Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-25 / 198. szám
4. OLDAL - 2001. AUGUSZTUS 25-26., SZOMBAT-VASÁRNAP MEGYEI KORKÉP Álszállítmányozók valódi trükkjei A rendőrség cégek, állampolgárok segítségét kéri A szeghalmi rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt két budapesti, B. Lajos és K. László ellen. Mindkettőt előzetes letartóztatásba helyezték. Azzal gyanúsítják őket, hogy 1999 közepétől egy éven át az országszerte — főként gazdálkodó szervezetek kárára — bűncselekményeket követtek el, 2 és fél milliós kárt okozótól a húszmilliósig. A bűncselekmények feltérképezéséhez a rendőrség az állampolgárok segítségét kéri. Szeghalom A két férfi rendre azt „játszotta meg”, hogy telefonon bejelentkezett - főként fővárosi központtal, esetenként vidéki - jó nevű szállítmányozási és fuvarszervező vállalkozásokhoz. „Cégük” szabad járműkapacitását ajánlották exportfuvarra. Ha a megkeresett „ráharapott”, járműrendszámokat, cégcímet, telefon- és faxszámot is megadtak. Csak telefonon és faxon tartottak kapcsolatot. Ha megbízták őket, megjelentek a rakodási helyen, felpakolták a termékeket - melyek persze soha nem érték el a célállomást. Erre többnyire csak napokkal később derült fény, akkora viszont már a telefonvonal nem élt, a cégközpontként megadott címen pedig nem is hallottak szállítóvállalatról... A telefaxszámokról kiderült, hogy kisebb budapesti (IV., XV. és XVI. kerületi) boltok telefonszámai voltak, a boltosokat lazán megkérték egy-egy fax fogadására. A rendszám- táblákat lopták. Az árut - fiktív cégek nevében — többnyire Budapestén értékesítették. A rendőrség olyan cégeket keres, melyeket hasonló trükkel ejtették tévedésbe, illetve olyanokat, melyek alvállalkozókat bíztak meg nemzetközi áruszállítással, ám kamionnyi árujuk eltűnt, s később kiderült, hogy nem létező céget fogadtak fel. A rendőrséget az is érdekli, hogy az elkövetők korábban milyen címeken lakhattak, tartózkodhattak. Azok jelentkezését is várják, akiknél a két gyanúsított az elmúlt két évben irodát vagy raktárt béreltek. Az elkövetők - esetenként a saját fényképükkel ellátott - hamis személyi igazolványt, útlevelet használtak. Aki tud segíteni, keresse meg a szeghalmi rendőrkapitányságon Csák István rendőr századost a (66) 371-444-es telefonszámon, vagy hívja a (80) 555-111-es ingyenes számot, esetleg tárcsázza a 107-et! A bejelentéseket bizalmasan kezelik. k.a.j. Bevált az intemetszoba a menekülttáborban Naponta átlagosan 100-an látogatják az egy éve átadott internetszobát a csabai menekülttáborban. Békéscsaba A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DFJA) közösségfejlesztő programjának részeként intemetszobát alakítottak ki a debreceni, a bicskei és a békéscsabai menekülttáborban is. Az alapítványt ebben a kezdeményezésben az ENSZ menekültügyi főbiztossága és az USAID, az Amerikai Egyesült Államok fejlesztési hivatalának regionális központja támogatta. Mindkét szervezet képviselői megjelentek tegnap a Kétegyházi úti befogadóállomáson az internetszoba átadásának egyéves évfordulóján, hasonlóan Pap Jánoshoz, Békéscsaba polgármesteréhez. A DFJA programkoordinátora a békéscsabai menekülttáborban Fábián Tamás, aki elmondta, hogy naponta átlagosan 100-an használják a hat számítógépet. A gyermekek főként játékra, a felnőttek információszerzésre. Nizák Péter, a DFJA elnöke kitért arra, hogy a kezdeményezés bevált, a menekültek értelmes napi elfoglaltságot találtak, hasznosan tudják eltölteni az időt. Székely Béla, a menekülttábor vezetője érdeklődésünkre szólt arról, hogy jelenleg 230-an tartózkodnak a megyeszékhelyi befogadóállomáson, a legtöbben az afgánok, az irakiak és a bangladesiek vannak. ny. l. A legfotogénebb lányok juthatnak tovább A Bonton magazin Év Arca professzionális modellkereső verseny Szolnok, Békés és Csongrád megyét érintő területi válogatója a finishez közeledik. Szeptember 8-án a békéscsabai ifjúsági házban a gálaműsorral színesített döntőn kiderül: ki az a három lány, aki továbbjuthat a budapesti végső megmérettetésre. Békéscsaba A területi verseny szervezője, a békéscsabai Martin Gábor fotóművész elmondta: közel harmincán jelentkeztek a felhívásra, legtöbben megyénkből.- A szeptember 5-ei előváloga- tót a Ruhaipari és Iparművészeti Szakközépiskolában tartjuk, még nem közönség előtt. A szakmai zsűri ekkor választja ki azt a tizenhárom lányt, akik a szeptemA modellkereső versenyre jelentkezők egyike: a nagyszénási Letavecz Orsolya FOTÓ! MARTIN GÁBOR bér 8-ai döntőbe kerülnek. A sorrend nyolcvan százalékban a fotogenitás alapján dől el, a döntést húsz százalékban befolyásolja a színpadi szereplés - hangsúlyozta Martin Gábor. A szeptember 8-ai gálaműsornak és döntőnek az ifjúsági ház ad otthont. A műsorban fellép Molnár László, Tunyogi Bernadett és Janza Kata, akik részleteket adnak elő a Jekyll és Hyde című musical-bői, továbbá divat- és aerobik-bemutató is a programok között szerepel. A versenyen jelen lesz a Bonton magazin tulajdonos-főszerkesztője, Ekés János. A rendezvényen szakmai zsűri választja ki azt a három lányt, akik továbbjutnak a budapesti döntőbe. A támogatók köréből is összeáll egy zsűri, amely nem szól bele a döntésbe, viszont tagjai az egyéni ízlésüknek megfelelően megajándékozzák az általuk kiválasztott versenyzőket. A gálaműsorra jegyek elővételben az ifjúsági házban válthatók. V. K. A gyermekek a történelemben Életüket a 17. századtól vizsgálják Cigi a csizmában Kilencezer-hétszáznegyvennyolc karton, gumicsizmák közé rejtett angol márkájú cigarettát találtak a röszkei vámosok egy bolgár kamionban augusztus 23-án. A késő esti órákban belépésre jelentkező T. K. G. bolgár állampolgárságú kamionsofőr 3 ezer 904 pár gumicsizmát jelentett be a vámhivatalnak, 21 ezer 472 német márka értékben. Az okmányok szerint a lábbeliket a feladó egy hollandiai cégnek küldte. A bálák belső dobozai cigarettát rejtettek, mégpedig 36 millió 873 ezer 759 értékben. A bűncselekmény körülményeit a Vám- és Pénzügyőrség Csongrád Megyei Nyomozóhivatala vizsgálja. M.GY. Ma fejeződik be Gyulán a XV. Hajnal István Kör ez évi konferenciája. A megnyitót Domokos László, a Békés megyei képviselő-testület elnöke tartotta. Gyula A Hajnal István Kör a társadalomtörténettel foglalkozik, mint például a parasztcsaládok életével, a generációváltással. Az új évezred kezdete a jövő nemzedék kezdete is. Ebben a fényben tekintenek vissza a gyermekek helyzetére az előadók. A gyermeket a 18. század előtt kis felnőttként kezelték. A konferencia résztvevői a 17. századtól vizsgálták a gyermekek életét, a családban kialakult helyzetét, s hogy milyen értékeket kaptak a szülőktől és az iskolától. Hogyan végrendelkeztek a múltban a gyerekekről? Hogyan szültek több száz éven keresztül a nők, miként sikerült a születési arányok számát lassan emelni? Kövér György, a Hajnal István Kör elnöke elmondta, az 1989- ben megalakult társaság harmadszor tartja konferenciáját Gyulán. __________________________________ [W.K.I Bé késen, a Kossuth u. 2. szám alatt tataroznak. A tulajdonosok fizetnek, a közös képviselő és a polgár- mesteri hivatal teljhatalmúlag dönt, hogy milyen legyen. Demokrácia lenne? (A polgármesteri hivatal illetékese szerint a közös képviselő a lakók érdekeit és elképzeléseit képviseli a tatarozással kapcsolatban, a polgármesteri hivatal viszont köteles az Országos Települési és Építési Követelmények előírá- sai szerint dönteni. - A szerk.) Szerintem az éjszaka randalírozó motorosok is csendháborítók. Bejelentés is történt, a rendőrség mégsem tett semmit. (Ha a zajos motorosok ellen bejelentés érkezik, akkor az éppen ügyeletes rendőrök a helyszínre sietnek, és megpróbálják elcsípni őket! Sajnos előfordul, hogy nem sikerül. — A szerk.) Mikor jön Palotai a FÉK klubba játszani? Vagy már nem lesz ott Synthetic-buli? TIMI (FEK-infó: a Synthetic-kel folyamatos tárgyalásban állnak, Palotai meghívása nem szerepel a tervekben. — A szerk.) A gyesen lévő anyukák mikor kapják meg a 7500 forintot, amit már a polgármesteri hivatalok is kifizettek a szociális segélyen lévőknek is. (Már kiutalták a pénzt, legkésőbb hétfőn átvehető. - A-szerk.) Érdekes, hogy aki az orosházi koncert előtt végigblamálta Vikidált, utána felállva tapsolta őt, mert Magyarország még mindig egyik leg- nagyobbját hallotta. Metállady Söröző nyitásához kell-e a szomszédok hozzájárulása? (Az építés- hatósági engedélyhez kell a szom- szédok beleegyezése. - A szerk.) Csabán, a Sziklai utcai vasúti átjáró balesetveszélyes. Mikor nem fog kitörni a nyakunk vagy az autónk kereke áthaladáskor? Kri (A MÁV illetékesétől megtudtuk, hogy a javítás folyamatban van, de hosz- szabb időt vesz igénybe. Előreláthatólag szeptember második felére lesz készen. - A szerk.)__________ Ti sztelt B. M. Hírlap! Hol javítanak automata vérnyomásmérőket? Köszönöm (Békés megyében sehol. Legközelebb: 2421 Nagyvenyim, Nefelejcs u. 2., Márkus János javító mester, tel.: 25/258-187. — A szerk.) Ki tudna bérbe adni egy TENS készüléket? Koszi Keresem Békéscsabáról Juhász Sándort. A Kner Nyomdában dolSMS (30) 4061-110 gozott. Aki tud róla valamit, kérem, hívjon fel, régi ismerőse va- gyok. (70)218-3870._________Op auszki (úr?)! A nyilatkozata után is kihívhatja „Magyart dokit”! Éjszaka is segíteni fog! GNG 241 írjátok már meg, lesz-e vasárnap valahol búcsú! Előre is koszi: Kátya (Nem tudunk róla, hogy lenne, szeptemberben indul a ,,szezon". Most vasárnap Túri-vá- sár lesz Mezőtúron. - A szerk.) Jó ötlet az SMS-rovat. Szuper, hogy az emberek megoszthatják egymással a véleményüket az újságban, mert a mai világban már örül az ember, ha egyáltalán köszönnek neki az utcán! Szerencsére, olyan környezetben élek, ahol megbecsülik egymást az emberek, de sajnos tudom, ez nem mindenhol van így! Szerintem lehetne több szeretet az emberekben! Szeretet nélkül nem lehet élni! Remélem, más is egyetért velem! Kriszta, egy 15 éves lány (Kedves Kriszta! Kösz az elismerő szavakat. Mi biztosan egyet- értünk veled. - A szerk.) ZOLEE! Ha figyelmesebben olvastad volna az SMS-emet, akkor rájönnél, hogy nem Csabát szidom, hanem azokat, akik Csabát szidják. Tanulj magyarul! Pitty __________________ Mi kor és ki avatja fel az angyalos kutat? Több időpontot hallottam, melyik az igazi? P13 (A szeptember 1-jei. - A szerk.)_________________ Tá rskereséshez ajánlom mindenkinek a www.randivonal.hu web- oldalt! RIA A rendőrviccről: Ne bántsd a rend éber őreit, inkább segítsd a munkájukat! Azok a rendőrök, akikről a viccek szólnak, már a nyugdíjból próbálnak megélni! oi Ebben a nehéznek mondott világban nem találunk egy egyedülállót vagy olyan árva felnőtt gyereket, aki segítene nekünk. Mi otthont adnánk neki. „Anya-Apa”________ Ká beles internet: az UPC-nél a legolcsóbb díjcsomag 9700 forint bruttó, 1 GB tárhely és a modemért nem kell külön fizetni. Nem lehet a csabai árakat közelíteni ehhez? Lehet, hogy többen kihasználnánk a lehetőséget. M.___________________ A pékekről. Ne bántsátok a pékeket! Tudod, milyen jó állandó éjszaka kenyeret sütni? Gyere be, és próbáld ki, főleg, ha kevés a szabadnap és nincs megfizetve, mint bármi. * CSÍZ! A kenyér nem lenne drága, ha nem emelnétek a *-os égig! Dolgozzatok normális haszonnal, és fizessetek tisztességes bért! Akkor nem hőbörgünk! lPék Az RTL Klub minőségé- ________ ért ne a Matávkábelt, hanem a Frekvenciagazdálkodási Hivatalt szidjátok. A kabhegyi adó zavarja a szentesit. Egy tv-néző______________________ He llo mindenkinek! Tök jó a rovat. NEO_____________________________ Ol yan embert keresek, aki meg tudná javítani Orion VR-1032rc tí- pusú videómat. Koszi: Gabi Kérlek, add meg a címed, az aller- gia borzalmas (+_________________ Ke resek Békéscsabán cicakozmeti- kát. 20/937-3020_________________ Az éhes emberekről. Az éhes emberek bizonyára sokszor szomjasak. Pali * A sok SMS-ed árán, amit beküldtél, már rég vehettél volna egy fél kilós kenyeret! Nem mindig másoktól várj segítséget, próbáld te magad megoldani a problémáidat! Nőj felvégre! * Anonymus! Te biztos nem a két zsemlétől vagy jóllakott! Hol lehet 19 forintból jól- lakni? GÁLI ______________ MH-nak: forintot vigyél! 28-32 között váltják, viszont az autópályán, benzinkúton csak kunát fogadnak el. A márkánál a dupla átváltás miatt veszíthetsz! RIA Cs.-nek! Igazi európai megoldást kínálsz kábeltévés ügyben! Neked Macedóniában lenne a helyed, válságkezelő tanácsadóként, nemiedig a kábeles cégnél. Csak két ao- loghoz értetek: januárban megemelitek az előfizetési díjat, és karbantartás címén minden csatornát áttesztek máshova. ZED A Forma 1-ről. Teljesen egyetértek „B”-vel! Ugyan már szállóigévé vált a Paliknak a „Hová tűnt Damon Hill?!” mondata, de azért az tényleg sokszor bosszantó, hogy amikor például Schumacher tíz körrel a verseny előtt vezet 40 másodperccel a második előtt, és elkezd spórolni az autóval, a Palik meg torkaszakadtá- ból ordít, hogy Schumachemek vége! * B.-nek üzenem: Ha nem tetszik az Fl-ben Palik és társai szövege, akkor vedd le a hangot vagy kapcsold ki a tévét! Tök normálisak egyébként! :) PEPPINO ___________ És a nnak a szülőnek milyen lehetősége van lakáshoz jutni, aki egyedül neveli nettó 30 000-ből sérült, közösségbe nem vihető kisgyermek- ét? Csak egy beteg nagyink van. Tudja-e valaki, honnan lehet megszerezni az Apocalyptica együttes zenéjét? TELSTAR_______________ At esz! Elárulok egy titkot, a show- biznisz pont az olyanokra számít, mint Te! Lekoppintanak egy gyenge műsort (bocs, licencelik), és okosan megtervezik a hírverését! Azt mondja Máté Krisztina: Önök pipogya alakok! Juj, de sértő! A gyerekek visszafejlődnek! — reagálnak a külön fizetett gyermekbarátok. Ennyi! kész is az albotrány, fizetett címlapsztorikkal a bulvárlapokban. ZED Lakótelepi idill: Kazinczy 6. szám előtt törött lábú konténer, az emberekre frászt hozó kóbor kutya stb. Pitta ________________________ Kö szönjük mi, biciklisek a Dózsa György úti kerékpárút könnyebb használatát! Úgy látom, van eredménye kéréseinknek, csak továbbra is maradjon meg ez a jó szándék! Az SMS-rovatban nem kéne apró- hirdetéseknek megfelelő üzeneteket megjelentetni. Nekem fizetni kellett érte! *24-én sem jelent meg a kimaradt települések leltára, melyik a jobb város! Mi itt lakunk, és kész! Ez van! (Elsiettük a dolgot: 23-án jelent meg. - A szerk.) Elajándékoznám az összegyűjtött édesség-, kávé-, és teacsomagolásokat bárkinek. Nem akarom több év után kidobni őket. Tel.: 66/456-823 Mi van Kiss A. Jánossal, hogy mostanában nem olvashatók jó zaftos, igazságot kijelentő, érintetteket kissé sértő írásai. Beteg vagy megijesztették? Ne ijedj meg!!! (Nem ijesztették meg, nem beteg, szabin volt. Hétfő óta újra dolgozik. - A szerk.) A sétálóutcáról ki kéne tiltani a bicikliseket! Az nem megoldás, hogy húzunk egy vonalat! Biciklizésre ott a bicikliút vagy az utcák, a sétálóutca meg sétálásra van! Én megbüntetném a bicikliseket, akik itt mennek, a motorosokkal együtt! A csabaiaknak valóban nem minden jó, de a Demjén-koncert kiváló volt. A művész közvetlenül és barátságosan reagált a közönség rajongására, csupán ennyit engedtek neki. Éva Egy autósnak: Ha az a tehén olyan marha lenne, mint némely autós, biztosan körülnézés nélkül kifordulna^ ___________________________ Ab ból a sok százmilliárd adóforintból, amit a határon túlra költünk, nem lehetne egy kicsit elcsenni, hogy a kisebb falvakban lakóknak is építsenek kövesutat?!__________ 1—4-ig esti vagy levelező tagozatú gimnáziumi tankönyvekre lenne szükségem olcsón! Kérem, segít- sen valaki! (70)218-3201__________ Az Előre FC vezetőinek és edzőinek: jó lenne, ha elgondolkodnának a sportemberi magatartásról az utánpótlás tagjaival szemben is. Sportemberi tisztelettel: Carlos Indíthatnátok egy rovatot az alábbi címmel: Vélemények a státustörvényről! (Kösz a javaslatot, gondolkodunk tematikus SMS-rovat indításán. A státustörvényre nem gondoltunk, a téma már,,elszállt”. - A szerk.)_______________________ Ha Csabán parkolsz, legyen nálad apró, mert mire sikerül felváltanod a papírpénzt, akkorra 1500 forintba kerül tíz perc. Nem egészen korrekt. Kovi A politikáról. A népnyomorító csomagot S. Gy. és munkatársai agyalták ki, Bokrossal csak a balhét vitették el. A „Reménnyé váljon az emlékezet” Arany Jánostól származik. TELSTAR * Igazad van, Harkály, én is unom már a sok komcsizást és dühít is, hogy a korábbi párttitkárok ma ügyvezető igazgatók. De lépjünk ezen túl, ez már csak így marad. LACA * Walter! Tisztában vagy azzal, hogy mit írtál a MIÉP-ről? Nem lehet, hogy túl sok Heti Hetest nézel? Egyszer vegyél egy Magyar Fórumot, és megvilágosodsz! Pityu * Turul! Ha nem lettek volna „komcsik”, ti nem tudnátok ezt a demagóg sódert tömni az emberekbe. Sőt, á parlamentben sem ülne ott a „kényszerből” III/III-as nagy drámaírótok, meg az „attilás vitézei”. Talán itt lenne az ideje, hogy előre forduljunk, nem?! ZORRO * Kicsit unalmas ez a tűzijátékosdi, pénzszórósdi, kormányellenesdi. Az elvtársak a kommunizmusba jóval többet költöttek a „nemzeti ünnepekre”. Május 1., november 7., április 4. P * Amíg olyanok ülnek bársonyszékben, mint Pálinkás rrii- niszter úr, addig a közpénz elherdálása nem okoz nekik problémát, így sütögetik a szalonnájukat. * BI- Bl-BÁNAK: „Ember”, azt sem tudod, mit beszélsz! Fogadjunk, párttag voltál! Először gondolkodj, aztán írj véleményt! Ne haragudj a stílusért! Üdv.: MALA * „TURUL barátja”! Először nézd meg magad egy tükörben, és utána kifogásolj mást vagy másokat. BI BI BÁ * Minden politika! Ha dicsérem vagy bírálom a béreket, az árakat, szűk vagy tágabb környezetem fejlődését, az mind politika. Ettől mentesíteni a rovatot nem lehet. + a politikai vitakultúrán lehet, sőt kell változtatni! Ha bírálok valamit, amivel nem értek egyet, lekomcsiznak. Ez a demokrácia? Taxis * Hello, Szerk.! A lap jó, de a politikamentesség legyen a fő szempont az SMS-?k közlésénél. Üdv.: egy régi szarvasi olvasó (A Taxissal értünk egyet: minden poütika, de a politikáról is lehet szelíden szólni. Ezért szeretnénk innen kiirtani az egyre jobban eldurvuló és egymást pocskondiázó hangot. Az a vágyunk, hogy a rovat a mások politikai nézeteit tiszteletben tartó, a szőkébb és tágabb környezetünkért felelősséget vállal), az elesetteket segítő olvasók fóruma legyen. Kérjük, kíméljenek meg bennünket az ettől eltérő stílusú és felfogású üzenetektől! A továbbiakban ezek közlésére nem vállalkozunk. - A szerk.) Jó lenne, ha arról írna az újság, hol, mely üzletben lehet bankká^ tyával fizetni. Ide jöttek a nagy üzletláncok, de sajnos, az uniós technikát otthon felejtették? (Szűk lenne a hely, felsorolni azoknak az üzleteknek a nevét, ahol bankkártyával lehet fizetni. A nagy üzletláncok egyébként épp azok közé tartoznak, ahol elfogadják a plasztiklapot. A kártyával való fizetési lehetőséget feltüntetik az üzlet bejárati ajtaján. - A szerk.) ______ Üz enem a bankkártyával fizetni óhajtóknak, hogy egyre több helyen másolják és csapolják! Örüljön, hogy az övét még nem! Mikor lesz újra az Ml-en Játék határok nélkül című műsor? Egy néző (A műsor folytatása attól függ, találnak-e hozzá szponzort. Ha lesz pénz, lesz Játék határok nélkül, egyelőre nincs kilátásban. - A szerk.)