Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-25 / 198. szám
I HÍRLAP ■■■ MEGYEI KÖRKÉP 2001. AUGUSZTUS 11-12., SZOMBAT-VASÁRNAP - 5. OLDAL Kukoricázik a kukorica VÉLEMÉNY KISS A. JÁNOS AUTÓS NAPOK, (h) A Körös- Q1 Kft. Citroen- és Nissan-napo- kat rendez augusztus 25-én 8 óra 30-tól és 26-án 9 órától Békéscsabán, a Gyulai út 94-96. szám alatt. Itt a gépjármű-bemutatók mellett folyamatos tesztvezetéseken vehetnek részt az autók szerelmesei délután, és az est folyamán neves együttesek és énekesek lépnek fel. BEIKTATÁS, (h) A Békéscsabai Evangélikus Egyházközösség nagytemplomában 25-én 10 órától Kondor Péter lelkész beiktatását tartják, ünnepi istentisztelettel egybekötve. Ekkor D. dr. Harmati Béla püspök végzi az igehirdetést. ÜNNEPÉLYES AVATÓ, (i) Közel 100 millió forintba került az a munkahelyteremtő beruházás, amelyet az utóbbi hónapokban Dévaványán, az Ekuna Kft. valósított meg. Az Árpád út 27. szám alatti épületet augusztus 25-én a 16 óra 30 perckor kezdődő ünnepségen Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke avatja fel. HAJÓMODELLEK. (r) A gyomaendrődi Székely Mihály Modellező és Sportklub idén másodszor rendezi meg az F2 élethű hajómodellek országos versenyét. Augusztus 26-án 9 órától a gyomaendrődi Pájer kemping és strand területére várjác az érdeklődőket, akik kereskedelmi és hadihajókat, továbbá gőzhajókat láthatnak. KAMPÁNYNYITÓ. (z) A MIÉP augusztus 25-én, szombaton este hét órától Békésen, a Torony Rádiónál rendezi kampánynyitó koncertjét, melyen fellép a Beatrice együttes. A programok már délután öt órakor kirakodóvásárral, íjászbemutatóval, citeraze- nével és Hegedűs Zsuzsa énekművész fellépésével kezdődnek. Ekkor mutatkozik be a térség MIÉP-es országgyűlési képviselőjelöltje, Vámos László. Ä rendezvény díszvendége Csurka István, a MIÉP elnöke lesz. AKART HALÁL, (k) Kardoskúton tegnap vonat alá vetette magát egy 46 éves helybeli férfi, s meghalt. Kétséget kizáróan öngyilkos lett. Délután fél három körül Békéscsabán egy 29 éves nő egy 3. emeleü lakásból az utcára zuhant, s kórházba szállítás után koponyasérülése miatt elhunyt. Búcsúlevelet nem hagyott, de feltehetően öngyilkossági szándékkal vetette le magát a labilis idegzetű hölgy. KORESET. (k) Súlyosan megsérült egy 82 éves kerékpáros férfi Békéscsabán, amikor tegnap egy Peugeot- val éppen csak összekoccant: fenekére esett, s gerince károsodott. KETTEN EGY ELLEN, (k) A mezőkovácsházi rendőrök tegnap két helybeli fiatalembert vettek őrizetbe rablás alapos gyanújával. Az előző napon este 8 körül egy férfit bántalmaztak, reklámtáskáját erőszakkal elvették, melyben 4000 forint értékű pénz, cigaretta és egyéb volt. is - Battonya térségében 80-90 mázsás termésátlagra számít. A kilátásba helyezett 1400-1500 forintos árat tragikusan kevésnek tartja, hiszen a beművelési költségek a 110 ezer forintot is elérhetik. Zsótér László elnök szerencsésnek tartja a Bercsényi szövetkezetét: a bőséges termést (felvételünk a Kunágota-Kisdombegyház közötti műút mellett készült) saját sertéstelepeiken hasznosítják A szerző felvétele Az rt. ezer hektáron termel kukoricát, részben bérelt földeken, részben pedig integrációban. Ha 1500 forint körül marad az új kukorica ára, akkor a földbérleti díj elviszi a kicsinyke hasznot. Lehoczky György szerint betakarításkor legalább nettó 1800-2000 forintos árra lenne szükség a tisztességes, hektáronként 50-60 ezer forintos nyereséghez. Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Rt. minimális területen, 80-100 hektáron termel takarmánykukoricát, amit elsősorban saját állatállományával hasznosít — tudtuk meg Miskucza Pétertől. A szántóföldi növénytermesztés főágazati igazgatója ettől függetlenül „képben van”: az 1400-1500 forint körüli ár szerinte sem fedezi a költségeket. Kukoricáról lévén szó, a ménesbirtok vezető szakembere elmondta, hogy a nagy területen termesztett, és a vállalaü árbevétel meghatározó részét jelentő hibrid kukorica rendkívül jónak ígérkezik. A kiváló minőségű, csávázott, fémzárolt mezőhegyesi vetőmagvakból tehát jövőre sem lesz hiány. ________ménesi györgy Ha sznot hoz a növénytermesztés A tulajdonában lévő földterületek közül a dévaványai ön- kormányzat közel 290 hektárt a továbbiakban is saját művelés útján hasznosít. Erről csütörtök délutáni ülésén döntött a körös-sárréti város képviselő-testülete. Dévaványa A körös-sárréti települések közül a ványai önkormányzat rendelkezik a legnagyobb földterülettel, melynek egy részén a város saját maga termel.- A gazdálkodásunkban lévő 289,52 hektáros terület legnagyobb részén (244 hektáron) idén őszi búzát termeltünk. A búza betakarítását időben és rendben befejeztük. A termésátlag 40 mázsa volt hektáronként. A termés értékesítéséből 15 millió 854 ezer forint bevételünk származott - közölte Földi Imre mezőgazda- sági munkavezető. — A mezőgazdasági tevékenységből 1998-ban 4 millió forint feletti haszna származott az önkormányzatnak. Az 1999-es termelés 1.5 millió forint veszteséggel járt, a tavalyi évet viszont ismét pár száz ezres nyereséggel zártuk. így a három év alatt mezőgazdasági termelésből összesen több mint 3.5 miihó forint nyeresége lett az önkormányzatnak. Erről a bevételről a jövőben sem kellene lemondani - hangoztatta Elek Imre, a pénzügyi bizottság elnöke. A képviselő-testület úgy döntött: ezt a közel 290 hektáros területet a jövőben is saját művelés révén hasznosítja a város. __________________________________________M.B. Miért túlterhelt az okmányiroda? A BÉKÉSCSABÁHOZ HASONLÓ VÁROSOK OKMÁNYIRODÁIBA KÖZPONTILAG BIZTOSÍTOTT LÉTSZÁM p| ! í ; co t i I 1 1 i ¥'I to g [ ; Békéscsaba Eger Kaposvár Nyíregyháza Szolnok Szombathely (Folytatás az 1. oldalról)- Több emberünk még csak lenne, a helybővítést is megoldanánk, de a BM különleges rendszerével összhangban álló munka- állomás, számítógép nem áll rendelkezésünkre. A második levélben éppen azt ígérik, hogy a választások lebonyolításához két | ilyen számítógép is érkezik Békéscsabára, s majd utána ezeket megkaphatja az okmányiroda. Ha így is lesz, akkor már 2003-at írunk! A jegyző szerint a probléma a gépjárműokmányokkal van. - A népesség-nyilvántartással, útlevéllel, személyazonosító igazolvánnyal nincs gond - hozza a példát a jegyző, és hozzáteszi, a rendőrségen ezeket a feladatokat az államtól biztosított létszám több mint kétszeresével, 13 fővel végezték. A másik gond, amely kívülről nem látható: az adatfelvétel csak az egyik oldalát képezi a munkának, az adminisztráció, a feldolgozás is sok időt igényel. - Az alkalmazottak munkatempójára semmi panaszunk nem lehet, a három-négynapos ügyintézés jó eredménynek