Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 35. szám (59. szám)

6. OLDAL - 2001. MÁRCIUS 10-11., SZOMBAT-VASÁRNAP MEGYEI KÖR KÉP Hol volt, hol nem volt belvíz? Sem magánszemély, sem az önkormányzat nem jelentett káreseményt „Elnézésüket kell kérnem, mivel levelem­mel zavarom, de szólnom kell arról a prob­lémáról, hogy Geszt községben is vannak igen jelentős belvízkárok, de ebben a köz­ségben semmiféle felmérés nem történt, senki semmiféle támogatást vagy segélyt nem kapott, holott igen nagy szükség lett volna rá. Az itt lakó károsultak nagy több­sége kispénzű, jövedelem nélküli, és a ká­rokat önerőből soha nem tudja helyreállí­tani...” — böngészem a Ramasz István által jegyzett levelet. _______________ Geszt_________________ A határ menti zsáktelepülésen, a Petőfi utca 111. szám alatt a falakról mállik a vakolat. Az viszont első ránézésre megállapítható, hogy vályogtéglából, szigetelés nélkül épített idős parasztházról van szó. Azt már a beinvitáló gazdától tudjuk meg, hogy az épületet legke­vesebb hetven esztendővel ezelőtt építette tu­lajdonosa. — Négy évvel ezelőtt költöztünk Elekről Gesztre, de akkor korántsem volt ilyen álla­potban a lakás. Biztos vagyok benne, hogy ez a mérhetetlen állagromlás a belvíz követ­kezménye. Tavaly ilyenkor az udvaron állt a víz - állítja Ramasz István. - Mi jelentettük az önkormányzatnak, mire a válasz az volt, hogy Geszten nincs belvíz, mert a település magasan fekszik. Tény, hogy a falu más ré­szein valóban nem volt belvíz, de ez a tele­pülés legalacsonyabban fekvő része - teszi hozzá. Ramasz István ügy tudja: a katasztrófavé­delmi igazgatóság Gesztre érkezett munka­társai azért nem néztek szét a településen, mert a falu vezetése akként tájékoztatta, hogy nincs belvíz. Azt a tulajdonos is elis­meri, hogy tatarozásra nem sokat fordítot­tak, de karjait széttárva azt kérdezi: „Ugyan miből tatarozzunk, miből állítsunk helyre? Jómagam havi 17 ezer forint nyugdíjat ka­pok, az élettársam családi pótlékkal együtt 19 ezret."- A település 365 lakóingatlanának 70 szá­zaléka vályogból épített, régi parasztház. Biz­ton állíthatom, hogy a faluban nem állt a víz — reagál Szerb József polgármester Ramasz István panaszára. — Geszt földrajzi adottsá­gai révén is kedvezőbb helyzetben van szom­szédainál, hisz' magasan fekszünk. Az sem mellékes, hogy nehéz anyagi helyzetünk elle­nére is jelentős összegeket fordítottunk a bel­területi belvízelvezető rendszer felújítására. A község belterületén 11 ezer 515 méter hosszúságú csapadék- és belvízelvezető csa­tornarendszert létesítettünk. Valamennyi át­ereszcsövet - közérthetőbben dudát - kicse­réltük '94 és '98 között. Előfordulhatott, hogy az alacsonyabban fekvő részeken he­lyenként megállt a víz, de az nem minősíthe­tő belvíznek. A katasztrófavédelmi szakem­berek elküldésével kapcsolatos híresztelése­ket személyem ellen irányuló, rosszindulatú pletykának tartom, hiszen hozzánk hivatalos kárbejelentés nem érkezett, ezért, tudtom­mal, a településen nem jártak az igazgatóság munkatársai. Ott is csak az udvarról kellett volna kivezetni a vizet. — Békés megye 75 településéből 53-at érintett a tavalyi téli-tava­szi belvíz. Geszt nincs a kárbejelentők között, s az is biztos, hogy a kataszt­rófavédelmi igazgatóság munkatársai közül senki nem járt Geszten — tudat­ja a tévinformációk tisztá­zása érdekében Takács Ár­pád polgári védelmi őr­nagy, (képünkön), ve­szélyhelyzet-kezelési osztályvezető. — Tény az is, hogy a határ menti kistelepülésen sem­milyen fokozatú belvízvédelmi készültséget nem kellett elrendelni sem a kérdéses idő­szakban. Ebből következik, hogy nem lehe­tett nagyobb méretű probléma. Amennyiben bárki úgy érezte, hogy ügyével az elsőfokú építésügyi szakhatóság nem megfelelően fog­lalkozik, az a káreseményt a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóságon jelenthette volna. Ennek ellenére Gesztről sem az önkormány­zat, sem magánszemély nem jelentett kár­igényt - zárta gondolatait a veszélyhelyzet­kezelési osztályvezető.- BOTH ­Az árvízkárosultakért- Aggodalommal figyeljük a fel­ső-tiszai árvízzel kapcsolatos hí­reket. Sok honfitársunknak kellett mindenét hátrahagyva elmene­külnie otthonából — olvasható az SZDSZ orosházi szervezetének la­punkhoz eljuttatott sajtóközle­ményében. Az orosházi szabad- demokraták gyűjtést indítanak az árvízkárosultak megsegítésére. — Mi, orosháziak át tudjuk érezni ezeknek az embereknek a sorsát, hiszen a közelmúltban, a belvíz idején, itthon is tapasztal­tuk, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőivel szem­ben - hangsúlyozzák az orosházi SZDSZ-esek, akik gyűjtést indíta­nak az árvízkárosultak javára, és felvállalják az adományok eljutta­tását is a legrászorultabbakhoz. Kémek mindenkit, akinek lehető­sége van rá, segítsen a bajbajutot­takon. A katasztrófavédelmi szer­vezettel való egyeztetés értelmé­ben elsősorban tartós élelmiszere­ket, tisztálkodási és fertőtlenítő szereket várnak. Az adományokat március 12-étől naponta 8-17 órá­ig lehet leadni az SZDSZ Orosházi Szervezetének irodájában, a Pa- csirta u. 8. szám alatt. k. e. Kedvezmény Az árvíz sújtotta települések la­kói, illetve a védekezésben segéd­kezük számára a Magyar Állam­vasutak Rt. és a Győr-Sopron- Ebenfurti Vasút Rt. utazási ked­vezményeket biztosít. Az árvízi védelemben és helyreállításban résztvevők 50 százalékos menet­térti jegyet válthatnak az ország bármely pontján (a jegyet a haza­utazás előtt a hivatásos védelmi szervekkel igazoltatni kell a hely­színen). A vasútvonalakon a ti­szai árvíz egyelőre nem okozott komolyabb fennakadásokat. A folyó magas vízállása miatt azon­ban a Mátészalka-Vásárosna- mény-Záhony szakaszon biz­tonsági okokból már korlátozták a járatok sebességét. isi Főként pénzadományokat várnak A szeretetszolgálat központjában megkezdték a gyűjtést A Magyar Ökumenikus Sze­retetszolgálat humanitárius irodát és raktárközpontot nyitott Nyíregyházán, hogy gyűjtsék és szétosszák az árvízkárosultaknak szánt adományokat. Gyulán is várják a felajánlásokat a szeretetszolgálat szociális központjában, a Zrínyi tér 2. szám alatt. ___________Gyula___________ Cs ütörtökön a Magyar Ökumeni­kus Szeretetszolgálat hárommil­lió forint értékű segélyszállít­mányt juttatott el az árvízkáro­sultakat befogadó településekre. A gyorssegélyt - három teherau­tónyi tartós élelmiszert és fertőt­lenítő szereket - a szeretetszol­gálat mintegy 2 ezer, a beregi tér­ségből kitelepítettnek osztotta szét. A szeretetszolgálat a kárpát­aljai és a magyarországi segítség- nyújtáshoz elsősorban pénzado­mányokat vár. Gyulán, a Zrínyi tér 2. szám alatt, a szeretetszolgálat szociális központjában tegnap megkezd­ték az adományok gyűjtését. El­sősorban tartós élelmiszereket — tésztafélék, konzervek, kolbász, cukor, liszt - várnak és tisztító-, fertőtlenítőszereket. Pénzt itt is átvesznek nyugta ellenében és továbbítják a szeretetszolgálat ár­vízkárosultaknak nyitott számla­számára, de ezt közvetlenül is megtehetik a felajánlók. A Ma­gyar Ökumenikus Szeretetszol­gálat számlaszáma: OTP 11705008-20464565. SZ. M. SEGÍTSÉG NYOLCVAN CSALÁDNAK, (i) A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete, valamint a Magyar Segélyszolgálat Alapítvány megyei szervezete támogatást nyújtott a füzesgyarmati belvízkárosultaknak, nagycsaládosoknak és szociálisan rászorulóknak. A nemes és nagylelkű akció során a körös-sárréti városban nyolcvan család kapott adományt (bútort, ruhaneműt, játékot, egyebeket). Megbízható minőség a FRISSBETON-tól A FRISSBETON békéscsabai telepe transzportbeton gyártá­sával foglalkozik. Az Ipari út 4. sz. alatt működő telephelyet tavaly májusban adták át és az eltelt időszak alatt a térség meghatározó betonüzemévé vált. Zsíros András üzemveze­tővel a betonipar jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. — A beton a XXI. század köve, ez az anyag mára minden építőipari tevékenység jellemző alkotóele­me lett, legyen az lakóház, ipari létesítmény, középület, út, híd, csatorna, repülőtér, gát, vízme­dence stb. - mondja Zsíros And­rás. - Vegyünk csak egy egyszerű lakóépületet: betonból készül az alap, a lábazat, majd az aljzatok, később a tartószerkezetek, eset­leg a lépcső, végül a födém és a vasbeton koszorú is. Az építkezés befejeztének közeledtével pedig az épület körüli járda és a bejáró is betonból formálódik. Ameriká­ban még inkább elterjedt a hasz­nálata, ott az utak is többnyire betonból vannak, mert kisebb fenntartásigénye miatt hosszú tá­von lényegesen gazdaságosabb az aszfaltnál. Ha a betont megfe­lelő minőségű alapanyagokból az előírt módon keverik, szállítják, tömörítik és utókezelik, akkor jó minőségű, tartós beton- és vasbe­tonszerkezetek készíthetők. Ha azonban az előállítás folyamán bárhol hibát követnek el és nem javítják azt ki idejében, akkor a szerkezet előbb-utóbb tönkreme­het és a helyreállítás sokszor töb­be kerülhet, mint amennyibe az eredeti építmény. Sajnos, a közel­múltban az építőipar sok terüle­tén sérült a technológiai fegyelem és ezt legjobban a betonból ké­szült szerkezetek szenvedték meg. Ezért napjainkban csak a ki­fejezetten betonépítésre szakoso­dott cégek vállalkoznak magas igényszintű betonszerkezetek építésére. Időközben külföldi pél­dák alapján egyre hangsúlyosab­ban merül fel az eddiginél maga­sabb minőségű betonok alkalma­zásának igénye, ami által köny- nyebb, tartósabb és gazdaságo­sabb szerkezetek érhetők el. Ter­mészetesen ez széles körű szak­mai összefogást és átalakulást igényel a szabványalkotástól kezdve a betontechnológián és a megfelelő betonüzemek építésén át a bedolgozásig. Hazánkban most kezdenek elterjedni az erre alkalmas üzemek, ennek az elvá­rásnak megfelelően építi beton­üzemeit a FRISSBETON.- Milyen követelmények érvé­nyesülnek a betongyártásban?- A betonüzemek számára kö­telező előírás a gyártott betonról hosszú időtávon keresztül veze­tett statisztikai adatsor nyilván­tartása és folyamatos elemzése. Szükség esetén ez igazolhatja a vásárló számára, hogy az üzem alkalmas az adott minőségű be­ton gyártására. Komoly kivitelező nem vásárol attól a cégtől, ame­lyik ezt az önellenőrzést nem produkálja, mert a nem megfelelő minőségből esetlegesen követke­ző kártérítési kötelezettség nem éri meg a kockázatot. A FRISSBE­TON ISO 9002-es minősítéssel rendelkezik, s ez garancia a folya­matos, jó minőségre. Manapság az állami vagy külföldi beruházá­sok esetében alapvető feltétel a minőségtanúsítás, és ez többnyi­re nemcsak a pályázókkal, ha­nem az alvállalkozókkal szem­ben is követelmény.- Mit jelent a FRISSBETON számára a minőség? — Magas szintű felkészültséget és technológiát, valamint kizáró­lag kiváló anyagok használatát annak ellenére, hogy a betonnal szemben támasztott elsődleges vásárlói igény az olcsóság. Jelen­leg hat mixergépkocsival rendel­kezünk, a betonbedolgozást szál- lítószalagos mixerrel, illetve 15, 25, 32 és 48 méteres betonpum­pákkal tudjuk segíteni. Berende­zésünk óránként 75 köbméter be­ton előállítására képes, így a leg­nagyobb projekteket, illetve az egyszerre jelentkező igényeket is ki tudjuk szolgálni. Kedves szá­munkra minden vásárló, ezért kisteherautókkal felkészültünk az egy köbméter alatti igények ki­szolgálására is. A betont kíván- ságra házhoz szállítjuk. ___ pr A tavaly május óta működő békéscsabai telephely mára a megye piacvezető betonüzemévé vált ARENA PR KÖZÉPÉRÉSŰ Legjobb hibrid, legjobb eredmény OCCITAN FAO 380 CELEST FAO 450 Válassza 2001 -ben ie • ,s a legjobbat' •& ALEXANDRA KORAI ÉRÉSŰ Syngenta Seeds Kft. Szántóföldi Vetőmagok 1021 Budapest, Versec sor 9. Tel.: 06 1 391 1245, Fax: 06 1 275 0947 Kérdéseivel forduljon bizalommal Békési Zoltán agrármérnök kollégánkhoz, aki Békés és Csongrád megyékben a legjobb tudása szerint segíti Önt munkájában. Tel.: 06 20 9232 044

Next

/
Thumbnails
Contents