Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-18 / 218. szám
4. OLDAL - 2001. SZEPTEMBER 18., KEDD MEGYEI KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Az üvegablaktól a lószerszámig Elképesztő szemtelenséggel loptak meg egy ivócimborát Hosszú volt a bűncselekmények sora a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, ahol az augusztusi összefoglaló után kaptunk egy csokorra valót az elrendelt nyomozásokról. Dél-Békés Eddig tisztázatlan módon jutott be ismeretlen tettes a dombegyházi Tüzép-telepre, ahonnan öt, különböző méretű hőszigetelt üvegablakkal és 7, 80x200 centiméteres alumínium lemezzel távozott. A zsákmány terjedelmét tekintve, a hívatlan látogató vélhetően gépkocsival érkezett, melyet az említett építőanyagokkal megpakolva távozott. Ablak helyett a táblás csokoládék különböző fajtájából válogatott a mezőkovácsházi Tanya csárdában ismeretlen tettes, aki az ablakon át jutott be az épületbe. Távozáskor 62 málnás, mogyorós, kókuszos és egyéb ízesítésű csokoládét vitt magával. A medgyesegyházi Wesselényi utca egyik lakója azért tett feljelentést a rendőrségen, mert a lakóháza nyitott ablakán egy este ismeretlen látogató mászott be, majd az ebédlőszekrényből 600 ezer forint készpénzt zsákmányolva távozott. Elképesztő szemtelenséggel lopta meg ivócimboráját egy mezőkovácsházi illető, amikor a Bajcsy utcai italboltban kiemelte iszogató társa zsebéből a kerékpárja zárkulcsát, és az italbolt előtt hagyott szürke-kék színű MTB-kerékpárra pattanva elkerekezett. Szintén Mezőkovácsházán történt, hogy a Deák utca egyik lakóházának udvarára ment be ismeretlen tettes, ahol a nyitott színből két díszhámmal és három fekete kötőfékkel távozott. A lószerszámok ára 306 ezer forint. Megtévesztette a hatóságot A trükkös,,károsult” történetére hamar jött a cáfolat HALÁLI ESET. (b) Verésbe torkollott gyászszertartáshoz kértek rendőri intézkedést Sarkadon, a Szigeti temetőből. Utóbb kiderült, a temető gondnokát és a gyászhuszárokat azért agya- bugyálta meg az elhunyt népes rokonsága, mert elejtvén a koporsót, kiborult belőle az utolsó útjára kísért földi maradványa. MEGFÚRTA, (b) A sarkadi polgármesteri hivatal tulajdonát ké- j pező zárt épületből ismeretlen elkövető eddig ismeretlen módszerrel tulajdonított el egy fúrógépet és egy hőlégbefúvót. Az okozott kár 20 ezer forint. VILLANYÓRÁT, (b) Egy méhkeréki lakos jelentette a sarkadi rendőrkapitányságon, miszerint ismeretlen elkövető megrongálta a bekerített udvarán a villanyóráját. Az okozott kár 25 ezer forint. A rendőrség rongálás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. SZÁRNYA KELT. (b) Egy sar- kadkeresztúri lakos 65 libájának „kelt szárnya”. A rendőrség lopás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást. KIDÖNTÖTTE, (b) Sarkadke- resztúron, a Vörösmarty ufca 48. szám előtti telefonoszlopot egy román állampolgár az általa vezetett autóval kidöntötte. A személygépkocsiban öten tartózkodtak, s megúszták az ütközést könnyebb sérülésekkel. Az anyagi kár viszont jelentős. GÁZOLAJCSEMPÉSZ, (b) Bejelentés alapján indult eljárás a sarkadi M. László ellen, aki rendszeresen hordta a Romániából csempészett gázolajat a sarkadi ipari park területére, a munkagépekbe. A rendőrség az ügyet —. illetékesség hiányában - átadta a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának. Trükkös „károsulttal” akadt dolga a napokban a Sarkadi Rendőrkapitányságnak. T. Mária helyi lakos szeptember elején járt a hajdúvárosi kapitányságon. Sarkad A fiatal hölgy elmondta, hogy egy napon, 19 óra táján akkor még ismeretlen személy „elkötötte” lezárt állapotú mountain bike kerékpárját. Másnap viszont jelentkezett a zsaruknál, hogy gyanítja, kinél lehet a kerékpár. Sejtése beigazolódott, hisz' valóban az általa megnevezett