Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-28 / 301. szám

KÖRKÉP 2001. DECEMBER 28., PÉNTEK - 5. OLDAL EGYE NÉGY + 1 MILLIÓ, (z) A béké­si városi könyvtár az idén be­nyújtott pályázatai közül tizen­kettőn nyert, s 4 millió forinttal gazdagodott, amit a város ön- kormányzata valamivel több mint egymillió forinttal megtol­dott. A pályázati pénzből fény­másolót, bútort, audiovizuális eszközöket, könyveket és szá­mítógépeket vásároltak, így most már a könyvtár 21 számí­tógéppel rendelkezik. TÁMOGATÁS, (z) Csárdaszál­lás önkormányzata a karácsonyi ünnepek előtt a falu valamennyi családjának fűtéstámogatást nyújtott. A családok 2—5 ezer forint közötti összeget vehettek át, ami együttesen 600 ezer fo­rintot jelentett. A vegyes tüzelé­sű lakások tulajdonosai — szá­muk meghaladja az ötvenet — fatámogatásban is részesültek, a tüzelő kiszállítását tegnap meg­kezdték, s ma be is fejezik. KARÁCSONY ELŐTT, (ö) A Gyulai Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat kará­csony előtt ünnepséget rende­zett az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban, mely­re 339 olyan gyermeket hívtak meg, akik az intézménnyel kap­csolatban állnak. A gyermekek­nek Huzella Péter előadómű­vész, a Kaláka együttes volt tag­ja adott vidám, zenés műsort a kis közönség bevonásával. Az ajándékcsomagokban a szalon­cukor mellett plüss állatfigurák voltak, melyeket a családsegítő­ben működő Skíz Kft. dolgozói készítettek. FALUGYŰLÉS, (z) Csárdaszál­lás önkormányzata ma, decem­ber 28-án a helyi művelődési házban tartja falugyűléssel Ösz- szekötve közmeghallgatását. A testület számot ad idei munkájá­ról, a költségvetés alakulásáról, a jövő évi költségvetés koncep­ciójáról. Az aktuális témák mel­lett terítékre kerül a falu köz­rendje és közbiztonsága is. ADÓEMELÉS, (b) A dobozi képviselő-testület a belföldi gép­járműadóról szóló rendeletét módosította, eszerint januártól az adóalap minden megkezdett 100 kilogramm után az eddigi 800 forintról 900-ra módosul. ÜTKÖZTEK, (c) Doboz külterüle­tén két személygépkocsi ütközött össze tegnap délután. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mértékét vizsgálják. ŐRIZETBEN, (c) A Békéscsabai Rendőrkapitányság vette őrizetbe tegnap az egyaránt békéscsabai, 36 éves M. G.-t és a 24 éves S. J.-t. Őket lopás bűntett elkövetésével gyanúsítják. Zenével, énekkel ünnepeltek A Palánta Misszió karácsonyi ünnepségén a gyerekek műsort adtak és kaptak is D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Zenével, énekkel és bábozással ünnepelte a karácsonyt az ateista gyerekeket bibliai isme­retekre oktató Palánta Cyermekmisszió. Sok gyereket szülei, nagyszülei kísértek el a tegna­pi, a békéscsabai Baptista Imaházban tartott ünnepségre. Békéscsaba A missziót három tanítónő vezeti, akik a tanítás után több iskolában tartanak foglalkozásokat, ahol ismereteket adnak át a Bibliáról. Öt éve ne­velik vallásos szemléletre az ateista családok gyermekeit, remélik, a szülők legnagyobb meg­elégedésére. Közel háromszáz gyerek és hozzátartozója kapott meghívót a tegnap délutáni ünnepségük­re. A közös imát követően mintegy másfél órás műsor részesei lehettek az apróságok. Megtekin­tették