Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-08 / 106. szám
m MEGYE KÖRKÉP 2000. MÁJUS 8., HÉTFŐ - 3. OLDAL NYELVHASZNÁLAT, (w) A Magyar Nyelv Hete alkalmából „A kreatív nyelvhasználat és az iskola" címmel dr. Nagy János kandidátus tart előadást május 9-én délelőtt tíz órától a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központban. ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK, (z) A mezőberényi Orlai Petries Soma Múzeumben május 10-én délután öt órakor Kmetykó János építész nyitja meg a ,,Mező- berény építészeti értékei” című fotókiállítást. A bemutatásra kerülő több mint száz felvétel az elmúlt évben, s a mostani év elején készült a város ismert és kevésbé ismert épületeiről. A felvételeket Csete Gyula készítette, s a kiállítást is ő rendezi. TAROKK-PARTI, (f) Városnézéssel fejeződött be tegnap Mezőhegyesen a hétvégi tarokkfesztivál, melynek középpontjában a Húszaslehívásos Piatnik Grand Prix 4. fordulója állt. A győzelmet az eddigi hatodik, budapesti Berczelly Tibor szerezte meg, de jól szerepeltek a Békés megyeiek is: dr. Ping József 3., Úri Tamás 4., dr. Várkonyi László 5., dr. Nagy Tibor 6. lett a 36 induló közül. OXFORDI EREDMÉNYEK, (u) Május 10-én 14 órakor Békéscsabán, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában lesz az Oxford University Press által meghirdetett Millenium Competition pályázat eredményhirdetése. Megnyitja Pete István, a pedagógiai intézet angol nyelvi szaktanácsadója. „AUTÓSTALÁLKOZÓ”. (f) Tegnap estig csak egy kisebb baleset jegyeztek fel a rendőrség megyei ügyeletén. Szombaton délelőtt két személykocsi ütközött Békéscsabán, a Bartók Béla úton. Személyi sérülés nem történt, a Wartburgban és a Fiatban együttesen 70 ezer forint értékű kár keletkezett. ÁROK- ÉS KUKATŰZ. (f) A rendőrökhöz hasonlóan a tűzoltóknak is kevés dolguk akadt vasárnap koraestig. Mindössze egy árok- és egy kukatűzhöz riasztották őket Békéscsabán. Takarékosság = penész? (Folytatás az 1. oldalról) Az egyedi fűtéses lakásokban ugyanis penészfoltok jelenhetnek meg a falakon. - A penészesedés valós probléma. A közös képviselőkhöz érkeztek ezzel kapcsolatban jelzések. A lakások között a falak nem hőszigeteltek, így ha valaki elzárja a készüléket, az egyenetlen fűtés penészesedést okozhat - mondta a lakásszövetkezet műszaki vezetője. A kérdésben véleményt kértünk Nagy Mihály építész üzemmérnöktől, a Kronborg-Épterv Építőipari Kivitelező Kft. ügyvezető igazgatójától. — A dolog a 22-es csapdájához hasonlít. A hőszigetelés megoldatlansága miatt, ha nem egyenletes a fűtés a lakáson belül, vagy az egyik lakásban fűtenek a másikban nem, megjelenhet a penész. Az ellenszer az egyenletes hőmérséklet és a szellőztetés lenne. A fűtéskorszerűsítés, vagy az egyedi fűtés bevezetése mellett nagy kérdés, hogy a lakások, lakótömbök hőszigetelését hogyan lehet megoldani. Ez nem kis költség, és kérdés, hogy mikor térülne meg az ott lakók számára. Véleményem szerint a központi fűtéssel ellátott lakótömbök hőtechni- kailag nem alkalmasak az egyedi fűtés bevezetésére - mondta Nagy Mihály. KOVÁCS ATTILA A VEZETÉKES GÁZ FOGYASZTÓI ÁTUtóÁtÁMM VÁLTOZÁSA 35 30 25 20 15 10 5 ........----1990 FORRÁS: KSH 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000.1.| MÉSZÁROS BÉLA Új tűzoltóautóval gyarapodtak Orosházán A hétvégi Flórián-napi ünnepségen adták át használóiknak a 62 millió forintot érő új tűzoltóautót Orosházán. Az ünnepségen az is kiderült, még ebben a félévben újabb eszközt, egy feszítő-vágó berendezést kap az orosházi parancsnokság, jövőre pedig egy úgynevezett magasból mentő eszközre számítanak, a jelenlegi ugyanis már elavult. Az avatáson Fetser János polgár- hirdetését is. A beérkezett munmester és Dancsó József ország- gyűlési képviselő méltatta az egyenruhások munkájának jelentőségét. A szombati rendezvényen tartották meg a helyi tűzoltóság és az Őrizd a Lángot Alapítvány közös rajzpályázatának eredménykák közül Temesvári Dorina, Szabó Zoltán, Náfrádi Réka, Szántai Márk, Varga Tünde, Szlovák György, Nyerges Orsolya, Szoko- lai Tamás, Zsilován Dávid és Son- kolyos Szabolcs munkáit találta legjobbnak a Pribék Endre tanár vezette zsűri. Az ünnepségen elismerések átadására is sor került: előléptették Vági László törzsőrmestert és Rikker Károly törzsőrmestert, anyagi juttatásban részesültek: Nagy Zsolt törzsőrmester, Baranyai Tamás őrmester, Greguss Ágnes hadnagy, Fodor Sándor zászlós, Lászik Gábor zászlós, Petrovszki János főtörzsőrmester, Bagdi Lajos főtörzsőrmester, Bajkán György főtörzsőrmester és Tóth Csaba törzsőrmester. Fogadalom és családias ünnep Békéscsabán Én,... a Magyar Köztársaság Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának tagja fogadom, hogy... szolgálati kötelezettségeimet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem” - kezdte nyilvános fogadalKépünkön a most esküt tett tűzoltók, akik többségükben őrmesterek. Balról: Molnár Ákos, Szabó Tibor, Nemes Kálmán, Békési Ferenc, Dancik János és Martincsek Tibor _________________D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET mát a békéscsabai parancsnokság hat, alapkiképzésen túlesett új tagja a hétvégi, családtagok jelenlétében tartott Szent Flórián-napi ünnepség keretében. Szendi Géza tűzoltó alezredes, városi parancsnok köszöntőjében visszatekintett az elmúlt egy évre is. Kétszázötven, belvízzel kapcsolatos beavatkozása és közel 600 „esete” volt az immár 68 főre szaporodott, úgynevezett kivonuló megyeszékhelyi állománynak.. Jelentős változást hozott az életükben a két vadonatúj Mercedes gépjárműfecskendő üzembeállítása. A harmadik éve formabontó, családias ünnepen a város polgármestere is a parancsnokság vendége volt, ifi EB akció április 20-tól június 20-ig 2OOOA\>tt // Részvételi feltételek Küldjön be egy zárófóliát PB-gázpalackjáról, nevével, címével ellátott, lezárt Wf J j borítékban, / / június 24-ig. Szerencsés nyertese lehet a fenti nyeremények egyikének! Cím: Telitalálat! Budapest, 1549 Sorsolás: 2000. június 24. TOTÁLGÁZ Kényelmet kapcsolunk a gázhoz. Érdeklődjön ingyenesen hívható zöld számunkon: 06-80/322 223— Forgalomkorlátozás Ma 11 és 15 óra között az orosházi úti felüljárón, az Erzsébethely felől befelé vezető sávon bontással járó burkolat-felújítási munkálatokat végeznek a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. munkagépei. A munkavégzés ideje alatt „Úton folyó munkák, 30 km-es sebességkorlátozás, illetve Útszűkület” jelzőtáblák fi- gyelmezetik a közlekedőket, s a forgalmat terelőőrök irányítják. „EGY ÜGYES JELSZÓ ÖTVEN ÉVRE KÉPES ELKÖDÖSÍTENI A VALÓSÁGOT.” (Wendell L. Willkie) VÉLEMÉNYEK CSATH RÓZA Rabszolga módjára adják-veszik őket. Az álmodozók kora lejárt Jutkát egészen megszédítette a mosolya, a kedvessége. Legjobban a szavait szerette. Nem telt bele két hét, a férfi már a közös jövőjükről beszélt, majd azzal állt elő, német sógora bárjába táncosnőt keres.- Az alakod jó, a munkába meg beletanulsz! — biztatta a lovagja, s ő boldogan szállt fel vele a frankfurti gépre. Útnak indult, mint még sok ezer kelet-európai lány, aki abban bízik, Nyugat-Európá- ban vagy a tengerentúlon majd megcsinálja a szerencséjét. Am a mesebelinek induló történet hamar keserűre vált. A nőket a remélt állás helyett prostitúció várja. Rabszolga módjára adják-veszik őket, ha ellenszegülnek, durván kényszerítik. Okmányoktól megfosztva, idegennyelvtudás nélkül, életüket és hozzátartozóikat féltve kiszolgáltatottak a borzalmaknak. Jogaikat nem ismerik, a hatóságoktól legalább annyira tartanak, mint a fogva tartóiktól. Hallgatnak a lányok, és sokáig csöndben volt a világ is körülöttük. Mindeközben a nemzetközi nőkereskedelem a fegyver- és kábítószer-csempészet után a harmadik legnagyobb bevételt hozó maffiás üzletággá izmosodott. Ellene az országok külön-külön hasztalan hadakoznak, ezért ENSZ-kezdeménye- zésre még idén nemzetközi egyezményt dolgoznak ki. Ugyanígy üdvözlendő a Nemzetközi Migrációs Szervezet Kelet-Európa-szer- te, így hazánkban is elindított felvilágosító kampánya. A külföldi munkavállalás veszélyeire hívják fel a figyelmet és készítettek oktatófilmet is, amely két lány szomorú, de tanulságos történetéről szól. A filmet a kísértésnek legjobban kitett nevelőotthonos lányoknak vetítik le és minden középiskolának a figyelmébe ajánlják. Mert legjobb megelőzni a bajt. Hihetetlen, de évente a világon félmillió nő válik a nőkereskedelem áldozatává. Áldozatok ők, megtévesztettek. Nem akarnak rosszat, csak az álmaik után mennek. Saját kárukon tanulják meg, ma a világ elbánik az álmodozókkal. MENESI GYÖRGY Országdísz és udvarfény Fél füllel hallottam a rádióban, hogy egyes Fidesz-tótumfaktumok szerint külföldiek betelepítésével lehet megoldani hazánk katasztrofális népesedési gondjait. Ami azt illeti, ez a kérdés egyszer már megoldódott ily módon, mégpedig Szvatopluk korában. Igaz, akkoriban a kutya sem hívott bennünket, ennek ellenére jöttünk, s egészen jól belaktuk a Kárpát-medencét. Talán éppen a honfoglalás-projektre gondolt a pártelnökké avanzsált volt titokminiszter, amikor megjegyezte: félő, hogy a magyarság nem tudja magába olvasztani az ide özönlő nációkat. Olvasatomban ez azt jelenti, hogy Fideszék elvárnák a betelepülőktől identitásuk föladását, s ha nem is belőlük, de gyermekeikből, unokáikból a nemzeti oldalra szavazó, jó magyarokat szeretnének faragni. Végül is: miért ne?! Franciaországban arabok és fekete-afrikaiak, Angliában ázsiaiak, Németországban pedig törökök milliói bizonyítják, hogy mindenkinek jól jön egy kis „vérfrissítés”. Nekem például kimondottan tetszik, ha egy apró termetű, ferde szemű kortársam így kezdi a mondatot: „Mi, angolok...” De természetesen a négereknek és a törököknek is jól áll, ha Moliere, illetve Goethe nyelvén deklarálják a francia vagy a német nemzethez való tartozásukat. Mi, magyarok azonban - akár asszimilálódnak a betelepülők, akár nem -, mindenképpen a rövidebbet húzzuk. Mint szent királyunktól tudjuk, az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Másrészt pedig: amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelveket és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli... Országdíszben, udvarfényben eddig sem szűkölködtünk. Viszont a fél országnak korog a gyomra, és kilátszik a feneke. Momentán ezért nem akaródzik szaporodnunk. Szvatopluk korában már megoldódott. Kovács Katiék a „bronzéremnek” is örülnek yy „Laci a bécsi keringő közben elcsúszott egy pernyén, és megsérült a bokája, de hősiesen végigtáncolta a standard kategória döntőjét. Tavaly ugyan másodikok lettünk, de közben kicserélődött a mezőny, ráadásul közbejött ez a malőr, így örülünk a harmadik helynek is” — mondta a Békéscsabán 30.(!) alkalommal rendezett országos A-osztályú társastánc-bajnokság egyetlen hazai pályás kettősének hölgytagja, a Gyurkó László (22) oldalán táncoló Kovács Katalin (23). zepére tett óriástorta és a 30 éves jubileum tiszteletére sistergő görögtűz előtt hangzott el. Balikó Károly, az országos szövetség elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy a jövőben az A-osztályú bajnokságokat a békéscsabai és a haA békéscsabai Printomat TSE Gulyás Miklós vezette táncosai a megyei művelődési központ klubjában kezdték annak idején. Kati a Bábolna Baromfi Rt. pénzügyese, Laci főiskolás. Mellesleg másfél éve tartoznak a majdnem elit mezőnybe, vagyis a legjobb amatőrök közé. Mellettük szombaton este a legnagyobb tapsot az immár abszolút profi - nemrég bajnoki második -, Németh Péter-Lajtai Beatrix kettős kapta, utóbbiak bemutatójukkal bűvölték el a szépszámú közönséget. Persze, a szombaton késő este sorra került kiegészítő programig A legjobbak történt egy s más az első ízben az MTV kamerái előtt zajlott társasági eseményen, melynek házigazda szerepét hagyományosan a megyei művelődési központ vállalta magára. Mindenekelőtt egy tánctörténeti bejelentés, no meg természetesen maga a bajnokság! Ami a bejelentést illeti, az a parkett köA standard kategóriában (2-2 kör angol keringő, tangó, bécsi keringő, slow fox és quick step) a bajnoki címet Shouleno Olexly/Zombori Judit, (Oktogon TCE Budapest) nyerte, a Harmatos Attila/Hübér Hajnalka (Zrinyi TK Bp.) és a békéscsabai Gyurkó László/Kovács Katalin duó előtt, az ifibajnok a budapesti Kovács Máté/Váradi Martina kettős lett. A latin táncok (1-1 perc cha-cha-cha, samba, rumba, paso doble, jive) idei magyar bajnoka: Bíró Tamás/Né- meth Gabriella (Promenád TSK Szeged), 2. Cseh- Szakál Tibor/Bodócs Gabriella (Feeling TSE Bp.), 3. Tóth Sándor/Jároli Szilvia (Promenád TSK Szeged). zai társastánc nagyra becsült oktatójának tiszteletére Nyíri Lajos emlékversenyként rendezik. Köszöntötték az ő örökébe lépett házaspárt, Felczánné Nyíri Máriát és Felczán Bélát is. Az öt ifjúsági és 33 felnőtt páros látványos versenye során most is előfordult, hogy a zsűri nem ugyanazt látta a legszebb produkciónak, mint a közönség, de hiszen olykor éppen ettől érdekes a verseny... Ami feltűnt: a modern táncok mozgásvilága tovább közelít az erotika felé, sugallja, hogy a tánc már nem kifejezetten a csábítás eszköze, inkább a közösen akart erotika hol enyhébb, hol erősebb kinyilatkoztatása, kivált a latin táncoknál. Ez persze nem is any- nyira kritika, csak szelíd rekonstruálása annak, hogy változott és változik a világ. _______________________(FÁMÁM)