Békés Megyei Hírlap, 2000. április (55. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-06 / 81. szám
KÖR KÉP 2000. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MEGYEI Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat Esti habfürdő reggeli bosszúsággal Furcsa módját választották az önszórakoztatásnak azok a fiatalok, akik a közelmúlt egyik hétvégéjén Mezőkovácsházán, a Dózsa utca 54-60. szám közötti házak ablakait és ajtajait fújták le habosított szigetelő- anyaggal. M EZÖKOVÁCSHÁZA Mikor kereste fel háziorvosát? SZÁZEZRES KÁR. (c) Békéscsabán, a Keleti kertekben lévő Hobbi büfét látogatták meg illetéktelenek március 30-ára virradóan. A játékautomatát feszítették fel, és a perselyből 100 ezer forintot vittek el. IDŐSEK OTTHONÁBÓL, (c) Készpénzt és kávéfőzőt zsákmányoltak azok az ismeretlen tettesek, akik március 28-ára virradóan Békéscsabán, a Lencsési úton lévő idősek otthonába törtek be. Az anyagi kár 20 ezer forint. KAPUTELEFONT, (c) Békés csabán, a Berzsenyi utca egyik házának monitoros kaputelefonját szerelték le és lopták el ismeretlenek április 3-ára virradóan. Az anyagi kár 150 ezer forint. JÁTÉKGÉPBŐL, (c) A békéscsabai Szirakuza sörözőbe mentek be záróra után ismeretlen személyek március 30-án éjszaka. A játékgépet törték fel, és tartalmával, 120 ezer forinttal menekültek el. MEGFOSZTOTTA CtPŐrTŐL. (c) A békéscsabai Narancs Klubból tartott hazafelé a Szabadság téren keresztül április elsején hajnalban a 22 éves, megyeszékhelyi H. G., amikor szintén a Narancsból távozott, fiatalkorú G. Z. megtámadta, minden „bevezetés” nélkül. A sértettet G. Z. bántalmazta, a földre kényszerítette, és még ott is ütötte a fejét. Mivel a támadó felfigyelt arra, hogy járókelők közelednek, abbahagyta verést, és inkább a H. G. lábára, jobban mondva lábbelijére koncentrált. Gyorsan levette a sértett cipőit és elmenekült. A rendőröknek köszönhetően szerencsére messzire nem jutott, és a fiatalember ellen kifosztás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárás. Mint azt L. F.-né, a Dózsa utca egyik lakója elmesélte, az eset péntekről szombatra virradóra történt, amikor feltehetően a fiatalok a diszkó utáni „feldobott” hangulatukat próbálták levezetni az ártatlan házfalakon. Szombaton reggel a megszokott időben keltek fel, majd kimentek, hogy a kiskaput kinyissák. Ekkor vették észre, hogy a kulcslyukba valamiféle ragacsos massza került, amelyet kikapar- gatva, sokára és nehezen sikerült a zárat kinyitni. A meglepetés azonban még ezután következett. Az utcára lépve meglepődve látták, hogy a saját és a szomszédos házaik habfürdőbe öltözködtek. A redőnyökön, az ablaküvegeken valamilyen fehéres, sárgás színű furcsaság éktelenkedett. Mint kiderült, a köznevén purhabként vásárolható szigetelőanyag összevissza fújkálva ott díszelgett a lakások ablakán, ajtaján, sőt még a csengőkre is jutott. Egyik ház előtti járdán egy „ref” felirat éktelenkedett, ám a legtöbb gondot a redőnyök felhúzása, illetve a habanyag letakarítása jelentette. A tulajdonos szerint káruk ugyan nem keletkezett, de „jó heccnek” sem nevezhetné a kifejezetten bosszúságot okozó történteket. Az esetről feljelentést tettek a rendőrségen, de büntetésnek talán az lenne a leghatékonyabb - mondta felháborodva -, ha az elkövetőkkel takaríttathat- nák le a nyílászárókra száradt habfirkájukat. tékű lopott holmit. Az eddigi vizsgálat szerint a tettesnek, a 34 éves békési illetőségű F. Attilának a törvénnyel volt már összetűzése. S még valami: a három héttel ezelőtti kábeltolvajoknak is a nyomára bukkantak, az eltulajdonított betápláló kábelt megtalálták, igaz, a védőburkolatot már leégették róla. A két, de egymással összefüggő ügyben a nyomozást tovább folytatják. __________________________SÍ Elfüstöltek Dohányáruval és készpénzzel oldottak kereket azok az ismeretlen személyek, akik március 30-ára virradóan Békéscsabán, a Vandháti út 1. szám alatti Sport büfébe hatoltak be. Az anyagi kár 100 ezer forint. ________________________________(C) Balogh Sándor, mezőkovácsházi telepvezető:- Negyvennégy éves vagyok, de kórházban csak látogatóban voltam. A háziorvosom, bár elégedett vagyok vele, másfél éve nem láttam. Az egészséget tekintve szerencsés embernek mondhatom magam. Hallomásból tudom, hogy e területen is mind jobban terjed a magánvállalkozás. Szerintem elsősorban az orvosoknak kell tudni, hogy nekik mi a jó. Az viszont, hogy a körzetek adhatók-vehetők lesznek, szokatlan a számomra. Ha a változás a betegekkel való nagyobb törődést, a jobb ellátást jelenti, akkor jó dolog lesz, ellenben nem. Vecsernyés Bemát, nagykamarást nyugalmazott kovács:- Többféle betegségem van, ezért minden hónapban menni kell az orvoshoz. 1988-ban megműtötték, majd kétszer kaptam vérátömlesztést. Fiatalon magam is 18-szoros véradó voltam. Állítólag magas a cukrom és a koleszterinszintem. Erős kovácsmester voltam, de a kor felettem is elszállt. Lábam, kezem sem a régi. Az orvosokkal nincs semmi bajom, de ha mindenért fizetni kellene, nem tudnám miből. Jó lenne, ha nem emelnék az egészségügyi szolgáltatások, a gyógyszerek árait, hisz kell a dolgos ember a társadalomnak. Szilágyi Istvánná, al- máskamarási nyugdíjas:- Az orvosnál nem túl régen voltam, de szerencsére nem vagyok beteges ember. Falunkban nincs gond az orvosi ellátással, és ez évek óta így van. Nem tapasztaltunk változást. A doktor úr nagyon kedves és mindenkinek segít. Az időseknek kihozza a városból a gyógyszert, sőt volt, hogy a saját kocsiján szállította a beteget. A legnagyobb gond, hogy nagyon drágák a gyógyszerek. Az egészségügyi vállalkozásokkal vidéken szerintem nem lehet baj, a kórházakban azonban nem lenne szerencsés a bevezetésük. Kovács Gábor, nagykamamsi nyugdíjas:- Hál' Isten, nem sokat voltam az orvosnál. Tanítottam 34 évig, de a náthát is talpon húztam ki. A gyógyszereket nem szeretem, ezért vigyázok az egészségemre. Sok gyümölcsöt eszem és teát iszom, de a kort ugye, nem tagadhatom le. Az egészségügy változásairól nem sokat tudok, de a helybéli háziorvossal nagyon elégedett vagyok. Nyugodt szívvel mondhatom: a falunk jó kezekben van. A doktor úrnak mindenkihez van türelme, az időseket meglátogatja és elbeszélget velük. Félni csak az áremelésektől lehet. h. m. D-FOTÓ: SUCH TAMÁS Békés Igencsak rájár a rúd a helyi VEKTOR Kft.-re, ugyanis a kábeltolvajok három hét alatt másodszor törtek borsot az építők orra alá, s okoztak tetemes kárt az építőipari cégnek. Annak idején beszámoltunk róla, hogy az egyik építkezésről ismeretlen tettesek ellopták a daru 80 méternyi betápláló kábelét, melynek értéke meghaladta a 80 ezer forintot. Március 29-én este Bordatörés, liftben Március 29-én, a kora esti órákban a megyeszékhelyen, a Lencsési-lakótelep egyik tízemeletes épületének liftjébe szállt be V. J„ békéscsabai lakos. A felvonóban már tartózkodott egy ismeretlen férfi, aki a későbbi sértettet - annak elmondása szerint - minden előzmény nélkül bánnyolc óra körül ismét hívatlan látogatója volt ugyanennek az építkezésnek. S ha emberünk már bejutott a kerítésen belülre, úgy döntött, hogy nem távozik üres kézzel. Szemet vetett a daru 30 méteres, 30 eres rézkábel vezetékére és a daru vezérlő berendezésére, amit gondosan leszerelt, majd sajátos módon „privatizált”. A rendőrök csakhamar a tolvaj nyomára akadtak, akinél megtalálták a 100 ezer forint értalmazni kezdte. V. J. a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, bordatörést szenvedett, az elkövető pedig elmenekült. A rendőrség súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást az ügyben ismeretlen sze- mély ellen. ________________ici H. M. Megtalálták a kábeltolvajokat Lesz emlékszoba Sok téma szerepelt a gádorosi képviselők legutóbbi ülésének meghívójában. Mint megtudtuk, a döntések értelmében drágult a temetkezés, emlékszobát alakítanak ki, emlékműre pályáznak. Gádoros A temetkezési rendelet elfogadásával szabályozottá vált a község temetőjének rendje. Húsz év után most emelték meg a sírhelyváltás díját. A képviselők 10 ezer forinttal járultak hozzá az Orosházi Tűzoltóság új Mercedes típusú autójának biztosítási díjához. A falunapra szeretnének állandó kiállítással tisztelegni a gádorosiak Justh Zsig- mond emléke előtt, a művelődési házban pedig Justh-emlékszoba kialakítását is tervezik a millennium évében. És ami már biztos: egymillió forintot nyert a község a millenniumi emlékműre, amit 2000. augusztus 19-én avatnak fel. Egy szegedi művészt kértek fel a kivitelezésre. Az emlékmű állítólag illeszkedik majd az egységes faluképbe.________________i^i Evangélikus fórum Országos evangélikus millenniumi fórumra várja az Orosházai Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium a hét végén az országban működő társintézményeket. Orosháza Az iskola dísztermében április 8-án, szombaton 10 órától Ribár János orosházi evangélikus esperes tart áhítatot, majd az iskolai énekkar mutatkozik be. 10 óra 30 perctől dr. Odor László egyetemi tanár Az evangélikusok hatása a magyar kultúra alakulására címmel tart előadást, majd A magyar nép zivataros századaiból címmel egy újabb előadást hallhatnak tőle. A déli órákban dr. Harmati Béla püspök-elnök az evangélikus egyház és a millennium kapcsolatáról beszél. Ebéd után Koszorús Oszkár helytörténész Orosháza múltját idézi meg. Ifjúsági koncerttel folytatódik a program, majd kerekasztal-be- szélgetésre várják a házigazdák a résztvevőket és az előadókat. Záró áhítatot Káposzta Lajos esperes tart. (csETE) KÖZEL EGY ÉVSZÁZADOS ÓVODAI MÚLT. (i) Vésztőn már közel 100 esztendős múltja van az óvodai oktatásnak. (A jelenlegi központi óvoda már 98 éve fogadja a csöppségeket, de a másik három tagóvoda is több évtizedes múltra tekint vissza.) Régi vésztői óvodai tárgyakból, eszközökből és dokumentumokból a napokban gazdag kiállítás nyílt a helyi Sinka István Művelődési Központban. A Négyszínvirág Óvoda pedig azt tervezi, hogy őszre könyv formájában is megjelenteti a vésztői óvodák történetét. A kiállított anyag körében Huszár Sándorné nyugdíjas vésztői óvónő látható. ______________________ d-fotós such tamás Csaknem negyvenöt műsorszám Illatok között megalázott vásárló Az asszony pirosra sírta a szemét. Soha így meg nem alázta senki! El kell, hogy mondja valakinek a sérelmét. Hadd beszélhesse ki legalább a lelkét maró esetet. Bényeiné Papp Mária a szerkesztőségben keresett fel.- A békéscsabai Rossmann áruházba tértem be vásárolni, április 30-án kora délután. — Vesztemre - kezdi a feldúlt asszony. - Nézegettem a szempillaspirálokat, de nem vettem, mert nem találtam jónak a minőségét. Végül is két flakon hypóval álltam be a pénztárhoz. Amikor kifizettem, mellém állt a biztonsági őr és azt mondta, menjek be vele az irodába. Nem volt titkolni valóm. Bementem. Rám kiabált, adjam elő a lopott holmit. Megdöbbentem, és igazán nem értettem mit akar... Szó szót követett, mire a bolt két hölgytagja levetkőztetett. Ott álltam megalázva, s érthetetlennek találtam, hogyan juthattam ilyen helyzetbe. Természetesen nem találtak nálam semmit.- Gondolom, bocsánatot kértek Öntől!- Rosszul hiszi! A biztonsági őr, továbbra is durván, kioktató hangon beszélt velem. Bevallom, közben nálam is elszakadt a cérna. A cécóban ugyanis nem találtam 200 forintomat. Mondtam az őrnek, hogy én ugyan semmit nem loptam, de nekem eltűnt kétszáz forintom. Ettől még jobban bedühödött, és azt kiabálta: - Takarodjak ki, mert kivág az utcára, mint a t...-t. Ennyi durvaságot már nehezen viseltem el, kértem, adja meg a nevét. Nem volt hajlandó. Miután velem soha, sehol nem bántak így, este visszamentem a lányommal és a barátnőmmel, hátha nekik elárulja kinek dolgozik, vagy megmondja a nevét. Nem volt hajlandó bemutatkozni, velük is üvöltött, sőt a lányomnak azt mondta: „Takarítsa ki innen az anyját, vagy én dobom ki, mint a...” A Rossmann-ban a fiatal üzletvezető-helyettes és a biztonsági őr, Veres Károly fogadott. Kértem, mondja el, ő hogyan emlékszik az esetre. A zömök férfin látszik, nehezére esik visszatartania az indulatait. Nem is sokáig bírta.- Meg vagyok győződve az igazamról - kezdi. - A hölgy nagyon idegesen viselkedett, láttam, ahogyan a kosarába bedobott két szemspirált. Vártam, hogy fizet. S észrevettem, hogy a spirálokat nem fizette ki. Megkértem, jöjjön velem az irodába.- Volt Önnek joga, hogy a ie- vetkőztetését kérje?- Természetesen.- S amikor kiderült, hogy a hölgy semmit sem vett el, Ön bocsánatot kért?- Nem volt rá alkalmam, mert még ő gyanúsított meg, hogy elvettem 200 forintját, amit később a pénztáros adott oda neki. Maga nem lett volna dühös?- Tényleg olyat mondott neki, amit a nyomdafesték nem bír el?- Dühömben mondtam...- Azt is monda neki, vegye elő, amit lopott?- Mondtam. Ezt az állításomat továbbra is fenntartom, s a végsőkig elmegyek, hogy ezt bebizonyítsam.- Nem gondolja, hogy ez rágalmazás?- Nem szoktam tévedni. A hölgy szerintem nem egyedül lehetett, és odaadhatta a fehér táskát a társának, amit én láttam nála.- Ezt be is kell bizonyítani, nem gondolja, hogy viselkedésével árt az üzlet hírnevének?- Most fenyeget? - kérdezte Veres Károly ingerülten. S ezzel a témát lezártuk. Pontosabban a beszélgetésünknek vége szakadt. Reméljük, akikhez a ügy tartozik, reagálnak erre a enyhén szólva furcsa incidensre... B.V. néhány szereplője is. A legtöbb versenyző, szám szerint tizenhat a vers- és prózamondó kategóriában indul, a legkevesebb produkció, hat versenyszám az egyéb kategóriában lesz. A kategóriák legjobbjai jutnak a következő fordulóba. -szA délután során hat kategóriában csaknem negyvenöt műsorszámot láthat a közönség, a helyiek mellett érkeznek szereplők Kamutról, Köröstarcsáról és Muronyból, s színpadra lép Köröstarcsa testvértelepülésének, a jugoszláviai Orom községnek Mezőberény Magyar millennium kultúrával Nyugat kapujában nemzeti fesz- vál Körös-völgye kistérségi be- mtatójának április 8-án, szomba- m egy órától a helyi Petőfi MűveíHpqí Kn7nnnt aH ntthnnt