Békés Megyei Hírlap, 2000. június (55. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-22 / 144. szám

2. OLDAL - 2000. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK V I L Á G - / H A Z A I A hogy közeledik a hivatalos politika által elképzelt csat­lakozási dátum, úgy érzé­kelhető a fokozott figyelem mind hazánk, mind pedig az Európai Unió és tagállamai részéről a különböző szintű tárgyalásokkal, tanácskozá­sokkal kapcsolatban. Budapest- Az Európai Unió portugál elnökségét le­záró feirai csúcsértekezlet természetesen nem nevezett meg időpontot a tagjelölt or­szágok csatla­kozására vonatkozóan, ezért nem tudom értékelni azt a napilap-ér­tesülést, hogy 2005 előtt nem le­hetséges Magyarország belépése - jelentette ki Martonyi János. TŰKOR lEÉKÉSltllHlAP A bővítés hitele függ a menetrendtől Az EU arra készül, hogy 2002 végén befogadhassa az új tagokat - A magyar agrárdiplomácia sikere A külügyminiszter az Ország- gyűlés európai integrációs bizott­sága előtt számolt be az EU-val folytatott csatlakozási tárgyalá­sok helyzetéről. Úgy vélte: a tag­jelölt országokban vannak aggo­dalmak az érzékelhető bizonyta­lanságok miatt, ám továbbra is érvényes az Unió tavaly Helsinki­ben elfogadott vállalása, amely szerint a szervezet 2002 végén ké­szen akar állni az új tagok befoga­dására. „Magyarország azért kéri a de­cemberi nizzai EU-csúcstól a csat­lakozási tárgyalások jövő évi lezá­rására vonatkozó előrejelzést, mert a bővítési folyamat hitelessé­ge miatt elengedhetetlen annak kiszámíthatósága” - közölte Martonyi János. Gottfried Pé­ter, a Külügy­minisztérium integrációs ál­lamtitkárságá­nak vezetője részletesen is­mertette azokat az eredménye­ket, amelyeket a mezőgazdaságról folyó tárgya­lások során sikerült hazánknak elérnie. A közelmúltban megkö­tött egyezményt magyar részről a legfőbb törekvésnek, egyszer­smind agrárdiplomáciánk sikeré­nek minősítette. Olyan kérdések­ről van ugyanis szó, amelyeket az EU-val korábban aláírt sza­badkereskedelmi megállapodá­sok nem tartalmaztak. Most sike­rült a mezőgazdasággal kapcso­latos kedvezmények körét és nagyságát még közelebb vinni a teljességhez. Július 1-jétől három kategóriá­ban lesznek változások. Azok a termékek - mintegy 500-600 áru­cikk -, amelyek esetében mind az Európai Unió, mind Magyaror­szág az exporttámogatás fenntar­tásával 0 százalékos vámot alkal­maz, mennyiségi korlátozás nél­kül szerepelnek a kereskedelem­ben. Ez a magyar mezőgazdasági kivitelnek a harmadát, az EU-ból történő behozatalnak pedig a ne­gyedét teszi ki. A megállapodás második pontja olyan limitált kvótákat szab meg, amelyeknél ugyan­csak 0 százalékos a vámteher, ezen felül pedig meghatározott vám terheli az áruforgalmat. A fe­lek vállalják, hogy szubvenciót sem a megszabott kontingensen belül, sem pedig azon felül nem alkalmaznak. Vámmentesen vi­hető ki például 101 ezer tonna baromfi, miközben a behozatal 16 ezer tonna. A sertéshúsnál és - készítményeknél ezek a számok: 50 ezer, illetve 25 ezer tonna. Az ebbe a körbe tartozó árucikkek exportjának mennyisége ugyan­csak nagyobb, mint az import: a teljes behozatalnak több mint harmadát adja, míg az kivitel 9 százalékáról van szó. Külön vámkedvezmények illet­nek bizonyos termékeket - kivi­telnél például a mézet, a gombát, a szilvát, a gyümölcslevet, beho­zatalnál a rizst -, ahol az exporttá­mogatás fennmarad. Egyes felve­tésekre válaszolva az államtitkár­ság vezetője hangsúlyozta: igaz ugyan, hogy a kedvezményes rizsbehozatal kvótáját 40 ezer tonnára emelték, de az eddigi 16 ezer tonnás mennyiséget sem használtuk ki. Ráadásul ez a tétel volt a megállapodás