Békés Megyei Hírlap, 2001. január (56. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-12 / 10. szám
2. OLDAL - 2001. JANUÁR 12., PÉNTEK VILÁG TÜKÖR Európai pártok bírálják az EU-t Szándékos hisztériakeltés? Az izraeli hadsereg már nem használ uránlövedéket Széles körű támogatást kap hazánk a csatlakozásnál Az Európai Demokratikus Unió (EDU) berlini konferenciáján fölvette tagjai sorába a Fidesz-Magyar Polgári Pártot és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját. Ezzel csütörtökön ötre emelkedett az EDU-n belül tevékenykedő magyarországi, illetve kárpát-medencei tagszervezetek száma. Berlin Kövér László pártelnök és Németh Zsolt alelnök a délelőtti tanácskozás után magyar újságíróknak elmondta: az EDU-hoz történt csatlakozás kis mértékű változással jár. A szervezethez tartozó pártokkal ugyanis a Fidesz már korábban is szoros kapcsolatokat épített ki. A konferencián elhangzott felszólalásában Kövér László - pártja álláspontját kifejtve - megállapította: az Európai Unió bővítése a ke- let-közép-európai államok szempontjából újraegyesítést jelent. Az érintett országok mindig is Európa részét képezték. „A Fidesz már most elkötelezett az EU-n belül zajló folyamatok iránt, s fontosnak tekinti azt, milyen szerep fog jutni a jövő Európájában a jobbközép gondolatnak, ami meghatározó módon érinti az EDU viszonyát az EU bővítéséhez” - fogalmazott a pártelnök. Az EDU-ban tömörült európai pártok vezetői a tanácskozásukról kiadott Berlini Nyilatkozatban üdvözlik a Fidesz felvételét. Egyúttal örömüknek adnak hangot, Kövér László, a Fidesz-MPP elnöke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökének társaságában FOTÓ. EUROPRCSS/BPA hogy a Magyar Demokrata Fórumhoz és a Független Kisgazdapárthoz fűződő, hagyományosan szoros kapcsolat mellett az EDU a jövőben gyümölcsöző viszonyt fog ápolni a Fidesz-Magyar Polgári Párttal is. A berlini EDU-konferencia csütörtöki vitájában a szervezet elnöke bírálta a Nizzában elfogadott határozatokat. Mint Sauli Niinistö kifejtette: az Európai Unió csúcs- értekezletein megvitatandó és jóváhagyandó dokumentumok előkészítésében a jövőben nagyobb szerepet kellene kapniuk a nemzeti parlamenteknek illetve az egyes nemzeti pártoknak. Orbán Viktor miniszterelnök - csatlakozva a Kövér László pártelnök vezette delegációhoz - csütörtökön Berlinben részt vett és felszólalt az Európai Néppárt (ÉPP) kongresszusán, A Fidesz először képviselteti magát az Európai Unió parlamentjének jelenlegi legnagyobb frakcióját adó néppárt kongresszusán tavaly november 9. óta, amikor az ÉPP társult tagjává vált. A kapitalista munka hősei A VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG KÖZLEMÉNYE A borzárjegy-felhasználók zárjegymegrendelésének teljesítésével kapcsolatban felmerült kár bejelentésének, valamint a zárjegyekkel kapcsolatos információkérés lehetőségéről. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatja az érintetteket, hogy a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi Cili. törvény 54/H § (3) bekezdésében elrendelt és a zárjegy alkalmazásának, a zárjeggyel való elszámolásnak a részletes szabályairól szóló, többször módosított 36/1997. (XI. 26.) PM-rendelet szerinti borzárjegy-felhasználók - a Ptk. 349. §-a alapján - kártérítési igényt jelenthetnek be a zárjegymegrendelésük késedelmes, vagy nem teljesítésével kapcsolatos káruk megtérítése érdekében. A kártérítési igényt írásban kell benyújtani, melyhez csatolni kell; • a zárjegymegrendelő lapot • a zárjegymegrendelésben kért mennyiség kielégítésének késedelmes vagy nem teljesítésével összefüggésben felmerült kár pontos, tételes kimunkálását, és az azt igazoló valamennyi okiratot. A bejelentett kárigények jogosságának elbírálására az igény beérkezését követő 30 munkanapon belül kerül sor. A kárigény benyújtásának határideje: 2001. január 18. A kárigényt a következő címre lehet benyújtani; Vám- és Pénzügyőrség, 1387 Budapest 62. Pf.5. A közleménnyel kapcsolatban érdeklődni lehet 3 köygtkjező-ZÖldszámpkon! Az ország bármely részéről hívható: 06 (80) 203-724. A közép-magyarországi régióból hívható: 06 (80) 203-723. Debrecen körzetéből hívható: 06 (80) 420-420. Miskolc körzetéből hívható: 06 (80) 200-474. Szeged, 2001. január 11. A KÖZLEMÉNYT KÖZREADTA A VPOP Moszkva Az új év alkalmából a Kremlben átadták a „Legjobb orosz vállalat 2000” verseny díjazottjainak kitüntetését. Harmincán kapták meg Nagy Katalin cárnő ezüst szobrocskáját; ezen kívül jutalmakat osztottak ki „a legdinamikusabb fejlődésért”, „a magas fokú pénzügyi hatékonyságért”, „a termelőerők hatékony alkalmazásáért”, „a folyamatosan jó eredményekért". A győztesek között szerepeltek az olyan ismert részvénytársaságok, mint a Lukoil, a Gazprom, a