Békés Megyei Hírlap, 2000. augusztus (55. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-26-27 / 200. szám

4. OLDAL - 2000. AUGUSZTUS 26-27., SZOMBAT-VASÁRNAP KORKÉP éRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Ősszel: tisztújítás, fiatalítás Programvita az MSZP országos értekezletén Több fiatalt és női várnak az MSZP legfelsőbb vezetésébe A szocialisták érvekre alapozó ellenzéki magatartást folytatnak, kiheverték a válasz­tási kudarcot és jó esélyük van, hogy 2002- ben ismét kormányra kerüljenek. Ez hang­zott el az MSZP tegnapi országos értekezle­tén, ahol a hosszú távú programtervezet vitájával megkezdődött a felkészülés a párt novemberi kongresszusára. Budapest A választási program végleges szövege a most elkezdett viták eredményeként, egy év múlva készülhet el - ígérte a találkozó után Kovács László, az MSZP elnöke. Tegnap a párt helyi és országos vezetői, polgármesterei, platform- és tagozatvezetői helyzetelemző dokumentumot fogadtak el Horn Gyula, Nagy Sándor, Tabajdi Csaba és Tóth András tervezete alapján. A nyi­latkozat egyebek mellett azt hangsúlyozza, FOTÓI EUROPRESS/DIÓSI IMRE hogy ma az ország számára az egyetlen boldo­gulási lehetőség az európai uniós csatlakozás, de ezt veszélyeztetheti, ha „szélsőséges politikai erők botrányokat gerjesztenek”. A szocialisták nem megosztani, hanem egyesíteni akarják a nemzetet - fogalmazták meg a tanácskozás résztvevői. Egyedül az MSZP-nek van reális esélye a jelenlegi kormány leváltására - hangsúlyozta Kovács László, majd arra szólította fel pártjának tagjait, hogy csak felkészült és minden tekintet­ben tisztességes vezetőket válasszanak meg az őszi tisztújításon. Közölte azt is, hogy kormány­ra kerülésük esetén bevezetnék a nyugdíjasok 13. havi juttatását, 30 százalékkal emelnék a családi pótlékot, határozott lépéseket tennének az agrárgazdaság mélyrepülésének megállításá­ra, versenyképes tudáshoz és lakáshoz juttat­nák a fiatalokat. Színház született Szarvason A képviselők egyhangúlag mellette szavaztak A szarvasi képviselő-testü­let csütörtöki ülésén dön­tött arról, hogy 2000. au­gusztus 25. napjával létre­hozza a Weöres Sándor Re­gionális Tájoló és Ifjúsági Színházat. A színházterem­tő munkát a képviselők egyhangúlag támogatták. A város képviselő-testülete mű­velődési és pénzügyi bizottságá­nak elnöke s a többi hozzászóló képviselő a Weöres Sándor Regi­onális Tájoló és Ifjúsági Színház létrehozása mellett foglalt állást. Többen hangsúlyozták, szá­mukra garanciát jelent, hogy a színházteremtő munkát a Vajda Péter Művelődési Központ meg­bízott igazgatója, Csasztvan András tartja kezében. Bíznak továbbá a színház művészeti ve­zetője, Gergely László és a ren­dező Patald András személyé­ben. A testület döntött arról, hogy a művelődési központ a színhá­zi tevékenységet működtető Forrás Kulturális Alapítvánnyal a tevékenység együttes végzésé­re együttműködési szerződést köt 2000. december 31-ig. E fel­adat ellátására a város önkor­mányzata az idei költségvetés terhére hárommillió forintot biztosít. A város jövő év január­jától a művelődési központot közhasznú társaság formájában működteti, a színházi munka ugyancsak e kht. keretein belül történik. A jövő évi tavaszi-őszi szezonra tervezett tizenkilenc bemutató kiadásához 43,8 mil­lió forintot a Forrás Kulturális Alapítvány áll, továbbá a „helyi önkormányzatok színházi