Békés Megyei Hírlap, 2000. február (55. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-12-13 / 36. szám
2. OLDAL - 2000. FEBRUÁR 12-23., SZOMBAT-VASÁRNAP KÖR KÉP ÚJJÁSZÜLETIK AZ ÖREG Ll. A Budaörsi Repülőtér egyik hangárjában jó ütemben halad egy öreg U-2-es felújítása. A gép a Malév-előd MASZOVLET légitársaság egyik első utasszállítója volt. A masinát utolsó eresztékéig megfiatalítják, s ha nem fogy el a szokatlan vállalkozás pénze, nyáron akár ismét a le- vegőbe emelkedhet a gépmatuzsálem. ______fotó. fm/diöm imm A vártnál kisebb az infláció Ez év januárjában az egyhavi átlagos áremelkedés 1,5 százalékot ért el, az egy évvel korábbihoz képest pedig 10,0 százalékkal nőttek az árak - közölte a KSH pénteken. Budapist Az elmúlt év decemberében az egyhavi átlagos áremelkedés 0,8 százalék volt, míg az egy évvel korábbihoz viszonyítva 11,2 százalékkal növekedtek az árak. Az adatok jobbak a vártnál. A gazdaságkutatók kedvezően ítélték meg az infláció januári alakulását, úgy vélték azonban, hogy az év első hónapjának adataiból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Belyó Pál, az Ecostat Gazdaság- elemző és Informatikai Intézet igazgatója szerint a vállalatok körében végzett felmérések arra utalnak, hogy az idén a kormány által prognosztizáltnál magasabb lesz az infláció. Az élelmiszerárak - a korábbi évekkel ellentétben - az idén várhatóan erőteljesebben emelkednek, a mezőgazdasági termelői árindex alakulása is azt jelzi, hogy az élelmiszerek az átlagos infláció fölött drágulnak. Összességében valószínűsíthető, hogy az éves infláció közel lesz a nyolc százalékhoz, szemben a kormány által jelzett hat-hét százalékkal. Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója a januári, egy évre visszatekintő inflációt korábban 10,2 százalékosra valószínűsítette, így ez szinte megegyezik a tényleges 10 százalékkal. A GKI továbbra is fenntartja, hogy 2000-ben az éves átlagos infláció 8,5-9 százalék lesz. Az élelmiszerárak viszonylag magas, 2 százalékos januári emelkedését a gazdaságkutató arra vezette vissza, hogy 1999-ben szinte az egész évben alacsonyak voltak az élelmiszerárak, sőt egyes termékcsoportoknál csökkenést lehetett tapasztalni. Oblath Gábor, a Kopint-Datorg Rt. elnöke szerint a januári adatok beleillenek az év egészére már közzétett prognózisokba. A januári inflációból hosszú távú következtetéseket nem lehet levonni, de semmilyen megrendítő jelenség nem mutatkozott. Szerinte már most látszik, hogy az infláció csökkenése tartós folyamat, de 10 százalék alatt a pénzromlás már sokkal lassabb ütemben csökken. A Kopint-Datorg a kormány előrejelzésénél valamivel nagyobb, 8 százalékos éves pénzromlást feltételez. ______ ■ Tárgyalási kudarc Libanon - Izrael Újabb katonájának halálhírére az izraeli kormány visszahívta küldöttségét a dél-libanoni tűzszünet megtartását ellenőrző nemzetközi bizottságból, amely azért ült össze Nakúrában, hogy kivizsgálja Libanon és Izrael egymást vádoló panaszait. A bizottság feladata az 1996 áprilisában megkötött informális egyezség tiszteletben tartásának ellenőrzése volna. A megállapodás szigorúan tiltja dél-libanoni és észak-izraeli polgári létesítmények megtámadását, és nem engedi meg azt sem, hogy lakott területeket harci műveletek terepévé vagy kiindulópontjává tegyenek a szemben álló felek. A Hezbollah támadása után alig másfél órával felszálltak az izraeli harci gépek, hogy megtorló csapást mérjenek a síita szervezet állásaira Beaufort várától mintegy két kilométerre. Elégedetlen utasok ________Washington Elszaporodtak a légi utasok reklamációi az Egyesült Államokban. Míg az utasszám három százalékkal nőtt, a panaszoké 110 százalékkal. A tíz legnagyobb amerikai légitársaságra kiterjedő hivatalos felmérés szerint a legtöbb elégedetlenséget a gyakori késések és a járattörlések okozzák, de nem kevés gondot okoznak a poggyászelvesztések is. A menetrend betartása szempontjából a TWA, a Southwest és a Northwest légi- társaságok a legpontosabbak, viszont az America Westre és a US Airwaysre panaszkodtak a legtöbben a gyakori késések miatt. A szakemberek borúlátóak: „Nagyon sokan utaznak, nemcsak a gépek zsúfoltak, hanem a repülőtereken is nagy a tömeg és a légtér is túlterhelt. Mindez sok kényelmetlenséggel jár együtt, amit az emberek egyre nehezebben viselnek el” - je- gyezte meg egyikük. ________i Betiltott csatorna Peking Kínában betiltották a TNT- Cartoon Network adásait. A műholdas tévécsatorna tulajdonosa, a Turner cég semmiféle magyarázatot nem kapott a döntésre, ami annál is érthetetlenebb, mert a műsorban napközben rajzfilmeket, éjszaka pedig régi, klasszikus hollywoodi filmeket sugároznak. A cég feltételezi, hogy a kínai vezetésnek valójában a szintén Turner-kézben lévő CNN-nel lehet baja. Az ázsiai nagyhatalom a januári betiltást később azzal indokolta, hogy a csatorna alapvető kínai törvé- nyeket sértett meg. __________m Veszélyben az északír béke A királynő aláírta a közvetlen kormányzást megengedő törvényt A parlament mindkét háza elfogadta, a királynő pedig jóváhagyta azt a sürgősséggel beterjesztett törvényjavaslatot, amely az északír ügyek miniszterét felruházza a joggal, hogy belátása szerint függessze fel az alig 9 hete működő autonóm északír politikai intézményeket, és a tartományt ismét Londonból irányítsa. _______London________________ A brit kormány azért kényszerült erre a lépésre, mert az IRA nem volt hajlandó megkezdeni fegyverei beszolgáltatását. A színfalak mögött kétségbeesett kísérletek folytak, hogy „visszarántsák” a szakadék széléről a békefolyamatot, de az IRA világossá tette: elkötelezett ugyan a békefolyamat mellett, de nem hagyja magát belehajszolni semmilyen határidőbe. A belfasti parlament vezetője, David Trimble viszont előre megírt felmondólevélben fenyegetőzött, ha nem függesztik fel a parlamentet, ő mond fel és akkor az intézmény amúgy is összeomlik. Sokak szerint komoly hiba egy alapvetően katonai kérdés kudarca miatt az egész politikai intézményrendszert veszélyeztetni. A felfüggesztés szinte bizonyosan politikai vákuumot teremt, kérdés, ki vagy mi fogja betölteni? Még ennél is súlyosabb kérdőjel, hogy az északír parlamentet miként lehet majd ismét feléleszteni? _________■ Nyitás a világpiac felé Az új vámszabályokat minden pán támogatja Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontjára a vámjogi szabályainknak lényegében azonosaknak kell lenniük. Az ottani előírásokhoz képest a legnagyobb eltérések ma az úgynevezett gazdasági vámeljárások, az egyszerűsített vámeljárások és a vámfizetés, vámbiztosfték-nyúj- tás szabályaiban vannak. Budapest - Országház Az a törvényjavaslat, amelyet az 1995. évi vámtörvény módosítására terjesztett elő tegnap a pénzügyi tárca, a közelítést, az úgynevezett jogharmonizációt szolgálja. A vámhatóság annak a magyarországi kérelmezőnek engedélyez egyszerűsített vámkezelést, aki vámszempontból megbízható, nincs köztartozása, vámbiztosítékot nyújt és vállalja meghatározott tartalmú nyilvántartás vezetését. Az egyszerűsített vámeljárás új szabályai szerint hiányos árunyilatkozattal vagy helyettesítő okmánnyal is kérhető vámolás, és lehetővé válik a helyi vámkezelés az említett nyilvántartásba történő bejegyzéssel is. Az Európai Unió előírásaival összhangban módosulnak a vám- raktározás és az aktív feldolgozási eljárás szabályai, és új elemként belép a vámfelügyelet melletti feldolgozás lehetősége. Eltörlik a vámmentesen behozható üzemanyagok eddigi 200 literes korlátozását, ez a magyar fuvarozókat azonos helyzetbe hozza a külföldi vállalkozókkal. További több kisebb változtatásnak is az a célja, hogy a magyar gazdálkodóknak az európai uniós gazdálkodókkal megegyező versenyhelyzetet biztosítson. Még a mulasztási bírságokra vonatkozó szabályok is enyhülnek, azonban a vámhatóság szándékos megtévesztéséért, például valótlan származási nyilatkozatok benyújtásáért kiszabható bírság összegét jelentősen megemelik. A parlamenti pártok a Ház mindkét oldaláról támogatták az előterjesztést, mert szakmailag jól előkészített, a világpiac felé nyitó, a gazdaság szereplőinek mindennapi életét segítő jogsza- bályként értékelték. _________aá. Vasárnap délután: mentesítő vonat indul Budapestre Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a vasúton utazók. Még a nagyon is korlátozott számú vonat indulási idejét is nehezen tudják meg... Közlekedés- Hogy fél óráig sem tudott megkapni bennünket telefonon? Való igaz, de jöjjön ide, és nézze meg, mi van itt. Amíg magával beszélgetek, közben már öten várnak az ablak előtt. Nagyon elegem van már az egész sztrájkból - mondja szinte egy levegővétellel a békéscsabai állomás információjában a szolgálatos vasutas, amikor arról érdeklődtünk, hogyan lehet délután Szegedre eljutni. Meg lehet érteni az ő’indulatát is. A MÁV Rt. ugyan közzétette, hol lehet érdeklődni az átmeneti állapot közben az indulási-érkezési időpontok után, de nyilvánvaló, hogy ez legfeljebb könnyít az utazni akarók helyzetén. A megoldás számukra az lenne, ha minél hamarabb befejeződne az állóháború a vasúttársaság és a szakszervezetek között. A leginkább érintetteket, az utazókat a legkevésbé sem érdekli: tegnap hány újabb vasutas vette fel a munkát, ha az emberek továbbra sem akkor tudnak utazni, amikor szeretnének. Történetesen az sem, a tegnap reggel szolgálatba beosztottak nyolcvan százaléka felvette a munkát. Péntek késő délután csak egyetlen konkrét friss hírrel tudunk szolgálni a térség utasainak: a nyolc vidéki nagyvárosból vasárnap délután mentesítő gyorsvonat indul vissza Budapestre. így Békéscsabáról is, mégpedig 15 óra 20 perckor, amely 18.32-kor érkezik a Keleti pályaudvarra. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke közölte: a vezérigazgató már harmadik napja nincs jelen a tárgyalásokon, miközben az igazgatóság határozata értelmében a sztrájk alatt óránként négymillió forinttal csökken a reálkeresetre fordítható keret. Az elnök szerint továbbra is három vitás kérdés van a szak- szervezet és a munkaadó között. Az egyik a múlt évben kifizetett másfél százalékos teljesítményjutalomnak az alapilletménybe történő beépítése, a másik a sztrájk okozta óránkénti négymillió forintos veszteségnek a dolgozókra történő áthárítása, a harmadik pedig a munkaügyi konfliktusok rendezése. F. I. Maradt az MTA-elnökség Tegnapi számunkban olvashattak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Békés Megyei Tudományos Testületé tisztújító közgyűléséről. Megszületett az eredmény, két új tudós került a hétfős megyei vezetésbe, öten pedig az eredeti pozíciójukban dolgoznak tovább. Az elnökség két tagja összegezte az eseményt lapunknak. Békés megye Újra elnöknek választotta a testület Sipos Andrást, elnökhelyettesnek Dankó Miklóst, valamint titkárnak Micheller Magdolnát. Az elnökség tagjai közül helyén maradt Köteles Lajos és Szabó Ferenc, a két új tag pedig a kémiatudománnyal foglalkozó Fodor Lajos Gyuláról és Patay István, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola rektora. Dankó Miklós helyettes elnök szerint a főiskolai és tudományos integrációs folyamat következetes megvalósítása nagy esélyt ad a kitörésre Békés megyének az ország leszakadó területei közül. Első lépésként azonban meg kell valósítani a különböző tudományterületek tényleges együttműködését. Köteles Lajost is megkérdeztük a szóba került témákról, aki elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a térségi jelleg erősödik a megyei MTA-ban azáltal, hogy a mezőtúri főiskolán is tanító Patay István bekerült az elnökségbe. Szerinte új feladata lehet a testületnek, hogy kialakítson egy innovációs alközpontot (a fejlesztés szellemi és gyakorlati centruma) Békéscsabán, amely segíti megfelelni térségünket az európai követelményeknek. Az Európai Unió nem csak a gazdasági hátterét figyeli az adott területnek, hanem a meghatározó társadalmi feltételeket is, ezért összetett kutatásokkal fel kell tárni helyzetünket, lehetőségeinket;______________VJ. Tolószékkel a pápánál Vatikánváros Csaknem nyolcvanezer ember gyűlt össze péntek délelőtt a római Szent Péter téren, ahol II. János Pál pápa misét mutatott be a betegek szentévi napján. Erre az alkalomra a világ számos pontjáról és Olaszország több tartományából érkeztek az örök ségügyi dolgozók. Az előjegyzések alapján 4126 mozgáskorlátozott volt jelen az örök városban, 1563-an tolószékben érkeztek, hét személyt hordágyon vittek a Szent Péter térre. Csütörtöktől nagy tömegben jöttek a zarándokok Rómába, egy részük külön- vonatokon. A Szent Péter téren a szervezők meleg itallal fogadták a résztvevőket, és gondoskodtak az időjárás szeszélyei elleni védelemről is: egy hatalmas fűtőtestet helyeztek el az oszlopsor mögött, hogy szükség esetén felfűthessék a teret. A pápa ráhelyezte kezét az elé járuló tolószékes betegek kezére, szertartását pedig az egész tömeg áhítattal fogadta. A délelőtti misén jelen volt Rosy Bindi egészségügyi miniszter és Maria Pia Garavaglia, az olaszországi vöröskereszt elnöke. A Szentatya felhívta a hívők figyelmét: tudomásul kell venni, hogy a betegség is az isteni akarat része, s azt mint ilyet kell elfogadni. Ettől független küzdeni kell a betegséggel, hiszen az egészség isten ajándéka - tette hozzá a pápa. Délután Mária-körmenetet tartottak, február 11-én tartják ugyanis a Lourdes-i Madonna ünnepét. Szombaton a város szent helyeire látogathatnak a zarándokok, így a Santa Maria Maggiore és a San Giovanni-bazilika szent kapuihoz járulnak a vigaszra vágyók. A Colosseumnál külön műsort rendeznek a látogatóknak. A betegekért Imádkozik II. János Pál FOTÓI FEB/REUTIRS városba az érintettek: mintegy tizenötezer ember, közülük nyolcezren betegek, a többiek egész-