Békés Megyei Hírlap, 2000. december (55. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-18 / 295. szám

#pi:s megyei hírlap ■■■■ MEGYEI KÖRKÉP 2000. DECEMBER 18., HÉTFŐ — 3. OLDAL Orosházán a német és a cigány kisebbségi önkormányzatok mű­ködnek. A kisebbségek napja al­kalmából millenniumi megemlé­kezést tartanak közösen a polgár- mesteri hivatal kis tanácskozóter­mében december 18-án 15 órától. HANGVERSENY, (cs) Az Oros­házi Evangélikus Általános Isko­la és Gimnázium kórusának, a Liszt Ferenc Alapfokú Művésze­ti Iskola növendékeinek, tanára­inak, Tücsök zenekarának, a Ki­csinyek kórusának, a III. számú általános iskola színjátszóinak, a Kodály Zoltán Gyermekkórus­nak a közreműködésével a már hagyományos karácsonyi hang­versenyt rendezik meg decem­ber 18-án, hétfőn 18 órától az orosházi Petőfi Művelődési Köz­pont színháztermében. IFJÚ NYELVMŰVELŐK, (i) A körösladányi Tüköry Lajos Általá­nos Iskolában Verseghy-nyelvmű- velő versenyt rendeztek a közel­múltban felsősök részére. Az ötö­dikeseknél Sánta Anett első, Lo­vas Réka második, Katona Emese harmadik helyezést ért el. A hato­dikosoknál Bak Mihály nyert Kecskeméti Bianka és Molnár Bernadett előtt. A hetedikeseknél Jován Katalin győzött, megelőzve Vass Helgát és Bordács Évát. A nyolcadikosoknál Hideg Nikoletta volt a legjobb, második helyezett Mikó Edit, harmadik helyezett Vígh Zsuzsanna. IDŐSEKÉRT, (z) Mezőberény- ben a helyi humánsegítő és szo­ciális szolgálat a művelődési központtal közösen az idén is megrendezi az idősek karácso­nyát. Az ünnepségnek decem­ber 20-án, délután két órakor ez­úttal is a Petőfi Művelődési Köz­pont ad otthont. A rendezvényre egy órától több útvonalon ingye­nes autóbuszjárat szállítja az ér­deklődőket, majd az ünnepséget követően ugyanazon az útvona­lon indulnak visszafelé a járatok. FESTMÉNYT, (s) A mezőberé- nyi rendőrőrs munkatársai tegnap Békéscsabán őrizetbe vettek két, a városukban élő, 21 éves fiatalem­bert. A fiatalokat azzal gyanúsítják, hogy pénteken lakhelyükön beha­toltak egy családi házba, ahonnan dísztárgyakat és festményt vittek el 25 ezer forint értékben. BALESETEK, (s) A megyében a hét végén csupán könnyű sérü­léssel végződő balesetek történ­tek. Szombaton Magyarbánhe- gyesen elesett egy kerékpáros, Kunágotán személygépkocsi ke­rékpárral, Békéscsabán pedig gyalogossal ütközött. Tegnap a megyeszékhelyen szintén sze­mélygépkocsi és bicikli találkozá­sa okozott kisebb balesetet. „HA SZÁNDÉKODBAN ÁLL AZT MONDANI, AMIT GON­DOLSZ, GONDOLD MEG KÉTSZER IS, MIELŐTT MEG­SZÓLALSZ!” (C. Houghton) Hangverseny Békés Több éves hagyomány, hogy ad­vent időszakában rendezik a műemlék református templom­ban a karácsonyi hangversenyt. Mint mindig, szombaton este is nagyon sokan vettek részt a koncerten, a rendezők a közelgő ünnep jegyében állították össze a műsort. A nagy sikerű hangversenyen közönség elé lépett az 1. számú általános iskola, a dr. Hepp Fe­renc Általános Iskola, a Karacs Teréz Általános Iskola, a Szegedi Kis István Református Általános Iskola, a Szegedi Kis István Re­formátus Gimnázium énekkara, valamint a baptista gyülekezet kórusa, közreműködtek a zene- iskola diákjai és tanárai. - sz ­Bácsi, te vagy a király? A Namíbiáról szóló film ámulatba ejtette a gyermekeket IVFOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE A battonyai SOS-gyermekíaluba látogatott a múlt pénteken hjamíbia tiszteletbeli konzul­ja. A nagyköveti jogokkal fölruházott férfi Budapestről érkezett, megjelenésében sem­mi sem emlékeztetett Afrikára, hacsak a dí­szes hajpántja nem. Ezt látva az egyik fiú meg is kérdezte Molnár Eriktől: „Bácsi, te vagy a király?” Battonya A zsúfolásig megtelt közösségi házban Mádi Ist­ván faluvezető köszöntötte az énekest. Bemuta­tásként elmondta róla, hogy a zenei életbe most visszatérő Molnár Erik 1986-ban fellépett azon a koncerten, amelyet a battonyai SOS-gyermekfa- luért rendeztek, és amelyen számos világsztár és világhírű együttes is részt vett. Több mint 10 éven át más területen tevékenykedett, s részben ennek a kitérőnek köszönhető, hogy ma ő Namí­bia tiszteletbeli konzulja Budapesten. Akik talál­koztak vele, tudják, hogy továbbra is közel áll­nak szívéhez a gyermekek, és nagy szeretettel támogatja az SOS-falvakat. Molnár Erik így egészítette ki az elhangzotta­kat:- 1985 decemberében készült el az első kisle­mezem, a Rómeó és Júlia. A következő évben egy német barátom révén kerültem kapcsolatba az SOS-sel, neki köszönhetem, hogy egyetlen magyar énekesként részt vehettem a sportcsar­nokbeli koncerten. Néhány évvel később, 1989- ben — szem előtt tartva a gyermekeim jövőjét — abbahagytam az éneklést, és újságokkal, színes magazinokkal foglalkoztam, jártam a világot, s egy picit Afrika-őrült lettem. Természetesen na­gyon hiányzott az ének az életemből. Most 2000-ben éreztem úgy, hogy eljött a visszatérés ideje. Tizenegy éve a Petőfi Csarnokban a Csü- lagfény diszkóval búcsúztam, s most a decembe­ri koncerten itt folytattam. Emellett fontos válto­zás az életemben az is, hogy az idén június 4-én a Namíbiái Köztársaság tiszteletbeli konzulja let­tem. Mivel Namíbiának nincs nagykövetsége Magyarországon, lényegében ugyanazok a diplo­máciai jogok ületnek meg, mint egy nagyköve­tet. A bemutatkozást követően az énekes levetítet­te és kommentálta a Namíbiáról és Guineáról ké­szített filmjét, majd az 1986-os „Sztárok a gyer­mekekért” című jótékonysági koncert követke­zett a zsúfolásig megtelt Sportcsarnokból. A vetí­tés utáni beszélgetést követően Molnár Erik megajándékozta a gyermekeket. A 2-es ház egyik lakója, a 16 éves Pántye Sanyi vendégség­be invitálta az énekest, aki örömmel ellátogatott Demcsák Judit családjába, s több mint egy órát beszélgetett a hat gyermekkel és Kissné Agócs Nóra pótanyával. MÉNESI GYÖRGY Pallag László élvezi a párt bizalmát Békés Torgyán József pártelnök-minisz­ter szombaton sajtótájékoztatón találkozott az újságírókkal. Egy kérdésre válaszolva a kisgazda politikus elmondta: a jegybanki alelnöki tisztségre Csúcs László nem az egyetlen jelöltjük, csupán egy lehetséges jelölt. Áz év végén a pártvezetés négynapos eszme­cserét tart, majd akkor döntenek, hogy milyen konstrukcióban mű­ködjön a bank vezetése. A mentelmi bizottság elé idé­zésével kapcsolatban elmondta: az SZDSZ primitív rágalomhadjá­ratot indított ellene, alacsony színvonalú beadványuk fércmun­ka volt, ezért többszöri hiánypót­lásra visszaadták azt. Arcátlan­ságnak tartja, hogy a szabadde­mokraták ilyen módon próbálják politikai ellenfelüket lejáratni. Torgyán József elmondta még: titkos vagyonnyilatkozata meg­egyezik a nyilvánoséval, erről kedden meggyőződhetnek a tévé­nézők milliói, ugyanis annak a te­levíziónak, illetve munkatársá­nak adja át felbontásra a boríté­kot, amelyik a legkevesebb ha­zugságot szórta a fejére. Ezután a vizsgálóbizottság elé kéri azokat, akik az elmúlt néhány esztendő­ben milliárdos vagyonra tettek szert. Arra a kérdésre válaszolva, mely szerint igaz-e, hogy Pallag Lászlónak nincs helye a kisgazda­pártban, a pártelnök egyértelmű­en cáfolta a hírt. Mint mondotta, ez a hír olyan képtelenség, ami­nek nincs alapja. Pallag László az FKGP megbecsült tagja, bátorsá­gáért, az olajmaffiával való szem- beszállásáért nem csak a párt tag­jainak az elismerését vívta ld. Torgyán József elismerte: Pallag Lászlónak körültekintőbben kel­lett volna eljárnia, voltak akik „beugratták” a békési képviselőt. Pallag László élvezi a kisgazda- párt bizalmát. A pártelnöki és 'miniszteri tisztségek szétválasztásával kap­csolatban Torgyán József kifejtet­te: senki nem közölt vele ilyen jel­legű igényt, a kérdésnek nincs időszerűsége.______________sz. a. Az irodalom hercege nevettetett Aki nekiül, hogy most pedig megírja élete főművét, az meg­őrült... — ábrándította ki Elek Tibor irodalomtörténész ven­déglátóját Esterházy Péter, jeles írónk új könyve bemutató­ján a békéscsabai megyei könyvtárban szombaton. Békéscsaba Szépszámú közönség várta a nemzetközi hírű Esterházyt teg­napelőtt, miután a könyvtár és a Körös Irodalmi Társaság meghí­vására belépett az intézmény ját­szóházába. Elek mint házigazda sebtében vázolta az életművet, és közben három pillért jelölt meg: A termelési regényt, a Bevezetés a szépirodalomba és a nemrég ki­adott Harmonia Caelestist, ame­lyek főműigénnyel íródtak.- Úgy látod-e te is - kérdezte a házigazda -, mint kritikusaid, hogy az új köteted esetében is fő­mű jellegű munkával gyarapítot- tad életművedet?- így is láthatnám, ha így néz­ném - hangzott az író válasza a közönség derültségétől kísérve. — De ki az, aki a munkájára úgy tud tekinteni, mint egy pillérre - folytatta, de kérdésére igazából nem várt választ. Átfogalmazva elismerte, hogy az említett három mű összefoglaló jellegével való­ban kiemelkedik az olyan egyéb­ként nagy sikerű könyvei mellől, mint az Egy nő vagy A szív segéd­igéi. (A könyvtárosoknak feltett kérdésből kiderült egyébként, hogy e két utóbbi írás a legkelen­dőbb olvasóik körében.) A ven­dég így fogalmazott: - Annyira elveszek a munkában, hogy sem­mit nem gondolok sem a műve­imről, sem magamról. Érdekes adalékkal szolgált Es­terházy, hogy az írónak mennyi hatalma van a kész mű minősége vagy a hatás felett, amelyet kivált: — Ezer dologra odafigyelek, ami­kor írok, de a kész munka még to­vábbi 9000 dolgot tartalmaz. így történhetett - mondta -, hogy a Kis magyar pornográfiában ábrá­zolt, a Rákosi-korszakba ültetett kuruc—labanc probléma — ame­Isten, haza, család: Esterházynál is ezek a legmeghatározóbb fogalmak, bár politikai felhangok nélkül d-fotó: lehoczky Péter lyet ráadásul rosszul fordítottak spanyolra - megváltoztatta az életét egy latin-amerikai, indián származású professzornak. Az új Harmonia Caelestis egy részletével zárult az est az író fel­olvasásában, miközben a közön­ség egyértelmű kritikát fogalma­zott meg harsány nevetés formá­jában. (VANDLIK) VÉLEMÉNYEK CSETE ILONA A vásárlás vonzó, esztétikai élménnyel is párosul. Fényhálók rabságában Bevallom nőiesen, engem behálóztak! Ráadásul hagytam magam! Történt mindez az aranykapuban, az ünnepvárás lelki és testi fel- töltődése idején! Pedig frissen él még emlékezetemben, hogy évek­kel ezelőtt az orosházi főutcán csupán két kartonból kivágott mi- kulásfigura dekorálta a karácsonyi vásár bejáratát, majd a szerve­zők a Könd utcai piactéren a valódi kapukat „öltöztették” ünnepi díszbe. Azóta mi, orosháziak minden esztendőben számíthatunk arra, hogy a Városgazdálkodási Kft. alaposan kitesz magáért, kicsi­nosítja a piacteret advent idején. A 2000. évi aranykapuban a tavalyi látványt sikerült a szervezőknek felülmúlniuk! A már hagyomá­nyosnak számító girlandok, fenyő­ágak, szalagok mellett fényfüggö­nyök és fényhálók kerültek a kerí­tésekre, a fákra, hogy a vásárlókat „behálózzák”. így a nézelődés, az ötletszerzés és a vásárlás egyben vonzó, esztétikai élménnyel is párosul. Persze nem csak a piacon szeretnék a vásározók, a kereskedők a gyanútlan vásárló pénzköltő kedvét felcsiklandozni! De nem ám! A csillogó, fényesen ragyogó ünnepélyes kirakat ugyanis a legol­csóbb reklámozási módja a portékáknak, betekintést ad a kínálat­ba, a minőségről árulkodik. Ä hozzáértők állítják, ennek is megvan a maga divatja: az idén például az ezüst sok műhőval, no és a fé­nyes színek — ez a menő! S ha már sikerült becsábítani a kedves vevőt, akkor a leleményes kereskedő arra is ügyel, hogy a hatás az üzletben tovább fokozódjék. Például halk, karácsonyi zene szól a rejtett hangszórókból, miközben a vásárló éppen azon morfondíro­zik, hogy Zámbó Jimmy, a király örvendeztesse meg a családot, vagy egy komolyzenei CD kerüljön a fa alá. Műit minden, ez is egyéniségtől, no és pénztárcától függ - ahogy az is, kinek, mit és mennyiért vásárolunk ajándékot. Röpke ünnepi kalandozásunknak köszönhetően viszont Oros­házán is beigazolódott a nagy igazság, miszerint a karácsony a leg- dekoráltabb ünnep. MENESI GYÖRGY Akár esik, akár nem Feltűnt-e önöknek, hogy április óta nemigen kellett bajlódnunk ci­pőtisztítással? Rengeteg pasztát megspóroltunk, elegendő volt egy­két mozdulat a fényesítőkefével, s már ragyogott is a lábbelink. A gyereket sem kellett egrecíroztatnunk, hol jártál már megint, be ne menj ilyen lábbal, még csak az hiányzik, hpgy összetaposd a követ vagy a szőnyeget. Szóval ilyen szempontból nem lehet panasz a mögöttünk hagyott hónapokra, más kérdés, hogy a cipő- és pasztagyárosok meg a kereskedők egészen másképpen látják a dol­got. Hát aí feltűnt-e önöknek, hogy emberemlékezet óta nem volt ilyen hosszú a strandszezon, mint most, a 2000. jubüeumi esztendő­ben. A fürdők üzemeltetői legme­részebb álmaikban sem gondolták volna, hogy a medencék heteken- hónapokon át emlékeztetik őket a heringesdobozra (no, meg a be­kasszírozható napi bevételre). Nekik sem lehetett hát okuk panasz­ra, sem a sörösöknek, üdítősöknek. De még a vízszolgáltatónak sem. Ajaj! Ha csak az elpancsolt, megivott és kiizzadt vizet néz­nénk. De mennyi elment locsolásra, öntözésre, tetemesen megnö­velve a termelési költségeket! Nagy ráfordítás, kis hozam: az idén ez volt a normális. De mit szóljon az, aki nem tudta pótolni a hi­ányzó csapadékot? Az most (átvitt értelemben vagy szó szerint) nyelheti az éhkoppot. Igaz, autót sem nagyon kellett csutakolni a jubileumi évben, fel­téve, hogy megvolt még a járgány. És nem kellett bekapcsolni az ablaktörlőt. Jómagam is csak a múlt héten billentettem ld állásából az apró karocskát egy boldog indiánüvöltés kíséretében. Esik! - ordítottam, ahogy kifért a torkomon. A tavasz óta nem használt szerkezetre azonban nem ragadt át a lelkesedésem. A lapátok el­kezdtek rángatózni, mint a Galvani erkélyrácsán lógó békacom­bok, majd jellegzetes égett szagot éreztem. Ilyen a paraszti sors: a szárazságot és az esőt egyaránt meg kell fizetni. Elkezdtek rán­gatózni, mint a Galvani-féle békacombok. Karácsonyi gyerekház bábjátékkal Általában kevesen mennek el a gyerekprogramokra, pedig ingyenes és színvona­las műsorral készülnek a szervezők — közölte Vashe­gyi Ágnes, a békéscsabai ifiház szervezője szombati gyerekkarácsonyukkal kap­csolatban. Békéscsaba Nyolcvan gyerek látogatta meg vasárnap az ifjúsági ház gyerek- programját. Az esemény már elő­ző nap megkezdődött az évek óta rendszeres szombati- gyerekház­zal, ahol játszóház, mesekuckó, kézműves-foglalkozás és ének­zene várta a kicsiket. Vashegyi Ágnes elmondta, gyakran tarta­nak ételkóstolókat is, persze attól függően, milyen szponzori támo­gatást sikerül beszerezni: lekvár, tea, pezsgőtabletta és egyéb kü­lönféle élelmiszerek várják a gye­rekeket. A program karácsony közeledtének alkalmából kibő­vült, egész hétvégét átfogó ren­dezvénnyé alakult. Vasárnapi meglepetésül a híres budapesti Figurina Bábegyüttest látták ven­dégül Békéscsabán. A bábjáték bemutatói rendszeresen szere­pelnek rangos német, holland, dán és belga fesztiválokon, vala­mint a fővárosi Bárka és Kolibri színházak is gyakorta foglalkoz­tatják őket. A létszámmal kap­csolatban a bábosok megnyug­tatták a szervezést: van úgy, hogy ők négy gyerek előtt játsszák el a darabot. Ákik tegnap ellátogattak az ifiházba, azok pedig minden szervezés nélkül voltak kíváncsi­ak a programra. _________________________CLAI

Next

/
Thumbnails
Contents