Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-04-05 / 283. szám

1999. december 5. ★ SPORT * 11 Munka nélküli futballedzők kálváriái • Novák: borzalmas ez a káosz Tudvalévő, az edzői keret jóval nagyobb, mint a honi PNB-s me­zőny, így egynéhány szakembernek a ke­mény kispad helyett kanapé jut. Persze az is bőszen nyomhatja az ember ülepét, ha állandóan rajta csü­csül. A munka nélkül éldegélő trénerek­nek pedig ép­pen ez a sor­suk. Mint az alant szemlé­zett nevesebb szakem­berek­nek. Novák Dezső (FTC) r r* m* „Nem vagyok munkanélküli, hiszen a nyugdíjasok szép életét élem” - pontosít azonnal az utolsó igazán sikeres Fradi-mes- ter, aki három éve vonult vissza magányá­ba. Azóta csak a tévén követi egykori csa­pata szenvedését, mint mondja, elege lett a mai futballból. „Néhány esztendő alatt is sokat romlott labdarúgásunk. Bor­zalmas ez a káosz, ami itt van” - indo­kolja, miért nincs kedve visszatérni. Azaz főként edzőként nem lenne, mert ____________________________ e gyéb pozíciót, konkrétan tanácsadói vagy szakmai igazgató posztot ta­Ián vállalna. Felvetésünkre, hogy a Fradi edzői ajánlatát is eluta- sítaná-e, csak annyit mondott: „Azt azért meggondolnám...” Nyilasi Tibor (FTC) Az egykori zöld-fehér, majd egy ha­tárral odébb lila-fehér kedvencet (Austria Wien) minden Fradi-válság- nál kikiáltják jövendő megmentőnek, ám ő egyelőre távol tartja magát az Üllői úttól. Úgy tudjuk, néhány hete Strausz László (Vác, ZTE, SZLC) Varga Zoltán (FTC, Dunaferr) (Videoton, Győr, MTK, válogatott, KHFC, Vasas) „Az első két osztályból és külföldről egy­aránt keresnek” - jelzi népszerűségi inde­xét a Mágus, aki azonban mégsem kelt el. A baj az, hogy kérőinél hiányoztak a megfele­lő feltételek, márpedig Verebes csak nyu­godt körülmények közé menne. Érdekes, elsősorban Magyarországon véli megtalálni ezt az idillt, a külhoni érdeklődést minden­fajta hazai ajánlat felülmúlja. Míg a nagy ő bekopog, pályafutása során felhalmozott tar­talékait emészti fel, és szinte minden nap be­szél Bérezés fehérvári elnökkel: „Ez termé­szetes, senki sem állítja, hogy én vagyok a felelős a Videoton kieséséért.” m Imhol a harmadik edző, akit a Fradi-közönség kergetett el. Vargának később Dunaújváros­ban is kitelt az obsitja (vagy ő ment el? - végül is mindegy), mostanság csak egészen ifjú labdazsonglőrökkel foglalkozik. Saját focisuliját persze szívesen háttérbe szorítaná, ehhez azon­ban egy hívás kellene a vidék­fejlesztő kartárstól, elvégre nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy a Ferencvárosnak mindig tiszta erőből segítene. K. Z. A Vácról elküldött tréner is a munkanélküliek táborát gyarapítja. „Természetesen nem kutatok csapatok után, ám sajnos azok sem kérnek belőlem” - búsul helyzetén, ám abban titkon reményke­dik, hogy télen gyökeresen megváltozik a hely­zet. Hogy addig se unatkozzon, a TF-re jár, és igyekszik kihúzni az újbóli munkába állásig. az éppen gondban lévő (a második helyről is lecsúszó) Vasassal szeme­zett, ám a parti végül elmaradt, így Nyilasi egyelőre csak a Lotto-ruhákat népszerűsíti, illetve eltávolítása utáni végkielégítését emészti fel. Kedden sorsolj ak a vb-selejtezők csoportjait Le a kalappal Megint lehet iz­gulni, nehogy túl félelmetes cso­portba kerüljön a magyar válogatott a 2002-es ja­pán-koreai közös rendezésű labda­rúgó-világbajnok­ság selejtezősoro­zatában. Fájda­lom, a kiemeléses rendszer miatt ki­zárt, hogy öt An- dorra-szintű ve- télytársat kapjon a Bicskei-csapat, így bárhogy is sorsoljanak majd kedden Tokióban, aligha leszünk a cso­port favoritja. A torna európai kvalifikációján az 51 nevező­ből - hasonlóan a legutóbbi Eb-sorozathoz - ki­lenc, öt vagy hat alakulatból álló csoportot sor­solnak. A győztesek biztos vb-résztvevők, a másodikok pedig pótselejteznek. A kalapozást a FIFA várhatóan ma állapítja meg, de valószí­nűsíthető, hogy a mi együttesünk csak a negye­dik részlegbe kerül, vagyis három jobb csapat mindenképpen várható. így tudja ezt Bicskei Bertalan szövetségi ka­pitány is, aki szerint mindegy, hogy az első két kalapból ki jut a magyaroknak: a lehetséges el­lenfelek egyformán erősek. Ám még a harma­dik sapkából is könnyen befuthat az Eb-döntős Szlovénia... Bicskei nem is akart mondani sze­retem, vagy nem szeretem riválisokat. Kérdé­sünkre, hogy Liechtensteinnek örülne-e, úgy válaszolt: „Természetesen. Vaduzban még úgy­sem nyertünk.” (kun) Tornyi Barnabás: Amerika Az MLSZ elnöksége nem hosszabbította meg Tor­nyi Barnabás, az olimpiai válogatott edzőjének de­cemberben lejáró szerződését, vagyis a testület le­váltotta a trénert. - Nem ütött szíven a döntés, mi­vel számítottam rá - így Tornyi. - Furcsállom: az elnökségi tagok nem azt mondták, hogy a Tornyi nem kell, s majd a többi jelölt közül eldöntik; ki lesz a kapitány, hanem azt, hogy a Tornyi nem kell, de a jövőről nem beszéltek. Vagyis: most újra kimegyek Amerikába, aztán majd eldől, hogy ott maradok, vagy hazajövök. V. A. Miért szeret a rádióval ébredni? Imádom a Szegő ***•*««■* A*«*. ébredőnek *' On is ebredjen velünk! 4 f Ml HQ í í music. ■ ■ vad IO j • • Ünnepeljünk egy gén csak a fanatikus antial­koholisták nem koccintanak pezsgővel. De a gyöngyöző ital hívei vajon tudják-e, mióta létezik pezsgő? Nos, több mint három évszázada, amióta képesek vagyunk olyan üvege­ket gyártani, amelyek bírják a palack­ban lévő nyomást. Szilveszter éjszakáján nagy pezsgő- pukkasztásoknak leszünk fültanúi. Pe­dig ez illetlenség. Az etikett szerint ugyanis damasztabroszba tekerve, halk szusszanás mellett szabadna csak fel­nyitni. De ki törő­dik az évezred vé­gén az etikettel! A pezsgődurranások azt hirdetik majd, hogy az élet szép! Negyven- nyolc olvasónk - és valószínűleg népes csa­ládi és baráti köre - kóstolhatja meg a Walton pezsgőt a Vasárnap Reggel és a Hungasekt Rt. nyereményvonal játé­ka jóvoltából. A nyereményvonal szerencsés telefo­nálói, illetve beküldői megismerkedhet­nek az izsáki pezsgőgyár új termékével, amely azért kapta a Walton nevet, mert angolos hangzása visszafogott elegan­ciát képvisel. Félszáraz, édes, valamint száraz és musko­tály ízben kapható. Az ital különleges­sége, hogy az ele­gancia jegyében pa­rafa dugóval záró­dik. Az évezred vé-

Next

/
Thumbnails
Contents