mondható a köz- igazgatásban - közli végül Simon Mihály. VANDLIK JÁNOS Nagyotmon- dási láz tört ki. Törpeállam, nagy hatalom? Valaha azon viccelődtünk: a Szovjetunió olyannyira csúcs, hogy például náluk találhatók a világ legnagyobb törpéi. Úgy tűnik, mára honosítottuk őket. Kormányzati tényezők legutóbbi nyilatkozatai szerint itt épül Európa legnagyobb sportcsarnoka; soha ennyi autópálya nem készült Magyarországon; ekkora tűzijátékkal az életben nem cirkuszoltunk; a világ megsüvegelte, hogy milyen gyorsan hozzáláttunk az említett sportcsarnok építéséhez; ennyi természeü csapást még nem kellett kiállnia egyetlen kormánynak sem; olimpiát rendezünk - szóval, mi vagyunk a legjobbak, a legnagyobbak, a legmagyarabbak, a legmuhamedalibbak... S mindez az elmúlt három év bölcs kormányzásának az eredménye. Álom az államban. Millenniumi léptékű - ezerévenként egyszer megeső - nagyot- mondási láz tört ki az ország vezetésén. Külön „műsor” kellene a rétestésztaünnep gyermeteg és szirupos vonásainak elemzéséhez. Úgy van, díszmagyarokat a díszmagyarokba, s ha Ugocsa nem is, a Magyar Köztársaság koronáz(ik)! Közjáték. Hadügyérünk a tévében esküdözik, hogy több repülőgép-ajánlatot már nem fogadunk, mert határidőn túl nincs is rá lehetőség. Hogy mi volt ez a határidő? Rávágja: tulajdonképpen nem volt megadva. Erre már Szundi is felkapta a fejét. Morgó kutyázott- szalonnázott egyet, Tudor újabb széltyúk kikísérletezésébe kezdett, Szende a közéleti tisztaságért tett erőfeszítésekre utalt - tény, ilyen tiszta megvesztegetési ügyekkel korábban nem találkozhattunk -, Hapci megerősítette, hogy a fiúk a bányában dolgoznak, az immár ötkarikás Vidor újabban (a négyes metrón kívül) mindent akar Budapestnek. Igaz, már nem mondják, hogy a vidék rovására nem fejleszthető a főváros. Csak Kukától nem hallhatunk semmit: amit tud, mind államtitok, vagy utólag szabályosnak minősített törvénysértés, melyről ugyancsak jobb hallgatni. De leszögezem: Magyarország azért nem törpeállam, vagy ha igen, kétségtelenül a legnagyobb. m Mi történt a felszín alatt? (Folytatás az 1. oldalról) Ekkorra derül ki a szennyeződés valódi mértéke, amely meghatározza a kárelhárítás mikéntjét is. Utóbbit szakcéggel terveztetnek meg és az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőséggel (Átiköfe) hagyatnak jóvá. Az Atiköfe egyébként szeptember 30-áig adott a MÓL Rt.- nek határidőt arra, hogy a cég elkészítse beszámolóját az érintett terület állapotáról. Amennyiben eddig a határidőig nem számolja fel az olajtársaság a szennyezést, akkor az Atiköfe a 33/2000-es, vagyis a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet értelmében kötelezi erre a MÓL Rt.-t. Gyapjas József igazgatótól megtudtuk, a MÓL Rt. július közepén arról tájékoztatta az Atiköfe-t, hogy mindössze 10-20 négyzetméteres területet érint a környezet- szennyezés. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy mi történt a felszín alatt. Napjainkra kiderült, a gazolin Orosháza és Nagyszénás határában, mintegy 110-120 méter sugarú kört, vagyis körülbelül 30 ezer négyzetméteres területet szennyezett. A rendőrség továbbra is keresi a környezetszennyezés okozóit. A nyomravezetőnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nettó 200 ezer forintot ajánlott fel. KOVÁCS ERIKA A rendőrök legjobb vezetői A Békéscsabai Városi Balesetmegelőzési Bizottság a minap rendezte meg a megyei közlekedési felügyelet ruünpályáján a hetedik járőr gépkocsivezetői verseny városi döntőjét. A versenyen a Békéscsabai Rendőrkapitányság hivatásos állományú rendőrei elméleti és ügyességi feladatokat kaptak. Az egyenruhás állománynál az első helyen Gábor István törzszászlós végzett, a második Megyeri Gábor zászlós, a harmadik pedig Horváth Attila zászlós lett. Ők képviselik majd a szeptemberi megyei döntőn a városi kapitányságot. A civil ruhás rendőröknél Mészáros Róbert főhadnagy végzett az élen, megelőzve Kovács Zoltán zászlóst és Borsos Károly főhadnagyot. Különdíjban részesült Polgári Istvánná hadnagy, Ambrus Anna hadnagy és Borgye Gábor zászlós. _______jg Me gyénk is kap a fel nem használt pénzből Újabb segítségre számíthat a magyar mezőgazdaság Legalább ezren hallgatták meg tegnap a Hidasháti Mezőgazdasági Rt. bakuczi kerületében rendezett hagyományos gazdanapon dr. Szerdahelyi Pétert, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárát, a kormányzati referatúra vezetőjét az agrárium idei és jövő évi kilátásiról. Hidashát Dr. Szerdahelyi Péter azzal kezdte előadását, hogy az országnak a 2001. esztendő eddig eltelt időszaka gyümölcsöző volt, a kedvező időjárás nyomán, a gondok ellenére a mezőgazdaság kiegyensúlyozott eredményeivel hozzájárult a magyar gazdaság sikereihez. Ezután az év hátralévő időszakát vázolta az előadó. Mint mondotta, a tavalyi 130-140 milliárd forinttal szemben az idén 180-190 milliárd forint állt az agrárium és a vidékfejlesztés rendelkezésére, melynek július végéig 52 százalékát használták fel. A finanszírozásban élen járt a növénytermesztés, az e célra elkülönített összeg 90 százalékát folyósították az igénylőknek. Ezzel szemben az építési beruházások aránya erősen visszaesett, ezért a pénzek átcsoportosítása várható. Szerdahelyi Péter szólt a pályázatokról, kiemelve a családi gazdaságok erősítését, melyre külön hitelkeretet biztosít a kormányzat. Ennek lényege: azok vehetik igénybe a 60 százalékos kamattámogatású kölcsönöket, akik 300 helrtár alatt, alkalmazottak nélkül gazdálkodnak, s 20 százalék saját erővel rendelkeznek. Új hitelkonstrukció várható az élelmiszer-ipari kapacitások kivásárlására, új és már meglévő beruházások korszerűsítésére, az infrastruktúra fejlesztésére, logisztikai központok kialakítására. Elhangzott: a fel nem használt pénzeket öt kedvezőtlen adottságú megye - közöttük szerepel Békés is - között osztják vissza, s még az idén, pályázat útján hozzá is juthatnak az igénylők. A gazdanap keretében több szakmai előadás hangzott el, a Hidasháti Rt. szántóföldi bemutatóján 5J. fajta hibridkukorica és 19 fajta napraforgó terméseredményeit láthatták az érdeklődők, az Agroker gyakorlati gépbemutatót tartott, mely ma és holnap is megtekinthető a nagyüzem bakuczi kerületében.- SZEKERES A békéscsabai Agroker a sok újdonsága mellett bemutatta a SAME traktorcsaládot, melynek legkisebb gyermeke 25 lóerős, a legnagyobb erőgépe a felvételűnkön látható 260 lóerős ___________________________________ _ _ d^otó= lehoczky péter (Fo lytatás az 1. oldalról) A battonyai Május 1. Mezőgaj dasági Részvénytársaság elnököt lyettese, Lehoczky György agrc nómus - figyelembe véve a táp anyaggal kevésbé ellátott talajoka