a Csillag bábegyüttes és a négy tehetséges gyulai fiúból álló Canify Singers produkcióját. Természetesen pódiumra léptek a gyerekek is: bibliai dalokat énekeltek tanítónőik vezetésével. A Palánta Gyermekmisszió műsorához a termet a baptista felekezet adta kölcsön, és az ajándéko­kat a Budapesti Hajnalcsillag Alapítvány és az Orgoványi Örömhír Alapítvány bocsátotta ren­delkezésre. cs. z. Lefoglaltak egy felújított vagont A Vám- és Pénzügyőrség Dél alföldi Regionális Parancsnoksá­gának munkatársai 122 jogsértő cselekményt tártak fel a de­cember 17-étől 26-áig tartó héten, összesen 8 millió 110 ezer 165 forint értékben. Dél-Alföld A kiskunhalasi piacon egy árus kisteherautójában 1 ezer 9 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát és 77,5 liter ugyancsak magyar zár­jegy nélküli szeszes italt találtak a vámosok. A feltehetően csempé­szetből származó jövedéki termé­keket 0,5 millió forint értékben le­foglalták, az árus ellen csempészet és jövedéki törvénysértés miatt el­járást kezdeményeztek. Kelebián egy külföldön 5 ezer 650 euróért felújított tehervagont foglalt le a vámhivatal. Mint kide­rült, a felújítás során a vagon új azonosító számot kapott, ám ezt az ügyintézők a vámkezeléskor nem jelentették be. Szabadszálláson, U. J. ingatla­nán pálinkafőzésre alkalmas ké­szüléket és 16 liter kész pálinkát foglaltak le a fináncok. A tulajdo­nos ellen jövedéki törvénysértés miatt kezdeményeztek eljárást. A fentieken túl a vámraktárak­ba került még 837 karton cigaret­ta, 50 liter szeszes ital, 528 külön­féle kés és 22 pár női csizma. _____________________________________(OH) Megjelent az Almanach 2001 A 2001 -es esztendő talán utolsó orosházi kiadványa látott nap­világot karácsony előtt. Sass Ervin szerkesztésében az oroshá­zi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete adta ki A Jelen Orosházi Almanach 2001 című kiadvánvt Orosháza A Jelen című irodalmi és művé­szeti hetilap 1922-ben nyolc megjelenést ért meg Orosházán. A lap megálmodója, kiadója, tu­lajdonosa egy helyi hírlapíró, Raczkó Lajos volt, akinek életét Koszorús Oszkár helytörténeti kutató tárja az almanach olvasói elé. A Jelen nyolc szám után megszűnt, ám az utókor nem fe­ledte. Az egykori szépirodalmi lap fejlécét címlapján szerepelte­tő Orosházi Almanach 2001-ben t. helyi, a városból elszármazott, il­letve idetelepült költők és képző­művészek - Bonus István, Bodicsi Zsuzsa, Balogh Örse, Domoki József, Fiilöp Ilona, Fü- löp Csaba, Feldmann Tibor, F. Varga Mária, Gonda Géza Tamás, L. Hegyessy Tibor, Horváth Ildi­kó, Koszorús Oszkár, Kohut Béla, Károlyi Fülöp Béla, Kőszegi Bartha Kálmán, Lajosházi Éva, Őze István, Pribék Sándor, Sass Ervin, Szente Béla, Szlotta And­rás, Szuromi Pál, Tóth Bálint, Verasztó Antal, Verrasztó Gábor, Witt Márta — alkotásaival talál­kozhatunk. Mint ahogy Sass Er­vin szerkesztő írja, „Nem aka­runk előrefutni, mellet döngetni, hogy mi aztán, de szeretnénk megmutatni, odaadni az érdeklő­dő olvasónak, hogy aki orosházi vagy elszármazott innen, de a szívében még mindig az, vagy aki valami úton-módon megsze­rette a várost, az 1744-ben alapí­tódat, és jól érzi magát benne mint szellemi vendég: az lehet költő, író, grafikus, lehet művész is. Nem akarunk semmi többet, csak örömöt adni, kellemes időt a mulatóshoz, amikor azt érzi könyvünk vendége: jó együtt len­ni veletek." KOVÁCS ER,KA VÉLEMÉNY NIEDZIELSKY KATALIN Egy asszony és a gyermeke Aranyvasárnap, amikor a meleg otthonokban az adventi koszo­rún már mind a négy gyertya égett, az ügyesebb háziasszonyok készen voltak az ünnepi menü javával, és kisült a bejgli is, olyan történetet hallottam, amit talán el sem hiszek, ha nem ismerős meséli. Egy asszony alig pár hetes kisbabájával útnak indult tél­víz idején az országban, karácsonykor... Talán a fővárosban szül­te meg gyermekét, nem lehet tudni, hogy a kórházból hogyan és hová távozott. Az egyik békéscsabai kocsmából életjelt adott ma­gáról, ám amikor a rendőrök kér­dezték, közölte: képes ellátni a pi­cit, majd eltűnt. Azóta találgatják, vajon hová mehetett. Átmeneti szálláson állítólag nem volt hely; arról, hogy valaki menedéket adott volna kettőjüknek, nem ér­tesültünk. Ennyi az elképesztő történet. Amit családi körben, ismerősökkel, kollégákkal sokszor megtár­gyaltunk, de ilyesmit az ember képtelen megérteni. A karácsony a szeretet ünnepe, de ezt nem elég hirdetni, pa­polni; a szeretetet „gyakorolni” kell, ami óriási felelősséggel és rengeteg kötelezettséggel jár. Szeretet a gondoskodás, a törő­dés, az okos figyelmeztetés, a szigor is, és persze a rászorulók segítése. Amikor erősebb fokozatra kapcsoljuk a fűtést, ked­venc ételeinket tesszük az asztalra, és ajándékok övezik a feldí­szített fenyőfát, gondolnunk kell azokra is, akiknek csak keve­sebb vagy semmi sem jut. De hogyan nyújtsuk a kezünket an­nak, aki a segítségünket nem kéri? Hogyan lehet támogatni va­lakit akarata ellenére, netán jó szándékunkkal önmagunkat vagy másokat bajba sodorva? A rendőrök erőszakkal nem vihet­nek senkit haza, s nyilván nem kötelesek tudni, hogy egyáltalán van-e hova. S az utcán karján a csecsemővel feltűnő asszonyra ugyan nincs ráírva, de ha hosszú évek óta csavarog és időnként csak úgy szüli a gyerekeket a világba, valószínűleg nem alkal­mas az anyaszerepre. Hogyan le­het segíteni akarata ellenére? ■ , Folyamatosan tisztítják,... (Folytatás az 1. oldalról)- Orosházán a gondot az je­lentette, hogy a nagy mennyisé­gű hó néhány óra alatt borította be a területünket. A hozzánk tar­tozó 380 kilométeres szakaszon öt gépünk, egyszárnyú hóekék dolgoztak folyamatosan. A legna­gyobb kihívást a két orosházi fe­lüljáró letisztítása jelentette, hi­szen itt nem volt hová dúrni a ha­vat, illetve a battonyai határátke­lő hómentesítése sem volt egy­szerű, annak ellenére, hogy ott csak 10 centiméteres hó hullott. Az esti órákra a kiemelt utak és a főút felülete bár latyakos, de fe­kete lett, a mellékúthálózat pedig letaposott havas. Vagyis vasárnap estére már nem volt járhatatlan útszakaszunk — tudtuk meg Lakner Páltól, a Békés Megyei Ál­lami Közútkezelő Közhasznú Társaság Orosházi Üzemmérnök­ségének vezetőjétől. Az önkormányzati utakat, fon­tossági sorrend alapján, három ütemben tisztította a Városgaz­dálkodási Kft. A főbb utak, a ke­rékpárutak, a belvárosi járdák és az Aranykapu színhelye, a piac­tér élvezett elsőbbséget. Az Aranykapuból még el is szállítot­ták a nagy mennyiségű havat a kft. munkatársai. A második ütemben a kisforgalmú utcákat szabadította ki a városüzemeltető cég, utolsó lépésben pedig a par­kolókat tisztították le. Míg ez be­következett, addig néhány kört meg kellett tenniük azoknak az autósoknak, akik a városban le szerették volna állítani az autóju­kat. A parkolók hómente­sítésénél a legnagyobb akadályt a már a hóesés előtt leparkolt au­tók jelentették, végül ezen a problémán is úrrá lett a kft. - ér­tesültünk Bánfalviné Feldmann Ágotától, a cég igazgatójától. A Városgazdálkodási Kft. 34 mun­kással, 3 tolólapos IFA-val, 2 MTZ kistolólapos traktorral, 3 kommunái traktorral, 1 Multikárral és 1 rakodógéppel „harcolt” a hó ellen. Vasárnap es­te fél 10-re már minden út járha­tóvá vált Orosházán. Az előrejel­zések szerint hamarosan jön az újabb égi áldás, vagyis kezdőd­het minden elölről. F. M — K. E.—NY. L. -SZ. M. „A DURVASÁG ANNAK MÓDJA, AHOGY EGY GYENGE EM­BER AZ ERŐS BENYOMÁSÁT AKARJA KELTENI.” (Eric Hoffer) Új névvel és arculattal szól a rádió Egész napra hír- és prózai műsorokat ígérnek Január 7-étől megváltozik a gyulai székhelyű TOP FM Rádió adása. Fodor Józseftől, a Rádió l et és a Rádió 47-et működ­tető cég ügyvezetőjétől megtudtuk, a hírekkel ellentétben nem tulajdonosváltás történt, hanem 2005 júliusáig tartó üzemeltetési szerződést kötöttek a TOP FM tulajdonosával, a Led Bt.-vel. Gyula _________- A 96 MHz-ii adó TOP FM Rádió új műsorszerkezettel jelentkezik január 7-étől. A frekvenciának új üzemeltetője, van, a Békés megyé­ben a Rádió 1 hálózatot és a Rá­dió 47-et működtető cég. Az eddi­gi TOP FM Rádió a Rádió 47 Gyu­la néven működik majd. A rend­szer Békés megyei hírrádió szer­kezetben üzemel. Erre a hálózat­ra szeretnénk még további rádió­állomásokat felfűzni az év folya­mán. A rádióshálózat közműsor­szolgáltató, vagyis egész nap fo­lyamatosan hír- és prózai műso­rokat közlünk. Egy órából mint­egy 20 perc hír- és helyi közéleti műsor hallható majd, zenében pedig rock, progresszív muzsikát adunk. Az adás a felnőtteknek és a helyi közélet iránt érdeklődők­nek szól. Ma Békés megyében olyan kereskedelmi rádiók van­nak, amelyek alapvetően a szóra­koztatást, a zenesugárzást tűzték ki legfontosabb célul. Van néhány olyan rádióállomás, amely bizo­nyos műsorsávokat használ a he­lyi közéleti hírek, információk közlésére. Mi a tematikus rádió­zás hívei vagyunk, úgy tartjuk, hogy a hallgató egy bizonyos frekvenciát hallgat, ahhoz kötő­dik, így annak egész nap ugyan­azt a műsortípust kell közvetíte­nie - nyilatkozta Fodor József. A Rádió 1-et és a Rádió 47-et üzemeltető békéscsabai telephe­lyű cég üzemeltetési szerződést kötött a TOP FM tulajdonosával, a Led Bt.-vel a stúdióalapítási en­gedélyének végéig, 2005 júliusá­ig. PÁLYÁZATON NYERTÉK, (gh) A Mezőhegyesi Szakképző Intézmény több mint 26 millió forintot nyert 2001-ben a különböző pályázatokon az elméleti és a gyakorlati oktatás feltételeinek javítására. Képünkön Csanádi István igazgató (jobbról) ismerkedik az iskola új büszkeségével, az 1000-es egyetemes esztergagéppel _________________________ __d-fotó: ménesi györgy

Next

/
Thumbnails
Contents