Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-10 / 262. szám
2001. november 10.. szombat A Békés Megyei Hírlap Melléklete Presser Gábor Békéscsabán Háromórás koncert, sok ráadással 8 Közvélemény-kutatások Hihetünk-e az eredményekben? 8 A sérült emberekért dolgozik Interjú Czeglédiné Kovács Ágnessel 9 Vehetünk-e telket a Holdon? Sokaknak van néhány hold földje. Ők földbirtokosok. Ám négyszáz magyarnak már van néhány négyzetkilométernyi holdbirtoka is. Netán néhány földnyi holdja? — játszhatnánk a szavakkal, és nem ez az egyetlen játék a történetben. A Hold az emberiség közös tulajdona, s bár készülnek az égitestre érvényes útlevelek, a letelepedés időpontja meglehetősen kérdéses Már háromszázezer személy — közöttük négyszáz magyar — mondott igent az Egyesült Államok-beli Denis Hope Holdbolt nevű világméretű ügynöki hálózatának internetes ajánlatára. Egy 7 négyzetkilométeres telek mindössze húszezer forintba kerül. A holdkóros ötlet láttán-hallatán dr. Gál Gyulától, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensétől, a világűrjog nemzetközi hírű művelőjétől érdeklődtünk. Két dologról kérdeztük: hogyan alakult ki tudománya, és mi a véleménye Mr. Hope akciójáról? — Az 1930-as években vetődött fel először, hogy jogi szempontból is kellene foglalkozni a kozmosszal. Akkor írta meg a cseh Vladimír Mandel professzor a Weltraumrecht (Világűrjog) című német nyelvű könyvét — kezdi a történeti visszapillantást Gál docens. — A téma 1957-től, az első szovjet műhold felbocsátása után divatossá és aktuálissá is vált. Nemzetközi jogászok — jómagam is az vagyok — kezdtek foglalkozni vele. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy e szakma műveléséhez matematikai, csillagászati, rakétatechnikai ismeretek is szükségesek. A hatvanas évek elején a párizsi központtal megalakult a Nemzetközi Világűrjogi Intézet, amely 3z ilyen irányú képzés, tapasztalatcsere legfontosabb helyszíne. Az egyik legrégibb tankönyv szerzőjeként tizenöt éven át voltam aktív igazgatósági tagja, ma pedig tiszteletbeli igazgatója vagyok. — A világűr jogi helyzetének meghatározásakor támaszkodhattak két analógiára? A tengerekre és az Antarktiszra gondolok... — Igen, hiszen mindkettő —1 a római jogból vett kifejezéssel — rés omnium communis. Magyarul: mindenki közös java. Hugo Grotius németalföldi tudós, akit a nemzetközi jog atyjának neveznek, már az 1609-ben megjelent Mare liberum (Szabad tenger) című tanulmányában leszögezte: a nyílt tengeren való hajózás szabadsága mindenkit megillet. Ami pedig a Délisarkvidéket illeti, nos, szektorokra felosztva több ország tartott rá igényt. Az 1961-ben hatályba lépett Antarktisz- Szerződés azonban leszögezi: a földrész egyetlen államhoz sem tartozik, jogi helyzete azonos a nyílt tengerével. Ez a kontraktus 1991-ben lejárt ugyan, ám a kialakult helyzetet nem változtatták meg. — A csavaros jogászi észjárást ismerve talán azon is vitatkoztak, hogy milyen magasságban kezdődik a világűr... — Hát persze — bólint mosolyogva dr. Gál. — A légitér és a kozmosz elhatárolása természettudományi ismérvekkel nem lehetséges. Az általam is elfogadott funkcionális szemlélet, amely végül is győzedelmeskedett, azt vallja, hogyha felbocsátanak egy műtárgyat, az nem a légi-, hanem a világűrjog hatálya alatt áll. Miért? Mert nem repül, hanem a kepleri csillagászati törvények szerint mozog. Ha 7,9 kilométer/se- cundum sebességgel bocsátják fel, akkor Föld körüli körpályára tér. Ha az említettnél nagyobb a sebesség, akkor ellipszis alakú pályán fog haladni. Mindkét esetben úgynevezett orbitális mozgásról van szó, nem pedig repülésről. —A kiindulási pontot tehát elfogadták. Az alapelvekben mikor egyeztek meg? — Az alapelvszerződést 1967. január 27-én írták alá, máig kilencvenhá- rom állam — közöttük hazánk is — ratifikálta. Ez a megállapodás nemcsak általában a világűrre, de a Holdra és más égitestekre is vonatkozik — magyarázza a jogász. — Egyebek között kimondja, hogy az űrkutatás az emberiség közös vállalkozása, a kozmosz minden állam részéről szabadon hasznosítható, a Holdon és más égitesteken kizárólag békés célú tevékenység folytatható, továbbá tilos a világűr természeti egyensúlyának megbontása. És nagyon fontos: sem szuverenitásigénnyel, sem foglalással, sem kisajátítással, sem bármely más módon részei nem foglalhatók. —Ezzel el is jutottunk a Hold-telkek ügyéhez. Kérem, űrjogász szemmel kommentálja ezt az esetet! — Mielőtt megtenném, az érdekesség kedvéért még elmondom, hogy az ügynökség virtuális Hold Nagykövetséget (Moon Ambassyt) is létrehozott, amely Hold-útleveleket bocsát ki, mi több, elkészült a Hold-alkotmány... De térjünk vissza a Hope-ügyre! A dolog pikantériája, hogy az említett alapelvszerződés szerint az űrállamok a világűr-tevékenységért akkor is nemzetközi felelősséggel tartoznak, ha azt nem állami szervek hajtják végre. Nyilvánvaló: az USA nem fog a vádlottak padjára ülni polgára jogtalan cselekedetéért. A Hold ugyanis mindenki közös java, tehát „nem foglalható”. Tulajdont szerezni egyébként is csak a tulajdonostól lehet, Mr. Hope pedig nem az. Nézzük most a dolgot a Hold-telket vásárló magyar polgár oldaláról is! Tulajdonát — a fentiekből következően — nem tulajdonostól szerezte. Hold-telkével, mint tulajdona tárgyával, korlátlanul nem rendelkezhet, hiszen jószerivel azt sem tudja, pontosan hol van az. Kérdéses, hogy egyáltalán mikor juthat el a Holdra. Magyar ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott szerződést nem kaphat az illető. Ennek hiányában tulajdoni lapot sem szerezhet a földhivataltól. Arról már nem is beszélve, hogy a hazai ingatlan-nyilvántartás csak a magyar területeken levő ingatlanokat jegyzi be. Mr. Hope elvileg csalást követ el, mert jogtalan vagyoni haszonszerzés céljából tévedésbe ejt vagy tévedésben tart embereket. Ám védőügyvédé nyilván azt mondaná: józan ésszel aligha hiheti valaki, hogy neki tulajdonjoga van a Holdon. Maradjunk is ennyiben. Az egész nem más, mint ügyes üzleti húzás, illetve legfeljebb jó hecc annak, akinek van kidobni való húszezer forintja — zárja a témát dr. Gál Gyula docens, a világűrjog szakértője. Gazdy Dénes Politikai pamflet a Tisztelt Házban Ami történt, az megtörtént. Az ötvenhatosok Nemzeti Panteonjában rendezett koszorúzáson, november 4-én bekiabálásokkal sértegették a koszorúzó szocialista pártelnök Kovács Lászlót, a Kádár-rendszerrel szembeszegülő Demszky Gábort és az 1956 után halálra ítélt Mécs Imrét. Az ember azt hinné, egy rossz történetet csak jól szabad folytami. Aztán kiderül, se józanság, se politikai bölcsesség, se jó befejezés. A Tisztelt Ház viselkedése miniszterestől, képviselőstől olybá tűnt, mint egy jó pamflet valamelyik tévécsatornán. Most vonatkoztassunk el attól, hogy Kovács Lászlónak volt köze 1956-hoz vagy sem (mellesleg nem volt), felejtsük el azt, hogy mennyien álltak Demszky mögött 1990 előtt, amikor szamizdatot gyártott (kevesen, a bekiabálok közül valószínű senki), hallgassunk arról, hogy hányán lehettek olyanok, akiket Mécs Imréhez hasonlóan a siralomházból hozott ki az utolsó pillanatban érkezett kegyelmi döntés (alig néhányan). Nézzük inkább magát a tényt, és a temetőben történtek folytatását! Mécs Imre felszólal a parlamentben, ahol állásfoglalást kér az ügyben a kormánytól. Erre a kabinet legnépszerűbb minisztere ahelyett, hogy azt mondaná, magánemberként és politikusként ugyan nagyon sajnálja és elítéli ami történt, de Mint egy rémálom. nem látjuk okát annak, hogy az ügyben állást foglaljon a kormány, hosszas magyarázkodásba kezd, sérteget és kioktat. Ennek során a jogrend egyik őreként belerúg az okkal és láthatóan felzaklatott Mécs Imrébe, beletapos az ügyben nem érintett volt miniszterelnökbe, pártkoalíciókat elemez az ötvenhatos sírok felett, majd szelíd fordulattal megértéséről biztosítja a temetőben be- kiabálókat, vagyis azokat, akik szitkokból font kötelet hajítottak a koszorúzók nyakára. Mindezt természetesen a keresztényi szeretet és megbocsátás nevében. Mint egy rémálom. Eltelik huszonnégy óra, és a rémálom folytatódik. A parlamenti vita után egy nappal az '56-os szervezetek nyilatkozatban utasítják vissza Mécs Imre szavait, aki csőcseléknek nevezte azokat, akik őt és az említetteket bekiabálásaikkal sértegették. A logika szerint, akit védelmünkbe veszünk, azzal egyetértünk. Az ötvenhatos szervezetek tehát teljes mértékben azonosultak azokkal, akik sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy Mécs Imrét mégsem akasztották fel 1956 után. Itt tartunk negyvenöt évvel az 1956-os felkelés, és tizenegy évvel a rendszerváltás után. Árpási Zoltán Sarkadkeresztúr. A megsárgult levelezőlapon nem tüntették fel a település jellegzetes épületeit megörökítő képek elkészültének dátumát, de az idős emberek talán még fel tudják idézni a egykori hangulatot iíefj'lemisSam
