Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-18 / 295. szám
2. OLDAL - 2000. DECEMBER 18., HÉTFŐ V 1 L Á G • / H A Z A I TŰ KÖR A csengetés a kormánynak szól Pedagógusok figyelmeztető akciója a bérkiegészítés elmaradása miatt Ma délelőtt negyedórára abbahagyják a tanítást totói iuroprms/dióii imri Háromszázezer pedagógus érdekében szólal meg ma délelőtt 11 órakor az iskolákban a csengő. Az akciót meghirdető öt pedagógus-szakszervezet a pedagógusbérek korrekciójának elmaradását kéri számon a kormányon. Az Oktatási Minisztérium még a héten tárgyaló- asztalhoz hívja az érdekképviseleteket a bérkiegészítés technikai részleteinek tisztázására. Budapest Ma, egy nappal a kétéves költségvetés végszavazása előtt, negyedórás tiltakozó gyűléseket tartanak az ország közép- és felső- oktatási intézményeiben. A résztvevők fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy az oktatásban dolgozók béremelésére vonatkozó márciusi megállapodást a kormány nem teljesíti. A megmozdulás szervezői remélik, hogy a tanárok az ország minél több iskolájában kifejezik tiltakozásukat, amit írásban a kormány tudomására is hoznak - nyilatkozta lapunknak az akciót meghirdető egyik érdekképviselet vezetője. Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szak- szervezete (PSZ) főtitkára szerint a közAZ OKTATÁSI ÁGAZATBAN DOLGOZÓK HAVI BRUTTÓ ÁTLAGKERESETE oktatásban közel kétszázezer, a felsőoktatásban pedig százezer pedagógus nem kapta meg az idei éves pénzromlásnak megfelelő bérkorrekciót. Az érdekképviseletek számítása szerint a gazdaság teljesítménye jelentős többletbevételhez juttatta a központi költségvetést, így az inflációval megegyező béremelésre megvolna a fedezet. Az oktatási tárca - elismerve a pedagógus-szakszervezetek jogos igényét, kétszer is a kormányhoz fordult, hogy a pedagógusbérek valós inflációhoz igazításához szükséges körülbelül 5-6 milliárd forintot bocsássa rendelkezésre, ám a kezdeményezés a pénzügyi tárca ellenállásán megbukott. A szakminisztérium tegnap délben kiadott közleményében arról tájékoztatta a pedagógustársadalmat, hogy - amint azt Orbán Viktor miniszterelnök korábban jelezte - a jövő év elején lesz mód a visszamenőleg egész évre érvényes kompenzáció meghatározására. A döntés előkészítése már a héten megkezdődhet. Az érdekképviseletek bármikor készen állnak a tárgyalásra. A hétfői csöngetési akció, valamint a negyedórás gyűlések célja a figyelemfelhíváson túl az, hogy felmérjék: a pedagógustársadalom milyen további lépéseket tart szükségesnek helyzete rendezése érdekében. _____________________________________HORVÁTH MAO POLKA Betlehem 2000 karácsonya előtt A közeli napokban palesztin és izraeli küldöttség utazik Washingtonba. A megbeszélések témája a közel-keleti békefolyamat felújításának lehetősége. A hírek szerint kompromisszum körvonalazódik a legvitatottabb kérdésben, a jeruzsáleml Templom-hegy ellenőrzése ügyében. ________ BETLEHEM__________ Az év elején még azt jósolták: óriási tömegek keresik föl a jubileumi év karácsonyán a Szentföldet. Ennek ma épp az ellenkezője a szomorú valóság. Az elszabadult indulatok miatt Betlehemet a hatóságok teljesen lezárták. A zarándokok seregére, a turistacsoportok sokaságára tehát nem kell számítani. Pedig ez az érkezők lelki épülése mellett a vendégfogadók gazdasági gyarapodását is szolgálhatta volna. Aki járt már ezen a vidéken, tudja, hogy az Izraelhez tartozó Názáret, a palesztin autonómiaterület, illetve a jövendő, független állam részét képező Betlehem és a vitatott hovatartozású Kelet-Jeruzsálem óvárosi bazárjában, a kereskedők pultjain egyaránt ott található a Madonna-szobor, a Dávid-csillaggal díszített tányér és a kufija, a palesztinok hagyományos, kockás fejfedője. A karácsonyi csúcsidőszak elmaradása miatt persze nemcsak a kereskedők járnak rosszul. Nyáron még úgy látszott, hogy karnyújtásnyira van a hőn áhított béke, a magas szintű amerikai- izraeli-palesztin tárgyalások sikerrel kecsegtettek. Azután a megbeszéléseknek egy csapásra vége szakadt, és - a térség legjobb szakértői számára is meglepetésként - soha nem tapasztalt erővel szabadult el a pokol. De mi okozta a fordulatot? A palesztin változat szerint Sharon tábornok provokatív látogatása a Templom-hegyi iszlám szent helyeknél indította el a lavinát. Az izraeliek viszont azt mondják: már ezt megelőzően, Necarinnál két izraeli esett fegyveres támadás áldozatául. Most a palesztinok és izraeliek egymást okolják a fél évvel korábbi békeremények meghiúsulásáért. Azon senki sem vitázik, hogy a halottak száma már meghaladta a 320-at, s a két fél eddigi gazdasági veszteségei több százmillió dollárra rúgnak. Furcsa fejlemény, hogy az állandósult palesztin akciók végül is Barak kormányának lemondásához vezettek, s éppen azok kerülhetnek Izraelben a vezető posztokra, akik a kibékülés ellenségei. Betlehem pedig újabb jelképpé változott. Amikor a két fél nemrég tűzszünetet hirdetett, éppen Jézus szülőhelye volt az a pont, ahol órákon belül újra megszólaltak a fegyverek, és összeomlott az átmeneti, törékeny rendezés. Az izraeliek szerint benzines bombákat hajítottak a településre, s a vélhetően palesztin tettesek a szent helyen kerestek oltalmat. Utána a palesztinok lőtték ugyancsak Betlehemben Rachel sírját, mire az izraeliek a Betlehem melletti al-Eida menekülttábort támadták helikopterekkel, megtorolva az ősanya nyughelyének háborgatását. A „betlehemi csata” pedig elindította az erőszak újabb ördögi körét... RtTI IRVIN Nagyvállalati egészségpénztárak Már hazai cégeknél is működnek Budapest Mára a magyar munkáltatók is felismerték, hogy egy cég növekedése, eredményessége legalább annyira függ az alkalmazottak és a menedzsment egészségétől, teljesítőképességétől, mint a gazdasági környezettől. Közhely, hogy szűkösek az állami források, nincs pénz a betegségek megelőzésére szolgáló vizsgálatokra. Ezen az áldatlan állapoton kívánnak segíteni az egészségpénztárak, amelyek jelentős terhet vállalhatnak át a folyamatos forráshiányban szenvedő társadalombiztosítási pénztártól. Ezzel együtt az elodázhatatlan egészségügyi reform egyik pillérét is képezhetik. Először hazánkban az itt letelepedő multinacionális vállalatok tulajdonosai honosították meg azt a nyugati gyakorlatot, hogy oda kell figyelni az alkalmazottak és a menedzsment egészségére. Nemcsak alkalmas- sági vizsgálatokat végeztettek, hanem egyre több egészségvédő- és erősítő szolgáltatást is bevezettek. Hazánkban jelenleg 25 nagy- vállalati egészségpénztár, s ezek Hírek i mellett 18 önkéntes pénztár is működik mintegy negyedmilliós tagsággal és 2 milliárdos éves befizetési összeggel. A tagok között pedig a nemzetközi cégek mellett már ott vannak a legnagyobb hazai vállalatok is. Kricsfalvi Péter, a Dimenzió Egészségpénztár elnöke lapunknak elmondta, hogy a bruttó bérek két és fél százalékát kell befizetniük a tagoknak a pénztárba. A Matáv például ebből két százalékot átvállal a dolgozóitól. Ezért cserébe a szokásos háziorvosi vizsgálatokon túl szív- és érrendszeri, agyműködési szűréseket, évenkénti fogászati ellenőrzéseket végeznek. A dolgozónak önálló számlája van, s ennek terhére igénybe vehet szanatóriumi kezelést, fitneszklubot, de otthoni ápolásra is költhet belőle. A tagság megszűnésével a felhalmozott pénz egy összegben felvehető. A General Motors magyarországi érdekeltségei két egészség- ügyi szolgáltatóval kötöttek szerződést, minden költséget átvállalva a dolgozóktól. A vállalatvezetés évről évre bővíti a szolgáltatások körét, amelybe utóbb bekerültek a hepatitis A és B, illetve a kullancs elleni védőoltások, sőt allergológiai szűrések is. ___________________________IQIIRNYÁNMKYI Moszkva szeretne a NATO tagja lenni Az orosz elnök szerint Moszkva azért ellenzi a NATO keleti bővítését, mert a katonai szervezet Oroszországot nem akarja fölvenni. Kanadai útja előtt Putyin elnök újságírók előtt emlékeztetett arra: Oroszország már korábban bejelentette, hogy kész lenne belépni a NATO-ba. Az államfő megerősítette, hogy hazája változatlanul a többpólusú világrend híve. Újabb autógyár Magyarországon Sajtóértesülések szerint a DaimlerChrysler és a Mitsubishi új kisautót tervez, és helyszínt keresnek a motorok gyártásához Németország keleti felén vagy Magyarországon. A motorgyár 200 millió eurós beruházás lenne, és öt-hatszáz embernek adna munkát. Magát a kisautót Hollandiában szerelnék össze. Ismét ölt a főterrorista A brit és szaúdi titkosszolgálat szerint az Oszama bin Laden vezette terrorszervezet áll a brit állampolgárok ellen Szaúd-Arábiában elkövetett merényletek hátterében. Az akcióikkal állítólag azt akarják megakadályozni, hogy a brit hatóságok kiadjanak egy szaúdi üzletembert Washingtonnak. A férfit azért vették őrizetbe, mert társaival merényletet követett el az USA kenyai és tanzániai nagykövetsége ellen. Baleset Japánban Ketten meghaltak, amikor összeütközött két vonat Japánban. Egy szárnyvonalról érkező szerelvény fékezés nélkül a fővonalra hajtott. A mozdonyvezető előzőleg jelezte a vasúti társaságnak, hogy baj van a vonat fékjével. A balesetnek ő az egyik áldozata. Lemond a miniszter Pozsony legelőkelőbb városrészében 15 milliót érő villát épít a szlovák védelmi miniszter. Pavol Kanis előbb nem volt hajlandó magyarázatot adni a pénz eredetéről, majd azt mondta: szenvedélyes és tapasztalt szerencsejátékosként nyert, és jelentős összegekhez jutott. Ezt követően lemondott posztjáról, amit Dzurinda kormányfő elfogadott. Házasodik az álomherceg? Fülöp spanyol trónörökösnek mindeddig sikerült megúsznia az esküvőt. A 32 éves herceg most azonban fülig szerelmes. Megtalálta szíve hölgyét Eva Sannum norvég fotómodell személyében. Madrid Már tavaly szárnyra kelt a hír, hogy az „álomherceg” és a szőke szépség egybekel. Egy idő után azpnban lanyhult az érdeklődés irántuk. Nem véletlenül: a fiút összeboronálták ugyanis a svéd trónörökössel, Viktóriával, az elűzött bolgár cár lányával, Kannával, a német Caroline von Waldburg, meg az osztrák Catalina von Habsburg főherceg kisasszonyokkal is. Az udvari ügyeket jól ismerő Hola című magazin most ismét fölcsigázta a közönség kíváncsiságát azzal, hogy képeket közölt a spanyol trón várományosa és barátnője indiai utazásáról. A királyi ház iránti lojalitásáról ismert képeslap szerint egyre nehezebb a titkolózás: nyilvánvaló, hogy puszta barátságnál már jóval több fűzi össze a két fiatalt. A spanyol sajtó mindazonáltal fanyalog is: Éva - úgymond - nem való Fülöphöz, a modell egyébként is alsóneműt szokott reklámozni. Egy képeslap még melltartó nélküli strandképet is közzétett róla. A sok bírálat, úgy látszik, megtette a hatását, mert Éva közben fölhagyott a modell- kedéssel, és egyetemi tanulmányaira összpontosítja figyelmét: újságírónak készül. A spanyolok többsége nem ragaszkodik ahhoz, hogy leendő királynéja okvetlenül kékvérű legyen. Elvégre Fülöp nővérei is polgárokhoz mentek feleségül, a király pedig a demokrácia megtestesítője. A három centi híján két méter magas herceg és a sudár (176 cm), szőke, kék szemű, ifjú norvég hölgy az európai monarchiák talán legszebb párosát alkotnák. Sok lap már arról ír, hogy Éva visszafogott, okos nő, anyanyelvén kívül spanyolul, angolul, franciául, olaszul és németül beszél. Éva és Fülöp három évvel ezelőtt ismerkedett meg a spanyol fővárosban, ahol a norvég lány fotómodellként akarta megvetni a lábát. Pár héttel később a fiatalok egy meghitt vacsoráját zavarták meg a lesifotósok, akik aztán nem tágítottak Éva sarkából. A modell nem sokkal később valósággal elmenekült Spanyolországból a szenzációra éhes, tolakodó fény- képészek elől. __________ikulcsári SOPHIA LOREN AJANDEKA. A 66 éves olasz filmcsillag (a képen Enrique Accevedo és Jody Carmeli társaságában) részt vett azon a hagyományos frankfurti jótékonysági gálaműsoron, amelyen a sztárok karácsonyi ajándékokat is adományoznak a rászoruló gyerekeknek. ________________fotó, europress/epa