Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-05 / 80. szám
NYERTEK, (m) A békéscsabai Metaker Plus Kft. március 16-án lapunkban játékra hívta olvasóinkat. A kérdésekre, hogy milyen állatfigurával reklámozza magát a Metaker, illetve, hogy vásárol- na-e használt szőnyeget, több százan válaszoltak. Hogy az elefánt a Metaker reklámfigurája, szinte mindenki eltalálta, ám a másik kérdésben megoszlottak a vélemények. Sokan írták: használt szőnyeget nem vásárolnának ugyan, viszont tisztítást, ha lenne, igénybe vennének. (Ennek nyomán a Metaker április 2- ától bevezette ezt a szolgáltatást.) Középszőnyeget nyertek: Zsidek Péter (Békéscsaba), Lévai Zsolt (Békés) és Kohári Nikolett (Mezőberény). A nyerteseket a Metaker levélben is értesíti. KARIKATÚRA-KIÁLLÍTÁS, (ö) Érték a mérték címmel Boros Béla grafikus karikatúráinak kiállítását nyitja meg Gyulán, a Várkertben április 6-án 18.30 órakor a népszerű karikaturista, Balázs- Piri Balázs. A tárlat a Gyula-napok alkalmából látható. TUDOMÁNYOS ÜLÉS. (ö) Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kórház Árvay-termében ma 14 órakor tudományos ülés keretében foglalkoznak többek között a pánikbetegséggel, az epilepsziával, a lépmegtartásos műtétekkel és az epeútkövességgel. Az üléselnökök dr. Csaba István és dr. Pocsay Gábor osztályvezető főorvosok lesznek. KIÁLLÍTÁS, (ö) A Gyula-napok keretében ma 16 órakor Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban helybeli alkotók népi—iparművészeti kiállítását nyitja meg Martyin Emília muzeológus. Közreműködik ifj. Nagy Károly fuvolán és Széli Annamária hegedűn. ELHUNYT DUSIK PÉTER, (gh) A gyulai kórházban szerdán hajnalban 79. életévében elhunyt - Dusik Péter címzetes apát, székesegyházi kanonok, battonyai plébános. A magas rangú egyházi méltóságot - utolsó végakaratának megfelelően - április 9-én, hétfőn délelőtt 8 órakor ravatalozzák fel Battonyán a római katolikus templomban. A gyászmise és a beszentelés 10 órakor kezdődik, ezt követően a gyászolók gyalogosan kísérik végső nyughelyére Dusik Pétert. A gyász- szertartást Gyulay Endre szeged- csanádi megyés püspök végzi. AVARTÜZEK. (w) Tegnap Me- zőberénybe nádas-, Kétegyhá- zára avartűzhöz riasztották a tűzoltókat. Gerla és Póstelek között 600 négyzetméter nádas- tüzet oltottak el, anyagi kár sehol sem keletkezett. ■ West Travel Gyulán Danes László, Gyula polgármestere az idegenforgalmi előremoz- dulás újabb jeleként értékelte a tegnapi ünnepélyes megnyitón, hogy a West Travel Utazási Iroda képviseletet létesített a városban. Varga Erika, a 11 éves West Travel Utazási Iroda - amely a West Osztrák-Magyar Lapkiadó Kft. utazási irodája - hálózati vezetője elmondta, az első irodát Budapesten nyitották meg. A gyulai a huszonegyedik. A West Travel Magyarországon mintegy 400 értékesítő partnerrel dolgozik. A fő úti célok náluk a Görögországba, Spanyolországba, Szicíliába irányuló utakat jelentik. Adorjánná Somogyi Katalin, az Adios-Gyula Utazási Iroda vezetője csaknem 20 éve dolgozik az idegenforgalomban. Szeretnének a beutaztatással is foglalkozni — tudtuk meg. Hétfői nyitásuk óta a jövendő utasok elsősorban a görög és a spa- nyol utak iránt érdeklődtek. sz.m. MEGYEI KORKÉP 2001. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL ÖNZETLEN DIÁKOK, (w) A békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában már hagyománynak számít, hogy a diákok szervezett formában évente egyszer vért adnak. Tegnap mintegy félszáz diák vállalkozott arra, hogy véradásával segít a rászorulókon. d-fotó: kovács ERZSÉBET A vidék a hangját hallatja (Folytatás az 1. oldalról) A megyei jogú városok visszatérését indítványozta a megyei keretekbe, s nyugtázta: tíz éve hangoztatott javaslata - a közgyűlési elnök közvetlen választása — most teret nyerni látszik. Dudás Árpád (Zsadány) a polgármesterek erősítése, a jegyzők „államosítása” ellen szólt. Visszautasította, hogy másra használnák fel e vidéken az állam szociális célú támogatásait: sőt, jelentősen kiegészítik azt a települések. Nagyné Felföldi Ilona (Kötegyán) orvosi ellátásban való magukra hagyottságukról beszélt, Dán Márton (Bélmegyer) az iskolabusz-rendszer állami finanszírozásában látta az oktatás esély- egyenlőségét. Elmondta: a polgármesterek már el se járnak a megyei közgyűléseket meghallgatni. Dr. Szoboszlai Árpád (Ecsegfalva) azt kérdezte: nem lehetne-e becsempészni a vidékfejlesztést az önkormányzatok finanszírozásába? Germán Géza (Lökösháza) a közüzemi vagyon tulajdonlása körüli furcsaságokat tette szóvá. Széplaki Zoltán (Köröstarcsa) a statisztikai kistérségek átrajzolását szorgalmazta. A felszólalók gyakorlatilag nem vitáztak egymással, a hozzászólások valamennyiük egyetértésével találkozott. A közigazgatási hivatal egy héten belül megküldi a találkozón elhangzottak összesítését a BM-nek, sőt a jelenlevő dr. Weininger Péter, a BM szakfőtanácsosa közvetlenül is beszámol majd Budapesten a hallottakról. K. A. J. Fej nélküli hullát találtak Hullát találtak Vésztőn, a Holt-Sebes-Körös összekötő csatornájában. A nemét illetően egyelőre pontosan beazonosíthatat- lan, fej nélküli holttest éveken át feküdhetett a vízben. A Szeghalmi Rendőrkapitányság egyelőre államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet. Az orvos szakértői és a DNS-vizsgálat pár héten belül készül el, így az esettel kapcsolatban egyéb részletet biztosan csak ezt követően tudhatunk meg. A vésztői- ek többsége szerint valószínűleg annak a helybéli férfinek a holteste kerülhetett most elő, aki még 1997-ben tűnt el. VÉSZTŐ A Vésztőn talált holttest többfelé beszédtéma a Körös-Sárréten. Lapunk munkatársa tegnap személyesen járt Vésztőn, ahol a témában több helybélivel is beszélgetett. A vésztőiek legtöbbje szerint minden bizonnyal annak a férfinek a holtteste kerülhetett elő, aki több évvel ezelőtt tűnt el. Az M. M. monogramú, helyi lakost 1997 óta nem látta senki. A vésztői férfi rejtélyes eltűnéséről azokban a hetekben lapunkban is írtunk. Mások azt sem zárják ki, hogy esetleg nem helybéli az áldozat. Például egy idegen horgász is a vízbe eshetett. Sőt, van, aki azt mondja: bűncselekmény áldozata is lehet az illető, akit máshonnan hoztak ide, hogy vízbe dobják. Ezen a téren csupán annyit mondhatok: az illető nagy valószínűséggel férfi — közölte Kovács Krisztina, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtószóvivője. Kovács Krisztina közölte azt is: a holttest több éve feküdhetett a csatornában. A testnek az a része, amely a vízben volt, jobb állapotban maradt meg, mint a többi felület. Az ismeretlen feje hiányzik, a ruházata viszont nagyjából ép. A személyazonosság felderítése érdekében a holttestet orvos szakértői és DNS-vizsgálatoknak vetik alá, amik pontosan megállapítják az illető nemét, termetét, korát. Amikor ezeknek a vizsgálatoknak az eredménye ismertté válik, akkor megnézik, hogy az utóbbi időben a térségből eltűntek közül kire illik vajon a személyazonosság. Ám amíg a holttestről többet nem tudunk, korai találgatásokba bocsátkozni. Mivel eddig bűncselekményre utaló konkrét bizonyíték nem merült fel (az évek múlása során a fej magától is elválhatott a törzstől), a rejtélyes ügyet egyelőre állam- igazgatási eljárás keretében vizs- gálja a rendőrség. magyari barna VÉLEMÉNY MENESI GYÖRGY Adyval a marhaistállóban Jobb lett-e vagy rosszabb a marhák sorsa Mohács után, nem tudhatom. A marhatartók egy része fűbe harapott, más részüket rabszíjra fűzve Sztambulig ostorozták. Közben a többi magyar dörzsölte a tenyerét, merthogy soha nem tapasztalt mértékben bővült a marhapiac. Voltak olyanok is, akik a földhöz verték a feneküket afeletti örömükben, hogy egyszerre három kontinenshez csatlakoztunk. így volt-e, vagy sem (már ami az össznépi eufóriát illeti), ne firtassuk! Nekünk Mohács kell, vett erőt rajtam Ady keserűsége tegnap, amikor azt üvöltöttem egykori iskolatársamnak, hogy „Megér- demlitek a sorsotokat!” Úgy kerültem a portájára, hogy hívott, mert tavaly november óta nem tud megválni tizenvalahány hízott marhájától. Már a fejét is megeszik az éhségtől üvöltő jószágok, a bank elviszi a hitelre vásárolt traktorát, nincs pénze szénára, s maholnap kenyeret sem tud adni a gyermekeknek. Ő bizony bejelenti a polgármesternek, hogy kihajtja a csordát az utcára, tettéért nem vállal semmiféle felelősséget. Kegyetlen emberi dráma, világgá kell üvölteni, hátha segít a nyilvánosság, gondoltam. „Engem ne tegyél az újságba!” - mondta félelemtől összeszűkült szemmel. Hát ekkor tört ki belőlem... Mohács! Előtte a mázsaházkezelő kérésemre visszalapozta a mázsakönyvet. Valamikor január első napjaiban szállítottak a községből. Talán egy fotó a reménytelenül lapozgató fiatalemberről... „Azt már nem! - szólt közbe elvörösödő fejjel az addig készséges polgármester. - Mi adunk információkat, de ne személyeskedjünk!” Na, hát ez az a helyzet, amikor se köpni, se nyelni nem tud a marha- és baromügyekben edzett újságíró. A mi fajtánknak Mohács kell most is, és mindörökké. „Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: / Veréshez szokott fajta, / Cigány-népek langyszívű sihederje, / Verje csak, verje, verje." De hát Ady nem is járt a szülőfalumban! Megépül a mentőállomás A mentőállomás-építési program tervezett karcsúsítása ellenére is megépül Sarkadon a kistérség — hat település — érdekeit szolgáló mentőállomás — tájékoztatott a kedvező döntésről Tóth Imre országgyűlési képviselő, a hajdúváros polgármestere. Sarkad A honatya az Egészségügyi Minisztériumban megejtett tárgyalásait követően dr. Pulai Gyula közigazgatási államtitkártól kapta e választ. Mikola István elődje, Gógl Árpád miniszter két évvel ezelőtt fogalmazta meg azt az elérendő követelményt, miszerint minden települést a segélykéréstől számított tizenöt percen belül mentővel elérhetővé kell tenni. Sarkad városa e program keretében eredményesen pályázott a tárcánál, s a célra felajánlott 4 millió forint forgalmi értékű összközmű- vesített telket illetően megköttetett az adásvételi szerződés az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és az önkormányzat között. Az OMSZ téves jogértelmezése következtében viszont egészen a közelmúltig nem rendeződhetett a telek tulajdonjogának bejegyzése. A helyzet megoldódott, hisz' kiderült, hogy az OMSZ „csak” a kezelői, használói jogosultság megszerzésére illetékes, a tulajdonos minden esetben a magyar állam, illetve a képviseletében eljáró Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ). Tóth Imre kifejtette: folyamatban lévő beruházásról lévén szó, a szaktárca a mentőszolgálat vezetését is a munkálatok mihamarabbi elkezdésére szólította fel. A házigazda város, Doboz, Méhkerék, Kötegyán, Űjszalonta és Sarkadkeresztúr lakosságát szolgáló, közel 70 millió forintos állami szerepvállalással létesítendő mentőállomás adna otthont a központi orvosi ügyeletnek is - tudtuk meg a város első emberétől. TÉVEDÉSEINK FELÉT AZÉRT KÖVETJÜK EL, MERT ÉRZÜNK, AMIKOR GONDOLKOZNUNK KELLENE, A MÁSIK FELÉT PEDIG AZÉRT, MERT GONDOLKOZUNK, AMIKOR ÉREZNÜNK KELLENE. (John Churton Collins) Sikeresen pályáztak megyénk kistérségei A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai, módszertani és pénzügyi támogatásával az elmúlt időszakban hazánk valamennyi kistérségében elkészültek a helyzetjelentések, stratégiai fejlesztési — és az ezek konkrét megvalósítását megalapozó operatív programok. Amint azt Szendrőné dr. Font Erzsébet főosztályvezető elmondta, Európában csak Magyarországon valósult meg az, hogy a vidékfejlesztés a kistérségek valós igényeire épüljön. A következő lépés az lesz, hogy a minisztérium szakemberei a kistérségi, megyei és regionális vidékfejlesztési tervek egybevetésével nemzeti fejlesztési tervet készítenek. A kistérségi programok megvalósítását elősegítendő, tavaly szeptemberben az FVM regionális vidékfejlesztési irodákat