Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-19 / 42. szám
MEGYEI KORKÉP 2001. FEBRUÁR 19., HÉTFŐ - 5. OLDAL Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat Keressük a megye legjobb közrendőrét! HANGFALAZOTT IS. (c) Békéscsabán, a Pozsonyi utcában egy Volkswagen gépkocsit tört fel ismeretlen személy február 10-én. CD-lejátszót és hangfalakat lopott el, az anyagi kár 88 ezer forint. CSÓNAKMOTORT, (c) A me gyeszékhelyen, a Pásztor utca egyik garázsába hatolt be ismeretlen tettes február 10-ére virradóan. Egy csónakmotort zsákmányolt, az anyagi kár 245 ezer forint. SZALAGAVATÓKOR, (c) Február 10-én este középiskolai szalagavató ünnepséget tartottak a békéscsabai városi sportcsarnokban. Ezalatt a parkolóban több gépkocsit is feltörtek ismeretlen tettesek és mindent vittek, amit értek. Az összkár meghaladja a félmillió forintot. RENDŐRKÉZEN, (c) Kaputelefon-lopáson érték február 10- én a dobozi, 17 éves F. V.-t Békéscsabán, a Dobozi úton. Megállapítást nyert, hogy a fiatalember bűntársaival két korábbi, hasonló cselekménnyel is gyanúsítható. ISMÉT KIRÁMOLTÁK, (z) Az idén már másodszor törtek be ismeretlen tettesek a tarhosi nevelőintézet karbantartó műhelyébe. A jelek szerint a betörők ismerték a helyi viszonyokat, mert csak azon szekrények ajtaját feszítették fel, amelyekben értékesebb, Bosch márkájú szerszámokat tároltak. A hívatlan látogatók elvittek egy hegesztőtrafót, két fúrógépet, egy sarokcsiszolót és egy rádiós magnót, összesen 300 ezer forint értékben. Az elmúlt évtized — köztudottan — hatalmas terheket rótt a rendőrségre, a rendőrökre. A rendszerváltás stílusváltással — politikai butaságok miatt ráadásul elbizonytalanítással — is járt, s hol a polgárbarátságot, hol a „seriffeskedő” keménységet kérték számon rajtuk. A bűnözés viszont következetesen „bekeményített”, egyre agresszívebben lép fel a rendőrökkel szemben (is). Olykor a közvélemény ugyancsak neheztel a rend őreire a túlkapások, a korrupciós ügyek miatt. Folytathatnánk a sort, melynek végén meg kell említeni azt is, hogy a sajtó — demokráciában elkerülhetetlen és szükséges — érdeklődése sem könnyíti meg a rendőrök dolgát. A Békés Megyei Hírlapot is kiadó Népújság Kft. úgy gondolta, a legnehezebb helyzetben lévő - általában a közterületeken szolgálatot ellátó - rendőrök közül a legkiválóbbat A rendőrség napján elismerésben részesíti. Az idei rendőrség napján elismerő oklevelünket és pénzjutalmunkat nyújtjuk át Békés megye legjobbnak bizonyult rendőr tiszthelyettesének vagy zászlósának. A kérdések kérdése ezúttal is az, hoA közterületeken szolgáló rendőrök közül keressük a legkiválóbbat. (Képünk illusztráció) gyan dönthető el, hogy ki a legjobb (nem éppen szabatos, de közkeletű elnevezéssel) közrendőr? Azért erre is csak akad (közelítően) jó megoldás. A kezdeményezésünket támogató dr. Kurucz Ferenc rendőr ezredessel, Békés megye főkapitányával történt egyeztetésnek megfelelően a megyei főkapitányság, illetve a megye kapitányságainak valamennyi hivatásos állományú tagja - saját kapitányságuk, illetve a főkapitányságiak a maguk dolgozóit érintően — a közreműködésünkkel megejtett titkos szavazással döntenek: tiszthelyetteseik, zászlósaik közül kit tartanak a legjobbnak. Az így megnevezett kilenc jelöltet A rendőrség napja előtt bemutatjuk a Békés Megyei Hírlap hasábjain. Ez alapján az olvasók a lapban megjelenő szavazólista segítségével dönthetik majd el: a nagyjából azonosan értékelt kiválasztottak közül ki tudta őket leginkább meggyőzni arról, hogy ő a legjobb. A díj átadására A rendőrség napja megyei rendezvényén kerül majd sor. ______ K. A. J. El riasztotta a falbontás betörőket A tulajdonos villanyfelkapcsolása riasztotta el azokat a betörőket, akik az egyik február eleji éjszakán egy bucsai italboltba falbontás révén hatoltak be. A tettesek így üres kézzel távoztak, a rongálási kár viszont jelentős.- Egy februári hajnalban, 2 óra 40 perckor B. A. bucsai lakos jelentette be, hogy a faluban, a Kossuth téren található italboltba betörtek- kezdte az eset feltárását Kiss Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vezetője. Amikor a bejelentő észrevette, hogy az italboltban ismeretlenek tartózkodnak, a világítást felkapcsolta, ezért a tettesek azonnal elmenekültek. A helyszíni intézkedés során kiderült: az elkövetők falbontással jutottak az italboltba, ahol feltörték a két játékgépet. A pénzt már nem vihették el, mert a villany felkapcsolásától meg s azonnal „elhúzták a csíkot”. Az italboltban tehát lopás nem történt, a rongálási kár viszont eléri a 100 ezer forintot. A rendőrség kéri, hogy hasonló esetekben a bűncselekmény észlelője ne próbálja elriasztani a betörőket! Aki betörést észlel, azonnal hívja a rendőrséget, mert akkor megnő az esély arra, hogy már a helyszínen elkapják a tetteseket. Hogyan takarékoskodnak? Fazekas János, 36 éves gyomaendrő- di ütőn- Az energiával próbálunk takarékoskodni. A házunkat kezdetben gázzal fűtöttük, ám azóta átálltunk a fatüzelésre. Fával harmadába kerül a fűtés! A gépkocsinkat használnunk kell, mert a gyermekünk a két településrész közé, az egyházi iskolába jár. Spórolni a hasunkon tudunk. Húsra a boltban nem költünk, az évente levágott egy-két disznót magunk hizlaljuk. Makcsali Sán- domé, 61 éves gyomaendrő- di nyugdíjas:- A ter- málkútról műanyag ballonokban hordjuk a melegvizet. Sok energiát megspórolunk ezzel, ráadásul az a víz lágyabb, így kevesebb mosóport és mosogatószert kell használnom. A zöldségfélét a kertben termeljük, arra a piacon nem kell költeni. Baromfit is tartunk, így húsra és tojásra sincs gondunk. Igaz, a kerttel és a jószágokkal sok a munka, ám ami otthon terem, olcsóbb és jobb ízű, mint a bolti. Baráth László- né, 30 éves gyomaendrődi főállású anya: — A háztartásban és a vásárlással tudok a legtöbbet megtakarítani. A család otthon étkezik, mindennap főzök. A hozzávalót igyekszem a legkedvezőbb áron beszerezni. Rendszerint ugyanabban a kisboltban vásárolok. Ott az árak elfogadhatóak, és ismernek is, így oda a gyermekemet egyedül is nyugodtan elküldhe- tem. Igyekszünk még a ruházkodáson spórolni. A gyerekek több holmit egymástól örökölnek. Szilágyi Sán- domé, 50 éves gyomaendrődi dajka:- Mindenre odafigyelek! Főzéskor a fedőt ráteszem a lábasra, az automata mosógépet pedig nem indítom be néhány ruhadarab miatt. A vásárlást nagy tételben intézem és próbálom kihasználni az akciókat. A gyermekeim ezt a példát látták, ők sem pazarlók. Látni, a legtöbben odafigyelnek az energiafelhasználásra, ami valószínűleg összefügg a szerény jövedelmekkel. (R) I>*OTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. A józan ész diktálja Bővítik a kishajókikötőt Nem csak a vízi turizmus központja lesz Fel id a Ratio 1 880 OOO Ft • 1,3 literes motor • rádiómagnó • kardánbox ütközésvédő oldalcsík • 272 literes csomagtér +ajándékcsomag *A képen látható modell extra felszereltségű Full Autó IKESZ Autócentrum Motosprint Roland Autóház Vass Autó www.skoda-auto.hu 4030 Debrecen, Mikepércsi út 77. Tel.: (52) 520-660, Tel./Fax: (52) 471-170 6724 Szeged, Kossuth L. Sgt. 112. Tel.: (62) 471-242, Tel./Fax.- (62) 489-490 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104. km Tel./Fax: (56) 375-294 4211 Ebes, 4. sz. főút Tel.: (52) 366-100, Fax: (52) 366-343 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193, Tel./Fax: (63) 314-222 A Kettős-Körösön, Köröstarcsánál három éve készült el a kishajókikötő. A következő esztendőben szabad stranddal és strandröplabda-pályákkal bővült az időközben felkapott kirándulóhely. A harmincöt kishajó számára épült kikötő a nyáron már szűknek bizonyult, ezért az önkormányzat és az üzemeltető úgy döntött, hogy bővítik azt. Köröstarcsa A csapadékmentes időszak és a folyó alacsony vízállása kedvezett a munkáknak, ugyanis az elmúlt hetekben elkészültek a kikötő második ütemének földmunkái. A Körösi Vízgazdálkodási Társulat gépei a hullámtérből csaknem 4 ezer 200 köbméter földet emeltek ki, s ennek egy részét a szállítójárművek a falu mélyebben fekvő területeire fuvarozták feltöltésként. A bővítéssel a kikötő vízfelülete jelentősen bővült, most már eléri a 3 ezer négyzetmétert, ami 150 kishajónak - 6,2 méter hosszúságig - nyújt oltalmat.- Valóban oltalmat nyújt a kikötő a motorcsónakoknak, jachtoknak, ladikoknak, csónakoknak, jetskiknek, ugyanis 24 órán át őrzött, s ha a vízállás úgy hozza, akkor szinte percek alatt biztonságba helyezhetők a vízi járművek - magyarázza a társtulajdonos Kopp Szilárd, az üzemeltetés szakmai irányítója. A beszélgetésbe bekapcsolódik Széplaki Zoltán, a község polgármestere is, akitől megtudjuk: a kikötőt az önkormányzat üzemelteti, a kikötőhöz tartozik a homokos szabad strand, a két strandröplabdapálya és a focipálya is. — Az idén szeretnénk kiajánlani ezt az idegenforgalmi turisztikai központot, amit az elkövetkező hetekben, a szezonkezdetig tovább fejlesztünk. Az április végi nyitásra szeretnénk befejezni a betonozási munkákat, a tereprendezést, a füvesítést, a térvilágítás bővítését, a sátorozó helyek kialakítását, az ivóvízvezeték teljes kiépítését, a melegkonyhás büfé kialakítását, s lehetőségeinkhez mérten bővíteni a szálláshelyeket. Szeretnénk, ha a Nem éreztette hatását... Beszélgetőpartnereim elmondták: a tavalyi tiszai ciánszennyezés nem éreztette a kikötőben a hatását, a hajók tulajdonosának többsége megyénkben, illetve fővárosi. A fejlesztés részeként ez évtől bővítik a sportpályákat, lesz vízibicikli- és kishajókölcsönzés, vízisíoktatás, kishajóvezető-képzés és vizsgáztatás, valamint helyben oldják meg a kishajók műszaki vizsgáztatását. Azt már csak mellékesen jegyzik meg, hogy tavaly több strandröplabda- tornát rendeztek, s ezeken átlagosan több, mint harminc, háromtagú csapat vett részt. tárcsái híd környéke a térségben élők és a vízi túrázók központja lenne. Keressük a sétahajózás indításának a lehetőségeit is - összegezte Széplaki Zoltán, aki búcsúzóul még elmondta: e munkálatok 10 millió forintba kerülnek, a fejlesztéshez szükséges pénzek több forrásból és több tételből tevődnek össze. Keserűen még megjegyezte, hogy a Széchenyi terv megfeledkezett az ország keleti részéről, ezen belül is a Körösök völgyéről. Nagy kár...- SZEKERES Új rendszer a vendéglátásban A vendéglátás területén 2002. január 1-jétől kötelező lesz az egészségkárosító veszélyeket megelőző, úgynevezett HACCP élelmiszerbiztonsági rendszer működtetése. Ennek érdekében a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek- képviseleti Szövetsége (KISOSZ) és a HACCP-rendszer bevezetésével foglalkozó hazai szakértői cég, a Campden&Chorleywood Élelmiszeripari Fejlesztési Intézet Magyarország Kht. között együttműködési megállapodás jött létre. A szerződésben a felek rögzítették, hogy — elsősorban a kisvállalkozók helyzetének megkönnyítése céljából — a HACCP-rendszer alkalmazására kialakítják a vendéglátó egységek lehetséges kategóriáit, valaínint segítséget nyújtanak a vállalkozóknak az új rendszer bevezetésére kiírt és a Széchenyi tervben szereplő pályázatok megírásában. A megállapodás aláírását követően a KISOSZ terjeszteni kezdi a HACCP-rendszert ismertető jegyzetét és kézikönyvét, emellett minden megyében kétnapos kihelyezett tanfolyamokat szerveznek.