Békés Megyei Hírlap, 2000. július (55. évfolyam, 157-177. szám)

2000-07-20 / 168. szám

KÖRKÉP 2000. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK - 3. OLDAL MEGYEI Bokor helyett szobor? Kis fát vágtak ki, de engedély nélkül Jaminában Békéscsaba A békéscsabai Erzsébethelyen lévő Jézus Szíve katolikus templom előtti tér szegé­nyebb lett egy kisfával és jó pár tő dísznö­vénnyel. A plébános szerint a veszteség még­is csekély ahhoz képest, amit nyer a kerület: Szent László mellszobra áll majd ott, Szeri Varga Géza alkotása. Az egyház pusztán a járulékos munkákat finanszírozza, a város és az állam fele-fele arányban állja a szobor költségeit (jobbról a szob­rász, Széri Varga Géza) d-fotó. kovács Erzsébet Nem így gondolkodott a telefonáló, aki pana­szosan szólt be szerkesztőségünkbe, állítólag többek nevében. „Barbár módra irtják a nö­vényzetet egy szobor miatt, és mi köze Jaminának Szent Lászlóhoz?!” Bielek Gábor, a jaminai egyházközség apát­plébánosa a felvetésre a következő magyará­zattal szolgált: „A kilencvenes évek közepéig a nagyváradi püspökséghez tartozott Békéscsa­ba, mint tudjuk, a királyt abban a városban helyezték örök nyugalomra, és annak idején ő tette naggyá e vidéket is. ” Gábor atya elmond­ta, a város és az állam finanszírozza egyéb­ként a millenniumhoz kapcsolódó szoborállí­tást azzal a céllal, hogy Jaminában is legyen köztéri szobor. Megkérdeztük a „várost” is. Az önkor­mányzatnál a szoborállítás ügyét Pál Miklós, az oktatási, közművelődési és sportiroda szak- főtanácsosa pártfogolta, intézte, de őt szabad­sága miatt nem érhettük utol. Hosszas próbál­kozások után - a városházát is utolérte a sza­badságolások nehézsége - Pető László, a köz- igazgatási iroda fakivágásokban illetékes veze­tője nyilatkozott. Elmondta, érdeklődésünkre utánajárt a kérdésnek és szerinte minden rendben folyik. Közgyűlési döntés alapján kezdték meg a szoborállítást, felkértek egy cé­get, amely elkészítette a terveket is. Beszerez­ték a hivatalos engedélyeket - a fakivágás és bokorirtás kivételével. Pető László tegnap ké­szült kimenni a helyszínre - mint mondta, a betegség, szabadságolások és hivatali költöz­ködése is akadályozta eddig -, hogy a már el­végzett (!) munkát leellenőrizze és kiadja az engedélyt. _________ VANDLIK JÁNOS A magyarok visszaviszik... REPRINT KIADÁS, (z) A Mezőberényi Városszépítő és Vá­rosvédő Egyesület a mező- berényiek világtalálkozója tiszte­letére Bonyhai Mihály ,,Mező- berény monográfiája” című, 1934- ben kiadott könyvét korlátozott számban, reprint kiadásban jelen­teti meg. A könyv a városban több helyen már előjegyezhető. A VÁMOSOK HÍREI, (cs) A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföl­di Regionális Parancsnoksága július első hetén a külföldi elkö­vetőkkel szemben ötven eset­ben 410 ezer forint pénzbírságot szabott ki. Értesüléseink szerint 111 esetben követtek el vámsza­bálysértést - ennek értéke meg­haladta az egymillió forintot -, négy alkalommal pedig deviza­szabálysértést. A szabálysértési eljárások keretében 1118 karton cigarettát, 283 liter gázolajat, 50 liter szeszes italt és 990 liter tisz­ta szeszt foglaltak le a vám- és pénzügyőrség munkatársai. NYERTEK, (cs) A csanádapácai önkormányzat a megyei terület- fejlesztési tanács által kiírt pályá­zaton majd kétmillió forintot nyert. Nem először próbálkoztak az apácaiak. Nagyon nagy szük­ség volt a pénzre, hiszen a katoli­kus temetőben lévő önkormány­zati ingatlanra, a ravatalozóra rá­fért a felújítás. A nyert pénzből szeretnék a lapos tetős beázás okozta károkat helyrehozni, az omladozó vakolatot is kijavítani. NEGYEDMILUÓT. (i) Okány köz­ség lakosságának egészséges élet­módra nevelése és a szabadidő hasznos eltöltése céljából nyúj­tott be pályázatot az okányi ön- kormányzat a Soros Alapítvány­hoz. Az eredményes pályázatnak köszönhetően Okány 250 ezer fo­rintot nyert pihenőpark kialakítá­sára és játszótér fejlesztésre. KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁBOR, (i) A füzesgyarmati Szitás Erzsébet Képtárban július 24-28. között képzőművészeti tábort tarta­nak. A tábor művészeti vezetője Sári Zoltán szobrász és Oláhné Demján Ilona festő. NYOLCSZÁZEZER PLUSZ, (i) Az ecsegfalvi Herman Ottó Általá­nos Iskola és Óvoda idén mintegy 800 ezer forint plusz bevételre tett szert. A legtöbb pénz az Ecsegfalva Jövőjéért Alapítvány számláján gyűlt össze (377 ezer forint). Jelen­tős a Békés Megyei Közalapítvány­tól óvodai taneszközökre (180 ezer forint), az Ifjúsági és Sportminiszté­riumtól a káptalanfüredi gyermek­táboroztatásra (100 ezer forint) el­nyert pályázati támogatás is. „HA NYOLC ÓRÁM VAN A FAVÁGÁSRA, HAT ÓRÁT ÉLEZEM A BALTÁMAT.” (Abraham Lincoln) (Folytatás az 1. oldalról) A hatályba lépés óta egy fillér közterhet sem fizettek be és egy doboz cigarettát sem ajánlottak fel az államnak a határállomáson. Kilenc hazánkfia próbálkozott vámköteles cigaretta és alkohol el­(Folytatás az 1. oldalról) A harmadik ügyben B. Imre, egykori szeghalmi kapitányságve­zető ellen emelt vádat hivatali visszaélés bűntettében a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint 1998- ban B. Imre a beosz­tottjai által egy házku­tatás során lefoglalt iratokat először át sem akarta venni, majd végül is úgy to­vábbította az ügyész­ségnek, hogy nem mellékelte a lefoglalás indoklását alátámasz­tó rendőri jelentést. Ezért az ügyészség utóbb visszaadta a le­foglalt hatokat a tulaj­donosának - mondta a legfőbb ügyész. rejtésével, míg a román állampol­gárok közül 24-en kísérleteztek. - Elsősorban a gépjárművek ülései­nek alja, a motorház a kedvenc helyek. Az ellenőrzést nem az utasok macerálásával, felesleges zaklatásával folytatjuk. A kollégák Dr. Kurucz Ferenc ezredes, Bé­kés megye rendőrfőkapitánya teg­nap kérdésünkre elmondta: a füg­getlen magyar bíróság ítéletéhez tartja majd magát az ügyészség ál­tal megvádolt rendőrök esetében. rutinja megsúgja, kiknél lehetnek cigarettakartonok. Az országban sok helyen látni zárjegy nélküli ci­garetta, ital árusítását, az új tör­vénynek némi visszatartó ereje le­het — vélekedett Pataki Mihály. — A kapkodás nem jellemző rám, és nem szoktam tippelget- ni sepi bírósági ítélet előtt, hi­szen a kimenetel sokrétű lehet, és akár az eljárás megszünteté­sével, felmentéssel is végződhet - válaszolta a fő­kapitány. Hozzátette: különösebb dön­tések meghoza­talára részéről azért sincs iga­zán szükség, mert a megvá­dolt tisztek kö­zül a megye ak­tív rendőri állo­mányában csak K. Lajos dolgo­zik. _____________ NY. L Kizárták az idegenkezűséget A vádemeléssel zárult három büntetőeljárás mellett a Fő­városi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál folyamatban van még az a megyénket szintén érintő ügy, melynek előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági igazgatója. Konkrét gyanúsított ellen nyomoznak abban az ügyben is, mely a tragikusan elhunyt Kuzma Mihály rendőr alezredes házánál foganatosított, indokolatlan rendőri intézkedések kapcsán kezdődött. Ugyanakkor a „Békés megyei rend­kívüli rendőrhalálokkal” kapcsolatban a Legfőbb Ügyész­ség vizsgálata megállapította, hogy kizárható az idegenke­zűség, vagyis az emberölés. Az öngyilkosságok indítékai azonban teljes mértékben továbbra sem tisztázottak. SZŐKE MARÓIT A főkapitány az ítélethez tartja magát VÉLEMÉNYEK LÁSZLÓ ERZSÉBET A címzett: a miniszter Jócskán túl voltunk már az egészségügyiek demonstrációján, ami­kor kórházban dolgozó ismerősöm csüggetegen kifakadt: olyan ká­oszt, elkeseredettséget még soha nem látott a munkahelyén, ami­lyen eluralkodott az intézményben. Úgy hozta a sors, hogy ez idő tájt alkalmam nyílt megismerni a beteg véleményét is. Elkeserítő, mi több, embertelen állapotokról hallottam. A frissen műtöttekre naphosszat rá sem néznek, a nagyvizit szinte nem több, mint be- kukkantás a szobába, a nővér kiabál, durva, odalöki a tálcát az étellel az ágy szélére, ha a szeren­csétlen beteg gyengének érzi ma­gát kitántorogni az asztalhoz. A nővérhívó csengő dísznek van, senki nem meri megnyomni, mert fél, hogy megdorgálják miatta. A szálak egy ponton bizonyosan összefutnak. Egy hivatását negyven éve gyakorló professzor ekképp szólt a minap: a magyar egészségügy a béka feneke alatt van nyolc emelettel. Mi következik ebből? Nemhogy helyénvalóak, talán még hízelgőek is az előbbi megállapítások. Néztem a szemét annak az egészségügyben dolgozó takarítónőnek, akit tegnap a televízió ka­merái elé kértek. Minden volt abban: megalázottság, szomorúság, düh. A miniszter a demonstráció előtt nem sokkal egyszeri juttatás­ként 100 ezer forintot ígért az egészségügyben dolgozóknak fejen­ként, melyből 33 ezer a közteher, a többi a dolgozót illeti. Ehelyett ez a takarítónő huszonezret kapott kézhez. Mit csinált? Kitöltött egy postautalványt, és visszaküldte az „alamizsnát” a miniszternek. Hal­lani, többen követték őt, s még többen voltak, akik emelt fővel nem tudták ugyanezt megtenni. Kellett a pénz kenyérre, cipőre, arra, hogy picit enyhítsen a szegénységből fakadó fojtáson. Mint egy tab­letta a fejfájáson. A címzett tehát a miniszter volt, melynek persze lehet jelképes üzenete is a társadalomban fortyogó feszültségnek azon a pontján, amikor az egészségügyiek nagy csapatának mind több tagja kiáb- rándultan, megtörtén lép munkába minden nap. _____________■ KISS A. JÁNOS Pallag mint fordulópont? Ha az illetékesek és a szakmaiságot képviselők (jó esetben a kettő még egybe is eshet) nem adnak kielégítő felvilágosítást, marad szá­munkra a józan paraszti ész. Pallag László indítékait, módszereit most nem keverném az ügy­be. Ezekről bárki hangosan gondolkodhatott volna bizottsági el­nökké választása előtt, s megteheti, ha egyszer kikecmergünk eb­ből az olajmocsokból. Ha nem így járunk el, akkor akarva, akarat­lanul a bűnözők, korrupt hivatal­nokok, politikusok kezére ját­szunk. Egyik megyebeli bíróságunk nemrégen úgy ítélte meg, hogy egy olyan rágalmazási ügyben va­ló eljárásához, melyet Pallag Lász­ló ellen indítottak, nincs szükség országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztésére. Két éve megyénk egy másik bírósága egy kísértetiesen hasonló ügyben megkereste az Országgyűlést, mely nem adta ki számára a képviselőt. A törvény akkor is az volt, ami most. Az elmúlt években a bíróságok tucatszám azért szüntettek meg büntetőügyeket, mert az érintett képviselő mentelmi jogát tár­sai nem függesztették fel. Még köztörvényes ügyekben sem min­dig. Ha most Pallag üyen módon perbe vonható, akkor a bíróságok és a parlament korábban sorozatban és súlyosan megsértették a törvényeket, talán még az alkotmányos jogegyenlőségi elvet is. Minden következmény nélkül. Igaza van Dávid Ibolyának: semmi sem indokolja, hogy az egyenlők között legyenek még egyenlőb­bek. A (tisztességes) mentelmi jognak azért van értelme. Ha egy kép­viselő ilyen minőségében eljár, valami védelmet kell kapnia, hogy mindenféle trükkökkel ne hallgattathassák el. Hogy ne féljen bele­nyúlni ügyekbe, ne akadályozhassák parlamenti munkájában. Akár furcsállhatja is a társadalom, hogy éppen most jutott sokak eszébe, hogy szóval és tettel (másként) értelmezzék a képviselők mentelmi jogát. Erre is igaz: vagy már későn, vagy még korán... Vagy már későn, vagy még korán... Kellett a pénz kenyérre, cipőre... A kórokozóról múlt időben A megyei kórházban, mint minden kórházban, a kór­okozók általi fertőzés lehető­sége folyamatosan jelen van — válaszolta megkeresé­sünkre dr. Kander Zoltán, a gyulai Pándy Kálmán Me­gyei Kórház orvosigazgatója. Gyula- A higiénés szolgálat feladata, hogy figyelje a fertőzés bekövet­keztét és „elhárítsa” azt, ha pedig az esetek összefüggést mutatnak, vagyis 34 személynél többen be­tegszenek meg ugyanabban, jelez­zék az illetékes hatóságnak, az ÁNTSZ járványügyi osztályának, amely a megfelelő intézkedésre jo­gosult — mondta az orvos­igazgató. - Az első pozitív MRSA- baktériummal (nem vírussal!) fer- tőzöttséget május 18-án észlelték. A' kórokozó ekkor tenyészett ki először. A szokványos szerekre a kórokozó nem reagált úgy, hogy ebből a gyógyulás bekövetkezzen. Július 3-ig 21 betegünknél mutat­ták ki a kórokozót, kilenc személy­nél klinikai tünetekkel jelentke­zett, a többieknél nem. Három el­vesztett betegünk legyengült szer­vezetében a boncolásnál kimutat­ták az MRSA-t. A halál bekövet­keztében a számos kórok mellett ez a kórokozó is közrejátszhatott. Dr. Kander Zoltán elmondta azt is, hogy a pozitív tünetekkel bíró be­tegeket elkülönítették, gyógykezel­ték. Ahol csak megfordulhattak, ste­rilizáltak. A kórházi dolgozók, akik részt vettek a betegek gyógykeze­lésében, szűrésen estek át. Esetük­ben ismételt vizsgálatokat végeztek. - Úgy tűnik, a kórokozóról múlt időben beszélhetünk, ezért felsza­badítottuk a lezárt sebészeti és in­tenzív osztályokat. Újra végzünk tervezett műtéteket is — összegezte az orvosigazgató. __________sz. m. Javul a mozdonyvezető állapota Orbán Viktor térségünkben Súlyos, életveszélyes sérülé­seket szenvedett V. J. 47 éves, megyeszékhelyi moz­donyvezető abban a szegedi balesetben, ahol vonat és kamion ütközött. Szeren­csére a férfi egészségi álla­pota fokozatosan javul. Békéscsaba—Szeged Török kamionnal ütközött a Sze­gedről Békéscsabára tartó sze­mélyvonat július 1-jén. Az életve­szélyes sérüléssel kórházba került mozdonyvezetőn kívül három utas könnyű sérüléseket szenve­dett. A vizsgálat szerint a kamion a jól működő fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. Az ütközés nyomán a mozdony és két kocsi kisiklott, a vasúti töl­tés oldalára, aljára csúszott, az elektromos berendezéseket szállí­tó kamion pedig felborult. Információink szerint a békés­csabai mozdonyvezető állapota annyit javult, hogy szerdán a szege­di Új klinika intenzív osztályáról a traumatológiára szállíthatták. Zolnai György, a MÁV békéscsabai gépészeti főnökségének vezető mérnöke érdeklődésünkre elmond­ta: azoknál a vasúti biztosítóknál, ahol kollégájuk biztosítással rendel­kezik, kezdeményezték segély fo­lyósítását. Kollégájuknak mielőbbi teljes felépülést kívánnak és vissza­várják. Botyánszki János békéscsa­bai állomásfőnök hozzátette: a ki­siklott vonat vezető jegyvizsgálója, az orosházi Geiszt Sándor igazgatói dicséretben részesült a baleset utáni helytállásáért. Bár a kamiont és a szétszóródott rakományt már elvi­tette a tulajdonos török cég, a so­főrt továbbra sem találják. A moz­dony és személyszállító kocsi el­szállítási munkáit tegnap este meg­kezdték, ma hajnalban már a vá- gányzárat is feloldják. ______nv.l. Most már biztos, hogy Orbán Viktor miniszterelnök au­gusztus 6-át Békés megye 2-es számú egyéni választókerü­letében, Gyulán és térségében tölti — jelentette be kedden, a miniszterelnök kabinetfőnö­kével történt részletes egyez­tetést követően Tóth Imre sarkadi polgármester, a térség országgyűlési képviselője. Sarkad- A miniszterelnök Elek város mil­lenniumi napján vesz részt, ahol a millenniumi zászlóátadást követően a németek kitelepítésére is emléke­zik. Azt követően a 44-es főútvonal gyula elkerülő szakasza második ütemének átadásán is részt vesz, ahol találkozik a hivatalosan első íz­ben Gyulán tanácskozó dr. Ligetvári Ferenc környezetvédelmi és Nógrá­di László közlekedési és vízügyi mi­niszterrel is - mondta Tóth Imre. A képviselő nem az MSZP gyulai szervezetének ötlete alap­ján, saját elgondolásból szorgal­mazta a megye gazdasági feltárá­sát legnagyobb hatékonysággal szolgáló 44-es főútvonal mielőb­bi gyorsforgalmi úttá fejlesztését.- Ennek érdekében az ágazati szaktárca vezetőjét a gyulai vá­rosházán esedékes tanácskozá­son arra kérem, hogy a többször elhangzott 20-30 éves interval­lumban a tizedesvesszőt balra toljuk el, tehát 44-es gyorsforgal­múvá fejlesztése 2-3 éven belül kezdődjék el - tette hozzá. A két tárca vezetőjének gyulai találkozása térségünkben rendkí­vül fontos, a román-magyar víz­ügyi vegyes bizottság analógiájára egy környezetvédelmi vegyes bi­zottság felállítására törekszünk, hogy megelőzzük egy újabb ter­mészeti katasztrófa bekövetkeztét - hangsúlyozta Tóth Imre. b. i.

Next

/
Thumbnails
Contents