világversenyen hajszálon múlhat az érmes helyezések sorsa — fejezte be a szakember. V. L. A kadét vb-re utazó csabai vívók. Balról Prekop Győző, Kálmán Petra, Bartóki Balázs. Há- tul Galli Zsolt edző, a képről hiányzik Pusztai Péter edző d^otói lihoczky pétir Nemrégiben értékelték a „légi” sportok elmúlt esztendei eredményeit. Ez alkalommal elismerésben részesült a Békés Megyei Kvasz András Repülős és Ejtőernyős Egyesület fiatal vitorlázórepülőse, a gyulai Várkonyi Szabolcs: kiérdemelte a Magyar Vitorlázó Kupa ifjúsági első helyét, ugyanebben a klubkategóriában nyújtott eredményességéért egy másik díszes kupát is átvehetett, s nem utolsósorban kapott egy külön- díjat a tavalyi remek teljesítményéért. Várkonyi Szabolcs, ifjúsági vitorlázórepülő, a Magyar Vitorlázó Kupa győztese, a Békéscsabai Kvasz András Repülős és Ejtőernyős Klub sportolója D-FOTÓs LEHOCZKY PÉTER Gyula Ez utóbbi, a Lányi Róbert Emlékalapítvány különdíja egyben nagy megtiszteltetés a 24 esztendős egyetemistának, ugyanis mindez egy egyhetes nevadai repüléssel is jár az egyik korszerű és nagy teljesítményű, húszméteres fesztávú géppel, a LAK-12 Lietuva típusú repülővel.- Ilyen Magyarországon is tudomásom szerint mindössze kettő létezik - mondja Várkonyi Szabolcs. - A terv szerint 2003-ban utazok el az Egyesült Államokba.- Miért, most milyen akadálya van?- Több is. Egyrészt utolsó éves hallgató vagyok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közlekedésmérnöki karán, a repüléstudományi szakon. Még vár rám a szakdolgozat elkészítése, az államvizsga és a nyelvvizsga. De az is akadálya, hogy az alapítványi támogatással New Yorkig repülhetek, onnan Nevada még vagy négyezer kilométer, s várhatóan rám hárul még a szállásdíj és csörlés, vontatás díja. A repülőgépet viszont ingyen kapom.- Nagy kihívás egy nevadai repülés...- Annak tűnik és meglehetősen egyedinek is. Ott ugyanis egész évben lehet repülni, és a nálunk ismert termikben, illetve hegyoldali szélemelkedésen kívül van egy úgynevezett hullám jelenség, ami miatt magasra lehet emelkedni.- Mielőtt elmerülnénk a lehetőségekben: egyáltalán hogyan lettél vitorlázórepülő?- Mindig is vonzott a repülés. Mint sok kisgyereknek, nekem is kezdetben az volt az álmom, hogy vadászpilóta leszek. Már általános iskolásán is kacérkodtam azzal, hogy jelentkezem a békéscsabai reptéren, de akkor még a szüleim nem engedték. Látták a további nagyfokú érdeklődésemet, ezért amikor közép- iskolás lettem, már hozzájárultak, ahhoz hogy jelentkezzem. Egy repülő napon kimentem a reptérre, fel is vittek egy Góbéval, ami hihetetlen érzést váltott ki bennem. Azóta ott is ragadtam.- Mikor repülhettél először önállóan?- Ahhoz azért még sok mindent meg kellett tanulnom. 1993-94 telén elvégeztem a tanfolyamot, levizsgáztam, majd a tavasszal megkezdődött a gyakorlati oktatás. Még azon a nyáron felszállhattam egyedül is egy Góbéval. Egy évvel később, 1995- ben megkaptam a szakszolgálati engedélyt, ami tulajdonképpen ugyanaz, mint az autósoknak a jogosítvány. Akkoriban húszán jártunk a tanfolyamra, abból a csoportból mára egyedül maradtam.- S mióta versenyzel?- A Magyar Vitorlázó Kupa volt az első „próbám” 1995-ben. De az első kísérletek nem voltak igazán jók. Olykor a sebességgel volt gondom, s a távolságok sem voltak az igaziak, hiszen 100-150 kilométernél messzebbre nem sikerült eljutnom. Az első jobb teljesítményre 1997-ig kellett várni, akkor már 250 kilométerig eljutottam. Emlékszem, ez egy Bé- késcsaba-Hajdúszoboszló oda- vissza, és egy Békéscsaba- Székkutas oda-vissza táv volt. Aztán rajthoz álltam 1998-ban a Kvasz András-emlékversenyen Békéscsabán, ahol klubkategóriában indultam, de az sem hozott átütő sikert, huszonvalahányadik lettem. Arra jobban emlékszem, hogy hátulról a negyedik. A tavalyi esztendő hozta meg az első sikert. Az MVK során hét jobb eredményt értem el, köztük kétszer 300 kilométeren túlit is, amit már beadtam a versenybizottságnak. Ebből négyet értékeltek, s első lettem.- Tudjuk, nem olcsó mulatság repülni. Milyen támogatást kapsz otthonról?- A szüleim nyugdíjasok, csak az egyetemi tanulmányaimat tudják finanszírozni.- Akkor miből állód a repülést, s egyáltalán mennyibe kerül neked ez a sport?- Három évvel ezelőtt még olcsónak számított repülni. Mondhatni fele annyiba került minden, mint manapság. A klubban most az éves tágdíj 72 ezer forint, s nekem kell fizetni a vontatás és csörlés költségeit, ami percenként 400 forint. Tavaly annyi pénzem volt, hogy további nyolcvan- ezer forintot erre tudtam áldozni. Mindezt úgy gyűjtöttem össze, hogy a téli hónapokban, zömében hétvégente munkát vállalok. Igaz, az is testhez álló feladat, ugyanis a Vértes és a Gerecse lábánál van egy Héreg nevű kistelepülés, ahol működik egy alapítvány, amely régi, öreg repülőket újít fel megrendelésre, zömében külföldieknek. Itt segédkezek, s az ebből befolyt pénzt fordítom a repülésre. Tény, hogy 2000-ben nagyon keveset repülhettem, mert nem volt pénzem, no meg sokat kellett tanulnom. Abban az évben egyébként sokan lemorzsolódtak a klubból, ma már mintegy harmincnyolcán vagyunk.- És hány repülőgép?-Tíz.- Hogyan tudjátok beosztani egymás közt?- Soha nem volt ebből gond. Én például sokszor hétköznap repülök, amikor mások amúgy sem érnek rá.- A tavalyi kitűnő eredményeid után mik a következő tervek?- Természetesen az idén is szeretnék a Magyar Vitorlázó Kupában helyt állni, ami egész évre ad programot. Július 8—27-e között lesz a klubosztály országos ifjúsági bajnoksága Kiskunfélegyházán. Ezen is szeretnék egy nagyon jó eredménnyel kirukkolni, legalábbis az edzőm, Laurinyecz Sándor és a szakosztályvezető, Antalfay János is ezt várja tőlem. Igaz, ahhoz, hogy ezeken el is tudjak indulni, a tavalyinál kétszer több pénzre lesz szükségem. Csak az utóbbi verseny legalább százötvenezer forintba kerül.- S meglesz?- Van egy számlám, amin kimondottan a repüléshez szükséges pénzt gyűjtöm, amit a munkám után kapok. Ezen le van kötve egy összeg, amit a jövő évi amerikai utamra teszek félre, a többi pedig az idei feladatokra van beállítva. Bizony, még sokat kell dolgoznom, hogy mindenre fussa.- Mondják, egy jó repülősnek nemcsak egészségesnek kell lennie, hanem kitartónak, állóképesnek. E téren hogyan állsz1- Általános iskolásán karatéz- tam három évig, a sárga övig jutottam. Középiskolásán négy éven át búvárúszó voltam, manapság pedig sokat futok és kerékpározom az állóképesség érdekében. így már jobban bírom a repülőn is az öt-hat órás koncentrálást.- Fokmérője egy repülősnek, hogy hány órát töltött a levegőben...- Ez igaz, de én még ifjúsági korú vagyok a sportágban, ezért mindössze 273 repült órám van. Tudom, ez nem sok a „nagyok” 2-3 ezer órájához képest. S tény az is, hogy nehezen is gyűlnek az órák, évi körülbelül hatvan órát vagyok a levegőben. Pedig az ideális ennek minimum a duplája lenne ahhoz, hogy töretlenül fejlődhessek. Mindez most már szinte csak az anyagiakon múlik. De egyelőre ennyire van pénzem... JÁVOR PÉTER Az F-Fitness Központ „akciói” Aerobik éjjel nappal a főiskola tornacsarnokában _______Békéscsaba Ké t évvel ezelőtt óriási sikere volt a megyeszékhelyen megrendezett 24 órás aerobik-partinak, amelyet A Bajza utcai F-Fitness Központ vezetője, Fóri Márta szervezett. De hasonlóan tömegeket vonzott bármilyen rendezvényük, így a helyi és országos nagy versenyek is. Tavaly viszont csend vette körül a Bajza utcaiakat. Úgy tűnik, most viszont megtörik a csend, ugyanis az egykori kitűnő tornász, Fóri Márta újabb terveket szövöget.- Április 5-én, este 18 órától újra monstre programmal, egy maraton aerobikkal várjuk a mozogni vágyókat a békéscsabai főiskola tornacsarnokába - mondja a F-Fitness Központ vezetője. - Abból indultunk ki, hogy két esztendővel ezelőtt nagy sikere volt rendezvényünknek, azóta is sokan megállítanak az utcán, hogy mikor szervezünk hasonlót. Értettünk a szóból, kinyitjuk a jelképes kapukat az egész megye előtt.- Kik vesznek részt a szervezésben?- A helyi oktatók közül nagyon sokan vállalták a részvételt, így itt lesz a gyulai okleveles aerobik oktató Fekete Ágnes, akinek fő profilja a kick-box aerobik, s aki Sorber Norbert tanítványa. A békéscsabai koreográfus, a táncoktatás nagymestere, Kerekes Judit is vállalta az óta vezetést, miként a totál erősítő zsírégető órát tartó Szedoglavits Jolán, a békéscsabai oktató, Mázán Ildikó.- Kik lesznek a sztárvendégek?- Természetesen erről is gondoskodtunk, az első órát például Páti Nagy Áttila egykori evezős bajnok tartja, aki a kick-box aerobikban nagy menő, az 1FAA referense, 12 éve számos hazai és külföldi aerobik kongresszus előadója. Eljön Kis Mónika diplomás gyógytornász és aerobik edző, valamint Gáspár Katalin, a Fitness Company okleveles aerobik és step edző. De láthatják az érdeklődők Zoltán Erika Dance Company csoportjának legjobbjait is, akik fellépnek a főiskolai sport- csarnokban.-És a versenyek?- Úgy tűnik, visszakapcsolódik a F-Fitness Központ ebbe is. Tervünk, hogy a jövő hónap végén egy országos bajnoki középdöntőnek adunk otthont Békéscsabán. ■ Ezúttal a gyerekek között, de az áprilisi maraton aerobik eseményen totál erősítő zsírégető órát tart Szedoglavits Jolán, békéscsabai oktató _______________________________________________________________________________________________■