hozott létre. A dél-alföldi iroda ünnepélyes átadására tegnap Szegeden, a Megyeházán került sor, amelyre az érintett három megye, Bács- Kiskun, Békés és Csongrád vidékfejlesztésben érdekelt szervezeteit hívták meg. Az átadást követő tanácskozáson a minisztérium és az iroda munkatársai egyaránt azt hangsúlyozták, hogy a vidéki vállalkozókat, önkormányzatokat és civil szervezeteket fel kell készíteni az európai uniós normáknak formai és tartalmi szempontból egyaránt megfelelő pályázatok készítésére. Ezt a felkészülést jól szolgálta az FVM által a vidékfejlesztési célok támogatására, a SAPARD-program előkészítésére tavaly kiírt pályázat, amelyre országosan 1149 pályázat érkezett. Örvendetes, hogy a hét régió közül a legtöbb pályázatot, minden ötödiket a dél-alföldi régió kistérségei adták be. Falufejlesztésre 30, alternatív jövedelemszerzésre 37, infrastruktúra-fejlesztésére 54 kistérség nyert támogatást. Békés megyében 100 milliós saját forrás bevonásával a céltámogatás ösz- szege szintén 100 millió forint. Összesen, a hitelt, egyéb támogatást és forrást is beszámítva a kis- térségekben 250 milliós fejlesztés valósulhat meg. A tavalyról áthozott és az idei SAPARD előcsatlakozási alapból lehívható EU forrásokra vonatkozó pályázat kiírása az FVM tájékoztatása szerint a harmadik negyedévben jelenik meg. A következő, egy hónapon belül megpályázható lehetőség a 2001. évi vidékfejlesztési céltámogatás. Érdemes az interneten figyelni az FVM honlapját, mert legelőször ott lesz olvasható a pályázati kiírás. DR. KIBÉDI-VARGA LAJOS Rugalmasabb irányítást Időszerű békéscsabai eseményeket értékelt a Fidesz városi képviselőcsoportja: szóba került a szlovák ház elleni „támadás” és a múlt heti közgyűlés is tegnapi sajtótájékoztatójukon. Békéscsaba- A kialakított kapcsolatoknak árt, aki ilyen módon nyilvánítja ki véleményét — utalt elítélően a Szlovák Kultúra Házának falára festett becsmérlő feliratokra Végh László alpolgármester. A közgyűlésre áttérve kifejezte sajnálatát, hogy múlt csütörtökön nem sikerült a helyi szlovák kisebbségi önkormányzat kezelésébe adni a Békési úti Közösségi Házakat.- Ellenben végre jól kezeljük a lakásépítési programot, több pályázatot is beadtunk az önkormányzati bérlakás-rendszer fejlesztésére — közölte az alpolgármester. A pozitív csoportba sorolta a pósteleki kastély eladását, amelyet a szerződés aláírását követően 5 éven belül újjá kell építenie a tulajdonosnak; itt említette meg az ipari park további fejlődését is, ahová új cégek jelentkeztek. Dr. Ferenczy Attila, a Fidesz megyeszékhelyi képviselőcsoport-vezetője vagyonelherdálás- ként bélyegezte meg a lakók által nagy köztartozást felhalmozott önkormányzati bérlakások eladását. Az Árpád fürdő rekonstrukciójára mondott testületi igent üdvözölte, de az üggyel kapcsolatos, szocialisták által kezdeményezett népszavazást több okból elítélte: a képviselőt azért küldték a választók, hogy döntsön; a népszavazás több millió forintba kerül; az ide tartozó, ellenzék szerint nagy lakossági tehertétel, a tizenkét forintos víz- és csatornadíj-emelés pedig három év alatt valósulna meg, esztendőnként 3—4 forintos rátétellel. v. j. Kegyetlen emberi dráma, világgá kell üvölteni. Van, aki úgy tudja, az illetőt egy nejlonzsákban találták meg. (Ezt az információnkat a rendőrség nem erősítette meg.) Abban viszont mindenki egyetért, hogy az a holtág, és csatorna az utóbbi években nem száradt ki, és a nádat sem vágta ott senki, fgy azon a helyszínen a holttest valóban éveken át pihenhetett. A rejtélyes esettel kapcsolatban a Szeghalmi Rendőrkapitányságon kaptunk hivatalos tájékoztatást. vésztői lakos március 30- án 14 óra 30 perckor jelentette be, hogy Vésztőn, a köztemető melletti Holt-Sebes-Köröst összekötő csatorna átereszénél egy vésztői lakos ismereüen holttestet talált. A halott egyelőre azonosítaüan. Sőt mivel a holttest hiányos, egyelőre a nemét sem lehet pontosan meghatározni.