tá­mogatása” címén tizenötmillió forint állami támogatásra szá­mítanak. A színház önfenntartó lesz. CS. R. Hírek röviden____ Támadás Németh ellen Parlamenti vizsgálóbizottság felál­lítását kezdeményezi a rendszer- változás előtti időszak ifjúsági szervezeteinek vagyonelszámol­tatására a Független Kisgazdapárt és a Fidesz frakciója - jelentette be Horváth Béla kisgazda frakcióve­zető-helyettes. A kisgazdák sze­rint azért van szükség vizsgálóbi­zottság felállítására, mert Németh Miklós miniszterelnökként 1990- ben „szabálytalanul hozott rende­letet” a Nemzeti Gyermek és Ifjú­sági Alapítvány létrehozásáról, amely a volt KISZ-ingatlanok je­lentős részét örökölte. Környezetvédők támogatása A környezet- és természetvédő szervezetek 432 pályázatának csaknem 240 millió forintos tá­mogatásáról döntöttek a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium­ban. A pénzt jövő év júniusáig használhatják fel különféle programok szervezésre. Leépítés helyett átcsoportosítás A kórházi ágyak nem szűnnek meg, csak átalakulnak Az európai elvárásoknak megfelelő kórházi szerkezet kialakításában úgy tűnik megegyezésre jutottak a szak­tárca és az intézmények vezetői. Pénteken az Egészségügyi Minisztériumban tartott országos értekezleten „leépítés” helyett már az ágyak átcsoportosításáról beszéltek a szakemberek. Budapest - EM Nem áll le az a folyamat, amely a magyarországi kórházi ellátás le­hetőségeinek ésszerűsítését szol­gálja. Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter szerint elsődleges a la­kosság biztonságos ellátása, de te­kintettel kell lenni a társadalom- biztosítás anyagi lehetőségeire is. Térségenként kell megvizsgálni, hogy hol vannak hiányok, illetve kihasználatlan kórházi kapacitá­sok. A miniszter hangsúlyozta, hogy éppen a jobb kihasználtság elérése érdekében hozták azt a szerint csak így lesznek képesek a kisebb kórházak a gyógyító mun­ka ellátására. A megyei és területi egyezteté­sek után Gógl Árpád le­hetőséget lát nemcsak az ágyak, hanem teljes kórházak átminősítésére is. Köztudottan Magyar- országon a rehabilitációt és a szociális ellátás hiá­nyosságait is a kórházak aktív osztályai pótolják. Az országos fórumon " részt vettek a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Kórházszövet­0r. Gogl Árpád A KÓRHÁZAK ADÓSSÁGÁLLOMÁNYA Megnevezés 1999 Növekedés (%) 1 év alatt Összes szállítói tartozás 7457 109,5 Az OEP-nél fennálló tartozás 1496 153,3 Az önkormányzatnál fennálló tartozás 2321 146,4 Egyéb tartozás 81 67,5 Összes tartozás 11355 120,0 Forrás: rendeletet, amely lehetővé teszi a korábbi negyvennel szemben már tizenöt ágyas kórházi osztályok ki­alakítását. Sokan bírálják ugyan ezt az elképzelést, de a miniszter ség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének, valamint a Szakdolgozói Fórumnak a képvi­selői. A miniszter bejelentette, hogy a félreértések tisztázása ér­A belügyminiszter a gázkitörésről Varga István egyetértett a szocialisták álláspontjával — Megkérdeztem Pintér Sándort, mikorra várható a pusztaszőlősi gázkitörés el­fojtása — fogalmazott dr. Varga István a Békés Me­gyei Hírlapnak tegnap. A szerdai rendkívüli parla­menti munkanapon az MDF vezérszónokaként fel­lépő orosházi képviselő — a tegnapi lapunkban nyilat­kozó olajbizottsági tagok­hoz hasonlóan — az ülés hangulatáról is véleményt alkotott. Békés megye—Budapest Dr. Varga István, a