illetőnél volt a kerékpár. A megnevezett azonban bizonyítani tudta, hogy teljesen legálisan szerezte meg a drótszamarat. A nyomozó- hatóság embereinek egy adás-vételi szerződést mutatott, mely alaki és tartalmi szempontból kifogástalan volt, tehát tanúk előtt szabályszerűen köttetett az üzlet. Sőt, az is kiderült belőle, hogy a károsultként jelentkezett T. Mária biciklije helyett egy másik mountain bike kerékpárt és 5 ezer forintot kapott ellenértékként. A nyomozóhatóság emberei nem tehettek mást, mint hogy a hatóság félrevezetésének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek a trükkös „károsult” ellen. Ellopták a csónakmotort A vésZtő-mágori történelmi emlékhelynél található raktárból ismeretlen tettes ellopta a város tulajdonában lévő csónakmotort. A bűncselekmény elkövetőjét keresi a rendőrség.- A vésztői polgármesteri hivatalnak a vésztő-mágori történelmi emlékhely területén található raktárába tört be ismeretlen tettes a napokban. Az épületbe bejutva egy Honda csónakmotorral távozott - tájékoztatta lapunkat Kovács Krisztina, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. Az eltulajdonított csónakmotor értéke mintegy öt-hatszázezer forintra tehető. A rongálással okozott kár pedig eléri a 20 ezer forintot. Az ügyben lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Szeghalmi Rendőrkápitányság. _______m.b. Na gy Éva, bé- késszentand- rási, gyesen lévő anyuka:- Nekem egy kétéves kisfiam van és szeretném úgy felnevelni, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Sokszor halljuk, hogy a gyermekvállalás nem anyagi kérdés, pedig nagyon is az. A gyes és a családi pótlék bizony kevés, kivált akkor, ha valaki egyedülállóként neveli a gyermekét. Ismerek olyan családokat, akik szeretnének több gyermeket, ám nem olyanok a körülményeik, hogy ezt megtegyék. Nagy családot vállalni nagy felelősség. Nagyné Tarsoly Zsanett, dunaújvárosi fodrász:- Korábban az emberek bátrabban vállalhattak több gyermeket. Akkoriban biztosabb volt az állásuk, olcsóbb volt az élelmiszer, a ruházat, az iskola és megfizethetőbb volt a családi nyaralás. Amit elsoroltam, az csak néhány az élet alapvető dolgai közül. Sok ember számára azonban már ez is nehezen elérhető. A párommal két gyermeket szeretnénk. Egyedül nőttem fel és felnőttként is érzem a testvér hiányát. A baráti körömben látom, milyen fontos a testvérkapcsolat. Bogár Anett, rácalmási vendéglátós: — Sokan vágynak a nagy családra, ám az anyagi körülményeik miatt nem vállalhatják a több gyermeket. A támogatási lehetőségekkel az átlag családok kevésbé tudnak élni. A szülői segítség is egyre szerényebb, a legtöbben a maguk erejére számíthatnak. Az igazi segítség az lenne, ha a jó minőségű gyermekruhákat és cipőket az átlag jövedelemből is megvásárolhatnánk. Fontos lenne az is, hogy a tankönyvek és a tanfelszerelések beszerzésében anyagi segítségei kapnának a szülők. Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Simon tovább bujkál FAKÉPNÉL HAGYTA, (b) A sár kadi B. István bejelentette a rendőrségen, hogy élettársa, Sz.-né R. Anikó közös kiskorú gyermekükkel egyetemben eltűnt. Később kiderült, az asszonyság, megunva urát, csak faképnél hagyta őt. MEGBÍZÁS, (ö) Dr. Zleovszki Mátyás gyulai rendőrkapitány Ficzere Tamás rendőr őrnagyot, a kapitányság közlekedés-rendészeti osztályának helyettes vezetőjét bízta meg az osztály irányításával. Oltyán Sándor, a közlekedés-rendészeti osztály addigi vezetője a Békéscsabai Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályát irányítja. DISZNÓSÁG. (1) Eddig tisztázatlan módon jutott be ismeretlen tolvaj Pusztaottlaka külterületén egy tanyába. Az udvaron az ólból elvitt egy 130 kilós sertéskant, valamint 6, egyenként 80 kilogramm súlyú ár- tányt. A kár meghaladja a 200 ezer forintot. A mintegy 130 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított Simon László hétfőn harmadik gyanúsítotti idézése ellenére sem jelent meg az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI). A férfit most már nemzetközileg körözik.- Nem tudom, hogy Simon Lászlót konkrétan mivel gyanúsítják, a rendőrség ezt csak a védencemmel közli - mondta Tompos Judith, a gyanúsított ügyvédje. A jogásznőt a rendőrségen arról tájékoztatták, hogy Simon távollétében is folytatják az eljárást, és az sem kizárt, hogy elrendelik a gyanúsított vagyontárgyainak bűnügyi zárlatát is. Tompos szerint Simon László védekezéshez való jogai beszűkültek, mert nem jelent meg a kihallgatáson.- Védencem bujkálása nem megoldás. Nyolc év az elévülés, de ennyi éven keresztül nem lehet nyugodt lélekkel, tele zsebbel eltűnni a világ elől. Előbb-utóbb minden pénz elfogy, a támogatók köre pedig szűkül. Hiszen a hazai és nemzetközi elfogatóparancs érvényessége idején csak bűnpártolással segíthetik elő a menekülését - közölte az ügyvéd. Tompos Judith egy hete beszélt utoljára ügyfelével. A jogásznő azt üzeni védencének, hogy ne lásson mindenkiben ellenséget. Simon László ellen a Fővárosi Főügyészség (FF) a múlt szerdán nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, amely a rendes hivatali úton jut el majd az Interpolhoz. Sajtóértesülések szerint Tor- gyán József egykori főtanácsadója a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium irányítása alatt álló valamennyi cég szerződéseibe betekintett. Simon akkor hagyta el az országot, amikor a bíróság a nyáron letartóztatta több agrárcég vezetőjét. ______■ Tel epüléseink krónikája Kevermesi útfelújítások Kevermesen útfelújítások kezdődtek két utcában mintegy 11 millió forint értékben. A Felszabadulásban a szennyvíz-csővezeték nyomvonalán húzódó kerékpárút kap új aszfaltborítást. Az önkormányzat reményei szerint ez már bírni fogja a talajmozgásokat és az időjárás viszontagságait. Ugyanebben az utcában a közút Dél, illetve Alkotmány utca felőli szakaszán is felújítják az aszfaltburkolatot. A Toldi utcában is a szennyvízberuházással járó munkálatok viselték meg a közutat. A tavalyi javítás, melynek során apró kőzúzalékot szórtak az úttestre, nem bizonyult sikeresnek, ezért a kátyúzás elvégzése után ide is 5-6 centiméter vastagságú aszfaltré- teget terítenek.________ ____________ igh> Tö bb lesz a szemorvos Békéscsabán A Réthy Pál Kórház felnőtt szemészeti szakrendelésének két ambulanciáján 110-120 ember is megfordul egy-egy rendelési napon. Valószínűleg ez a zsúfoltság lehet a magyarázata (netán az emberi hanyagság), hogy az esti ügyeleti időben sokan jelentkeznek több napos, elhanyagolt vagy kevésbé sürgős szemészeti panasszal. Az ügyeleti rendelés elsősorban a sürgősségi betegellátást szolgálja. Október 1-jétől a felnőtt szemészeti szakrendelésen egy harmadik szakorvos is szolgálatba lép, rendelője nem a többi mellett, hanem az új épület földszinti szemészeti ambulanciáján lesz. A járóbeteg- ellás javításáért hétfőn, kedden, szerdán 7 óra 30 és 14 óra között dr. Túrák Mária várja itt a felnőtt be- tegeket szemészeti panaszaikkal.__________ jdi é Is kolai évforduló Békéscsabán Százéves évfordulóját ünnepli a békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola szeptember 20-21-én. Az 1901-ben alapított oktatási intézmény csütörtökön 10.30-kor tornaünnepéllyel kezdi megemlékezését. Másnap 9-kor ünnepélyes megnyitót tartanak, amelyen az egykori és jelenlegi igazgató mellett Pap János polgármester is jelen lesz. Ezután emléktáblát avatnak, majd iskolagalériát és iskolatörténeti kiállítást nyitnak meg 11 órától, utóbbi vendége többek között Vastagh Pál országgyűlési képviselő. Délben állófogadásra és találkozóra várnak minden régi és jelenlegi diákot. (55% saját érti befizetését&l ÚJ RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG NISSAN ALMERA 1.4 GX 16 V 1999. 06. 15. fehér, 2002. 06. 15., 5 ajtós, szervo, 4 légzsák, klíma, színes üveg, rádió, el. tükör, garanciális, 35 000 km, 0% kamat is! 2-440-e0trFf 18 havi futamidffre) Részletfizetési lehetőség, mozgáskorlátozott utalvány beszámításával is! NISSAN PRIMERA 2.0 SLX full, 4 ajtós, 1999.06.02., fekete, 2002.06.08. garanciális, metál, 4 ajtó, klíma, ABS, 4 légzsák, ködlámpa, automata váltó, szervokormány, központi zár, riasztó, el. ablak és tükör, mo.-i szervizkönyv, 29 168 km, 0% kamat is! 3JW4HKWTTt NISSAN PRIMERA 1.6 SLX full, 16 V 4 ajtós, 1999. 06. 07., zöldmetál, 2002. 06. 07., garanciális, 4 ajtó, ABS, klíma, szervo, központi zár, riasztó, el. ablak és tükör, 4 légzsák, ködlámpa, mo.-i szervizkönyv, 38 000 km, 0% kamat is! ITOiHWÜTt Nissan pick up navara 2.5 td 1999. 09. 28., metálkék, 2001. 09. 28., digitális klíma, ABS, szervo, légzsák, el. ablak és tükör, rádió, központi zár, riasztó, vonóhorog, gallytörő, platóbélés, mo.-i szervizkönyv, 75 000 km, garanciális, 0% kamat is! Ajee-tiooTt+áfa NISSAN PRIMERA WAGON 1.6 SLX FULL 16 V, 1999. 11. 01., mély- kék, 2002. 11. 01.. metál, klíma. ABS, központi zár, riasztó, el. ablak és tükör, 4 légzsák, ködlámpa, mo.-i szervizkönyv, garanciális^ 000 km, 0% kamat is! ÍJ3<M>0frTf í NISSAN * v mmrrmTrmlTnr^-, Körös Q1 Kft. Használtautó-telepe Békéscsaba, Gyulai út 94-96. (Gabonamúzeummal szemben) Bizományos értékesítés, gépjármű beszámítása, hitel, lízing, tartós bérlet, mozgáskorlátozottutalvány beszámítása. Teljes körű gépjármű-ügyintézés. Készpénzes felvásárlás. m/fax: (66) 528-050. Mobil: 06 (20) 9388-777, 06 (30) 9456-687. NISSAN ALMERA 1.6 16 V GX 1999. 09. 14., zöldmetál, 2002. 09. 14., automata váltó, klíma, légzsák, központi zár, riasztó, rádió, szervo, el. tükör, indításgátló, mo.-i szervizkönyv, garanciális, 26 000 km, 0% kamat is! 2-894HKKTFt NISSAN SERENA SLX 1.6 B 1999.07.20., grafitmeti, 2002.07.20., klíma, szervokormány, légzsák, el. ablak és tükör, központi zár, indításgátló, színes üveg, metálfényezés, plüss kárpit, rádiós magnó, mo.-i szervizkönyv, 48 000 km, 0% kamat is! 3 990 000 Ft NISSAN ALMERA 1.4 SV 1999. 08. 02., piros, 2002. 08. 02., klíma, 4 légzsák, központ zár, alufelni, rádiós magnó, szervokormány, sportülés, mo.-i szervizkönyv, garanciális, 34 000 km, 0% kamat is! imHwrrt NISSAN PRIMERA 1.6 COMFORT 4 ajtós, új modell, 1999. 11. 23, középkék, 2002. 11. 23., szervo, 4 légzsák, 4 el. ablak, központi zár, riasztó, gyári rádió, ABS, digit klíma, mo.-i szervizkönyv, 31 000 km, garanciális, 0% kamat is! ujo^eom NISSAN MAXIMA QX 2.0 B 1996. 01. 04., sötétgrafit, 2002. 01. 29., fullextra, kivéve automata váltó, mo.-i szervizkönyv, 192 000 km, 0% kamat is! 2 890 000 Ft NISSAN PRIMERA 2.0 SE 16 V 1997. 04., k.kék, 2003. 04., klíma, ABS, központi zár, riasztó, szervo, el. ablak és tükör, rádió, dupla légzsák, alufelni, mo.-i szervizkönyv, 147 000 km, 0% kamat is! 2 690 000 Ft o% kamat. És további 70 db autóból választhat telepünkön. cs.z. _______________Megkérdeztük olvasóinkat_______________ A nagycsaládosok helyzetéről Huszár Gá- bomé, szarvasi nyugdíjas:- Nagyon szép a nagy család, ám a gyermekvállaláshoz nem elegendő a gyermekszeretet, az anyagi körülményeket is meg kell teremteni. Az állandó jövedelem és a saját lakás szerintem alapvető feltétel. Régen az emberek bátrabban belevágtak, de akkor nem volt ekkora bizonytalanság. Azt hiszem, a fiatalok is hasonlóképpen gondolkodnak. A többség felelősséggel, a körülményeket mérlegelve alapít családot. Mert nem elég a gyermeket megszülni, fel is kell nevelni. cs. r. _____D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET