Békés Megyei Hírlap, 2000. május (55. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-08 / 106. szám

4. OLDAL - 2000. MÁJUS 8., HÉTFŐ KÖR KÉP A POLGÁRMESTER OSZTOTTA... (f) Egy jó polgármesternek mindenhez értenie kell. Legfőképpen ugyan a város ügyes­bajos dolgainak színvonalas intézéséhez, ám az sem árt, ha jó értelemben jól „eladja’’ magát. Mint tegnap Békéscsabán, a városházán rendezett anyák-napi fagyipartin. Pap János láthatóan szakértelemmel osztotta a csokiból, puncsból és más finomságokból készült göm- bőket, természetesen ingyen____________________________________________________d-fotó. kovács erzsébit Területi győztesek a szlovák döntőn Fennállása óta először idén a Kétsopronyi Általános Iskolá­ban rendezték meg a szlovák nyelvi országos területi elő­döntőt vers- és prózamondás, valamint ének és hangszeres zene kategóriában. A hajtogatás művészete Orrszarvúval az amerikai világversenyre Gyermek néptáncosok A Reflektor Kulturális Ala­pítvány az orosházi Petőfi Művelődési Központtal kö­zösen minden évben ven­dégül látja a megye gyer­mek néptáncosait. Orosháza Ilyenkor megtelik élettel a mű­velődési ház, hiszen az immá­ron hagyományos és jó hírű ren­dezvényen 13 táncegyüttes (Al­máskamarásról, Békéscsabáról, Csanádapácáról, Dombiratosról, Magyarbánhegyesről, Medgyesegyházáról, Mezőhe­gyesről, Orosházáról) ropja a csárdást. Ezen a hétvégén több mint háromszáz táncos lábú fiatal és két zenekar (az orosházi Teker­gő és a gyomai Suttyómba) 16 műsorszámmal és két táncház­zal tette ismét emlékezetessé a találkozót. A Csaba Táncegyüt­tes pedig ajándékműsort adott a program keretében. A szervezők a Nemzeti Kultu­rális Alapprogramtól, a helyi ön- kormányzattól és a Csaba Kultu­rális Egyesülettől kaptak támo­gatást a sikeres lebonyolítás ér­dekében. ______________ictrai Bál a jövőért A Rózsa Ferenc Gimnázi­um nagytermében jóté­konysági bált rendezett a közel 600 tanulós, békés­csabai Achim L. András Ál­talános Iskola. A bevételt az iskola felújítására for­dítják, de gondoltak az ár­vízkárosultakra is, egy Ti­sza-menti település kárt szenvedett kis iskolájára. Békéscsaba A szombati rendezvényen Pap Já­nos polgármester köszöntőjében arról szólt: a tavalyi, hasonló csen­des muriban még az iskola „lázas állapotáról”, most a stabil megma­radás jegyében emelheti poharát a vendégek tiszteletére. Papp Izabel­la igazgatónő az első rendezvény bevételét a további szülői hozzájá­rulásokkal együtt négy millió fo­rintra taksálta, ebből kisebb külle- mi felújításokra jutott. Most körül­belül 500 ezer forint bevételre szá­mítanak, mert az is megvette az 1800 forintos jegyet, aki nem volt a mintegy százötven, La Bamba együttes zenéjére bálozó közt. Szerinte 20 millió forint elég lenne a teljes kicsinosításra a jövő évi, 100 éves iskolaalapítási évforduló­ra. A polgármester azonban - épí­tészként is - 800 millióban jelöli meg azt az összeget, amelyből iga­zán fel lehetne újítani a patinás épületet. Ilyen összeg felhasználá­sáról azonban most szó sem lehet, annál is inkább, mert két másik is­kolára adtak be pályázati támoga­tási kérelmet. r. i. Kétsoprony A résztvevők három korcsoport­ban versenyeztek, a rendezvényt Ónodi Daniella, az Országos Szlo­vák önkormányzat munkatársa nyitotta meg. A megmérettetésen szereplőket és a vendégeket Völ­gyi Sándor, a település polgár- mestere köszöntötte. Az egyes korcsoportokon belül is külön adtak számot a szlovák nyelv ismeretéből a szlovák tan­nyelvű, illetve a szlovák nyelvet is oktató iskolák tanulói. A szlovák nyelvet is oktató iskolák első kor­csoportjában (1-3 osztály) Krajcsó Kata diadalmaskodott. Vígh Ibim részletes tájékoztatást adott munkájáról. Elhangzott, 1999- ben 102 különböző meghívásnak tett eleget. A helyi képviselők több­ségét a mezőgazdaság jövője, a ma­gas munkanélküliségből való küá- balás lehetősége és az autópálya épí­tésének gondolata foglalkoztatta. Második a szintén kétsopronyi Petrovszki Anita, harmadik a me­gyeszékhelyi Szokolay Fanni lett. A tannyelvű iskolások között e korcsoportban első Botyánszkí Zsuzsanna (Békéscsaba), máso­dik Horváth János (Tótkomlós), harmadik Rómer Lilla (Szarvas) lett. A 4-6. osztályos szlovák nyelvet is oktató iskolák diákjai közt kétsopronyi babérok szület­tek. Első Kovács Éva, második Krajcsó Ágnes, harmadik Szpisják László lett. A szlovák tannyelvű oktatási intézmények versenyé­ben Pauló Melindát városbelije, a szarvasi Kovács Eszter, majd a tótkomlósi Balázs Róbert követte. Mocsári József képviselő felve­tette: a Békés megyei országgyűlé­si képviselőknek jobban össze kel­lene fogni, és közösen lobbizni, mert úgy tűnik, a következő 20 év­ben sem épül autópálya a térség­ben. Márpedig, ha ez így lesz, ak­kor ez nagyban gátolja a fejlődést. Dr. Farkas József képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a Be­A 7-8-osok mezőnyében a nyelvet oktató iskolák versenyében első a kétsopronyi Nagy Zsuzsanna lett. A tannyelvű oktatási intézmé­nyek mezőnyében Trnyík And­rea, Hudák Ágnes (mindketten szarvasiak) sorrend alakult ki, ü- letve megosztott harmadik helye­zett: Bartos Ágnes (Tótkomlós) és Onáka Anita (Békéscsaba). Ének és hangszeres zene kate­góriában a bíráló bizottság első helyre ítélte Suta Editet (Tótkom­lós) és Agoda Alizt (Szeged). Má­sodik a szarvasi általános iskola énekcsoportja, harmadik a me­gyeszékhelyi Madách Utcai Álta­lános Iskola citera csoportja lett. A területi döntő eredményes sze­replői május végén az országos versenyen öregbíthetik az alföldi szlovákság hírnevét. w rettyó már nem a régi, a folyó Deb­recen szennyvizét is magával hoz­za. A minisztériumon keresztül hatni kellene a vízügyi igazgatóság­ra, hogy az mindent tegyen meg a víz minőségének javulásáért. Az országgyűlési képviselőnő közölte: az Európai Unióhoz való csatlakozás után minden bizony­nyal csökkeni fog a magyar me­zőgazdaságból élők száma. A Sár­rét szempontjából viszont örven­detes, hogy az észak-békési kis­térség hatékonyan dolgozik, az ország egyik legaktívabb kistérsé­ge._______________________MJ. A 17 éves diák hét éve kez­dett hajtogatni. Azóta fan­tasztikus szintre emelte tu­dását, négy kiállítása volt szülővárosában és Szente­sen, ahol jelenleg tanul. Orosháza Fazekas Péter munkáival a hét végén a volt ifjúsági házban ta­lálkozhattak az érdeklődők. A különleges kézügyességgel meg­áldott fiú origamizik, papírból csodálatos figurákat jelenít meg. A fiatalembert arra kértük, a több mint 150 modell (hajók, mi­tológiai figurák, tengeri és szá­razföldi lények, madarak, ősál­latok) között kalauzoljon el ben­nünket.- Különböző témaköröket ta­lálok ki, azután látok munkához. Itt például a tengeri élővilágot hajtogattam meg, majd a száraz­földi állatokat. Ezzel az orrszar­A hétvégén tartották meg a megyeszékhelyi általános iskolák hagyományos tanul­mányi versenyének döntő­jét. Kilenc tantárgyból, a 2700 házi vetélkedőn leg­jobbnak bizonyult kisdiák bizonyíthatta újból: ők azokkal a plusz ismeretek­kel is rendelkeznek, ame­lyek a tankönyvben apró betűkkel találhatók meg a kötelező tudnivalók mel­lett... Békéscsaba Szt. István, Péter, Aba, Péter, I. András, I. Béla, Salamon, I. Géza, I. Szt. László - ugye, még a fel­nőttek közül sem mindenki tud­ja, hogy sorrendben ők uralkod­tak az Árpád házi királyok közül 1095-ig. A többiekkel együtt az ők előcsarnokban elhelyezett ké­peiből is meríthettek ihletet pél­dául a történelemvetélkedő részt­vevői a Szabó Pál téri iskolában. Dr. Szatmári Gáborné versenyel­nök elmondta, hogy a 8 éves ren­dezvény azok tudását külön elis­merte, akik legalább háromszor lettek elsők, így a „matematikus” Baur Eszter, korábban az 1. szá­mú, Kozák Ferenc most negyedszer(l) a belvárosi, illetve 3. sz., valamint Tar Lilla a belvá­rosi iskolából. Az idei városi döntő győztesei. Földrajz. 7. osztály. Licska Balázs/Szabó P. téri, tanára Hanyecz András. 8. o. Such vúval Amerikába, az origamisok világversenyére bejutottam - mutatja a szép darabot, de ez a csodálatra méltó eredmény egy dobozból kibújó bohóc, a téglafa­lon mászó gekkó és légy megjele­nítéséért is dukált.- Legnagyobb témám a sakk. Látványos és hálás dolog elkészí­teni, szeretem is. Már hajtogat­tam négy sakktáblát figurákkal - lépünk tovább a kiállítási anya­gok között és így jutunk el egy di­noszauruszhoz, ami minden lá­togatót megállásra késztet.- Ezt már három kiállításo­mon bemutattam, tetszik min­denkinek - summázza csodála­tunkat Péter, aki azt is elárulta, hogy egy téma még nagyon izgat­ja: a kezében újságot tartó ember megmintázása. Nagyon térbeli a dolog, de nem kivitelezhetetlen - állítja az origamis fiú. Zoltán/10. sz., Mokran János. Történelem. 7. o. Nagy Gá- bor/evangélikus gimn., Kolarovszki Zoltán. 8. o. Simon Norbert/Madách isk., Sályi Gézáné. Angol. 7. o. Molnár Tün- de/belvárosi isk., Almásiné Darag Mariann. 8. o. Wábel Péter/Szabó P. téri, Halasiné Szlovák Diána. Biológia. 7. o. Papp Péter/3. sz., Papp Ferencné. 8. o. Sárközy Márta/Szabó P. téri, Kovács Gézáné. Kémia. 7. o. Engelhardt Tekla/9. sz., Vargáné Nagy György Katalin. 8.o. Knyihár Róbert/2. sz., Kovács Pál. Fizika. 7. o. Rákóczi Melinda/2. sz., Kovács László. 8. o. Kisházi Zoltán/József A. isk., Novodomszki Pál. Magyar. 4. o. Kocziha Zsanett/Madách isk., Bondár Lászlóné. 5. o. Vida Ba- lázs/Madách isk., Sályi Gézáné. 6. o. Lévai Annamária/2. sz., Sutyinszki Jánosné. 7. o. Búvár Mónika/11. sz„ Egriné Szarvas Edit. 8. o. Paluska Márta/Szabó P. téri, Szlovák Jánosné. Mate­matika. 4. o. Botyánszki Adrienn//Madách utcai, Kisné Szilaj Szilvia. 5. o. Szakái Péter/10. sz. Seres Jánosné. 6. o. Takács Anita/József A. isk., Csa­ba Mártonná. 7. o. Kozák Fe- renc/belvárosi isk., Véghné Bojtor Emma. 8. o. Tar Lilla/bel- városi isk., Véghné Bojtor Emma. Német. 7. Köllő Katalin/evangéli- kus gimn., Orosz Irén. 8. o. Do­hányos Zoltán/Szabó P. téri/Bánszki Ilona._______<fá»iámi Kevesebben élnek mezőgazdaságból A Mól Rt. már csak 5-6 évig marad a térségben. Ezáltal je­lentős iparűzési adótól esnek el az érintett települések - válaszolta kérdésre Vígh Ilona, a térség országgyűlési kép­viselője a szeghalmi képviselő-testület legutóbbi ülésén, amikor saját beszámolója került terítékre. SZEQHALOM CSITI ILONA Akik az apró betűst is tudják... Városi döntő általános iskolásoknak Szökésben a Whiskys 6. A szóvivő viccnek vette Május 17-én kezdődik a Whiskys néven elhíresüit rabló bí­rósági tárgyalása. Ambrus Attila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrablás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újságíró, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szöké­sének és egyik legnagyobb rablásának körülményeit, találko­zott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exkluzív részeket. Talán a rendőrséget sokkolta leg­jobban a hír: Ambrus Attila 1999. július 10-én, szombat délelőtt megszökött a BRFK Gyorskocsi utcai fogdájából, amely a legszi­gorúbban őrzött helyek egyike. Szabadulása mindössze hét per­cet vett igénybe. A hírt a rendőr­ség dermedten, hitetlenkedve fo­gadta, s csak jóval a szökés után zárták le a fővárosból kivezető utakat. Később a határoknál is fo­kozott ellenőrzést rendeltek el. Az eset fintora az, hogy a közutakra kivezényelt, golyóálló mellényt viselő rendőrök késve kapták meg a Whiskys fo­tóját, így so­káig úgy ku­kucskáltak be az autók utasterébe, hogy ponto­san azt sem tudták, kit keressenek, hogyan is néz ki a körözött sze­mély. A szökés időzítése mesteri­nek bizonyult, mert a rendőrök többsége, így a BRFK szóvivője, Dézsi Mihály (képünkön) is hét­végi pihenésére készült. A hírek kommentálása talán épp ezért is - órákig váratott magára.- Sokáig egyszerűen nem tud­tunk, mit mondjunk. Önmagun­kat marcangoltuk, azt kerestük, miben is hibázott a rendőrség.- Gondolom, hideg zuhany­ként érte a hír?- Éppen halászléfőző verseny­re készültem Bajára. Az akciócso­portból telefonált a barátom, hogy ugrott a program, nem megyünk. Nem is hittem el az első pillanat­ban. Mondtam, ne szórakozz már velem! De erősködött, hogy ne hülyéskedjek már, hisz megszö­kött a Whiskys. Amire én rövid úton elküldtem a fenébe. Végül ki­derült, tényleg igaz a hír.- Amikor már Ön is elhitte, mi­ért nem mondott valamit a hírre éhes sajtónak?- A szökés tényén kívül nem tudtunk az égvilágon semmit. Meg kellett várni a belső vizsgá­latok eredményeit, és azt, hogy mit mond az ügyészségi nyomo­zó hivatal. Egyszerűen nem tud­tuk, miben és hol hibáztunk. Órákig helyszíneltünk. A Gyors­kocsi udvarától, a harmadik eme­leten keresztül az utcáig mindent aprólékosan megvizsgáltunk. Lé­nyeg a lényeg, nem tudtunk mondani semmit. Fogalmunk sem volt, hogyan szökhetett meg Ambrus.- Érezhető volt a gyakorlott szóvivő számára, hogy ez a min­den szempontból hírszegény álla­pot a Whiskysnek kedvez, hogy továbbépíti a csavaros eszű bank­rabló képét, ezzel pedig szinte sárba tiporta a rendőrség egyéb­ként is megtépázott tekintélyét?- Igen, ezt éreztük. Ha valaki az egyik legjobban őrzött objek­tumból meg tud szökni, akkor an­nak következményei vannak. Azért sem beszéltünk, mert kom­munikációs szempontból egysze­rűen nem tudtunk jót húzni. Csak a bizonyítványunkat magyaráz­hattuk volna, de ezt nem akartuk. Ezért szorítkoztunk csak a szikár tények közlésére.- Mindössze ez a szerepkör maradt a rendőrségnek?- Igen, de ez visszavezethető Ambrus Attila első elfogásának előzményeihez. Ugye, évekig ke­restük a Whiskys néven elhíre­süit bankrablót. A nyomozás közben és az elfogás után, pon­tosan a sajtó hihetetlen informá­cióéhsége miatt próbáltunk sok kis színes ügyet tálalni. Ilyen volt például a kutya-ügy. Amb­rus az állattal együtt próbálta az országot elhagyni. Ä határhoz érve, közvetlen a lebukás előtt a határőr, aki szintén kutyabo­lond, kérte a Whiskyst, szálljon ki a kocsiból, mutassa meg azt az egyébként tényleg gyönyörű jószágot. Ilyen sztorikat mesél­tünk az újságíróknak, mert a nyomozás, a bizonyítékok meg­szerzése érdekében mást nem mondhattunk. De így akaratla­nul is bemutattuk a kutyájáért kockázatot vállaló, az állatot sze­rető embert.- Tehát a kényszerhelyzetben lévő rendőrség még tovább fokozta a Whiskys addig is pozitív megíté­lését.- Ehhez még hozzájárult az is, hogy a kirabolt bankok alkalma­zottai, a sokszor traumatikus álla­potba került pénztárosok, állam­polgárok, akik ugyancsak átélték a bankrablás nem éppen stressz­mentes körülményeit, egyszerűen nem nyilatkoztak. Megtiltotta ne­kik a kirabolt intézetek vezetése. Más lett volna a helyzet, ha meg­szólal az a sokkos állapotba került asszony, akit hajánál fogva ránci­gáit a padlón. Sorolhatnám a pél­dákat arra, hogy tényleg más lett volna az Ambrusról kialakult kép, ha a tényeknek megfelelően tud­juk és tudatjuk róla: nemcsak pénzéhes, de erőszakos bűnöző is.-Ha ez így van, miért nem ezt mondták?- Ismétlem, a bankfiókok vezetői megtiltották a nyilatko­zattételt, de az ügyfelek sem vállalták a nyilvános szerep­lést, mert egyszerűen nem szí­vesen beszéltek róla, vagy mert nem akarták a történteket is­mét átélni. (Következik: A csillagok állása szerint) t

Next

/
Thumbnails
Contents