Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-23 / 94. szám
8. OLDAL - 2001. ÁPRILIS 23., HÉTFŐ GAZDASÁGI TŰK O R Nem csökken az áfa Budapest A hazai általános áfakulcs magas, viszont a nulla- százalékos kedvezmény elfogadhatatlan az európai normák szerint - tudtuk meg a Pénzügyminisztériumban. Csupán két országban, Dániában és Svédországban olyan magas az általános forgalmi adó, mint nálunk. A legjellemzőbb a 15-22 százalékos mérték - elemezte az uniós rendszert Cserteg Rita, a Pénzügyminisztérium forgalmi adó főosztályának vezetője. Ám a 25 százalékos szint még elfogadott, ezért nem valószínű ennek . csökkentése. Már csak azért sem, mivel 1 százalékos mérséklés 30-35 milliárd forint kiesést jelentene a központi költségvetésnek. A Gazdasági Tanács legutóbbi ülésén a gyáriparosok által a mérték csökkentésére vonatkozó kérés ezért aligha teljesül - véli az illetékes. Ellenben mindenképpen változtatni kell a kedvezményes áfakulcson, mert nullaszázalékos teljesen kizárt az EU-ban, ahol az átlagos a 10-12 százalék. A mostani elképzelések szerint 5 százalékra emelkedne a meghatározott körre vonatkozó termékek áfája, ami elsősorban a gyógyszerek, a tankönyvek és a különféle gyógyászati segédeszközök árát növelné.. Feltehetően a jövő évben kerül a módosítások közé az áfatörvény, ami leghamarabb 2003. január 1-jétől hozhat változást, hiszen a már elfogadott kétéves költségvetés korlátozza a mozgásterek _____ (CSERNYÁNSZKY) ÁF AKULCSOK AZ UNIÓBAN Tagország Általános áfakulcs Kedvezményes áfakulcs Kiemelten kedvezményes áfakulcs Ausztria 20 10/12Belgium 21 6Dánia 25Finnország 22 8/17Franciaország 19,6 5,5 2,1 Görögország 18 8 4 Hollandia 17,5 6Írország 21 12,5 4,2 Luxemburg 15 6 3 Nagy-Britannia 17,5 5Németország 16 7Olaszország 20 10 4 Portugália 17 5/12Spanyolország 16 7 4 Svédország 25 6/12Olcsóbb lett a dollár __________Budapest__________ A Budapesti Árutőzsde (BÁT) gabonapiacán az elmúlt héten összesen 1,6 milliárd forint értékű áruval kereskedtek az alkuszok, a határidős devizapiacon pedig több mint 10 milliárd forint értékű külföldi fizetőeszköz került új tulajdonoshoz. A határidős gabonapiacon 200-540 forinttal emelkedett a kukorica ára. A legaktívabb a júliusi határidő volt, amelyből 197 kontraktussal üzleteltek a brókerek. A takarmánykukorica júniusi árfolyama 29400 forinton állt meg a kereskedés utolsó napján. A múlt héten megnyílt a 2002. májusi és júliusi határidős piac. A búza elszámolóárai 10-680 forinttal erősödtek, kivéve a decemberi és a márciusi lejáratokét, amelyek tíz, illetve száz forintót vesztettek értékükből. A búza augusztusra 25 290 forintot ér. A takarmánybúzához májusra 31500, a takarmányárpához 28 000 forinton lehetett hozzájut- ihi- Az augusztusi lejáratú repcét változatlanul 48900 forinton kínálták az alkuszok. A határidős pénzpiacon az euró volt a legkelendőbb. Az európai fizetőeszköz árfolyamai húsz-ötven fillérrel gyengültek, a júniusi elszámolóértéke 269 forinton állt meg. Az amerikai dollár 3,20-7,00 forintot zuhant, a legnagyobb veszteség a szeptemberi lejáratot érte. A májusi határidős jegyzések 296,60 forinton fejezték be a kereskedést. - uo Állampapír-árfolyamok az ERSTE Bank Befektetési Rt.-nél 1075 Budapest, Madách Imre a. 13-15. Tel: 2355-150, 2355-849 Értéknap: 2001. 04. 23. DISZKONTKINCSTÁR JEGYEK Elnevezés hozam Vételi árfolyam Eladási hozam árfolyam D010613 11,30% 98,45% 10,30% 98,58% D010711 11,40% 97,59% 10,40% 97,80% D010905 11,30% 95,99% 10,30% 96,33% D011003 11,30% 95,20% 10,30% 95,60% D020123 11,10% 92,28% 10,10% 92,93% D020320 11,10% 90,85% 10,10% 91,61% ÁLLAMKÖTVÉNYEK Elnevezés hozam Vételi árfolyam Eladási hozam árfolyam 2002/K 10,80% 102,34% 9,80% 103,34% 2003/J 10,60% 99,71% 9,60% 101,39% 2003/L 10,50% 100,55% 9,50% 102,25% 2004/I 10,30% 99,59% 9,30% 101,99% 2005/E 10,00% 102,40% 9,00% 105,57% 2006/E 9,50% 98,66% 8,50% 102,4% Az ERSTE Bank Befektetési Rt. (a továbbiakban ERSTE) ajánlati kötöttsége a fenti állampapírokra a megjelenés napján az ERSTE üzleti óráiban, az alábbi mennyiségi korlát eléréséig áll fenn: adott értéknapra az ERSTE általi összesen és együttesen legfeljebb 50 M Ft össznévértékű állampapír (diszkontkincstárjegy és államkötvény) vétele esetén ERSTE általi vételéig, eladása esetén ERSTE általi eladásáig. ERSTE fenntartja a jogot a fenti ajánlat értéknapon belüli visszavonásának és/vagy módosításának jogát. _____________cx> Bő rükön érzik a borhiányt A magyar feldolgozók nem profitáltak a kergemarhakór következményeiből Budapest A Nyugat-Európában kirobbant szivacsos marhaagyvelő- gyulladásos járvány (más néven BSE vagy kergemarhakór) által keltett általános pánik óta visszaesett az európai országok közötti nyersbőr-kereskedelem. A bőrhiány miatt a hazai feldolgozó cégek is bajba kerültek, ami miatt az érintett vállalatok intervenciós segítséget kérnek a kormánytól. lően a késztermékek ára is jókorát emelkedett. Az áremelkedésből azonban a magyar gyártók csak kevés hasznot húztak, mivel - annak ellenére hogy termelésük mintegy 85 százalékát az Európai Unióba exportálják - tavaly ősszel a jelenleginél is lényegesen alacsonyabb áron kötötték meg az exportszállítási szerződéseket. A bőrgyárak elsősorban azokból a kelet-európai országokból - így Oroszországból és Ukrajnából - próbálnak nagyobb meny- nyiségű nyersbőrt behozni, amelyek még nem fertőződtek kerge- marhakórral. Az importot azonban egészségügyi szempontból Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta: Magyarországon ugyan még nem találtak az állatoknál kerge- marhakórra utaló elváltozásokat, holott a vizsgálatokat uniós alapossággal végezték el állatorvosaink, mégsem lehet behozni az országba nyersbőrt. Emiatt hátrányos helyzetbe kerültek a hazai termelők, a bőrgyárak és a teljes feldolgozóipar. A felvásárlási árak az elmúlt év júliusához képest jelentősen, fajtától függően 75-100 százalékkal emelkedtek. Ennek megfeleis engedélyhez kötik, ami tovább nehezíti a helyzetet, mivel a tavaly ősszel benyújtott importengedélyek máig sem kerültek elbírálásra. Az egyetlen piac, ahonnan szabadon behozható a nyers bőr: az Egyesült Államok és Kanada. Ennek következtében nehéz helyzetbe került a hazai bőrfeldolgozó ipar is, a kapacitás ugyanis nagyságrendekkel haladja meg a belföldi börtermelés által teremtett igényeket. Hogy a jelenlegi helyzet meddig tart, azt nem lehet előre megjósolni, az viszont biztos, hogy a cégeknek nehéz lesz kilábalniuk a mostani helyzetből. A vállalatok nem tudják kihasználni a meglévő kapacitást és munkaerőt, nem tudják ellensúlyozni a termelésben és értékesítésben jelentkező kiesést, ami végső esetben akár egy-egy gyár bezárásához is vezethet. ^ Várszegi szerint megoldásként szóba jöhetne, hogy az üzemek csökkentett létszámmal termelnének, vagy átmenetileg szabadságra küldenék az emberek egy részét.-Korábban már létezett egy olyan kormányzati alap, amelyből támogatást igényelhettek a gyárak, hogy ne menjenek tönkre, meg tudják tartani a munkaerőt. Félgőzzel termeltek, a dolgozók pedig javítási, karbantartási munkát végeztek. Hasonló megoldásra lenne most is szükség, vélekedett az egyesület igazgatója. Az az elképzelés is felmerült, hogy az átmeneti időre a minimálbérhez hasonló összeget fizetnének a dolgozóknak, de ennek költségeit az államnak át kellene vállalnia addig, amíg csökkentett, húsz-huszonöt százalékos kapacitáson üzemelnek a gyárak. Az erre vonatkozó javaslatokat a feldolgozók már megküldték a gazdasági tárcának. ÚJVÁRI GIZELLA www.ontoliAnk.hu Hozzon ki tohhet a lakasabol. Színesebb falak, nagyobb konyha, új járólap... Az ember rögtön jobban érzi magát. S az átalakítás vagy felújítás nem is jelent akkora megterhelést, ha igénybe veszi az Erste Bank felújítási hiteleit. Részletekért forduljon munkatársainkhoz vagy hívja az Erste Lakáshitel-vonalat: 06-40-555-444. ERSTEM