Szeve- rosztal is, valamint több hadiüzem. A zsűri a vállalatok gazdasági és szociális eredményeit vette figyelembe; azt, hogy képeseik-e a bonyolult piaci viszonyok közt nem csak egyszerűen megélni, hanem sikeresen konkurálni és fejlődni is a társadalom javára. __________________INOVOTTYIl Budapest - Jeruzsálem A magyar katonai hírszerzés szerint a Milosevics- rezsim keltette hisztéria és NATO-ellenes propaganda próbálta kapcsolatba hozni az urántartalmú lövedékeket a radioaktív sugárzással. Botz László, a Katonai Felderítő Hivatal vezetője elmondta: amikor ez a téma 1999 tavaszán, március-áprilisában először kapott nyilvánosságot, az általa vezetett szolgálat is kapott információkat, amelyek jugoszláv forrásokból származtak. Abban az időszakban a jugoszláv adminisztráció mindent megtett azért, hogy a NATO-t és a nemzetközi közösséget befeketítse.- Maga ez az egész téma, tehát hogy nukleáris veszélyeztetettség volt Jugoszláviában, tőlük származik - jelentette ki Botz László. - Konkrét adatunk ugyan idevonatkozóan nincsen, de ez mindenféleképpen beleillett abba a politikába, amelyet annak idején a milosevicsi kormányzat képviselt. Nem véletlen, hogy abban az időben sorozatosan tartottak különböző tájékoztatókat külföldieknek, katonai attaséknak erről a témáról. Tehát ez mindenféleképpen ilyen propagandafogás volt. A katonai hírszerzés vezetője hozzáfűzte: minden további információra kíváncsiak, mindent összegyűjtenek és mindent feldolgoznak, ami a kérdéssel kapcsolatban információként előfordul. Az izraeli hadsereg egy évvel ezelőtt még használt amerikai gyártmányú, szegényített uránt tartalmazó lövedékeket. Egy magát megnevezni nem kívánó izraeli katonai szóvivő elmondta, hogy e lövedékeket a haditengerészet alkalmazta Vulcan-Planex típusú ágyúihoz, de egy évvel ezelőtt kivonták Őket. Ezekkel a 20 milliméteres ágyúkkal, amelyek percenként 4000-6000 lövést képesek leadni, a Száár típusú rakétavető hadihajókat szerelték fel. A szóvivő szerint a szegényítetturán-töltetek kilövésénél nincs sugárveszély, arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy akkor miért vonták ki őket a hadi felhasználásból. A Jediót Ahronót című napilap szerint húsz éven át alkalmazták ezt a muníciót, és a katonák időnként a lerakatok mellett aludtak. A lapnak nyilatkozó katonák szerint a lövedékeket csak hadműveletekben alkalmazták, kiképzésen soha. HlRBK RÖVIDEN Felújítják a MiG-eket Orosz és német cégek kormányközi megállapodás alapján közösen újítanak fel harmadik országokban szolgáló MiG-29-es harci repülőket. A Moszkvában aláírt egyezmény szerint semmiféle munkálat nem végezhető a gépeken Oroszország részvétele nélkül, amely teljes felelősséget vállal az üzemeltetés biztosításáért. Lemondott a tévéelnök Egészségi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Jirí Hodac, a cseh televízió vezérigazgatója. Az elhatározást Vera Valterova jelentette be, akit betegsége idejére a vezérigazgató a helyettesítéssel megbízott. Bevándorlás Ausztriába Az osztrák belügyminiszter szerint hazájának bevándorlókra van szüksége. Ernst Strasser a képzett munkaerő, főleg az informatikusok számára 25 százalékkal megemelné a letelepedési kvótát. Különbséget tenne a gazdaságpolitikai megfontolásokból érvényesített bevándorlási és a menekültekkel szemben érvényesített politika között. Aggodalom Erdélyben A Hargita és a Kovászna megyében működő román kulturális, felekezeti szervezetek attól tartanak, hogy Székelyföldből „újabb Koszovó lesz”, ha megvalósítják a kisebbségben kormányzó Szociális Demokrácia Romániai Fártja és az RMDSZ megállapodását - jelentette a román közszolgálati rádió. Eszerint a magyar hivatalos nyelvként való elismerése és bevezetése azokon a vidékeken, ahol a magyarok vannak többségben, „fokozni fogja a szeparatizmust, ami egy tényleges magyar határ létrehozásához vezethet az országon belül”. Elítéltek egy iráni humoristát Nyolc hónapi fegyházbüntetetésre ítélt a teheráni sajtóbíróság egy ismert iráni humoristát. Ebrahim Nabavit azzal vádolták, hogy „hazugságokat publikált, megsértette és alaptalan vádakkal illette a rendszer vezetőit”. Az iráni igazságszolgáltatás április óta tizenhat napilapot és tucatnyi folyóiratot tiltott be. Több kiadót és újságírót bebörtönöztek, mások még ítéletre várnak. ________________■ JÓL TESSÉK MEGNÉZNI! Catherina Zeta-Jones ugyanis mostantól kezdve csak ritkán látható, legfeljebb Steven Soderbergh Traffic című új filmjének a forgatásán. Egyébként a világtól visszavonultan él férjével, Michael Douglassal és kisfiúkkal. Házuk a Bermudákon egy 180 esztendős kéjlak; vételára alig tett ki átszámítva 1 és egynegyed milliárd forintot.____________________________fotói europress/liaisow