Magyar De­mokrata Fórum megyei elnöke elmondta: augusztus 19-én részt vett a gádorosi millenniumi ün­nepségen Demeter Ervinnel, a polgári nemzetbiztonsági szol­gálatokért felelős tárca nélküli miniszterrel. Demeter ötlete alapján megnézték az akkor egy napja lángoló gázkutat. Az MDF- es képviselő korrektnek nevezte a mentésben résztvevőktől ka­pott tájékoztatást, és mint mond­ta, tapasztalataik szerint szak­szerű, szervezett munka folyt a helyszínen. A parlamentben a belügyminiszternek feltett kér­dés okát abban jelölte meg Varga István, hogy bár nem követelt emberéletet a baleset, és a mun­ka halad, a veszteség nagy, vala­mint a környéken élők aggód­nak. Pintér Sándor válaszában értékelte az elvégzett munkát és köszönetét mondott a helyszí­nen dolgozóknak, de - mint a képviselő kiemelte - nem rea­gált az általa felvetett jutalom­osztásra. A belügyi tárca vezető­je szerint belátható időn belül el­fojtják a tüzet. Az országgyűlési morált is mi­nősítette Varga István: - Ez volt az egyik legelkeserítőbb ülés, amelyen képviselőségem több, mint hat éve alatt részt vettem - jegyezte meg a honatya. Azt gon­dolta, minden politikai erő meg­próbálja ,,a tiszta közéletiség fel­szedett kockaköveit visszarakni”, ehelyett útszéli, megdöbbentő magatartásokat tapasztalt. - Egyetértettem - mint ahogyan pártom is - a szocialisták állás­pontjával - vette védelmébe (részben) ellenfeleit a konzerva­tív politikus.- VANDLIK ­dekében vidéken további hét tér­ségi fórumot hív össze. A kórházszövetség elnöke örömmel üdvözölte, hogy a struk­túraátalakításban a minisztérium igényt tart az érdekképviseletek és az orvos-szakmai kollégiumok vé­leményére. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy nehéz hónapok állnak az intézmények előtt, amennyiben nem követke­zik be változás, akkor újabbak „csatlakoznak” a negyven, mostanra sú­lyosan eladósodott kór­ház mellé. Az orvosi kamara el­nöke ugyanakkor figyel­meztetett arra, hogy a minisztérium terveit csak akkor támogatja, ha a jelenlegi, 17 ezer orvos foglal­koztatását garantálják. A szakdol­gozók bizakodóbbak, mert az ápolási, rehabilitációs osztályok kialakításával rájuk még a mosta­ninál is nagyobb szükség lesz. A gazdasági vezetők egyesüle­tének képviselője az országos fó­rumon bejelentette: kidolgozták a módszert, hogy miként lehet bete­genként, számlával követni a gyó­gyítás útját. Ezzel az eljárással re­ményeik szerint ki lehetne mutat­ni, hogy hol dolgoznak pazarlóan, és akkor talán hatékonyabban le­hetne felhasználni a szűkös költ­ségvetési forrásokat. NÉMETH ZSUZSA MDF-nyár a kastélyparkban Szabadkígyós A szokásosnál kissé később tartják az MDF hagyományos nyárvégi találkozóját. A szabadkígyósi kastélyparkban szeptember 3-án délelőtt tíz­kor találkoznak a meghívott vendégek és az érdeklődők. A bevezető előadást Dávid Ibo­lya igazságügy-miniszter tart­ja. A Magyar Demokrata Fórum Békés Megyei Választmánya is­mét megrendezi a már hagyo­mányosnak számító MDF-nyár című rendezvényét. A szabad­kígyósi kastélyparkba várják többek között Balsai Istvánt, Csapody Miklóst és Herényi Károlyt, a párt alelnökeit, vala­mint Varga Istvánt, a megyei választmány elnökét. A legfon­tosabb téma a jelenlegi koalíció erősítése, a bizalom helyreállí­tása és a Békejobb mozgalom bővítése. A rendezvényre a ko­rábbi évek tapasztalatai alapján közel félezer érdeklődőt vár­nak. B. M. Pici” a bors, de erős Beszélgetőpartnerünk Csonka András, aki soha nem adja fel Szerepekben és sikerekben gazdag tíz év után változatlanul érzékeny, közvetlen és izgulós művész Csonka András, aki önmagával sosem teljesen elégedett. Azt vallja: a magabiz­tosság megöli a művészetet, mert ha valaki elhiszi magáról, hogy valaki, nem kételkedik és nincs bizonytalansága önmaga felett, eltorzult emberré válik. Budapest- Família Kft., Kifutó, Slágertévé, Hotel Menthol. Színpadi szerepek, tévészereplések, hanglemezek, műsorvezetés, és az Operettfesz­tivál legjobb tánckomikusa díj. Hogyan fér össze ennyi különböző területi- A nagy népszerűséget a Famí­lia Kft. hozta, ami ugyan bizo­nyos „skatulyát” jelentett, de nem zavart, mert szerettem, és további lehetőségekhez jutottam általa. A közönséggel a valódi személyes kapcsolatot a zenén keresztül ér­tem el. Kevesen hiszik el, de énekléskor még most is sok szo­rongás van bennem, hiszen olyan gyermekkori álmom valósult meg ezzel, amiben alig hittem.- A két megjelent CD közül az első aranylemez is lett.- Mert pont olyan romantikus, szép régi slágereket énekelhettem rajta, amilyen én magam is va­gyok. Gyűlölöm a mai világ törte- tését, a bármi áron való előbbre jutást, hogy minden a pénzről szól, ahol az érzelmeknek nincs helyük. Rémülettel látom, hogyan válnak nagyképűvé, hisztissé a kollégáim, és ha az úgynevezett mai „sodrásból” ki is maradok, nem igazán bánom. Vannak még olyanok, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, akiket tisztelek, szeretek és sokat jelentenek nekem.- Kikre gondol elsősorban?- Édesapámmal, Csonka Endre színésszel, édesanyámmal, nővé- remékkel és kilencvenéves nagy­mamámmal különösen szoros a kapcsolatom. A nagyi a példa­képem. Csodálatos asszony.- Milyen munkákat szeret a leg­jobban?- Élvezem a reggeli televíziós műsorvezetés izgalmát, bár egye­sek szerint olyan stresszes va­gyok néha, hogy csoda hogy még élek. Erre csak azt szoktam mondani, hogy még mindig jobb, mintha otthon lógatnám a lábam, at­tól ugyanis valóban kikészülnék.- Ennyire fontos a munka?- Megnyugvást ad, hogy dolgom van a világban. Legjobban színházi vagy filmbe­li színészi feladatokra vágyom. Sajnos erre a mai magyar film­gyártás nem sok le­hetőséget nyújt. Szeptemberben vár az Operett és a Vidám Szín­pad. A győri és szegedi fellépések is folytatódnak és felkértek egy orfeum-jellegű kabaré elkészíté­sére is. Minden esetre tartom ma­gam a kedvenc mondásomhoz: „A győztesek soha nem adják fel, akik feladják, soha nem győz­nek!”. HENYEI HELGA Gyermektámogatás Budapest Jövőre sem lesz nagyobb ösz- szegű a családi pótlék - erősítet­te meg a szociális tárca képvise­lője. Lakner Zoltán helyettes ál­lamtitkár elmondta, hogy végle­ges döntés ugyan még nem szü­letett, de majdnem biztosra ve­hető, hogy csak a fogyatékos gyerekek után járó támogatás emelkedik. A szakminisztérium számításai szerint egyébként je­lenleg több mint 150 ezerrel több gyerek kap családi pótlé­kot, mint két esztendővel ez­előtt. Ugyanakkor majdnem 1,8 millió gyerek után igényelhet­nek a szülők adókedvezményt. Nem igaz tehát az az állítás, fo­galmazott Lakner Zoltán, hogy csak a jómódú családoknak ked­vez a kormány. A tárca dolgozik egy olyan el­képzelésen, hogy meleg ételhez juttassa szünetekben is a legsze- gényebb családok gyermekeit. ■

Next

/
Thumbnails
Contents