Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-05 / 155. szám
6. OLDAL - 2001. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK T E R KÉP A település folyamatosan fejlődik Méhkerék önhibáján kívül hátrányos helyzetű település. A munkanélküliségi ráta a községben jóval az országos és a megyei átlag felett van, az önkormányzat pedig forráshiánnyal küzd. A település vezetése minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy orvosolja a felmerülő problémákat. Ennek eredményeképpen Méhkerék évről évre folyamatosan fejlődik. A több mint 2400 lélekszámú községet 98 százalékban románok lakják, ám ennek ellenére románok és magyarok remekül megértik egymást. Mindannyian egyet akarnak, hogy Méhkerék arculata úgy formálódjon, hogy a települést mindig igazi otthonuknak érezzék.- Mennyi pénzből gazdálkodhat idén a település? — kérdeztük dr. Rúzsa György polgármestert. — Az önkormányzat idei költségvetése A központot tudatosan tervezték A Méhkeréken megforduló idegenek is láthatják: a községnek nagyon szép, rendezett, megtervezett községközpontja van. Minderről a polgármester a következőket mondta:- A község központjának mai arculata átgondolt, tervszerű munka eredménye. Nagyon ügyeltünk arra, hogy a lakosság a centrumban mindent megtaláljon. Itt a polgár- mesteri hivatal és a templom közelében alakítottuk ki az intézményeket, s évekkel ezelőtt azért vettünk meg egy öreg házat, hogy ott rendezett, mindenki által elfogadott par- A községi park Szent István szobrával kot hozzunk létre. 348 millió forint. Ez az eddigi legmagasabb összeg, 1990-ben például még csak 52 millió forint állt rendelkezésünkre. Nagyon reméljük, hogy az idei gazdálkodási keretünk a pályázati pénzekkel együtt év végére meghaladja majd a 400 millió forintot. Ám a költségvetés megvalósítása nagyon nagy erőfeszítést igényel dolgozóinktól.- Miért nehéz,, kijönni” ebből a pénzből? •- Mind Békés megye, mind Méhkerék hátrányos helyzetű. A magas munkanélküliség nálunk is komoly problémákat okoz. Az is gond, hogy az állami támogatás mértéke nem fedezi az önkormányzat kiadásait. A pénzügyi körülmények arra kényszerítik az önkormányzatot, hogy olyan intézkedéseket tegyen, amelyekkel enyhíthető a nehéz pénzügyi helyzet.- Melyek ezek az intézkedések?- Mindig, minden pályázati lehetőséggel élni szeretnénk. Évente 70-90 millió forint közötti az az összeg, amit pályázatokon nyerünk. Nem rajtunk álló okok miatt önkormányzatunk évről-évre forráshiányos. Az „önhikis” pályázatot áprilisban - az elbírálása ebben a hónapban várható - adtuk be. Az intézményeink (óvoda, iskola, művelődési ház) fenntartása is igen komoly pénzügyi gondot jelent, mivel az állami finanszírozás a nemzetiségi intézmények esetében sem fedezi 100 százalékban a kiadást. A folyamatos működtetés érdekében az önkormányzatnak több millió forintot kell biztosítania a célra. Az Oktatási Minisztérium által kiírt pályázaton természetesen részt veszünk. A másik lehetőség pedig az, hogy a vezetőség kénytelen átszervezéseket tenni, amelyek a megfelelő szint megtartásáig létszámleépítésekkel járnak. Nálunk sohasem az emberekhez adunk feladatokat, hanem a feladatokhoz embert. Komplex munkakörben egyesek összehangoltan, több feladatot látnak el. Az nemcsak a megtakarítás miatt előnyös, hanem azért is, mert ezáltal a dolgozók sokrétűbbé, univerzálisabbá válnak. A létszámleépítést a polgármesteri hivatalban kezdtük, s ezt a kényszerű lépést közös megegyezéssel hajtottuk végre. Tudom, az efféle dolog népszerűtlen cselekedet. Ám azt vallom: az a jó vezető, aki nemcsak igent, hanem nemet is mer mondani. Az intézményeket átvilágítjuk, és mindenütt az ésszerűségi szempontok alapján fogunk dönteni.- A racionalizálás során esetleg nem történhet-e meg, hogy valaki az átszervezés vétlen áldozatává válik? — Ez szinte kizárt. Tizenegy éve vagyok a település élén. Tehát a dolgozók tizenegy évet kaptak a bizonyításra. Ezzel a bizalommal lehet élni és nem élni. Emberileg közelítünk minden problémához, s a végleges döntéseket szeretnénk úgy meghozni, hogy annak hatása az emberek egzisztenciáját nagyon ne törje meg. A következetes minőségi munkakövetelmények nemcsak a munkavállalókra vonatkoznak, hanem a képviselőkre is. Sőt, velük szemben a sokrétű követelmények számonkérése még szigorúbb mércét jelent. Mindenáron a saját munka területén jó példával élen járni, mert csak akkor van erkölcsi alapja mástól is eredményes, fegyelmezett tevékenységet kérni. Az önkormányzat vezetése igyekszik e szempontokat a munka értékelésekor szem előtt tartani.- Említette, hogy a település nagyarányú munkanélküliséggel küzd. Az önkormányzat miként tad segíteni az állástalanokon?- A megyei munkaügyi központhoz 30 munkanélküli közhasznú alkalmazására pályázatot nyújtottunk be. Amennyiben kérésünket pozitívan bírálják el, akkor ezek az emberek a belvízelvezető rendszer rekonstrukcióján dolgozhatnak. Szintén a belvízrendszer átépítésére pályázatot nyújtottunk be a területfejlesztési tanácshoz is. Ez a téma nálunk állandóan visszaköszön. Itt 13 aranykoronás, gyenge földek találhatók, amelyeknek művelése csak működőképes belvízrendszerrel biztosítható. A méhkeréki emberek nagyon szorgalmasak. Primőr zöldséget — főleg uborkát és paprikát - termelnek, többnyire családi vállalkozásban.- Úgy tudjak, a rendszeres testedzést igénylő fiatalokat is támogatja a község vezetése. Miből áll ez a segítség?- A korábban szociális otthonnak tervezett épületben ifjúsági klubot alakítottunk ki, ahová szívesen járnak a fiatalok kondizni, erősíteni. Ezeket a klubtagokat folyamatosan támogatjuk abban, hogy a szükséges eszközöket, gépeket beszerezzék. Az épület környezetét is az önkormányzat gondozza.- Milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben Méhkeréken?- A Széchenyi-terv keretében nappali ellátást biztosító idősek otthona kialakítására nyújtunk be pályázatot. A megyei területfejlesztési tanácsnál belvízrendezésre és belterületi útépítésre, az Ifjúsági és Sportminisztériumnál játszótér kialakítására pályázunk. Településünkön az infrastruktúra jónak mondható. Kiépült a víz-, a gáz- és a telefonhálózat, a mobiltelefon elérhetőséget a Westel biztosítja. Azt szeretnénk, ha 2002-ben valamennyi utcánk már szilárd burkolatú lenne. Á gázvagyonból származó bevételünket útépítésre és a pályázatoknál saját erőként hasznosítjuk. Mindent elkövetünk azért, hogy Méhkerék a jövőben tovább szépüljön, gyarapodjon. Az önkormányzat és a lakosság eddig sok mindent elért, ennek ellenére vannak a település előtt még szép és komoly tervek. Például a szennyvízhálózat kialakítása, a belvízelvezetés, a csatornahálózat komplex befejezése a bel- és AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSI KERETEI millió forint 400 külterületeken. Sokat kell még tenni az emberek földtulajdonának végleges rendezése - résztulajdon-rendezés befejezése - érdekében, amely több mint 7 éve húzódik. A község határában a dűlőutakat is karban kell tartani és egyebek. Tudom, komoly előrevivő tervek nélkül nehéz eredményt elérni. A Román Nemzetiségű Szociális Otthon az ország egyetlen ilyen nemzetiségi létesítménye A méhkeréki lakosság nagyon összetartó. A helybéliek idős korukban is szeretett községükben akarnak élni, ezért nem szívesen mennek más települések szociális otthonaiba. Régi vágyuk volt, hogy végre településükön is létesülhessen és működhessen önálló szociális otthon. A méhkeréki időseknek ez az álma most megvalósult. Az önkormányzat éveldtel ezelőtt megvásárolta az egykori mezőgazdasági termelő szövetkezet volt irodaházát. A község ezt az ingatlant alakította át szociális otthonná. Az épület alsó szintjén jött létre a méhkeréki Román Nemzetiségű Szociális Otthon, amely mint ilyen, egyedülálló az egész országban. A helybéliek nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy a benüakásos otthon elkészült, de e fontos beruházás több ütemben valósul meg a pénzügyi források függvényében. Ez az otthon nemcsak kényelmes és „meleg otthont” fog jelenteni az időskorúaknak, hanem enyhít a nagyarányú munkanélküliségen is. Szakképzett személyeknek biztosít ugyanis munkalehetőséget, s ez is fontos szempont. Az ország legidősebb jegyzője Szegedi Lajos minden bizonnyal az ország legidősebb aktív köztisztviselője. A méhkeréki polgármesteri hivatal jegyzője idén novemberben tölti be hetvenötödik életévét. A Sarkadon élő, ma is nagy munkabírású férfi bő 55 év szolgálati viszonynyal rendelkezik.- Mikor és hol kezdődött köztisztviselői pályája, s hogy került kapcsolatba Méhkerékkel?- Mezőgyán vezető jegyzője 1950. július 11-én lettem. Amikor a nyolcvanas években Sarkad- keresztúr vb-titkára voltam, akkor hetente két napot Méhkerékre is átjártam, innen a kötődés. A jegyzői állást 1990-ben pályáztam meg, s négy jelölt közül egyhangú szavazással rám esett a választás.- Mikor volt könnyebb a jegyző dolga: a rendszer- váltás előtt vagy 1990 után?- Ez a munka sohasem volt könnyű. A tanácsi rendszerben irányított gazdálkodás volt: fent- ről adták a feladatot és a pénzt is. Most is hasonló a helyzet, csak most pályázni kell. Régen a törvények, rendeletek ritkábban változtak. Például, amikor én a pályát kezdtem, még az 1896. évi anyakönyvi utasítás volt érvényben.- Meddig szeretne még aktívan dolgozni? — Többször gondoltam már arra, hogy abbahagyom. Ám úgy érzem: nem lenne tisztességes, ha a képviselő-testületet cserbenhagynám. Ezért úgy döntöttem: ezt a választási ciklust még végigcsinálom. De aztán már nem dolgozom tovább. Amikor 1988-ban Névjegy Született: Gyulán, 1926. november 17-én Családi állapota: nős, két gyermeke, négy unokája és egy dédunokája van Végzettsége: tanácsakadémia Jelentősebb munkahelyei: 1966-1980 között Sarkad város tanácselnöke, 1990 óta Méhkerék község jegyzője Hobbija: kerti munka, tíz évig vadászott nyugdíjba mentem, 44 év szolgálati viszonyom volt. Ehhez jön még a 11 év méhkeréki jegyzősködés. Ötvenöt év szolgálat után, úgy érzem, megérdemelném a nyugdíjas éveket. Az oldal a Méhkeréki Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Magyari Barna. Fotó: Lehoczky Péter Nyolcán hozzák a gyógyszert Napi kapcsolatban állnak a betegekkel Méhkeréken 1997-ben privatizálták a gyógyszertárat, az épület viszont továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt. A patika üzemeltetését az a Rokszin György kapta meg, aki immár tizenhét éve gyógyszerészként tevékenykedik a községben. Rokszin György tősgyökeres méhkeréki. Itt született, és 1984-ben feleségével - aki gyógyszertári asszisztens — ide tért haza, gyógyszerészként. A közéletben is aktív szerepet vállaló férfi a gyógyszertár működtetése mellett önkormányzati képviselő, sőt, a testület pénzügyi bizottságának elnöki teendőit is ellátja.- Méhkerék közigazgatási határain belül 1997-ben egyedül kaptam meg a gyógyszer- tár működéséhez a személyi jogot. A privatizációt követően a gyógyszertár palettáját anyagi lehetőségeink szerint bővítettük. A különböző medicinák, gyógyszerek mellett különböző teákat és gyógyhatású készítményeket is kínálunk. A betegek elvárásait messzemenően próbáljuk kielégíteni. Ebben nagy segítségünkre van, hogy napi kapcsolatban állunk a betegekkel, így az igényeket jobban fel tudjuk mérni - mondta Rokszin György. A méhkeréki gyógyszertár nyolc gyógyszer-nagykereskedővel áll szerződéses viszonyban. így délelőtt és délután is érkezik gyógyszer a patikába. Ezzel is igyekeznek minél magasabb szinten és gyorsan biztosítani az ellátást. Bár az új rendelet némileg nehezíti a gyógyszertárak dolgát, mert a csökkentett árrés miatt a készletezés nehezebbé vált. Ezt egy ésszerű gyógyszerkészletezéssel próbálják áthidalni. A gyógyszertár és az önkormányzat közötti kapcsolat nagyon jó. Ennek köszönhetően a község az elmúlt évben felújította a gyógyszertár épületét. A gyógyszertárat 1997-ben privatizálták, de az épület ma is az önkormányzaté Edzőnő a focistáknál A méhkeréki emberek nagyon szeretik a labdarúgást. A hazai mérkőzéseket általában 300-400 néző szurkolja végig, de előfordul, hogy egy-egy nagy rangadón ezer ember is jelen van. A községi sportkör labdarúgó szakosztálya összesen négy (felnőtt, ifjúsági, serdülő és góliát) csapatot működtet. A méhkeréki focibarátok nagy örömére a felnőtt csapat évek óta a megyei első osztályú bajnokság élmezőnyében található. Az egyik fiatal csapat edzéseit — rendhagyó módon - egy pedagógusnő irányítja. Kozma Valéria éveken át a gyulai női csapatban játszott. A játékosként szerzett tapasztalatait most edzőként hasznosítja. A fiatal edzőnő lelkesen dolgozik, s eredményességét bizonyítja, hogy a méhkeréki ifjú focisták nemrég egy nagyszalontai tornán is remekül megállták helyüket. Szociális otthon helyben