Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-23-26 / 300. szám

2000. december 23-26., szombat-kedd Karácsonyi magazin vii «•íz m, __________ St. Martin a pályájáról, a kedvenceiről és a szeretetről______________ Az ÜNNEPRE A ZENÉSZ IS „MEGTÉR” CSALÁDJÁHOZ St. Martin szerint az ünnepek „szigetek” az év­ben, de a szeretet egész esztendőben „működik” D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Gondolták volna, hogy St. Martin fia már 15 éves? És azt tudták, hogy Ázsiában három hónap alatt arany­lemezt „csinált” a sztár? A hó köze­pén Békéscsabán járt a híres szaxo­fonos, látogatása során útba ejtette a Békés Megyei Hírlapot is. Az érzel­mes melódiák előadójával új lemeze piacra kerülésének apropóján be­szélgettünk. A művész pályájáról, zenei hivatásáról, családjáról és a karácsonyról meséli el történeteit, osztja meg velünk gondolatait. — Kezdhetjük az elején? Hogyan in­dult a pályája? — Hatéves koromtól zenélek, a szü­leim szerencsére támogatták, hogy ze­neiskolában keressem az önmegvaló­sítást. Annyira jól sikerült a próbálko­zás, hogy tizenkét évig játszottam, ta­nultam első hangszeremen, a trombi­tán. Nem elégített ki azonban önmagá­ban ez a hangszer, más irányokba is „kacsintgattam” a kezdeti évtizedben. Két új instrumentum is belépett az éle­tembe, a dob és a basszusgitár. Ezeket aztán főleg a katonaság alatt kamatoz­tathattam, ahová gyakorlatilag azonnal elvittek a középiskola befejezése után.-— A zeneművészeti szakközépiskola után? — Nem, nem zenei középiskolába jártam, hanem vendéglátást tanultam Hódmezővásárhelyen, ahonnan szár­mazom.. Végül is Budapesten elvégez­tem a zeneművészeti főiskolát, így lett papírom a zenész szakmáról. — Hogy jött képbe a szaxofon? — A fordulat a katonaságnál követ­kezett be: abba kellett hagynom a trombitálást, így kerültem a szaxofon közelébe. Végül is sikeresnek bizo­nyult a hangszerválasztás, a budai vár­ban zenéltünk kezdetben. Ott fedezett fel bennünket egy olasz menedzser, aki szerződést hozott össze az USA- ba, így tizenhét amerikai szigeten jár­tunk egy év alatt. — Mikor kezdődött valójában a könnyűzenei karrierje? — Miután hazatértünk a tengeren­túlról. Az Első emeletben, a Névtelen nullában, a Prognózis­ban játszottam. Ugye a Névte­len nulla ismerősen cseng itt Békés megyében, nos, én nem az első formációban játszottam, hanem már egy teljesen meg­változott együttes tagja voltam. A saját, önálló pályám nyolc évvel ezelőtt kezdődött. Első instrumentális, szóló albumom 1993 végén jelent meg, egy év múlva Ázsiába is eljutott. Ma­lajziában, Szingapúrban és a Fü- löp-szigeteken akkora sikert ara­tott az anyag, hogy három hónap alatt aranylemez lett belőle. Bár­milyen furcsa, az ottani ered­mény segítette az itthoni ismert­ségemet is, egy év után végül Magyarországon is aranylemez lett az alkotás. Erre jött azután a „Hiányzol” című nagysikerű dal, amely az Életjel címmel forgatott film nagy slágere lett. — Ha külföldön ilyen sikere­ket tudott elérni — és ugye, sok­szor halljuk, hogy az itthoni si­ker nem érhet fel a határon túli­hoz —, nem fordult meg a fejé­ben a kinti érvényesülés? — Nem, pedig '95-ben újabb meghí­vást kaptam Ázsiába, ezúttal ráadásul a világ hét legjobb szaxofonosának számító csoport tagjaként. Olyan nagy nevekkel szerepeltem, mint Eric Marienthal vagy Candy Dulfer, kiad­tunk egy közös lemezt „Sax for lovers” címmel, úgy érzem ez elégté­telt nyújtott számomra. Itthon van a családom, a feleségem és gyerekem, már régen eldöntöttem, hogy Magyar- országon maradok. Egyébként szere­tek itthon lenni, ez a bázisom, ettől függetlenül persze járom a világot is, elismernek, megbecsülnek. Ha csak az utóbbi időket nézem, voltam Portugá­liában, Prágában, Londonban, a Borkum-szigeteken és Svájcban is. —Az új lemeze október 17-én jelent meg. Mit mondana a sajátságait, új­donságait illetően? — „Tovább utazás” címmel hoztuk ki az albumot, gyakorlatilag az előző munkánk hanganyagát hangszereltük át, gondoltuk újra. Ami érdekes, hogy a négy új dallal együtt összesen tizen­öt számot vettünk fel a hanghordozóra 73 perc 59 másodperc időtartamban, azaz mindössze egy másodpercet pa­zaroltunk el a lemezen a lehetséges maximális időből. Sajátos hangzást adnak a kollekciónak a pánsípos da­lok, amelyeket egy éve mutattam be Aggteleken, ahol minden év júliusá­ban játszom a Boróka fesztiválon. Rendkívül megkapó hangzás érhető el a cseppkőbarlangban. Az új lemezt egyébként november óta tartó koncert- körúton mutatjuk be, melynek a követ­kező állomása önökhöz viszonylag kö­zel, a szegedi Nemzeti Színházban lesz december 26-án. A fellépést jóté­kony céllal, a szegedi klinikán ápolt koraszülött gyerekek részére ren­dezzük. — Kimutatható-e valamilyen különbség elfogadottság vagy ke­resettség szempontjából a tisztán hangszeres zene és az énekes mű­faj között? — Négy saját lemezt készítet­tem, és még egyet, amelyen má­sokkal közösen játszom. Ha azt nézzük, hogy ezek közül öt aranylemezt, két platinát és egy gyémántot tudok felmutatni, ak­kor azt a következtetést vonhat­juk le, hogy nincs ilyen különb­ség. Mégis azt kell mondanom, hogy az instrumentális muzsika nem áll annyira a középpontban. Sokkal többet kell letennie az asztalra egy hangszeres zenész­nek az ismertségért, mint amikor énekes is van a csapatban. — Nem gondolta még, hogy le­vonja ebből a tanulságot? — De igen, ezzel felfedem egy titkomat: elképzelhető hogy az el­következendőkben énekelek is majd. Klasszikus éneket tanul­tam, nem áll távol tőlem az ope­rai hangzás, azt hiszem körülbe­lül bariton hangszínt tudok meg­szólaltatni. — Tartok egy kötetet a kezemben, versek olvashatók benne. A címe Uta­zás, a szerző St. Martin... — Igen, tíz éve verselek komolyab­ban, de „foszlányokban” előtte is pró­bálkoztam már. Ez most az első köte­tem — jövőre tervezek egy nagyobb kiadványt is —, 37 költeményt tartal­mazó összefoglaló jellegű mű. Úgy vagyok ezzel, mint a fotózással: han­gulat függvénye, hogy mikor, hogyan írok meg egy verset, s hogy végül nap­világot láttak írásaim, Győrffy András festőművész barátomnak köszönhető, ő sarkallt a publikálásra. — Említette a fotózást: úgy tudjuk, ezen a területen már több tapasztalat­tal rendelkezik... — Tizenkét éves koromban a szüle­im elengedtek egy barátommal a fotó­szakkörbe, és bár abba maradt egy ide­ig a fényképezés, amerikai turném so­rán újra felelevenítettem ezt a hobbit. Egyébként kiállításaim nyíltak az or­szágban és még Erdélyben is — most a legutóbbi Herenden, a prágai képe­imből. — A hobbikon kívül egyéb „kedvencei" is vannak? — Nagyon szeretem az állatokat, te­le vagyunk velük a lakásban: három kutya és két macska szaladgál állandó­an körülöttünk. A leghuncutabb talán a cocker-spániel, van ezenkívül egy boxerunk és egy németjuhászunk. Ha kirándulni megyünk, természetesen ők sem maradhatnak otthon, az egész csa­lád nagyon szereti a természetet. — Hogyan telik a karácsony St. Martinéknál? — Már karácsony előtt érződik a kellemes hangulat, folyik a készülődés, a díszítés a házban. Egyébként nem a vásárolt tárgyakra helyezzük a legna­gyobb hangsúlyt az ajándékozásnál, főleg a tizenöt éves fiam szeret készíte­ni valami személyeset. Tavaly például külföldről érkeztem, addigra a srác írt nekem egy dalt — zongorázik egyéb­ként. A másik lényeges eleme a kará­csonyainknak a verselés, most már ha­gyománnyá vált nálunk. Én kezdtem el, de már Norman is benne van nya­kig: az is a múlt évben történt, olyan mókás költeménnyel lepett meg, hogy folyt a könnyem a nevetéstől. Vissza­térve az ajándékokra, én például néha régi fotókat hívok elő, amelyeket még senki nem látott, és azzal lepem meg a családtagjaimat. Azt hiszem rendkívül hangulatosan telnek az ünnepeink. El­mondhatom, nálunk egész évben „működik” a karácsony, vannak ugyan vitás kérdéseink, de azokat megoldjuk. Veszekedni viszont nem szoktam. — Abból nincs probléma, hogy ke­veset van a családdal? — Valóban keveset töltöttem a fi­ammal, de rendkívül toleráns gyerek volt egészen kicsi kora óta. Ha például épp akkor jött hozzám, hogy játszani szeretne, amikor nagyon elfoglalt a munka, engedett dolgozni: „Jó, jó, apa, nem akarlak zavarni” — mondta ilyenkor. Hála istennek ilyen jó csalá­di háttérrel alkothatok, és ami még fontosabb, élhetek... Vandlik János A kisebb városok pszichológusai tudják, hogy rendelőik látogatottsá­ga eléggé rapszodikus. A nyár kissé uborkaszezonnak számít, nem így az őszi hónapok, egészen december elejéig, amikor a karácsonyt meg­előző várakozás hetei az embereket újra reményekkel töltik el, és a pszi­chológus kisebb szerepet kezd ját­szani életükben. Január második hetétől újra elindul a lavina, tolon­ganak a rendelők előtt, majd ez a helyzet áprilisig, májusig fokozódik, hogy nyár elejére újra lecsendesed­jen. A karácsony nagy dolgokra képes. Összemelegíti azokat a családokat, ahol talán egész évben veszekedtek, de valamennyi toleranciával mégis bírnak egymás iránt, hiszen még nem váltak el, ugyanakkor szétszedi azokat, ahol értékzavar van, ahol semmi sem elég, ahol nincs megelégedettség. Maslow amerikai pszichológus az ember szükségleteit egy hierarchikus rendszerbe állította fontosságuk sze­rint. Hét szükségletet sorol fel, melye­ket egy piramis alakzatban tárgyal. * Legalul az ember élettani szük­ségletei találhatók legnagyobb felüle­ten, mivel az ember számára ezek a legfontosabbak, mint például az éhség, a szomjúság, a szexualitás stb. Táplál­kozás nélkül az egyed elpusztul, sze­xualitás nélkül kihalhat a faj, ami az egyed halálát is okozhatja. * Második helyen a biztonsági szükségletek állnak. Veszélyektől mentesen, biztonságban élni és bizton­ságban tudni szeretteinket is, fontossá­gi sorrendben mindjárt az alapszük­ségleteink között található. Biztonság nélkül szinte lehetetlen hosszú távon létezni az embernek, hiszen ennek hiá­nyában leghamarabb az idegrendszer mondja fel a szolgálatot, de egyéb tes­ti tünetek is jelen lehetnek. * A szükségleteink hierarchiájában a harmadik helyen a szeretetet találjuk; szeretni valakit, szeretve lenni, tartoz­ni másokhoz, befogadottnak lenni. Ka­rácsony táján a legpozitívabb élményt élhetjük át, ha viszonzásra talál a csa­Karácsonyi remények ládtagjaink felé sugárzott szeretetünk, de nagyon kegyetlen és fájdalmas él­ményben lehet részünk, ha közeledé­sünket nem fogadják, esetleg eltaszíta­nak maguktól és magányra, egyedül­létre kényszerülünk. Nincs kínosabb érzés a mai ember számára, mint a frusztrált szeretet. Az érzelemvilágunk nehezen befolyásolható, negatív érzé­seink, csalódásaink nehezen mozdítha- tóak az intelligenciánk irányultságával és ezt az ellentétet nehezen tudjuk fel­oldani, bár karácsonykor egyeseknek néha ez sikerül, és akkor ők a nyerte­sek. Más szavakkal, ha tudunk szeret­teinknek megbocsátani, akkor a mi ér­zelmi szükségleteink elégülnek ki, mi éljük át újra a katarzist és a mi egyen­súlyunk tér majd vissza. * Negyedik helyre kerül a megbe­csülés szükséglete. Elnyerni mások tiszteletét, dicséretét, megbecsülését, jól teljesíteni és kompetensnek lenni abban a közegben, ahol élünk. Nagy megbecsülést nyújthat ° családtagok rendszeres vissza­jelzése az elvégzett munkák­ról. Például gyakran találko­zunk olyan házassági helyze­tekkel, amikor a férj a házi munkát, a gyermeknevelést, az otthon esztétikus létrehozását nem értékeli, természetesnek tartja, számára csak az a fon­tos, amit ő végez, a pénz be­biztosítása a család számára. Ez a férj, ha nem értékeli és nem becsüli a felesége munkáját, ne várja el fe­leségétől, hogy majd ő ezt megteszi azért, mert pénzt hozott ha­za. Ez a feleség fér­je pénzét ugyanúgy nem értékeli, ahogy az ő mun­káját sem értékelik, és pil­lanatok alatt úgy elszórja, mintha nem is létezett volna. Ám a két fél munkájának köl­csönös elismerése és rendszeres dicsé­rete az év folyamán (nem csak kará­csonykor) olyan egyensúlyi állapotot teremthet a családtagok számára, amely segíti a harmonikus személyi­ségfejlődést. * Az ötödik a kognitív szükségletek területe, melynek lényege: tudni, érte­ni, megismerni a körülöttünk zajló dolgokat, történéseket. Karácsony tá­ján a szülők általában igyekeznek gyermekeik számára olyan eszközö­ket, tárgyakat (számítógép, könyv stb.) bebiztosítani, melyekkel gyermekük megismerési szükségleteit kielégítheti. Ilyenkor egy kérdés me­rül fel az ember­ben csu­pán: mi­ért kell ezzel ka­rácsonyig várni? szimmetriának. Karácsony tájékán ez felfokozott igény, hiszen a karácsony­fa méltóságteljes jelenléte megkövete­li a rendet, a tisztaságot, az esztétikai­lag szépen berendezett szobát. A kará­csony hangulatához hozzátartoznak azok az illatok, amelyek a konyhában szabadulnak fel; és keveredve a kará­csonyfa illatával, az esztétikai képpel, szinte varázslatot hoznak létre. Igen, nagyon sok feleség, anya, nagyanya tud ilyen dolgokat varázsolni akkor, ha kiegyensúlyozott a személyisége, és a férje, partnere oldalán jól érzi magát. Ezek hiányában a varázslat elmarad és nagyobb teret kap a közöny, a rideg­ség, a megjátszott érzelmek, melyekbe időnként bele lehet halni. * A piramis csúcsán elhelyezkedő hetedik szükséglet az önmegvalósítási szükséglet, vagyis az önkiteljesítés el­érése és a lehetőségek megvalósítása. * A hatodik lépcső az esztétikai szükségletek területe, ahol óriási sze­repe van a rendnek, a szépségnek, a A Mint láttuk, ez a hierarchia az £ alapvető biológiai szükségletek- H tői terjed azon komplexebb <■ pszichológiai motivációkig, me- $■& ■ lyek csak akkor válnak fontossá, ■ ha az alapvető szükségletek már I kielégülést nyertek. Az egyik szinten lévő szükségleteket leg­alább részben ki kell elégíteni, mielőtt a felette lévő szint szük­ségletei a cselekvés jelentős meghatározóivá válnak. Amikor nehéz élelemhez jut­ni és biztonságot teremteni, ezeknek a szükségleteknek a kielégítése határozza meg a személy cselekedeteit, és a ma­gasabb rendű motívumoknak kevés a jelentősége. Az egyén csak akkor lesz képes esztétikai és intellektuális érdeklődésre időt szakítani, amikor alapvető szükségletei könnyen kielégít­hetők. A művészi és tudomá­nyos vállalkozások nem fejlődnek olyan társadalmakban, ahol az embe­reknek táplálékért, hajlékért és biz­tonságért kell küzdeniük. A legmaga­sabb szintű motívum, az önmegvaló­sítás csak azt követően teljesíthető, ha minden más motívum kielégülést nyert. Az emberek a társadalomban külön­böző szintű szükségleteiket elégíthetik ki aszerint, hogy nagyjából melyik ré­teghez tartoznak a fentiek értelmében. Karácsony és újév tájékán többen visz- szapillantanak az elmúlt évre, hogy mit sikerült teljesíteni, mennyire való­sították meg önmagukat. A kiborulá­sok többnyire a felvázolt szükségletek kielégületlenségéből adódnak. Űjgaz- dagék abban reménykedtek, hogy a to­ronyóra láncai mellé az idén megszer­zik az egész templomot a hittel és az egész hitközösséggel együtt. Mivel vá­gyuk karácsonyig csak részben telje­sül, újgazdagné még kivár, reményke­dik az újévi csodában. Ám szilveszter­kor kiderül, hogy csak a fél hitközség lett az övék, a pápa is azt üzente, hogy a hit nem eladó és egy az Isten. Ekkor újgazdagné először szép csendesen, majd mind hangosabban kiborul, és azonnali időpontot kér pszichológusá­tól. Középrétegék, akik már nagyon ke­vesen vannak és mindjobban szegény­ék félé csúsznak le, azon borulnak ki, hogy ha kifizetik nagyobbik gyerme­kük egyetemi költségeit, akkor ruház­kodásra már nem futja. Szegényéknek megdöglött a disznó­juk, nem lesz mit adni enni a gyere­keknek, és ugyan mit keresne egy pszichológusnál, hisz gyerekeinek ő sem tud enni adni. Marad a jó öreg kocsma, ahol kicsit el lehet felejteni, hogy közeledik a karácsony. A karácsony akkor is jelentős ünnep az ember életében, ha felszínre hozza gondjait, problémáit, nyavalyáit és ta­lán pszichológushoz kell járni miattuk, mert 2000 évvel ezelőtt, amikor egy új időszámítás kezdődött, egy új érték­rend bontakozott ki, melynek hatása az emberi viselkedésre ma is pontosan ki­mutatható. Jézus születése nélkül való­színű, soha nem jutottunk volna el arra a szintre, melyen az emberiség most van. Dr. Bordás Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents