Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

KÖRKÉP 2001. SZEPTEMBER 18., KEDD - 5. OLDAL ALAPTŐKE, (d) A Csabai Kon­zervgyár Rt. alaptőkéjét az 1999. év végéig felhalmozott veszteség miatt le kellett szállí­tani - közölte a Globus Rt., amely 60,1 százalékos tulajdo­nosa a cégnek. A Csabai Kon­zervgyár Rt. új alaptőkéje 555 millió 95 ezer forint, amelyet a cégbíróság bejegyzett. IRODALMI EST. (esz) A Mag vető Kiadó három alkotója tart szerzői estet a Békés Megyei Könyvtár játszótermében szep­tember 19-én 18 órától. A kiadót és a három vendéget: Bartis Atti­la írót, Cserna-Szabó András írót és Tóth Krisztina költőt a kiadó szerkesztője, Király Levente mutatja majd be. KIÁLLÍTÁS, (h) Scholtz Endre kiállítása pénteken nyílik Békés­csabán, a megyeházán (Derko- vits sor). A tárlatot a megyegyű­lés megkezdése előtt Domokos László országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke nyit­ja meg. Scholtz Endre munkái október 5-éig látogathatók. MESEVETÉLKEDŐ. (1) A mezőkovácsházi könyvtár az ol­vasás éve alkalmából közel egy hónapon át tartó rendezvényso­rozatot szervez, melynek első programjaként szeptember 19- én és 20-án Elvarázsolt könyvtár címmel mesevetélkedőre várják a gyerekeket. A.vetélkedőn min­den alsó tagozatos általános is­kolás — Reformátuskovács- házával együtt - részt vesz, akik mindkét nap évfolyamon­ként 9.30 és 13.30 órai kezdettel mérik össze mesetudományu­kat a könyvtár olvasótermében. VÁNYAI KITÜNTETETT, (i) Dévaványáért emlékplakett ki­tüntetést kapott Manyák Lajos nyugdíjas pedagógus. Manyák Lajos 1914-ben született Duna- patajon, s 1938-78. között taní­tott Ványán. A 87 éves kitünte­tett jelenleg szülőfalujában él. ÖNAKASZTÁSOK, (k) Hétfőn egy 34 éves békéscsabai férfi öngyilkosságá­val kezdődött az a szomorú, férfiakat érintő önakasztási sorozat, mely teg­nap folytatódott. Battonyán egy 41 éves úr a házához tartozó nyitott színben, egy 40 éves szabadkígyósi a padlásán, egy 86 éves újkígyósi férfi pedig az állatszálláson vetett véget ilyen módon az életének. A rendőr­ség valamennyi esetben kizárhatta a bűncselekmény gyanúját, így az ese­teket államigazgatási eljárásban vizsgálják. ROSSZ „SZÜRET”, (k) A békési rendőrök tegnap őrizetbe vettek egy fiatal férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy (békési) szőlőskerti faház­ból szeptember 13-14-én szivattyút, kerti eszközöket és szerszámokat lo­pott — 17 ezer forint értékben. Azt is vizsgálják, hogy más, hasonló bűn- cselekmények is a számlájára íran- dók-e. MEGYE Tóth Péter nagy sikere közileg is a legfajsúlyosabbak között tartják számon. A 9 tagú zsűri döntése alapján első díjat nem adtak ki, a máso­dik díjat viszont a békéscsabai, 18 éves Tóth Péternek - aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő évfolyamán tanul - ítélték vasárnap késő es­te. A díjátadó ünnepséget ma es­te a Zeneakadémián rendezik meg gálahangverseny keretében. NY. L. Lakásvásárlás új feltételekkel (Folytatás az 1. oldalról) A hitelhez jelentős állami tá­mogatás is párosul. Ezt a hitelt azok is igénybe vehetik, akik többletingatlannal rendelkeznek, illetve a méltányolható lakás­igény mértékénél nagyobb lakást építenek vagy vásárolnak. Feltéte­le: a bekerülési költség ne haladja meg a 30 millió forintot. A hitelösszeg 500 000-től 10 millió forintig terjedhet, lejárata maximum 35 év, az állami támo­gatás 20 évig jár. Ennek kereté­ben két konstrukciót ajánl az OTP Bank. Mindkét forma lakás­célú hitel. Tizenhárom oktatási intéz­mény nyitja meg kapuit Békés megyében szeptember 22-23- án. A kulturális örökség napja­inak idei központi témája a ki­emelkedő építészeti, művésze­ti és kultúrtörténeti értékekkel rendelkező intézmények be­mutatása. Békés megye A nyitott műemlékek napját elő­ször 1984-ben rendezték meg, azóta több európai állam is csat­lakozott a kezdeményezéshez. Az Európa Tanács védnökségé­vel az idén már közel félszáz or­szágban rendezik meg a kultu­rális örökségi napokat. Magyar- ország tavaly kapcsolódott a- A másik formája, a támoga­tás nélküli hitel, vagyis banki hi­tel, amely bármely lakóingatlan­hoz kapcsolódó célra felhasznál­ható. Építésre, ingatlanvásárlás­ra, felújításra, korszerűsítésre. Az igénybe vehető hitel összege az igénylők fizetőképességétől, illetve az ingatlan fedezetértéké­től függ. Augusztus elsejétől a tá­mogatás nélküli forráshitel 12,5 százalékos kamatozású és felújí­táson kívül szintén bármely la­káscélra igénybe vehető. Felújí­tásra megmaradt az eddig is kí­nált 16 százalékos hitellehetőség. A forráshitel bevezetésével bő­vült az OTP Bank hitelkínálata, mozgalomba. A rendezvény cél­ja, hogy felhívja a figyelmet a kulturális örökségeinkre és a kí­sérő programok révén új isme­reteket nyújtson az érdeklődők­nek. A látogatók az idén elsősorban olyan oktatási épületeket tekint­hetnek meg, amelyek jelentős építészeti, művészeti vagy kul­túrtörténeti értékekkel rendel­keznek. A szeptember 22—23-ai hétvégén a megjelölt időpontok­ban bárki betekinthet az iskolák falai közé. Az oktatási intézmé­nyek épületeit több helyen ide­genvezető mutatja be, számos is­kolában kiállítással teszik színe­sebbé a programot. hiszen személyre szabottabban kínálják a különböző lehetősége­ket. Az elbírálás ideje új lakás építése esetén általában 10 nap, egyéb építésnél vagy vásárlásnál 5-6 nap - zárta gondolatait Virág Károlyné. Mindezekhez hozzátartozik, hogy a bevezetés hónapjában az érdeklődés óriási volt a forráshite­lek iránt. Az igénybevétel még nem volt nagyon számottevő, az érintettek mérlegelik az új és a már meglévő hitelkonstrukciók adta lehetőségeket, mert a forga­lom és az érdeklődők száma nem csökkent. ______________», rAcz qabriklla A fenntartható fejlődésről Kihasználjuk a tartalékokat? A Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szövet­ségének (MTESZ) Békés me­gyei szervezete konferenciát szervez szeptember 19-én Békéscsabán, a megyeháza tanácstermében. A fenntart­ható fejlődés mint az emberi­ség nagy kihívása címmel. Békéscsaba A konferencia azt a kérdést járja körül, hogy jogunk van-e végletesen kihasználni a Föld erőtartalékait. A rendezvényt délelőtt 10 órakor Gólya Pál, a MTESZ me­gyei szervezetének ügyvezető igazgatója nyitja meg. Innováció a fenntartható fejlődésért cím­mel dr. Valastyán Pál, az Unicotec Kft. ügyvezető igazga­tója tart előadást, a gazdasági növekedés környezeti ártalmai­ról dr. Cserei Pál környezetvé­delmi szakértő beszél. Fekete Csaba, a Henkel Magyarország Kft. minőségbiztosítási szakér­tőjének előadása a profittermelő képesség megőrzését járja körül a környezet védelmével össz­hangban, míg Szegner László, a MTESZ szakmai igazgatója a műszaki értelmiség felelősségé­re mutat rá. A programra - amely 13 órakor konzultációval ér véget - minden érdeklődőt várnak. ________________________vjt V. K. __________AZ INTÉZMÉNYEK NYITVATARTÁSI IDEJE:__________ Sz eptember 22. Szeptember 23. Békéscsaba; Evangákus Gimnázium #12 óráig 10-12 óráig Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba 10-15 10-15 Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Kar, Békéscsaba 8-14 9-12 Békés Megye Képviselőtestületének Mezőhegyesi Szakképző Intézménye 8-16 Tisza-kastély, Arany János Emlékház, Geszt 10-16 10-16 Tessedik Sámuel Múzeum, Szarvas 10-16 10-16 Általános Iskola, Doboz1M6 10-16 Iskolamesteri lakás, Békés14-17 Eitel Ferenc Gimnázium és Informatika Szakképző Iskola, Gyula Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Gyula 14-17 8-16 9-16 8- 14 9- 16 Tüköry Lajos Általános Iskola, Körösladány 8-12 8-12 Szegedi Kis István Református Gimnázium, Békés 10-16 10-16 Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Intézet, Szabadkígyós 10-17 10-17 Nyitott kapuk az oktatásban Építészeti, művészeti és kultúrtörténeti értékek VÉLEMÉNY KISS A. JÁNOS Választásra váró kisgazdák A kisgazdák osztódással szaporodását?) fölött csak azért ironizál a publicista, mert a parasztemberek bizalmával az elmúlt években nevetséges alakok komolytalan módon visszaélhettek. Olyanok, akik országban, megyében, városon és falun elhitették a híveikkel: lángot visznek, jelzik az utat számukra. Mutatták is a Thaiföldre és máshová vezető, valóban első osztályú légi utakat, a börtönök elő­szobáiba torkolló sok-sok kis ösvényt, a személyi kultusz (rejtett) nem szocialista útját (hangsúly a „tj”-én volna), nem is beszélve az agrárgazdaság zsákutcájáról. Aki már sírni sem tud a tehetet­lenségtől, ironizál. Ami ugye messze van bármiféle mutatástól. Nem könnyű ma egyetlen (volt, le­endő) kisgazdának sem hitelesen megszólalnia. Ők emelték pajzsra a leendő „közellenséget”, s amit most felmutathatnak, az nem a pajzs egy-egy darabja, hanem födő. Alárejtik a maguk gyengesége­it, számításait. S alá kell férnie a koalíciós társ (ez ügyben jelentke­ző) takargatnivalóinak is. Eltöprenghettünk: két lufi eregetése közben Torgyán József mit hivatkozgat arra, hogy az övé az egyetlen történelmi párt? Mi en­nek a kijelentésnek a tartalma? Milyen előjogok tapadhatnak ilyes­mihez? Van-e értelme letörténelmietleníteni a többieket? Egyálta­lán: a hivatkozott kisgazdaősök nem küldenék-e el őt a francba a páváskodó kivagyiságért? Most sokfelé indult és sokfelől érkezett, magukat igazi kisgazdá­nak nevező emberek ígérik, hogy (vidéken pártot alapítva) vissza­nyúlnak az alapokhoz, s csak tiszta forrásból merítenek: vissza- nyúlást említenek, nem lenyúlást... Sokadjára írom le magam is: az országnak szüksége van arra, hogy a parasztság szervezetten képviselje itthon és a világban a sa­ját érdekeit, s az országét is. Néhányan most lehajoltak, felmarkol­tak valamit a földről. Innen bizalomnak látszik. Csak el ne veszít­sék. ■ Javult az építési fegyelem A hatósági engedélyeket időben kérik Az elmúlt három évben javult Tótkomlóson az építési fegye­lem, ez elsősorban az enge­délyek megkérésére vonatko­zik — hangzott el a képviselő- testület legutóbbi ülésén, ahol a városvezetők górcső alá vették az önkormányzat építéshatósági munkáját is. Tótkomlós A beszámolóból az is kiderült, hogy gondot jelent az ingatlanok nem rendeltetésszerű használata, amire legtöbbször a telep-engedé­lyezési eljárás során derül fény. — Sokszor a szakhatóságok sem áll­nak a helyzet magaslatán, nem mindig győződnek meg a telephely rendeltetéséről, ilyenkor mi kerü­lünk a kötekedő hivatal „szerep­körbe”. A nem rendeltetésszerűen használt ingatlanok egyik csoport­ját a tollraktárként használt épüle­tek képezik. A szakhatóságok saj­nos nem tudnak, vagy nem akar­nak segíteni a probléma megoldá­sában, így csak építéshatósági eljá­rás segítségével tudjuk a használó­kat vagy a tulajdonosokat a toll el­szállítására kötelezni. Egy alkalom­mal az is előfordult, hogy az önkor­mányzatnak kellett kifizetnie az el­szállítás költségeit, mivel az ingat­lan tulajdonosa nem rendelkezett jövedelemmel - derült ki Szuda György műszaki osztályvezető be­számolójából ____ K. E. „M INDEN IGAZÁN NAGY ÜZLETEMBERBEN OTT REJLIK EGY IDEALISTA.” (Woodrow Wilson) Egy asztalhoz ültek Szabadiban... Tegnap Csabaszabadiban tar­totta soros ülését Békés Me­gye Képviselő-testületének Nemzeti és Etnikai Kisebbsé­gi Bizottsága. CSABASZABADI Az Árgyelán György vezette bi­zottság először a település polgár- mesterének, Szabó Vilmosnénak, rtiajd az ottani szlovák kisebbségi önkormányzat vezetőjének, Kesjár Mátyásnak a beszámolóját hallgatta meg, ezt követően meg­tekintették utóbbiak székházát. Nem hatott előttük az újdonság erejével, hogy a két népképvisele­ti egység közt tartósan erős fe­szültség húzódik. Most a megyei testület is kísérletet tett arra, hogy enyhítsen a helyzeten, jóllehet, nem akarja a döntőbíró szerepét átvenni. Úgy találják, jó jel, hogy a két helyi vezető hosszú idő után egy asztalhoz ült. A bizottság is ajánlotta: mielőbb kössék meg az együttműködési megállapodást, biztosítva ezzel a törvényes mű­ködés feltételeit. Fűzik János, or­szágos szlovák kisebbségi elnök is részt vett az összejövetelen és csatlakozott azon véleményhez: félre kell tenni az érzelmeket és a jogszabályok mentén intézni Csabaszabadi ügyes-bajos dolgait. Megtárgyalásra alkalmasnak találták a pénteki megyegyűlés elé kerülő előterjesztéseket, elő­térben az első félévi megyei költ­ségvetés teljesítéséről és a 2001. évről szólót. A bizottság végül ha­tározott a közelgő kisebbségi na­pok részleteiről is. Szombaton szlovák (Kardoson) és szerb (Battonyán), szeptember 29-én román (Eleken), ez utóbbi orszá­gos szervezésű, október 5-én né­met (Gyulán), végül a jövő hónap második felében cigány kisebbsé- gi nap lesz Szarvason. _______rj. Ny ugdíjas bányásznap Hagyományőrző bányász­napot szervezett a hét vé­gén az Orosházi Nyugdíja­sok Érdekvédelmi Egyesü­letének bányászati szekci­ója. A nyugdíjas olajbányá­szok megkoszorúzták a Táncsics utcán az első olaj­kút beindításának tisztele­tére állított emlékművet, majd a Töhötöm utcai nyugdíjasházban folytató­dott a találkozó. Orosháza A nyugdíjas bányásznapon részt vett Szalai Géza, a MÓL Bányász Szakszervezet alelnöke is. — Meglepett az orosházi gárda ösz- szetartása, akik nem feledkeztek meg egykori szakmájukról, segí­tik egymást. Tanulhatnának önöktől az aktív dolgozók is! Az olajipar átalakulása óta a szak­szervezeten kívül ugyanis nincs erő, ami összefogná a dolgozókat - fogalmazott. Ugyancsak meghívást kapott a nyugdíjas bányásznapra Götz Ti­bor, az orosházi fúrási üzem egy­kori vezetője is, aki hét évig ve­zette a vállalatot. — Akkoriban ta­láltuk meg a kevert gázt, amit az üveggyár is használ. Azóta óriási fejlődés következett be Oroshá­zán, amit a mi munkánk is meg­alapozott - mondta köszöntőjé­ben. Az ünnepségen Szalai Géza bejelentette, a szakszervezet egy közel félmillió forint érté­kű Bioptron lámpát adomá­nyoz a nyugdíjasegyesület­nek, amit a nemrégiben kiala­kított egészségmegőrző szo­bában állítanak a gyógyítás szolgálatába. Nem a pajzs egy-egy darabja, hanem födő. A békéscsabai, 18 éves Tóth Pétert (képün­kön) találta a zsűri a legjobbnak a Liszt Fe­renc Nemzetközi Zongoraversenyen Buda­nocton 7onmbinnmi ín Budapest—Békéscsaba Az ’ötévente megrendezendő é: idén 36. alkalommal megtartót Liszt zongoraversenyre 27 or szágból 88-an neveztek, későbl azonban a nehéz versenyanyaj miatt többen visszaléptek és vé gül 58-an adtak számot tudásuk ról. A meg­mérettetésen az 1968 után születettek indulhattak, és három for­dulót követően a döntőbe hatan jutottak be. Szakmai körökben egyébként ezt a versenyt nemzet­Hetvenöt éves alma mater Széchenyi István-idézetet, a legnagyobb magyar „Csak a múltnak megbecsülésén épül fel a jövendő” gondolatát vá­lasztotta mottóul a békéscsa­bai közgazdasági szakközép- iskola je­lenlegi vezetése legelső tanévük megkez­désének 75. évfor­dulója al­kalmából. A tegnap rendezeti ünnepségen jelenlegi és régi diákok mutatták be tudásu­kat, köztük Pogány Judit színművész is. Békéscsaba Ma már csak Közgének hívja mindenki az egykori kerít, hiva­talos nevén a Széchenyi István Közgazdasági és Külkereskedel­mi Szakközépiskolát, amely 1926. szeptember 16-án nyitotta meg kapuit Békéscsabán. Az ak­kori két osztály - állandó épület híján - a színház vigadójában ki­lenc óraadó tanárral kezdte meg működését, a város kereskede­lem-elméletre irányuló képzési igénye alapján. A teremben Pillér Sándor, a középiskola ko­rábbi igazgatója emléktáblát lep­lezett le, úgymond a hálás utó­dok nevében. Többen felidézték beszédeik­ben az intézmény eredményeit, Pap János, a város polgármestere szerint ilyen iskolákra van szük­ség az európai integrációhoz, Murvai László igazgató történe­tük jeles pillanatairól adott szá­mot. Fábián Dorottya, a felnőtt- oktatás vezetője a másik fontos jubileumról szólt, ágazatuk fenn­állásának 50. évfordulójáról em­lékezett meg. Ezután következett a gálamű­sor. Az iskolához kötődők, diá­kok, tanárok olyan színes össze­állítást vittek színpadra, amely méltón jellemzi az iskola kulturá­lis és közösségi életének magas színvonalát. A közismerten erős sportélet képviselői mellett meg­jelentek a könnyű- és komolyze­ne, a tánc és más előadóművé­szetek, az irodalom szereplői is, köztük országos és világszínvo­nalúak is. _____________________(VAHPCIKl

Next

/
Thumbnails
Contents