feltétele 400 ezer tonna magyar búza kedvez­ményes kiszállításáról. A siker így summázható: ezen­túl az eddigi 48 helyett az összkivitel 72 százaléka lesz vámmentes, ráadásul a megegye­zés olyan záradékot tartalmaz, amely szerint a kvóták évente tíz százalékkal automatikusan emel­kednek. GYŰ LAY ZOLTÁN November: Az már bizonyos, hogy idén pótlólagos nyugdíjemelés lesz, mértékéről azon­ban még nem született döntés - erősí­tették meg az Europress értesüléseit a Pénzügyminisztériumban. Lapunk úgy tudja, legkevesebb 2 százalékra számít­hatnak a nyugdíjasok. Budapest A pénzügyi tárcánál kérdésünkre elmond­ták, a nyugdíjemelés mértékéről szeptem­berben határoz majd a kormány, az első megemelt járulékot pedig novemberben kézbesítik a postások. A minisztériumban a döntést a vártnál magasabb inflációval és a tervezettnél magasabb keresetkiáramlás­sal indokolták. Az utólagos emelésre ter­mészetesen januárig visszamenőleg kerül sor. A PM az idei nyugdíjemelés tervezése­kor 6,3 százalékos inflációval és 8,7 száza­lékos nettó keresetnövekedéssel számolt, és az emelést 70 százalékban a keresetek, 30 százalékban pedig az infláció növekedé­se alapján határozta meg - tájékoztatta la­punkat a szaktárca. A Központi Statisztikai Hivatal adatai sze­rint ezzel szemben éves átlagban 9,7 száza­lékkal emelkedett a fogyasztói árindex, a nettó keresetek az első negyedévben 11,1 százalékkal nőttek. Járat Zsigmond keddi nyilatkozatában elmondta, az idei második nyugdíjemelés legalább 20 milliárd forintos jöhet az emelt nyugdíj A NYUGDÍJBAN részesülők A NÉPESSÉG SZÁZALÉKÁBAN nak dr. Piros Istvánná, a szervezet elnökségi tagja. Véleménye szerint tarthatatlan az az állapot, hogy az első emelt nyugdíj átvé­teléig a legke­vesebb pénz­ből élőknek kell minden­féle többletki­adást megelő­legezniük, miközben az emelésre szánt összeg és an­nak kamatai „az állam zsebében ketyeg­nek”. Magyarországon a társadalom húsz százaléka A HAVI ÁTLAaNYUGDljAK ALAKULÁSA 29600 26105 21473 többletkiadást jelent a költségvetésnek. A pluszköltségeket a miniszter szerint a járulékbevételi többletből lehet finanszíroz­ni, ugyanis a cégek várakozáson felül fizetik az egészségügyi hozzájárulást. Elégedetlen a nyugdíjemelés mértékével a Nyugdíjasok Országos Képviselete - nyilatkozta lapunk­hatvan éven felüli, és az idős emberek közül minden második leg­alább egy krónikus be­tegségben szenved. Lapunk úgy tudja, a következő esztendőtől a PM az úgynevezett svájci indexálás bevezetését tervezi a nyugdíjemelés mértékének meg­határozásakor, vagyis 50-50 százalékban veszik figyelembe a várható inflációt és az átlagkereset-növekedést. _________________________________lü*l 1997 1998 1999 Szavazási bomba az alakuló ülésen Harmadszori nekirugaszkodásra csak kedden alakult meg a június 4- én megválasztott, 39 tagú Arad Me­gyei Tanács. A Ion Iliescu nevével fémjelzett Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjának a jelöltjei több­ségbe kerültek a megyei tanácsban, sőt Arad municípium és számos vidé­ki település önkormányzatában is. Arad Az Arad Megyei Tanács új vezetői: Caius Parpala elnök, Gheorghe Falca és A megyeszékhely polgármesteri tisztségét a TDRP-s Dorel Popa nyerte el 29 ezer 768 szavazattal, míg ellenfelére, Ovidiu Marianra csak 21 ezer 164-en voksoltak; ez azt jelenti, hogy 10 év után először van bal­oldali polgármestere Aradnak. A megyei tanács alakuló ülésén a szava­zatok összeszámlálásakor kiderült, hogy a Claudiu Cristea alelnökök tanács elnöki tisztét 20- 19 arányban a liberális' Caius Parpala kapta meg. A dolog pikantériája, hogy a Nemzeti Liberális Párt mindvégig a TDRP D-FOTÓ: NYUGATI JELEN, ARAD szövetségese volt, ám a tanácsel­nök-választáskor négy tanácsosa a Demokrata Konvenció és szövet­ségesei jelöltjére, egyben pedig sa­ját, pártbéli társára, Caius Parpalára voksolt. De még ez is kevés lett volna a győzelemhez: valaki balról is „félreszavazott”. Hasonlóan szoros küzdelemben az egyik alelnök a demokrata pár­ti Gheorghe Falca lett, a másik pe­dig Claudiu Cristea (Demokrati­kus Konvenció). Ez azt jelenti, hogy a legtöbb szavazatot szerző TDRP egyetlen vezető tisztséggel sem rendelkezik az Arad Megyei Tanácsban. Az elnökön és a két alelnökön kívül még hat tagot kellett válasz­tani a tanács „állandó küldöttségé­be”. A 11 jelölt közül Cziszter Kál­mán (RMDSZ), Dan Ivan (Demok­rata Párt), Cret Nicoara (Nagy-Ro- mánia), Duka Iosif Attila (Nagy- Románia), Tasca Romolus (Román Demokrata Néppárt) és Gheorghe Chiper (Szövetség Romániáért) ka- pott bizalmat. ménesi györgy Háborgó háziorvosok Országos demonstrációt hirdetett az EDDSZ 1999 Bruttó kereset (Ft/fő/hó) Orvosok 94 543 Eü.szakdolgozók 52677 Ápolók 51158 Egyéb juttatások (Ft/fő/hó) Összesen (Ft/fő/hó) 12 665 107 208 6 333 59010 4 864 56022 Budapest Várhatóan módosítják azt a rendeletet, amelynek értelmében a háziorvosok elesnének a nem rendszere­sen jelentkező betegeik után járó kártyapénztől - tudtuk meg az Egészség- ügyi Minisztériumban. A rendelet hibájára a Magyaror­szági Praktizáló Orvosok Szövet­sége hívta fel a figyelmet: sérel­mezi, hogy a szakminisztérium - kellő egyeztetés híján - végrehajt­hatatlan feltételeket szabott a be­tegellátásban. A rendelet a bete­gek életkorától függően egy-há- rom évenként legalább egyszeri orvos-beteg találkozót írt elő, fő­ként a betegségek megelőzésének reményében. A Maposz tiltakozá­sul június 28-ára szakrendelés­bénító megmozdulást hirdetett, amelynek az a lényege, hogy a háziorvosok egy időben tömege­sen utalják be betegeiket labora­tóriumi szűrővizsgálatra. A mi­nisztérium nem hivatalos közlése szerint a rendelet módosítása meg fog történni, mégpedig úgy, hogy az orvosnál hívásra sem je­lentkező betegek „hibájából” a doktorokat ne érhesse anyagi veszteség. A június 28-ai akció feltehetően nem kavarja fel túl­zottan sem a betegek, sem a szak­rendelők életét, mivel a Magyar Orvosi Kamara és más szakmai szervezetek is elzárkóztak a külö­nös tiltakozó megmozdulástól. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) ugyanakkor június 30- ára hirdetett országos demonst­rációt. Dr. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy az ágazat dolgozóinak tra­gikus bérhelyzete és leterheltsé­ge miatt mára a betegellátás za­vartalansága került veszélybe. Erre szeretnék felhívni az ország figyelmét a június 3ű-ai fővárosi és vidéki megmozdulásokon. NÉMETH ZSUZSA Hírek röviden A miniszter első értekezlete Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter olyan fontosnak tartja a kapcsolattartást a civil szervezetekkel, hogy képviselőikkel már a jö­vő héten leül tárgyalni. A legfontosabb szervezeti változásként beje­lentette, hogy ezentúl helyettes államtitkár fogja össze az uniós csat­lakozással kapcsolatos feladatokat, valamint kommunikációs igazga­tóságot hoznak létre, amely az új környezetvédelmi szemléletmód kialakítását segíti majd. Nyugati munkaerő-piaci aggodalmak A szabad munkaerő-áramlással kapcsolatos aggályok tisztázása vé­gett nemzetközi konferenciát rendeznek június 22. és 24. között Balatonaligán - közölte Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal állam­titkára. Helyzetértékelése szerint néhány nyugat-európai országban komolyan tartanak attól, hogy az olcsó kelet-európai munkaerő tö­meges megjelenése feszültségeket okoz saját munkavállalóik köré­ben, ezért létszámkorlátozást próbálnak bevezetni. Az államtitkár szerint túlzottak ezek az aggodalmak. ______________■ Elektromos zárlat okozta a tüzet Hétfőn nem sokkal 18 óra után a békéscsabai tűzoltókat a megyeszékhelyen a Rábai utca 2. alá riasztották, ahol egy harmadik emeleti lakás egyik szobája égett. Hamar kide­rült, hogy a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Jenei Imre családi lakásában keletke­zett a tűz. Az már csak később vált nyilvánvalóvá, hogy használaton kívüli dugalj elektromos zárlata okozta a bajt. Békéscsaba szörppel bíbelődött, s a kisfiam is--------------------- körülötte sündörgött - idézte fel a- Szilvia, a nagylányom az előszó- hozzátartozók elmondása alapján bábán telefonálás közben érezte összeállt eseményeket a házigaz- meg a füstszagot, s ahogy benyi- da, a tűz keletkezésének időpont- tott a szobába fedezte fel a szék- jában éppen szolgálatban lévő rénysor háta mögül gomolygó Jenei lmre. füstfelhőt. A feleségem, Katalin a -A Békéscsabai Tűzoltó­konyhában épp a téli ribizli- parancsnokság ügyeletét család­tagjaim a szomszédból értesítet­ték, nekem rögvest a tűzoltóság után a feleségem telefonált. Ami­re hazarohantunk, a kisebbik lá­nyommal a kollégák hozzáláttak az oltáshoz, a lépcsőházban a tömlőben már víz volt. A sző­nyegpadló alatt a panelbordák­ban vannak a vezetékek, s a használaton kívüli dugalj, a tűz- góc a kétajtós ruhásszekrény há­ta mögött volt. A szekrényben lé­vő ágynemű és a család nőtagja­inak összes ruhaneműje elégett, leszakadt a csillár és a nyitott aj­tó üvege is elrepedt — sorolta Jenei Imre. A bejelentéstől számított rö­vid időn belül a helyszínre érke­ző megyeszékhelyi tűzoltók Viczián György főhadnagy, ol­tásparancsnok irányításával szakszerűen, gyorsan felülkere­kedtek a lángokon, de jólesett a lakótársak önzetlen segítség- nyújtása is.- Egy tanulságot magam is levontam: ugyan nem írja elő szabályzat, de a magánlakások­ban sem árt időnként elvégez­tetni az elektromos hálózat érin­tésvédelmi felülvizsgálatát a rej­tett zárlatok, vezetékelavulások kiszűrése végett - tette hozzá Jenei Imre. ___ _________________-BOTH ­« Az újság a szerkesztőségi rendszerrel A Vétesz tagja készült Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN * Felelős szerkesztő: DR. LÁSZLÓ ERZSÉBET, NIEDZIELSKY KATALIN * Kiadja a Népújság Kft. * Felelős kiadó: DR. TÓTH MIKLÓS ügy­vezető igazgató * Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. * Nyomtatás: COFINEC Hungary Rt. Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. * Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató * HU ISSN 12151068 * Hirdetésvezető: NÁNÁSI JÁNOS * Terjesztésvezető: RAJTÁR JÁNOS * Telefonszámok: köz­pont (66) 527-200; sportrovat: (66) 527-247 * Szerkesztőségi telefax: (66) 527-231 * Kiadói telefax: (66) 527-201 * E-Mail: kiado.bekes@axels.hu * Hirdetési telefon: (66) 527-227, fax: (66) 527-211 * TELEFONOS hirdetésfelvétel: (66) 527-222 * Terjesztési telefon (66) 527-217, fax: (66) 527-221. * Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresz­tül. Árusításban terjeszti a „KŐRÖSHÍR” Kft. * Előfizethető a kiadónál, az ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél. * Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, egy évre 10 740 Ft. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejt­vénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az ada­tok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségé­be tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents