Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
4. OLDAL - 2001. DECEMBER 28., PÉNTEK KÖR K É P Zsaru SMS: (30) 4061-110 * E-MAIL SMS.BEKES@AXELS.HU TÍZMILLIÓS KÁR. (c) A kará- csonyi ünnepek alatt ismeretlen tettesek kirámolták Békéscsabán, az Illésházi úton lévő Nike sportboltot. Sportruházati cikkeket, sportszereket zsákmányoltak, az anyagi kár 10 millió forint. ÉPÍTKEZÉSRŐL, (c) A megye- székhelyen a Magyar utca egyik építkezéséről három Velux tetőablakot tulajdonított el ismeretlen elkövető a közelmúltban. A kár 250 ezer forint. FEJŐGÉPET, (c) Gerendáson, a Holstein Kft. szarvasmarhatelepéről egy fejőgépet lopott el ismeretlen tettes nemrégiben. Az okozott kár 100 ezer forint. VÁSÁROZÓTÓL, (c) Békéscsabán, a Pipacs köz egyik házában albérletben lakó körmendi vásározót lopták meg a napokban ismeretlenek. Betörtek a lakásba és az ott talált sporttáskából 1,8 millió forintot vittek el. ELFOGTÁK, (c) Szabadkígyóson az orvosi rendelőbe hatolt be december 20-án akkor még ismeretlen elkövető. Két komplett számítógépet emelt el programokkal együtt, egymillió forint értékben. A rendőrség néhány napon belül elfogta a cselekménnyel alaposan gyanúsítható 20 éves, szabadkígyósi E. Z.-t és a számítógépek is előkerültek. ELFÜSTÖLT, (c) Békéscsabán a Szőlőfürt vendéglőbe tört be ismeretlen tettes a közelmúltban. A játékgépet feszítette fel és annak tartalmával, valamint dohányáruval „füstölt el”. A lopási kár 58 ezer forint. OLAJJAL LÉPETT, (c) Csa baszabadi egyik tanyájában járt hívatlan látogató nemrégiben. A fóliasátor alatt tárolt kéziszerszámokat és gázolajat vitte el. Az anyagi kár 150 ezer forint. NYOLC PANELT, (c) Békéscsabán, a Jókai utca 17. szám előtti elektromos kapcsolószekrényt törte fel ismeretlen tettes a napokban és nyolc, közlekedési lámpát vezérlő panelt zsákmányolt. Az okozott anyagi kár 100 ezer forint. LEFEJELTE, (c) Újkígyóson, az Ibiza diszkóban tört ki verekedés a minap. A nyomozás adatai alapján az újkígyósi, 23 éves G. L.-t gyanúsítja a rendőrség, hogy lefejelte a békéscsabai R. A.-t és G. Zs.-t, akik ennek következtében súlyos sérüléssel kerültek kórházba. HARMADSZOR, (z) Ebben az esztendőben már harmadszor törtek be a közelmúltban a tarliosi Aranykalász presszóba. A tolvajok a rácsot felfeszítve jutottak a szórakozóhelyre, ahol a játékgép perselyét ürítették ki, s 80 ezer forinttal kereket oldottak. KIFOSZTOTTÁK, (z) Hívatlan látogatók jártak a minap a bélmegyeri Aranykalász presz- szóban. A tolvajok lefeszítették az ablak rácsát, s miután bejutottak a helyiségbe, kifosztották a játékgépet, majd 70 ezer forinttal távoztak. A BESURRANÓ ZSÁKMÁNYA, (z) Besurranó tolvaj után nyomoznak a mezőberényi rendőrök. Nemrégiben napközben, a Kérhalom utca egyik házának lakói elmentek otthonról, bezá- ratlanul hagyták a lakásukat, amit egy besurranó tolvaj ki is használt, ugyanis 40 ezer forinttal távozott. Apám nyomdokain Sípos Jenő világéletében a vám- és pénzügyőrségnél dolgozott, két éve pedig a rendvédelmi szerv szóvivője. A még mindig fiatal alezredest hivatásáról és pályája kezdetéről kérdeztük. Budapest- Az édesapja is a vám- és pénzügyőrségnél dolgozott Gyöngyösön, parancsnokként. Előre eltervezetett volt, hogy az ő szakmáját választja?- A szüleim biztosak voltak benne; hogy nem leszek pénzügyőr, és nem veszek fel semmilyen egyenruhát. Apám zászlóskoromban azt mondta: akkor lesz rám büszke, ha elérem az ő rendfokozatát. Ő őrnagyként vonult nyugdíjba, én már alezredes vagyok. Nem mondja, de biztosan örül a sikeremnek. Gyerekkoromban minden fiú beatzenész vagy híres focista akart lenni. Én is a focinak köszönhettem, hogy Budapestre kerültem. NBlI-es csapatban játszottam, és bekerültem a pénzügyőrség csapatába. Egyébként a vámhivatalnál talpas járőrként kezdtem dolgozni. Napi 15-20 vámszemlém volt. Szóval tudom, milyen az, amikor hóban-sárban fagyoskodnak a vámosok, és közben még sürgetik is őket a soroksári pályaudvaron. Jó előiskola volt ez a mostani munkámhoz.- Előfordult, hogy megpróbálták megvesztegetni a gyorsabb ügyintézés érdekében?- Igen, általában alkohollal kínáltak. Bevallom, volt, amikor elfogadtam. Persze csak akkor, ha már ellenőriztük a szállítmányt. Ha akkor is elégedettek voltak, és megkínáltak, elfogadtam. A legkülönlegesebb az volt, amikor pénzt kínáltak. Annyit, amennyi megegyezett az akkori fizetésemmel. Sokan megszédültek volna ekkora összegtől. Természetesen nem tudtak megvesztegetni.- Akadt igazán nagy fogása?- Egy németországi kamionban érdekes csempészárura leltem. Az okmányok szerint bútort szállított, nekem valamiért mégis gyanús volt. Talán azért, mert nagyon sürgettek, és mindenáron etetni, itatni akartak. Tételes vizsgálatot rendeltem el. A bútorokban több millió forint értékű csokoládé volt elrejtve. Abban az időben szenzációnak számított a nyugati csokoládé. Még meg is jutalmaztak az értékes felderítésért.- A talpas járőrből hogyan lett szóvivő?- Elvégeztem egy újságíró-iskolát. Egy magán- beszélgetésen derült ki, hogy épp kommunikációs osztályt szervez a VPOP. Szerencsém volt. Akkoriban hétköznap adtunk híreket, de én vasárnap is kijártam a felderítésekre. Ma már a kollégáimtól is elvárom, hogy naprakészek legyenek. 1994-ben helyettes szóvivőként kezdtem dolgozni, két éve szóvivő és a kommunikációs osztály vezetője vagyok. Eleinte zavarba lehetett hozni, izgultam az élő adások előtt.- Mostanában nem keresik fel segítségért? Hiszen egy szóvivői szék magasabb beosztással és befolyással jár...- Ha akarnék sem tudnék segíteni. Már nem az én feladatom a szállítmányok ellenőrzése. Ilyenkor csak azt tudom mondani, hogy rossz helyen kopogtatnak.- Mivel foglalkozik, amikor nem dolgozik?- Amióta létezik a mobiltelefon, nincs nyugalmam. Ha van egy kis szabad időm, akkor a magyarországi várakat járjuk a fiammal. A munkám miatt sokat tartózkodom külföldön, ám én szívesebben vagyok Magyarországon.- Fogyasztott már zárjegy nélküli szeszes italt? Sipos Jenő Született: Szombathely, 1959. július 4. Beosztása: a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője Tanulmányok: Rendőrtiszti Főiskola, szakirányú tanfolyamok Munkahelyek: 1. számú és 5. számú vámhivatal- Amikor át kellett állni a zárjeggyel ellátott palackokkal való kereskedésre, rövid ideig természetesen én is találkoztam ilyen italokkal. Ma már ezeket főként piacokon vagy aluljárókban lehet kapni, én viszont inkább a boltban vásárolok. A napokban a petárdaárusok is megjelennek itt-ott, és bevallom, tartok ezektől a pirotechnikai eszközöktől. A barátaim szilveszterkor mindig durrogtatnak vele. Mérges is vagyok érte. Nem tudom, honnan szerzik be. Inkább pezsgőt kellene pukkantgatniuk.- Milyen a kapcsolata a többi rendvédelmi szerv szóvivőjével?- Baráti kapcsolatban vagyunk. Sőt, szeretnénk összehozni egy szóvivői focicsapatot is. Arra gondoltunk, hogy kihívjuk egy meccsre a bűn- ügyi újságírókat. Esélyük sem lenne... -nidKutyákból készült bundák Olaszország Az olaszországi élveboncolás-ellenes liga, a LAV megbízásából egy geneükai laboratórium megvizsgált két szőrmét, és megállapították, hogy kutyától származnak. A szőrmék két nagy üzletlánc által árusított kabátok kapucniját szegélyezték. A szervezet követeli a háziállatok szőréből készített termékek importjának és forgalmazásának betiltását. A liga aktivistái szerint évente kétmillió háziállatot gyilkolnak le a bundájukért. A LAV tagjai aláírás- gyűjtéssel és tüntetésekkel ültakoznak a kedvencekből készült szőrmék előállítása ellen. Dr. Euer Angéla, a Fehér Kereszt Állatvédő Liga elnöke lapunknak elmondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a kutyaszőrmék a közeljövőben Magyarországon is megjelennek. Sőt, szerinte gyakran előfordul az is, hogy kiskutyákból készült szőrméket fókabundaként értékesítenek. Magyarországon ugyanis sokkal több kutyát vesznek, mint amennyit házi kedvencként tartanak. Korábban farkasbundákat árusítottak a szőrmekereskedők, amelyeket feltehetően farkaskutyák szőréből készítettek, ezt azonban nem tudták bizonyítani az állatvédők. Dr. Fuer Angéla kijelentette: problémát jelent az is, hogy az üzleteket nem tudják megfelelően ellenőrizni. Ehhez ugyanis szakemberre lenne szükség, amely túlságosan sok pénzbe kerülne az állatvédő szervezetek számára. Ráadásul szőrme- készítés nem túl népszerű szakma, ezért nehéz ellenőröket találni. - dóra Nem tett vallomást a gyanúsított ______________ Körmend ____________ A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben nenr tett beismerő vallomást a 2001. december 17- én elfogott, fajtalankodással gyanúsított férfi az 1998-ban elkövetett körmendi gyermekgyilkosság ügyében - közölte tegnap a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense. Ükrös Attila őrnagy szerint a Blikk című napilap csütörtöki számában megjelent állítások valótlanok, amelyek az előzetes letartóztatásban lévő 26 éves férfi személyét és az 1998. április 1-jén történt körmendi gyermekgyilkosságot összefüggésbe hozzák. 2001. december 17-én a rendőrség elfogott egy férfit, aki aznap az egyik körmendi lakótelep pincéjében fajtalankodásra kényszerített egy 11 éves kisfiút. A napilap meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a fajtalankodásért előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított kihallgatása során beismerte, hogy ő ülte meg 1998. április elsején Körmenden az akkor szintén 11 éves H. Zsófiát.A gyermekgyilkossággal vádolt Tánczos Gábort megismételt eljárásban nem jogerősen 13 évi szabadság- vesztésre ítélte a bíróság, az ügyet jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon tárgyalják. - Nem létezik beismerő vallomás, a nyomozás a két ügy között semmiféle összefüggést nem talált, a rendőrség a híreszteléseket határozottan cáfolja - szögezte le a sajtóreferens. A természet elleni fajtalankodással alaposan gyanúsítható férfi ügyét továbbra is a körmendi nyomozók vizsgálják. __________ ■ Me gkésett karácsonyi üdvözletek Karácsonykor az angyalok az égből a földre szállnak, térjenek be otthonodba, s maradjanak nálad! Békés, boldog karácsonyt az egész családnak!____________ Bo ldog karácsonyt, szerkesztő- ség! Kati__________________ Ke llemes karácsonyt és boldog új évet kívánok a szerkesztőségnek és minden olvasójának! Yan- Chi______________________ Mi nden elismerésünk a Tesco vezetőinek és dolgozóinak munkájukért. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! Egy vidéki nyugdíjas család____ T. BM Hírlap! Kellemes ünnepeket kívánok! Jó az újság! Lenne egy kérésem: ha tudja valaki Karsai úr címét, kérem, küldje el a telefonszámomra. Köszönöm: Tünde 70/211-7634__________ Kö szönöm, hogy az újságban olvashattam az SMS-em, Nekem nagyon sokat jelentett! Boldog ünnepeket és egy ennél jobb évet kívánok nektek és mindenkinek! Veru S. O. S.! Ha 6+2 munkarendben dolgozom és a szabadnapom karácsony napjára esik, jár-e a fizetett ünnep? (Aki tudja, válaszol- jon! — A szerk.)_____________ Mari néni! Én már kaptam ké- inényseprös naptárat. Attól, hogy már minden tele van szentképpel, az emberek nem lesznek jobbak! Miért erőltetik rá min- denkire? SZ1SZ1 ________ De mszky G. vajon miből vette a 20 mázsa élelmiszert, a saját vagy az adófizetők pénzéből? Tudja valaki a választ? (H) Névtelen: szerinted a téeszben csak lapítani kellett? Mit gondolsz, a mag magától ment a földbe, a kalászokon kenyér termett? Gondolkozz, utána bírálj! Naiv vagy! Gáli T. Szerk.! Kérdezném, hogy 24- én volt-e BM Hírlap, mert Békés- sámsonban nem volt. Más: a BM Kalendáriumot kiosztották már? Köszönöm és boldog új évet kívánok! Egy olvasó (Volt. A kalendáriumot a januári előfizetési díj átvételekor nyújtották át. Ha nem kaptál, csörögj oda az ingyenes számunkra: 80/922-012 — A szerk.) Karácsonyi üzenet, Kiss A. János. Igaza van, de a szellemet önök szabadították ki a palackból. Zsendülő zsurnalizmusun- kat használja, mint társadalmi keresztmetszetet. A sok összehordott hülyeségünk mellett máris van értelme, hogy koptatjuk a gombokat. Egyébként miért nem szállnak be? F (Miért kellene beszállnunk? Hagyjátok meg nekünk a függetlenséget! — A szerk.) Pedagógusok. Nyugdíjasnak válasz második kérdésére, miért érzik a pedagógusok azt, hogy nincsenek megbecsülve, nem tudom. Milyen különleges megbecsülésre gondolnak? Ez is egy szakma, miért kellene minden más fölé emelni. Érdek viszont a rövidebb munkaidő, ami még a másnapi felkészüléssel együtt is kevesebb, mint más munkahelyen. Nem beszélve a tavaszi, nyári, őszi és téli szünetről. Ezt elfelejtik? Felelősség viszont any- nyi, ha a gyerek megbukik, legfeljebb ismétel. * SISI-nek: Még negyven gyerek előtt is tudnék értelmesen beszélni, és nem mennék ki sírva, hogy nem tudom az órát megtartani. (Több ilyen esetet tudok.) Akinek nem inge, ne vegye magára! SISI-nek is nagy az önbizalma — mást lenézve — azt hiszi, csak ő tud tanítani? Igen, van továbbképzés, de az alapok változatlanok. Nyugdíjas _________________ A Start Rádió ünnepi játéka nem a kiírás alapján történt, sem a díjkiosztás, sem a sorsolás vonatkozásában. A reklám alapján számolgatni kell. Miért sorsoltak? Miért nem a leg... nyert? A nyeremények megtévesztően hangzottak, mivel csak három nyertes lett. Több kisebb nyeremény = több boldogabb ember! A BMH augusztus 28-ai számában Szentesi Péter masszőrről cikkeztek. Kérem, szíveskedjenek a címét megírni. Köszönöm: Nagy I. (Címek és szolgáltatások közvetítésével nem foglalkozunk. Érdeklődj a Terminálnál! - A szerk.) ____________ T. Szerkesztőség! A 2002-es Kalendárium rejtvényét azért írták ilyen apró betűvel, hogy minél kevesebben tudják megfejteni? Üdv.: Hóvirág (Hóvirág! Igazad van, bocs. Jövőre jobban ügyelünk a betűnagyságra. - A szerk.)___________ A tv-műsort szerkesszék meg normálisan, legyenek szívesek, mert nem fogjuk előfizetni az újságot! TIRAMISU (Miről van szó? Mi a baj? - A szerk.) _________ Ár ulja el nekem valaki, hogy a Tescóban miért van magasabb áron minden, mint bárhol máshol az országban? Ja, minimálbér is csak itt van. Ideje lenne felébredni, Viharsarok! MOPI (MOPI! Elnézzük ezt a sok embert, akik szeretnek magasabb áron vásárolni. A piac törvényei itt is érvényesülnek — fejtsd meg, mi az oka annak, hogy karácsony előtt mozogni nem lehetett az áruházban. - A szerk.) Muntenia, december 27. Már a lökösi utastájékoztatás is olyan, mint a csabai = 0. Pontos infó csak érkezés vagy indulás után. Ilyen a személyszállítás EU- szinten? UTAS______ RM D és WV.L. Kicsiliuszár, a most hatalmon lévők nem lopnak? R. Ny. * RMD és WV. L.- nek: a szocik negyven év alatt nem loptak annyit, mint a Fidesz négy év alatt. Tominak igaza van. BÚEK! Gecera * WV. L.! Olvass bele valamelyik Marx-könyvbe, nem az elvvel volt a baj, hanem a végrehajtással. JANA Gecera. Kérlek, ne biztasd őket, még képesek és megteszik! JANA____________________ A parkolóbérletet fizetjük, de parkolni a nagy hó miatt nem vagy csak nehezen lehet. Kinek a hatáskörébe tartozik a takarítás? Pénzért elvárható a szolgáltatás. BA_____________________ Im re, Mezőberényben! Te nem vagy homo...?! Te különb vagy a többi homo...-nál, hogy karácsonykor halálról írsz? Jézus születésekor a halálról? Devil Mit hozott a Jézuska karácsonyra a gyulaiaknak? 35 parkolóórát. Én nem kértem, lvoks Míg a paksi erőmű ingyen áramszámlával kedveskedik, addig a Démász csúcsidőben, 25-én és 26-án este másfél-egyórás áramszünettel. A Szent Imre utca la- kói __________________ Al vó kisgazdának javaslom, ha felébred, új hazájának válassza Kínát vagy Kubát, de ott ne éljen vissza a vendégjoggal. Kertes. Aki nincs 180 cm, az már nem is lehet (modern-man)? Pedig szerintem nem magunk döntjük el, milyen magasak legyünk. (Lehetsz, de kiszórnak az első fordulóban. - A szerk.) Szívküldi: Sziasztok! Norbi vagyok Csorvásról. 20 éves! Szeretnék SMS-ezni és megismerkedni kedves, megértő lányokkal! Szeretném megtalálni az igazit! 30/264-2232.________ 22 éves, 95 kg-os srác barátnőt keres. 20/997-4818. ____ Üz enem annak a szőke lánynak, aki vasárnap reggel a 6.30-as dobozi buszon utazott, hogy szép szemeid vannak, és a mosolyod megfogott! 30/315-0614 Szilveszter közeledtével megismerkednék hölggyel, csak komoly kapcsolat céljából. Magas, harmincas, csabai fiatalember vagyok. írjatok vagy hívjatok. Mindenkit visszahívok. Telefon: 60/370-379. Tibor ___ 17 éves, káros szenvedélyektől mentes lány szeretne megismerkedni 20—25 év közötti fiúkkal, tartós kapcsolat céljából. írjatok: 30/480-6825.