Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-22 / 144. szám

2000. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK _______________________ ÁRA: 48 FORINT________________________LV. ÉVFOLYAM 144. SZÁM Magasra csapnak a hullámok A régió legszínvonalasabb medencéjét adják át a Várfürdőben A Gyulai Várfürdő Kft. idei beruházási terve öt programot tartalmaz. A fűtéskorszerűsí­tés megvalósult, a hullámmedencét július 8-án adják át. A gyógyászati épület felújítá­sának tervei ezen a héten kerülnek az épí­tési hatósághoz. A vízellátást biztosító ge­rincvezeték és a gépház rekonstrukciója a szezon végén kezdődik és várhatóan de­cemberben fejeződik be. Gyula- Az idei a fejlesztések éve a Gyulai Várfürdő­ben - mondta lapunknak Cséfán Lajos, a Gyu­lai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója. Az el­avult fűtésrendszer felújítására kedvezményes hitelt vett fel a cég, a beruházás 18,1 millió fo­rintból valósult meg. Tavaly megindult a közel negyvenéves vízvezetékek cseréje a hat termál-, illetve hidegvizes kúttól a tározóig és onnan a gépházig. A gyógyászati épülettömb - ami ma­gában foglalja a reumatológiai szakrendelést, öltöző- és pihenőhelyiségeket — felújításának tervét a Gótika Kft. készítette el. A győztes pá­lyázó olyan munkát végzett, amely egyaránt kedvező a Várfürdőnek, a megyei kórháznak és az Erkel Hotelnek. A tervet a múlt héten egyez­tették a szakhatóságokkal és a napokban nyújt­ják be engedélyezési eljárásra az építési ha­tósághoz. Ezzel párhu­zamosan meghívásos pályázat útján a Vár- fürdő árajánlatot kért a kivitelezésre, amelyre öt cég jelentkezett. Az építkezés idejére az öl­tözőket, a pihenőt és az éttermet a fürdő más területére költöz­tetik, a fizioterápia az épületen belül máshol, de folyamatosan működik. A reumatológiai szak- rendelést - a kórház segítőkész egyetértésével- két hónapig ugyancsak máshová helyezik. A tervek szerint év végére a beruházás jelentős ré­sze befejeződik, de a fűtési szezonra minden­képp használható állapotba kerül az épület. A BERUHÁZÁS PÉNZÜGYI HÁTTERE (millió forintban) Gyulai Kizizemi Kft* A vízellátást biztosító gerincvezetékek fel­újítására a Gyulai Várfürdő Kft. a Környezet- védelmi Alap célelőirányzathoz pályázott. A program a felszín alatti vizek védelmét szol­gálja. A fürdőben ez idáig a tusolóban termál­víz folyt a melegvíz-csapból. — A ventiláto­ros berendezés közel egyméteres hullámokat kelt és az élményen kívül nem mellé­kes, hogy a jegy­árak nem emel­kednek és pótdí­jat sem kell fizet­ni a szolgáltatá­sért - mondta Cséfán Lajos, majd hozzátette: az idei szezon kezdetére a többi medencére is különös gon­dot fordítottak. Az 50 méteres uszoda, a „25- ös” tan- és a csúszdás medence víztisztítójá­nak teljes cseréjével kiemelkedően jó vízmi­nőséget értek el. BARACSI MAGDOLNA Egyedülálló szolgáltatás A felújítás után a Fehér-Körös tisztított, valamint a saját hidegvizes kutak vizét használják erre a cél­ra, melyet a termálenergia fűt fel. A BÁÉV által ki­vitelezett hullámmedencét június 27-én üzemelik be, a hivatalos átadás július 8-án lesz. Igényes megépítésével és műszaki felszereltségével a Dél-Alföldön egyedülálló színvonalú szolgáltatást nyújt a vendégeknek. I f I Német piacra termel a konzervgyár a A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa zöld utat adott a Globus Rt.-nek a csabai konzervgyár feletti irányításhoz. A Globus három hónapja szerezte meg a békéscsabai kon­zervgyár részvényeinek több mint 80 százalékát. tál versenytanácsa engedélyezte------------------------------------------ a csabai konzervgyár feletti irá­A gyár kapacitását a Globus né- nyitás megszerzését. A Globus, met piacon értékesíti. Úgy tűnik, mint Temesfői Istvántól, a rész­véget ért a csabai konzervgyár vénytársaság elnökétől megtud- mélyrepülése. A csabai üzem 80 tűk, fejleszteni, korszerűsíteni százalékát áprilisban felvásárló akar a csabai üzemben. — A csa- Globus Rt.-nek tegnapi híradások bai gyár kapacitásának 70 száza- szerint a Gazdasági Versenyhiva- lékát már sikerült lekötnünk. A vásárló a német „Aldi” nagyke­reskedelmi lánc. A fennmaradó kapacitásról jövő héten egy má­sik német céggel kezdődnek majd tárgyalások — mondta Temesfői István. A Globus átvette a békéscsabai üzem termelési szerződéseit. Az üzemhez hű ter­melőkre a Globus új tulajdonos­ként is számít. - Optimistán lá­tom a csabai gyár jövőjét - fogal­mazott Temesfői István. __________KOVÁCS ATTILA Petre Roman Gyulán Pénteken délelőtt rövid látoga­tást tesz Gyulán Románia kül­ügyminisztere, Petre Roman. A Demokrata Párt elnöke hazája magyarországi nagykövete, Petru Cordos kíséretében talál­kozik a Magyarországi Romá­nok Országos Önkormányzatá­nak vezetőivel. Kreszta Traján elnökkel látogatást tesznek a gyulai ortodox püspökségen, majd a Román Kulturális Cent­rumban beszélgetnek az iskola tantestületével. iái Konferencia A Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság és a Ma­gyar Gyógypedagógusok Egye­sülete Gyulán rendezi meg XXVIII. országos szakmai konfe­renciáját, amit holnap az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban dr. Göncz Árpádné, a Magyar Köztársaság elnöké­nek felesége nyit meg. Köszön­tőt mond Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke és Danes László, a város polgár- mestere^ ____(A) Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E mail: szerk.bekes@axels.hu Hogy az értékek... A gyomai Kner Nyomdaipari Múzeumban könyvek, fo­tók mutatják be a nyomdász­dinasztia mun­kásságát. (4. oldal) Megkérdeztük... Az új abortusz törvényről kér­deztük meg Klimentné Csabafi Katalin békéscsabai ol­vasónkat. (5. oldal) Japánban rendkívüli... Japánban rend­kívüli termé­szeti kincs a szigetország ősi kutya­fajtája, a shiba-inu. (6. oldal) Több szúrással végeztek a párral Nem tudni a bűncselekmény indítékait, a tettes ismeretlen Tegnapi lapszámunkban rö­viden hírt adtunk a Gyula külterületén elkövetett ket­tős gyilkosságról. Június 20-án, kedden a késő dél­utáni órákban lakásukon vérbe fagyva találták meg az 52 esztendős Faragó Pétemé Putnoki Ilonát és a vele egy fedél alatt élő 46 éves Szerdahelyi Istvánt. Gyula Tegnapra megállapítást nyert, hogy az italozó életmódot folytató pár bűncselekmény áldozatává vált, ed­dig ismeretlen elkövető több szú­rással megölte őket. A rendelkezés­re álló adatok alapján az áldozato­kat június 18-án látták utoljára élet­ben, s az is kiderült: a férfi rokkant- nyugdíjas, a nő munkanélküli volt. Gyógynövények gyűjtéséből egé­szítették ldszerény jövedelmüket. A bűncselekmény indítékát ez ideig nem sikerült egyértelműen megállapítani. Az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyo­mozóosztálya több emberen elkö­vetett emberölés bűntettének ala­pos gyanúja miatt nyomoz, s az italozó életmódot folytató pár bará­ti kapcsolatait, ivócimboráit a rendőrség folyamatosan ellenőrzi. A több szálon futó nyomozás ered­ményeként a rendőrség látókörébe került egy, a meggyilkolt párral kapcsolatban állt, környezetükben mozgó férfi, a többszörösen bünte­tett előéletű, 41 esztendős, gyulai M. R., akit a rendőrség tegnap más bűncselekmény — egészen ponto­san súlyos testi sértés bűntettének - alapos gyanúja miatt őrizetbe vett. Természetesen azt is vizsgál­ják, hogy M. R. érintett lehet-e a kettős emberölés ügyében. A nyomozóhatóság kéri, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatosan ér­demi információval bíró személyiek) vagy, akik június 18-án, netán előtte, esetleg utána látták az áldozatokat, jelentkezzenek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon személye­sen, vagy tegyék meg bejelentésüket a 66/523-700-as telefonon. (Riportunk a 3. oldalon) BOTH IMRE Kitüntetett kereskedelmisek A munkaszüneti napokért az egyházakkal is szövetkeznek Akár az egyházakkal is szö­vetkezünk a munkaszüneti napok megtartása végett — jelentette ki a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszerve­zete (KASZ) Békés megyei szervezetének tegnapi tit­kári értekezletét követő saj­tótájékoztatón dr. Sáling Jó­zsef országgyűlési képvise­lő, a KASZ elnöke. Békéscsaba Az elnök hangsúlyozta: általános bérreformra lenne szükség, nem elégséges a minimálbér emelése. A munkaszüneti napokkal kap­csolatos eltérő vélekedésről s a kiskapukról beszélve Sáling Jó­zsef egy jogi anomáliára figyel­meztetett: a kereskedelmi tör­vény értelmében munkaszüneti napon is nyitva lehet tartam, míg ugyanakkor a Munka törvény- könyve kimondja, hogy munka­szüneti napon a munkavállaló nem kötelezhető munkavégzésre. A KASZ mindent megtesz an­nak érdekében, hogy módosítsák az e tekintetben liberális kereske­delmi törvényt, s az határozottan kimondja: munkaszüneti napon nem lehet nyitva tartani. Ma Ma­gyarországon a foglalkoztatás­politikában a legnagyobb gondot nem a munkanélküliség kezelé­se, hanem a foglalkoztatás-politi­kai szint európai szintre emelése jelenti.- A kereskedelemben elindult egyfajta béremelés, s a munka­adói oldal jelentős részét tömörí­tő Országos Kereskedelmi Szö­vetséggel az év második felétől megállapodtunk a minimálbér 28 ezer forintra emeléséről - tette hozzá dr. Sáling József. A KASZ országos értekezleté­nek június 8-ai ülésén Kiss Jánosné, a gyulai Áfész-Coop Rt. szakszervezeti bizottságának tit­kára, országos elnökségi tag KASZ-aranygyűrű kitüntetésben részesült. Tegnap KASZ-mun- kavállalókért oklevelet vehetett át Ignáz Lászlóné, Kisrétiné Golydár Erzsébet, Ottlakán Györgyné és Vass Jánosné szak- szervezeti tisztségviselő.-BOTH­Autószalon nyílik A 44-es főúton Békéscsabáról Gyula felé in­dulva, a gabonamúzeummal szemközt nagyszabású építkezést figyelhet meg az arra járó. Mint megtudtuk, hamarosan au­tószalon nyílik ott. Békéscsaba- A Strabag Hungária Építő Rt. Békés megyei épí­tésvezetőségének kivitelezésében a Nissan és Cit­roen márkáknak otthont adó autószalon és szer­viz épül a főút mellett - tudtuk meg Csicsely And­rás építésvezetőtől. A vasbeton, előre gyártott váz- és könnyűszerkezetes, már „félkészen” is tetsze­tős épületet Szabó János építész tervezte. Az 1600 négyzetméteres alapterületű épületben a két már­kát külön bemutató szalon és szerviz kap helyet. —Az építkezést márciusban kezdtük, és július 30- án adjuk át az épületet - mondta Csicsely András.- A műszaki átadás után augusztus első hetében tervezzük az „iker autószalon” megnyitását. A hivata­los megnyitó pedig várhatóan szeptember elején lesz- válaszolta kérdésünkre az építtető Inter-Flott Center Kft. ügyvezetője, Nyári Sándor. Az autószalon és a szerviz mellett már használtautó-kereskedés is várja az érdeklődőket, és nem csak a két márká- nak nyújtanak komplett szolgáltatást _______ll A műszaki átadás után augusztus első hetében tervezik az „iker autószalon” megnyitását D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Tíz miHenniumi fesztiváli nap Gyula Város Hivatásos Önkor­mányzati Tűzoltósága június 30-tól július 9-ig nagyszabású millenniumi napokat rendez a városban több helyszínen. A rendezvénysorozat része lesz a hagyományos nemzet­közi tűzoltózenekari és majorette-fesztivál is. Gyula A millenniumi napok a Gazdasági Minisztérium, a Belügyminiszté­rium Országos Katasztrófavédel­mi Főigazgatósága, a gyulai ön- kormányzat s a gyulai tűzoltóság által létrehozott önkéntes tűzoltó­zenekarok fennmaradásáért ala­pítvány anyagi támogatásával va­lósul meg. A hagyományos nem­zetközi tűzoltózenekari és majorette-fesztivált immár a hete­dik alkalommal rendezi a gyulai tűzoltóság. A magyar államiság ezredik évfordulójának tiszteleté­re a zenei találkozót kibővítik ide­genforgalmi kiállítással és feszti­vállal, s a millenniumi kulturális napok rendezvénysorozatával. Június 30-án 17 órakor kezdő­dik a nyitóprogram az idegenfor­galmi kiállítással és fesztivállal, melyet Danes László, Gyula pol­gármestere nyit meg 17 órakor a Göndöcs-kertben felállított 1500 négyzetméteres fesztiválsátor­ban. A város és régió idegenfor­galmi kínálatát - gyógyide- genforgalom, gasztronómia, lo­vas turizmus, kultúra és művé­szet - több helyszínen mutatják be, elsősorban a fesztiválsátor­ban. Július elsején a millennium, a bor és a gasztronómia napját tartják ugyancsak itt, melynek ke­retében szerepel üzletember-ta­lálkozó, idegenforgalmi szimpó­zium a magyar fürdőkultúráról és tarhonyakészítő verseny is lesz. (Folytatás a 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents