Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-31 / 177. szám

HÁTTÉR 2001. JÚLIUS 31., KEDD — 7. OLDAL iRÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Rajzkiállítás és helytörténet A falunapon hat bográcsban Totyogott a pörkölt A falunapot Kardoskút apra- ja-nagyja már nagyon várta. Szombaton aztán mindenki megtalálhatta a számára megfelelő kikapcsolódást. Kardoskút A falunap Az én falum című kiál­lítás megnyitójával kezdődött. A településen élő gyerekek rajzolták le, milyennek is látják Kardos­kutat. A pályázatra 22 ifjú alkotó összesen 26 rajza érkezett be — tudtuk meg Kürtiné Rácz Anikó óvónőtől. Az óvodás kategóriában Őzse Richárd, az alsósok közül Oláh Angéla, a felsősök közül pe­dig Csöntör Csüla rajzát ítélte a zsűri a legszebbnek. Az egyetlen középiskolás pályázó, Kincses Ist­ván különdíjban részesült. A rajzkiállítás megnyitója után Lengyel Györgyné, a művelődési ház igaz­gatója a kardoskútiak figyelmébe ajánlotta a falunapra megjelent Kardoskút története cí­mű könyvet, ami hi­ánypótló munka a tele­pülés életében. A könyv szerzői a telepü­léshez kötődő fiatalok: Búzái Csaba és Tör­köly József. A fotókat Kecskeméti Krisztina készítette. Az 1000 pél­dányban megjelenő könyvből az önkormányzat minden Kardos- kúton élő családnak eljuttatott egy- egy példányt. A nap folyamán számos prog­ram csábította a helyieket a pol­gármesteri hivatal környékére. Az Orosházi Fúvószenekari Egyesület térzenéje alatt már hat bográcsban Totyogott a pörkölt. A zsűri Mórocz Lajos birkapörkölt- jét ítélte nyerőnek, második he­lyen ifjabb Patyi Ferenc birkapör- költje végzett, harmadik lett Ko- csány Gábor, aki kecskehúst vá­lasztott alapanyagként. A település sportpályáján a ha­zai csapatért izgulhattak a szur­kolók. Az aranylábú kardoskú­tiak 7:4-re verték meg a szomszé­dos Pusztaföldvár futballistáit, akik az augusztus 11 -ei, földvári falunapon vághatnak vissza... A falunapon hirdették ki A vi­rágos Kardoskútért versenyt is, amire nyolc kiskertet neveztek a helybéliek. A zsűri az alábbi sor­rendet állapította meg: 1. Zsigo- vics Erika, 2. Lénáit Ferencné és Szabóné Halász Irén, 3. Dóczi György és Dobos Józsefné. A he­lyezettek nagy értékű dísznö­vény-vásárlási utalványt kaptak ajándékul. Délután táncbemutatókra vár­ták a kardoskútiakat, akik este maguk is táncra perdülhettek a művelődési házban megrende­zett zenés mulatságon. KOVÁCS ERIKA Elismerés a tanító néninek A falunapon elismerő oklevéllel és tárgyju­talommal tüntették ki a 84 éves Farkas Ferencnét, aki 1950-től 1966-ig tanított a település egyik külterületi iskolájában, amit a kardoskútiak egymás között csak Vörös Borosa iskolának neveznek. (A név egy korábbi tanítónőre utal.) Farkas Ferencét egyik tanítványa terjesztette fel az elisme­résre. A néni 1966 óta Budapesten él, je­lenleg pedig Amerikában gyógykezelik. A kitüntető oklevelet lánya vette át. Tízéves a Techno-Druck Kft. Tíz évvel ezelőtt tíz magyar magánszemély alapította meg Orosházán a Techno- Druck Kft.-t. A cég éves ár­bevétele az elmúlt évben el­érte a 400 millió forintot, az idei bevételi ter.v pedig 450 millió forint. A jubileu­mi ünnepségre a kft. üzleti partnereit is meghívta. _________Orosháza_________- Cégünk kazántechnológiai be­rendezések forgalmazására ala­kult, azonban rövid időn belül profilt váltottunk, mivel az árufu­varozás területén találtunk egy pi­aci „rést”. Ebben az időszakban ugyanis az addig monopolhely­zetben lévő fuvarozási cég vissza­vonta erőit Orosházáról - tudtuk meg a születésnapi ünnepségen Szász Imrétől, a Techno-Druck Kft. ügyvezető igazgatójától. A cég ma nemzetközi és belföldi árufuvarozással és fuvarszerve­zéssel foglalkozik. A kft. dolgozói létszáma 20 fő, 10 kamionnal ren­delkeznek, amiből 4 a belföldi fu­varozást bonyolítja, 6 pedig a nemzetközi áruszállítást végzi. A Techno-Druck Kft. járműparkja korszerű, valamennyi „gép” Euro-2 és Euro-3 minősítéssel rendelkezik, károsanyag kibocsá­tásuk minimális. A kamionok évente minimum 130 ezer kilo­métert futnak. A cég ISO 9002-es minősítéssel is rendelkezik. A Techno-Druck Kft. hét évig bérelt telephelyen működött, há­rom évvel ezelőtt pedig az egyko­ri 2. számú Téglagyár présházát és környékét vásárolták meg. A saját tulajdonú területen ideális körülményeket teremtettek mind a kamionok tárolására, mind pe­dig a munkaszervezésre. A kft. tervei között szerepel a környezetvédelmi minőségtanú­sítvány megszerzése, valamint bevezetés alatt áll a GPS-rend- szerű műholdas járműkövető rendszer is, ami a navigációs cé­lok mellett a kamionsofőrök biz- tonságát is szolgálja majd, k. e. Önadózzunk az adóismereteknek! (Folytatás az 1. oldalról) Kontrollként persze azoknál a cégeknél is vizsgálódunk, ahon­nan az áru származik, vagy ame­lyet származási helyként megje­löltek. A helyszínen ellenőriz­zük azt is, hogy a vállalkozók valamennyi alkalmazottjukat bejelentették-e.- Ez az, amit a rendőrséggel közösen végeznek?- Velük, valamint a munkavé­delmi és munkabiztonsági fel­ügyelőséggel. Revizoraink is jogo­sultak a személyi igazolvány elké­résére, az abban szereplő adatok kiírására, ám ezt sokan nem tud­ják. Ezért időnként rendőrt kell hívnunk, s ha erre sort kell keríte­ni, már nem tekinthetünk el a szankcionálástól. De mindenkit megnyugtatok, a közös ellenőrzé­sek során is megőrizzük az adótit­kot. Feladatunk továbbá a megelő­zést szolgáló, úgynevezett pre­ventív ellenőrzés is. Ezzel az a cé­lunk, hogy a fél, egy éve megkez­dett vállalkozások első lépéseit a helyszínen vizsgáljuk meg, segít­sük. Ha nem nagy hibáról van szó - ez jellemző az esetek 95 száza­lékára -, akkor a revizorok csak elmondják, milyen követelmény­nek kell eleget tenni, persze jegy­zőkönyv rögzíti mindezt, ám a szankció elmarad. Amennyiben határozatban írjuk elő a tennivaló­kat, akkor fél éven belül ellenőriz­nünk kell teljesülésüket. Ha elma­radt a hibák kijavítása, akkor nincs más, szankció követi az eljá­rást. A jövedéki ellenőrzések so­rán a vámhatósággal működünk együtt. A „küszöbérték alatt be- välök” ellenőrzését is mi végez­zük: évente 200 körüli esetünk akad. Most, augusztusban küld­jük ki ezzel kapcsolatos felhívá­sunkat. Egyet kérünk mindenki­től: töltsék ki a kérdőívünket, s küldjék vissza számunkra. Ha ez nem történik meg, kénytelenek vagyunk adóvizsgálatot, bírságo­lást kezdeményezni.- Számla- és nyugtaadási köte­lezettség elmulasztásakor mi tör­ténik?- Ha egy éven belül másod­szor is mulaszt valaki ugyanazon a telephelyen, akkor az üzletet hat napra bezárjuk. Ha ez még egyszer előfordul, a bezárás ideje immár tíz nap. Ezt követően min­den újabb alkalommal húsz nap­ra zárjuk be az üzletet. Tavaly egész évben nyugta- és számla­adás elmulasztása miatt harminc, idegen eredetű áruval kapcsola­tos mulasztás eredményeként nyolc, alkalmazottak be nem je­lentése miatt tizenegy bezárást rendeltünk el. Idén, az első félév­ben tizenkilenc üzletet zártunk be, 12-szer hat napra, kétszer tíz napra - mivel nem adtak nyug­tát. A mulasztási bírságokból 1,9 millió forint folyt be. Három bezá­rásra idegen áruval kapcsolatos problémák miatt került sor, négy­szer pedig be nem jelentett alkal­mazott észlelése miatt zártuk le az üzletet. Egyébként idegen áru, be nem jelentett alkalmazott ész­lelésekor első alkalommal tizen­két, másodjára hatvan napra zár­juk be az üzletet. Ez utóbbira sem tavaly, sem idén nem volt példa. E két típusnál előfordulhat, hogy a bezárás fogalmilag kizárt, ilyen­kor elsőre tizenkét napra, utána hatvan napra felfüggesztjük a vál­lalkozó tevékenységét. Tavaly négy, idén viszont már eddig is nyolc felfüggesztésre került sor. Sőt, ez évben már egy hatvan na­pos felfüggesztést is kénytelenek voltunk elrendelni. — Pikánsabb vizekre evezve: milyen módszereket alkalmazhat­nak ellenőrzéskor? — Nincs tételesen megszabva. Az ellenőrök párban indulnak el. A szabály: ha egyedül vagy pár­ban kezdik meg az ellenőrzést egy üzletben, úgy is kell befejez­niük. Tisztázzunk egy olykor vi­tatott helyzetet: nem megtévesz­tő, ha az egyik ellenőr „néze­lődve” követi a történéseket, míg a másik vásárol, rendel. Fontos rögzítenünk: a próbavásárlás ak­kor fejeződik be, amikor a kollé­gánk magához veszi az árut, a rendelését, az eladó pedig átveszi ennek ellenértékét, illetve, ami­kor az ellenőr olyan magatartást tanúsít, mintha elhagyná az üzle­tet. Ilyenkor be is jelenti, hogy ki ő, és hogy próbavásárlást végzett. Ezek után az eladó köteles együtt­működni vele, velük. Volt, hogy egy kollégánk munkásruhában vásárolt a Tüzép-telepen egy zsák cementet. Ezt nem tiltja semmi, sőt az életszerűséget erősíti. Te­hát megengedett e módszer, ahogy a strandon akár fürdőruhá­ban is ellenőrizhetjük a fagyialtos nyugtaadását. — Beszélnek ellenőrről, aki egy étteremben a számla rendezése- Ezek félre magyarázások, melyeket olyanoktól hallani, akik hibáztak, s dramatizálják a velük történteket. Munkatársaink szá­mára íratlan szabály, hogy tényle­ges vásárlási magatartást tanúsít­sanak, tapasztalataik is erre ösz­tönzik őket.- Egy idő után a vállalkozók „kiszúrják” az ellenőröket?- Óhatatlanul. De más me­gyékkel együttműködünk az el­- Mi a vállalkozóval állunk jogviszonyban, s csak vele. Még a nyugtaadási kötelezettség el­mulasztásakor is. Ha vita van közöttük, azt a munkaügyi bíró­ság előtt kell rendezniük egy­mással.- Az önöké: egyszerűsített el­lenőrzések osztálya. Mit fed ez?- Kétezer január elsejétől állt fel országosan e revizori egység. Az egyszerűsített ellenőrzés azt Az APEH Békés Megyei Igazgatósága Egyszerűsített Ellenőrzések Osztályának munkatár­sai többek között ellenőrzik a nyugta- és számlaadási kötelezettséget a piacokon, közterü­leteken, ahol leltározásokat is végeznek. (Felvételünk illusztráció) lenőrök cseréjében is. S ha példá­ul Békéscsaba főutcáján két bol­tot megnézünk, már nem me­gyünk tovább. Fölösleges. Ugyan­akkor sok bejelentést kapunk, hogy itt vagy ott nem adtak szám­lát, nyugtát. Ezt mindenekelőtt a vásárlónak kell kikényszerítenie. — Milyen összeggel mennek a próbavásárlásokra?- Hát, ez a keret nem valami nagy. Egyedi engedélyezéssel per­sze akár százezres is lehet a vá­sárlás. A próbavásárlási terméke­ket a kereskedő köteles vissza­venni az ellenőröktől, a pénzt pe­Megszondáztatták önmagukat Gáspár Jánostól megkérdeztük azt is, az ellenőrök ihatnak-e alkoholt az ellenőrzés során? — Rendelhetnek, természetesen, s ha ketten mennek, egyikük megihat például egy sört, a másik - elsődlegesen az eljáró - többnyire üdítőt fogyaszt. Ha tehetik, általában fogyasztás nél­kül visszaadják a röviditalt, a sört, a bort. Ezt jegyzőkönyvezik is. Tavaly egyik akciónk során az ellenőrök a rendőrségen meg­szondáztatták önmagukat, s mikor látszott, hogy nem ittak, a vállalkozó azzal állt elő: biztosan összejátszottak velük a rend­őrök. Egyébként mi magunk az ellenőreinket is ellenőrizzük, or­szágosan akad is valamennyi visszaélés, de Békésben nagyon erős kontrollt gyakorolunk. Még azokat az eseteket is ellenőriz­zük amikor a jegyzőkönyvben az áll, hogy semmi hiányosságot nem tapasztaltak. Sőt, olykor a helyszínen is felülvizsgáljuk el­lenőreink tevékenységét - fogalmazott az osztály vezetője. után a pultnál még kért egy doboz gyufát, s amikor erről nem állítot­tak ki nyugtát, lecsapott. Vagy egy öreg suszterről, aki az ellenőrük cipőjén „pofozott” egyet, nem kért érte pénzt, majd nógatásra azt mondta, száz forint, de nem adott nyugtát, ezért megbírságolták. Nyilván ön is hall ilyeneket. dig vissza kell adnia. Ha ételt, italt fogyasztanak, fagylaltot vesznek, azt pontosan rögzíteni kell a jegy­zőkönyvben.- Régi panasza a vállalkozók­nak, hogy miért őket, s nem a hi­bázó alkalmazottjukat büntetik. Ilyen alapon a beosztott akár ki is szúrhat a főnökével. jelenti, hogy az adóhatóság az ön­adózási kötelezettség ellenőrzé­sét a hatóság rendelkezésére álló adatok és a magánszemély által beadott bevallás összevetésével ejti meg. Ilyen módon mi csak a személyi jövedelemadót vizsgál­juk. Ha a revizor megállapítja, hogy az összesített adatok a jog­szabályi rendelkezésekkel egybe­esnek, akkor e tényről tájékoztat­juk az adózót. Azaz: küldünk egy levelet, hogy az adott évre vonat­kozóan személyi jövedelemadó bevallását megvizsgáltuk, min­dent rendben találtunk, s ez azt jelenti, hogy az adott év - erre az adónemre nézve - vizsgáknak te­kintendő.-S ha baj van? — Ha az adóhatóság megálla­pítja, hogy adókülönbözet van, akkor az erről készült jegyző­könyvet elküldjük a magánsze­mélynek. Nyolc napon belül írás­ban észrevételt tehet. Ha szüksé­ges, akkor kiegészítő jegyző­könyv készül. Az észrevételt pe­dig — ha jogos indokot tartalmaz — elfogadjuk vagy elutasítjuk. Ha a magánszemély nem észrevéte­lezi a jegyzőkönyvünket, vagy magyarázata nem vehető figye­lembe, akkor adóigazgatási eljá­rás megindul, melyet határozat zár le. Ez vagy a magánszemély javára dönt, vagy adóhiányt álla­pít meg. Ennek az évnek az első felében közel 2500 ilyen vizsgá­latot végeztünk. Úgy tizenöt szá­zalékukban kellett adóhiányt megállapítani. E számba „bele­játszanak” még mindig az úgy­nevezett cash flow-ügyek. Mentős tervek Kunágotán a napokban tartott rendkívüli ülésen megerősítették az Országos Mentőszolgálat Főigazgató­sága és a helyi önkor­mányzat beruházásában tervezett kistérségi mentő- állomás építésére május­ban megkötött szerződést. Kunágota A nyilatkozat szerint a megvaló­sításra Kunágota gesztorságával és a Békés Mérnök Kft. által ter­vezett műszaki dokumentáció alapján kerül sor. Az érintettek a fejlesztések költségeit 50-50 százalékban vi­selik. Az önkormányzat a forrá­sok csökkentésére támogatási pá­lyázatot nyújt be a területfejlesz­tési tanácshoz, valamint beszerzi a közös fejlesztéshez szükséges terveket, engedélyeket. A felek minden lényeges dön- tést közösen hoznak meg. m A biotermesztést is megcélozzák A Hortseed újabb babfajták nemesítésére készül A mezőkovácsházi Hortseed Magszaporító és Szolgál­tató Kft. a napokban az FVM által kiírt szakmai pályá­zaton 3 millió forint támogatást nyert az ökológiai ter­mesztésre kifejezetten alkalmas fajták nemesítésére. Mezökovácsháza A kft. szándéka találkozott a kor­mány azon programjával, amely ökológiai termesztésre alkalmas fajták létrehozását célozza meg. Mindez új feltételrendszert és ter­melői hozzáállást kíván, melyben a vetőmag fajtája meghatározó je­lentőségű. Ebben vállalt feladatot a kovácsházi kft. és idén már, ÖKO 2002 néven, egy újszülött fajtajelöltjük is van. Ez a közép­méretű szárazbab hasonlít a bé­kési fehérhez, abszolút ellenálló, szárazságtűrő, melyre különösen Duna-Tisza közén terjedt el. Az igazgató szerint az emberi étke­zésre és állati takarmányozásra egyaránt alkalmas értékes nö­vényfaj érdemtelenül tűnt el a pa­lettáról. Ezért gondoltak az újra­élesztésére. — Napjainkban az ökológiai ter­mesztés óriási len­dület előtt áll. Sok pozitív erő igyek­szik segíteni a biotermesztést. Az FVM több progra­mot hirdetett, va­lamint a nemzet­közi projektekben is (Phare, Sapard) elsőbbséget kap - emelte ki az igaz­a tavalyi aszályos időszak világí­tott rá. Jövőre jelentik be állami fajtavizsgálatra. Dr. Varga Sándor ügyvezető igazgatótól megtudtuk, hogy a tár­saság a nagy múltú, ám mára elfelejtett homoki bab vetőmag előállítá­sába is bekapcsolódott. Ez a babfajta kis meny- nyiségben itt-ott a pia­cokon fellelhető, de ge­netikailag értékes vető­magot csak a génbank­tól, Tápiószeléről tud­Miért értékes a bab? A bab nyersfehérje tartalma 26—28%, amely főleg a mag szikleveleiben található. A héjban mindössze 3— 4% van. A fehérjék 80%-a vízben oldódik, így az emberi szervezet könnyen megemészti. A fehérjét alkotó ami- nosavak közül a legjelentősebbek jelen vannak a bab­ban. Gazdag szénhidrátokban, de zsírokat, ásványi anyagokat és vitaminokat (B-vitamin) is tartalmaz. Több­fajta cukor, dextrin is található benne. A maghéj cellu­lóztartalma 3-6%, mely minél vékonyabb, annál jobb. Nemesítéssel eredményesen befolyásolható minőségé­nek alakulása. gató. Véleménye szerint jelenleg a tevékenység harmonizációja zaj­lik, melyben az agrárkamarák is (köztük Békés megye) részt vesz­nek. Részben személye révén, hisz a kamara kertészeti bizottsá­gának az elnöke. Éppen ezért a biogazdálkodás és fajtanemesítés kérdését mindenképpen széle­sebb körben képzeli el, mint a Hortseed lehetőségei.- Úgy gondolom, az uniós csatlakozásig szép eredményeket lehet elérni, mert szinte korlátla­nok a piaci lehetőségek. Ez a programunk valójában a több milliós kutatási feladat egy része - mondta végül -, mely remélhe­tően újabb sikereket hoz a neme­sítő munkában. HALASI MÁRIA tak beszerezni. Az ősi, több ezer éves homoki bab nem azonos az Amerikából behozott növénykul­túrával. Eredete a Földközi-tenger környékére, Ázsiába tehető. Ha­zánkban különösen a két világhá­ború között volt népszerű és a

Next

/
Thumbnails
Contents