Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-05 / 80. szám
4. OLDAL - 2001. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK MEGYE I KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat GÉPKOCSIFELTÖRÉS. (ö) Gyulán, a Semmelweis utcában Mercedes személygépkocsiját feltörve találta tulajdonosa. Az autóból elvitték a rádiósmagnót és az iratokat. A lopással oko zott kár mintegy 65 ezer forint. GYORSÍTOTT ELJÁRÁSSAL (z) Békésen, a Cseresznye utcában lévő újságos pavilonba akart betörni a 39 esztendős helyi V. Sándorné. Az ajtót már felfeszítette, amikor a rendőrök tetten érték. Kihallgatása során elmondta: cigarettát és pénzt akart lopni. Ügyét a napokban gyorsított eljárással tárgyalta a városi bíróság, a tetten ért hölgy próbára bocsátás büntetéssel megúszta a betörési kísérletet. GÉPKOCSIFOSZTOGATÁS, (ö) Gyulán, a Jász Lukács utcában egy ott parkoló Suzukit törtek fel a közelmúltban. Az ismeretlen elkövető elvitte a pótkereket, a szerszámos- és izzókészletet, az egészségügyi dobozt... A Dózsa György úton szintén egy parkoló gépkocsiról loptak. Leszerelték az autó négy gumiját felnistül. A kár itt 70 ezer forint. BESURRANÓ, (z) Március végén besurranó tolvaj járt Békésen, a Hegedűs utca egyik lakásában. A tulajdonos néhány percre ment el otthonról, s a lakást nem zárta be. Egy tolvaj ezt észrevette, s kihasználta a lehetőséget: elemelte a háziasszony pénztárcáját, amiben 37 ezer forint volt. ■ Százezres kár ♦ Nem ritka eset, hogy a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. a rendőrség segítségére szorul. Egészen pontosan, hogy káreseményt kell bejelentenie az illetékes rendőrkapitányságon. Északkelet-Békés A közútkezelő társaság sarkadi üzemmérnökségének munkatársai egy bejárás alkalmával tetemes hiányra bukkantak. Zsadány, Geszt és Mezőgyán térségében kilenc, veszélyt jelző tábla tűnt el tartóoszlopostól. Tovább vizsgálódva arra is fény derült, hogy három tekercs netlonhálót — közérthetőbben: hófogót — és 18 tartóállványt is eltulajdonítottak a máig ismeretlen elkövetők. A közlekedési jelzőtáblák eltulajdonításával okozott kár 145 ezer, míg a hófogó ellopásával 113 ezer forint kára keletkezett a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht.-nek. Az ügyben lopás vétségének, illetve a közúti közlekedés veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.- BOTH A szarvasi kapitányság jelöltje Radios Attila törzsőrmester, körzeti megbízott Az év Békés megyei közrendőrének lapunk díjat ajánlott fel. A megyei főkapitányság és 9 kapitányság rendőrei megválasztották a maguk jelöltjét. E napokban sorra bemutatjuk őket. A címet az olvasók szavazatai alapján ítéljük oda. A szavazás módját, idejét a portrésorozat befejezése után ismertetjük majd. Radics Attila törzsőrmester, a Szarvasi Rendőrkapitányság Közrend- védelmi Osztályán, Békésszent- andrás községben teljesít körzeü megbízotti szolgálatot. 25 éves.- Szarvasi vagyok, Szegeden, a vízgazdálkodási technikumban végeztem — mondja Radics Attila. — A sorkatonai szolgálat, majd a szegedi rendőr szakközépiskola után kerültem a Szarvasi Rendőrkapitányságra a jelenlegi beosztásomba.- Milyen elhatározásból lett rendőr?- Gyermekkoromtól vonzott az egyenruhás pálya. Belső vágy volt bennem, hogy segítsek az embereken. A sportszeretet ugyancsak e hivatás felé irányított. Futok, kerékpározok és taekwon-dozok. Az erőm fitogtatásának nem vagyok híve, ám ahhoz, hogy a társamat vagy az állampolgárok javát megvédjem, fontos az erőnlét. A kondícióra nagy szükségem van azért Radics Attila szerint a határozott rendőri intézkedés is lehet diszkrét és emberséges D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER is, mert szolgálatban napi 70-80 kilométert kerékpározok.- Mit tart sikernek a munkájában?- Azt mindenképpen, hogy a békésszentandrásiak a bizalmukba fogadtak. Egyáltalán nem bánom, hogy nem gépkocsival járom a települést. Kerékpáros szolgálatban közvetlenebb a kapcsolatom az emberekkel, sokat beszélgetek velük. Napjában többször megszólítanak: „Álljon meg, biztos úr!” — és már mondják is a gondjukat. Ráadásul e szolgálati formának visszatartó ereje van. A rendszeres üdülő- és tanyaellenőrzésekkel elértük, hogy nagy mértékben csökkent a betöréses lopások száma, a tanyán élők sérelmére elkövetett bűncselekmények pedig megszűntek a területen. — Milyennek érzékeli, éli meg a lakosság rendőrséggel kapcsolatos hangulatát, vélekedését? — Sajnos a rendőrséggel kapcsolatban negatív vélemények is vannak, amiben a média, de a lakosság személyes tapasztalása is közrejátszik. Ezt a vélekedést azonban lehet javítani, sőt, meg is lehet változtatni. A határozott rendőri intézkedés is történhet diszkréten, illedelmesen és emberségesen. Felgyorsult világban élünk, a mindennapi gondok miatt az emberek sokszor feszültek. Ez a rendőrtől több türelmet kíván. Mérlegelni szoktam, megoldható-e figyelmeztetéssel az mtézkedés? Ám közelítsünk bármilyen jóindulattal, egyes esetekben a bírságolás és a feljelentés indokolt. A falumban a legnagyobb visszhangja annak van, amikor felderítünk egy bűncselekményt vagy tetten érjük az elkövetőt. Ezek az eredmények szintén javítják a rendőrökről alkotott képet. - Önt nemcsak kerékpáron, de futva is sokat látják Békésszentandráson. — Maratoni futóversenyre edzek. S mert az ember civilben is rendőr, a kilométereket róva a ví- kendházakon tartom a szememet. CSATH RÓZA Bűnügyileg csak kicsit fertőzött A Békéscsabai Rendőrkapitányság az elmúlt évben is nagy erőfeszítéseket tett Csorvás és vonzáskörzete közrendjének biztosítására, a köznyugalom megóvására, a bűnözés visz- szaszorítására. A kapitányság vezetése elsődleges feladatként a bűnözés további visszaszorítását határozta meg — hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén. őrséggel. A polgárőrcsoport tavaly 22 fővel működött, összesen 2025 óra szolgálati idővel. A körzeti megbízotti csoport együttműködött a helyi vadásztársasággal és a mezőőri szolgálattal is. Csorváson jelentősen javult a közbiztonság. Míg 1999-ben 97 bűncselekmény történt, addig tavaly 59, amiből 22 bűncselekmény elkövetőjét kézre kerítette a rendőrség. A „tanyaprogramnak” köszönhetően, 2000-ben egyedülálló, idős ember sérelmére nem követtek el bűncselekményt. KOVÁCS ERIKA Kerítésnek ütközött A kötegyáni N. István március közepén jelentette a rendőrségen, hogy egy személygépkocsi a kerítésének ütközött s megrongálta azt. Kötegyán A kerítésben 20 ezer forintnyi kár keletkezett, a Lada személygépkocsi jelentősebben károsodott. A gyulai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának baleseti helyszínelői megállapították, hogy az autóban A. Tamás és P. Tímea kötegyáni lakosok utaztak. A nyomozóhatóság előtt is ismeretlen volt, hogy a baleset bekövetkeztének pillanatában az autót ki vezette. Később kiderült: a baleset okozója a vezetői engedély nélkül vezető P. Tímea volt, de korábban A. Tamás ült a kormánynál. A. Tamás, bár tudta, hogy P. Tímeának nincs jogosítványa, mégis átengedte a jármű vezetését. A hatóság előtt egyelőre tisztázatlan, hogy a fiatalok miként kaparintották meg az autót, ibi Eltűnt és meglett Egy orosházi bácsi az orosházi rendőrkapitányságtól kért segítséget, mert 81 éves, több időskori betegségben szenvedő felesége a bejelentés előtt félórával ismeretlen helyre távozott otthonukból. A szolgálatos állomány nagy erőkkel kezdte meg a néni keresését, akit húsz perc múlva egészségesen, sérülések nélkül hazavittek aggódó férjéhez. _______________________ükU Fogyaszt-e primőrárut? Szűcs Lajos, mezőkovácsházi rendész: - A család minden héten legalább egyszer beiktatja a főétkezéshez a friss zöldségből készült salátát. A gyümölcs- és zöldségféléket egyaránt szeretjük, de télen inkább csak narancsot, banánt veszünk. Manapság a fóliában termesztett primőrök sokasága közül válogathatunk, de mindez a pénztárcánk függvénye. Sok gyógyszert szedek, ezért a téli vitaminok terén elmaradhatatlan a pezsgőtabletta, amit az orvos is ajánlott. Nyáron magunk is termesztünk zöldfélét, de a piacon, a zöldségesnél is sűrűbben vásárolunk. Alené Gál Margit, mezőkovácsházi könyvtáros:- Szerencsés a helyzetem, mert zöldségesünk van, ahol minden vitamin megtalálható, amely a család asztalára kell. Talán ezért alakult úgy, hogy kifejezetten a friss árat kedvelem, és a tartósítóval eltett termékekből nem szívesen eszek, s a gyermekeimnek sem adok. Kedvencünk a kelkáposztafőzelék és a gyümölcsök mindegyike, amit az évszaknak megfelelően válogatunk össze. Megfázáskor egy kis Béres-csepp megengedhető, de a szintetikus vitaminokkal úgy vagyok, mint a tartósítóval eltett étellel: nem kedvelem. Ács Lászlóné, mezőkovácsházi könyvtáros: — Híve vagyok az egészséges táplálkozásnak, ám télen a magas árak miatt óvatosabban vásárolok. Amit sűrűbben megengedhetünk, s az egész család szereti, az a retek és a saláta. Télen jól jön a déligyümölcs, melyekből a narancs és a kivi a kedvenc. Kiegészítőnek finom a cékla és másféle savanyúság. Az energia pótlására multivitamint is szedünk, mert mai, rohanó világunkban szükség van a szellemi erő, a teljesítőképesség karbantartására. Tavasztól friss primőrökkel tesszük változatosabbá a napi étkezést. Gigacz József - né, mezőkovácsházi vállalkozó: — A változatos táplálkozást fontosnak tartom, mert csak ezáltal őrizhető meg testi, lelki egészségünk. A mindennapi munkához szükségünk van friss vitaminokra. A salátákat nagyon szeretem, de a nyári és őszi gyümölcsöket talán még jobban. A frissen vásárolható tennékek híve vagyok, de télen a magas árak miatt más vitaminnal pótolom a hiányukat. Ilyen a C-vi- tamin, a csonterősítő és a különféle pezsgőtabletták. Tavasszal és nyáron gyakran járok a piacra zöldségfélékért, de szívesen vásárolnék biotermékeket is. h. m. D-FOTO; LEHOCZKY PÉTER Szigorúan vett hulladékszállítás A környezetvédelmi programból mára több feladatot is teljesített a csorvási önkormányzat. Megtörtént a Békéscsabai utca fásítása, január I-jén kötelező közszolgáltatásként beindult a szemétszállítás, kitisztították az evangélikus temető és a köztemető melletti véderdőt, valamint a vízmű mentén található fenyvest. Csorvás Pályázatot hirdettek a Sárgás-bá- nyató tájrendezésének tervezésére. A helyi baráti társaság pedig szorgalmazza a „Virágos faluért”, illetve a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalom megszervezését. Mindezekről a csorvási képviselő- testület legutóbbi ülésén esett szó. A testület értékelte az intézményes hulladékszállítás bevezetése óta eltelt negyedéves időszakot. A közszolgáltatás végzését az Orosházi Városgazdálkodási Kft. nyerte el. Március végéig a 2200 ingatlan tulajdonosa közül 1927-en kötötték meg a hulladékszállítási szerződést. Azokat, akik ezt nem tették meg, a szolgáltató felszólítja a szerződéskötésre. Akik a felszólításnak sem tesznek eleget, azok ellen pedig szabálysértési eljárást indít az önkormányzat. A első díjbeszedés még csak néhány napja fejeződött be, így ezen a téren még nem lehet a tapasztalatokról beszámolni. A közgyűlés tárgyalt a települési szennyvízkezelésről is. Csorváson két öblözetben készült el a szennyvízcsatorna-hálózat. A képviselő-testület úgy döntött, ösztönzőrendszert dolgoznak ki, hogy a szennyvízcsatornával ellátott településrészen minél többen kapcsolódjanak be a hálózatba. k. e. Településeink krónikája Utazási nagyhét Szeghalmon A szeghalmi Péter András Gimnáziumban évek óta kiemelt gondot fordítanak a tanulók idegen nyelvi tanítására. A diákok már nem csak a tanórákon gyakorolhatják a nyelveket, hanem hasonló korú német és angol társaikkal is beszélgethetnek. A Berettyó-parti gimnázium egy ausztriai reál- gimnáziummal és egy angliai középiskolával ápol kapcsolatot. Az együttműködés keretében szeghalmi diákok utaznak külföldre, az ottaniak pedig a Sárrét fővárosába. Ezekben a napokban az Utazási nagyhét keretében tizennyolc szeghalmi gimnazista (két tanárral) Angliában, tizenhárom diák (két tanárral) Németországban gyakorolja a tanult nyelvet. ______ ' _________________________ni Lö kösházi román táncosok Lökösházán 1998-ban alakult meg a román kisebbségi önkormányzai. A Szántó György elnök által vezetett testület feladatának tartja a hagyományőrzést, ezen belül a néptáncoktatást. Az általános iskolásokból álló néptánccsoport igen szorgalmasan dolgozik, 10-12 gyermek minden évben részt vesz a kétegyházi tánctábor munkájában. Elsősorban a helyi rendezvényeken és az évenként megrendezésre kerülő Perenica néptáncbemutatón lépnek fel, de volt már meghívásuk Mezőberénybe is. A csoportot - két zenész társa közreműködésével - az Elekről kijáró Fülöp-díjas néptáncoktató, Sarkadi Ferenc készíti fel az újabb és újabb megmérettetésre. M. GY. Roma rajzpályázat Vésztőn A Roma-napok keretében hétfőn kiállítás nyílt Vésztőn, a helyi Szabó Pál Általános Iskola által meghirdetett rajzpályázatra beérkezett legjobb alkotásokból. Az óvodásoknál Farkas Dóra kapta az első díjat. A második helyen Botos Viktória, a harmadikon Juhász Béla és Simon Zoltán végzett. A 1-2. osztályosoknál a megosztott első díjat Budai Zoltán és Sági Virág vette át. Második helyezett: Farkas Barbara, harmadik a 2. b. osztály közös munkája. A 3-4. osztályosoknál Kalmár Zsanett és Mohácsi Attila személyében szintén ketten kaptak első díjat. Második: Miczura Zoltán, a harmadik díjazott a napközis csoport munkája. _______________________________________ül Az utak állapotáról Medgyesegyháza belterületi útjainak állapotát vizsgálva a képviselők megállapították, hogy erre a szakfeladatra az indokoltnál kevesebb forrást biztosít a költségvetés. 1999-2000-ben elkészült a Zsilinszky utca középső része, illetve lakossági kezdeményezésre a Fáy utca II. és az Arany János utca III. szakasza, mely 14 millió forintos beruházás volt. Ettől függetlenül maradtak utcák, ahol jelentős állagromlás következett be. A szűkös idei költségvetés ismeretében új aszfaltozásra nincs esély, ezért az önkormányzat a felújítási keretből 400 ezer forintot biztosít a kátyúzási munkák elvégzésére. _________________________________________!U Adózásból jeles Békésszentandráson a képviselő-testület elégedett lehet az adófizetési morállal. A településen az adózásból származó kintlévőség minimális. A helyi adókból két évvel ezelőtt a település kasszájába 17,2 millió forint folyt be, ami a költségvetési bevétel 5 százalékát adta. Tavaly 28,3 millió forint volt az adóbevétel, ami a költségvetési bevétel 7,7 százalékát tette ki. Az iparűzési adó befizetése látványosan emelkedett. A magánszemélyek kommunális adója szintén jelentős tétel volt. Ezt az adót a 2000. évre 3500 forintról 5500-ra emelték, amit a szemétszállítás bevezetése indokolt. Idén 5800 forint kommunális adót fizet a lakosság, a többi adó mértéke nem változott. _________________________________________________151 Nagybánhegyesi megtakarítás A nagybánhegyesi képviselő-testület decemberben pályázatot nyújtott be az Ipari Minisztériumhoz, és a közelmúltban — kedvező elbírálás eredményeképp - 10,4 millió forintot nyertek az intézmények energiakorszerűsítésére. Jancsó Ottó polgármester szerint a támogatással az idén lehetőség nyílik az oktatási és más önkormányzati intézményekben a nyílászárók hőszigetelésére, automata rendszerrel ellátott fűtés kialakítására, energiatakarékosabb fogyasztók felszerelésére és a lámpatestek cseréjére. Az energiaracionalizálási hitelt az OTP folyósítja, melyet az éves megtakarításokból hét év alatt kell visszatéríteni. ________________________________________JU 3, országos körözés alatt álló gyanúsítottat fogtak el, 8 főt tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt állítottak elő, két személlyel szemben pedig ittas járművezetés miatt tettek feljelentést. A csorvási kmb-csoport jó kapcsolatot alakított ki a helyi polgárCSORVÁS Csorváson öt fős körzeti megbízotti csoport látja el a település és a hozzá tartozó külterületek rendőri ellenőrzését. 2000-ben összesen 52 akciót hajtott végre a rendőrkapitányság a társszervek bevonásával, melyek során