Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-24-26 / 300. szám

26

Karácsony

1999. december 24—26, péntek—vasárnap

/í(£2r .tó?

Őrültség volt-e zenés színházról álmodozni Mezőkovácsházán?

Thalia harminchat felszentelt kispapja között

Duma Zsolt művészeti vezető így definiálta a kilencedik évadjára készülő mezőkovácsházi Crazy Theatrumot: „államilag dotált oktatási-művelődési intézményen belül működő öntevékeny amatőr művészeti csoport”. Miután végigmondta, hatalmasat nevetünk. Még a nyáron beszélgettünk Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Rt. vadászházában, ahol a társulat 36 tagja jó hangulatban, kemény munkával készült a Színezüst csehó című új darab bemutatójára. Itt tudtam meg: a Crazy következetesen ragaszkodik ahhoz a több éves hagyományhoz, hogy karácsonykor a Battonyai SOS-gyermekfalu lakóival együtt ünnepeljen. Természetesen műsorral...

A jelenleg 60 tagú amatőr társulat 8 éves fennállása alatt több mint 670 hazai és külföldi föllépésével méltán tett szert országos hímévre. A crazysek elsősorban látványos és populáris zenés darabokat játszanak, de prózai előadásoktól sem riadnak vissza. Működési költségeiket szponzori támogatásokból és a saját bevételeikből fedezik. Kétezer forintos „alaptőkével” kezdték, mára több milliós értékű színházi technikát birtokolnak. A jelmezeket és a díszleteket maguk készítik, igen gyakran a szinte minden áldozatra kész szülők és hozzátartozók segítségével. A rangos szakmai elismeréseket halmozó együttes 1997 decemberében megkapta a „Mezőkovácsháza városért” emlékplakettet.

Akitől az „őrült” ötlet származik

— Tizenkilenc éves koromban gondoltam először arra, hogy valami ilyesmire adom a fejemet — mondja Duma Zsolt művészeti vezető. — Akkoriban már egyre kevesebb színház tudott eljutni vidékre. Még a nagyobb városokból is hiányoztak a teátrumok. Olyan csapat volt az álmom, melynek a tagjai egymásért vannak, s akik a nagyon-na- gyon kemény munka közben is jól érzik magukat, tudván, hogy missziót teljesítenek. A csapat összejött, bejártuk az országot, sikerrel teljesítve a vállalást. Mindemellett jutott időnk az önképzésre is: jómagam elvégeztem a matematika szakot, jelenleg — két különböző egyetemen — művelődés-, illetve művészetmenedzselést tanulok. De hadd tegyem hozzá, hogy a társulaton belül mások is képzik magukat: ki az éneklésben, ki a dramatikus játékokban, ki pedig a színi kritikában. Az így megszerzett tudást természetesen igyekszünk átadni a többieknek.

— Egy pillanatra még térjünk vissza az egykori tizenkilenc éves fiatalemberhez.

— Békéscsabán, a Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Sikertelen felvételik után Halász Lajos hívására Almáskamarásra kerültem képesítés nélküli nevelőnek. Az ott töltött két év alatt találtam ki ezt az egész színházasdit, de a kiteljesedés már Mezőkovácsházán történt, 1991-ben. Volt a városban egy iskolai színjátszó csoport, nagyon jól ismertem a vezetőit meg a gyerekeket is, hiszen korábban sokat táboroztunk együtt. Varga Mária és Németh Gyuláné — tudván, hogy van némi affinitásom a színjátszáshoz — megkértek, segítsek nekik, így jutottam el a csoporttal Nagybán- hegyesre, ahol a Fülemilével léptünk föl. Hazafelé jövet, éjszaka a buszon mondtam a gyerekeknek, ha van kedvük, valami egészen mást is csinálhatunk, például musicalt. Akkor ez a

műfaj még nagyon-nagyon gyerekcipőben járt Magyarországon, sokan azt sem tudták, hogy eszik-e vagy isszák. És hat-hét havi próba után 1992-ben megszületett az első produkciónk, a Légy jó mindhalálig. Ennek a sikere óriási érdeklődést váltott ki: vidékről is jöttek jelentkezők, a gárda kibővült középiskolásokkal és felnőttekkel. Ma ott tartunk, hogy szinte az ország minden pontjáról jönnek játszani. Nyolc év alatt 13 bemutatónk volt. Csak felsorolásszerűen: Légy jó mindhalálig, Doktor Herz, Óz, a csodák csodája, Twist Olivér, Piros esernyő, A padlás, Grease, Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Rocky horror show, A

A Valahol Európában fináléja

muzsika hangja, Valahol Európában, A dzsungel könyve és A vörös malom. Mint mondtam, most készülünk a tizennegyedikre, a Színezüst csehóra.

— Ha már a fölsorolásnál tartunk, vegyük sorra a szakmai megmérettetéseket is!

— Először 1993-ban a megyei ifjúsági és diákszínházi fesztiválon álltunk a zsűri elé: megkaptuk a fődíjat, a legjobb rendezés és a legjobb koreográfia díját, sőt két főszereplői díjat is hazahoztunk. Még ugyanebben az évben közönségdíjasok lettünk az országos fesztiválon, illetve mi képviseltük Magyarországot Egerben a nemzetközi diákszínjátszó találkozón. Rangos elismerést hozott az 1998-as esztendő is: beneveztünk a III. Scherzo Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Találkozójára, Békéscsabára. Előválogatás után az induló 21 csoport közül társulatunk a szakmai zsűritől megkapta a musical

kategóriában az első díjat, valamint a legjobb női főszereplőnek járó pálmát. Az idén ebben a kategóriában a Magyarországon elérhető legmagasabb abszolút első díjat is megszereztük Pápán A vörös malommal, és ismét elhoztuk a legjobb női főszereplő díját.

— Összesen hány fiatal lépett színpadra az elmúlt nyolc évben?

— Pontosan meg tudom mondani: száznyolcvankettő. Jelenleg mintegy hatvanan játszanak a csoportban. Büszke vagyok arra, hogy az eltávozottak közül Janó Viki, Németh Valika drámatagozatos középiskolában folytatják tanulmányaikat. Sás Peti a Színművészed Főiskola, Kovalik Ági a Nemzeti Színi Akadémia, Barta Jutka és Mercs Jancsi a veszprémi egyetem színháztudományi tanszékének a hallgatója, Zalatnai Andi pedig Miskolcra került táncművészeti középiskolába. De akik nem „szakirányban” tanulnak tovább, azok is sokat kaptak ettől a színházi világtól: beszéd- és viselkedéskultúrát, határozottságot, felelősségérzetet, önismeretet, lényegében

jobb érvényesülési és boldogulási lehetőséget az életben. Valamiképpen hozzám nőtt a gyermekekkel való foglalkozás. Mindig hangsúlyoztam: nem tanár, hanem pedagógus szeretnék lenni. Táborozás közben láttam a gyerekeken, hogy mennyi minden maradt ki az életükből, hogy mekkora bennük a tenni akarás. Bennem pedig volt egy bizonyítási vágy: meggyőződésem, hogy az iskolában „kezelhetetlennek”, „semmirekellőnek” tartott gyermekek igenis nagyon jó emberek tudnak lenni, és hatalmasat tudnak alkotni. Sokan ma sem hiszik el, hogy a színpadon látott gyerek azonos azzal, akiről az iskola vagy a környezete kiállította a rossz bizonyítványt.

Felkészülés Mezőhegyesen

A Crazyt a gyermekek szülein és a szponzorokon kívül a mezőkovácsházi önkormányzat, illetve a művelődési

központ támogatja. A szponzorok közül a legtöbbet a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. vállalja azzal, hogy hat éve (minimális költségért) minden esztendőben a társulat rendelkezésére bocsátja két hétre a festői környezetben lévő vadászházát. Itt történik az új évadra való fölkészülés. A társulat viszonzásul föllép a ménesbirtok valamennyi rendezvényén, vidéki előadásokon, plakátokon és kiadványokban kelti jó hírét a birtoknak, illetve a Hotel Noniusnak.

— Nem titok, hogy személyes ismeretség révén jött létre ez a kapcsolat — mondja Duma Zsolt. — Nekem az a meglátásom, hogy a birtok olyan nagy és profi módon vezetett cég, amely sokat ad arra, hogy milyen legyen a megjelenése a külvilág felé. Büszkék vagyunk arra, hogy először a birtok látott bennünk fantáziát.

A vadászház ebédlőjében ülünk a Crazy néhány meghatározó egyéniségével, azaz a „nyugdíjasklub” 20-27 éves tagjaival. Mielőtt elkezdenénk a jó hangulatú beszélgetést, benyit hozzánk két egészen fiatal táborlakó.

Németh Ágnes 11 éves, megillető- döttség nélkül, szabatosan fogalmaz:

—- Anyukám és Zsolti nagyon jól ismerik egymást. Ennek köszönhetem, hogy bekerültem az együttesbe, amikor szükség volt gyermekszereplőre. A fellépések előtt nagyon izgulok, tudom, hogy rajtam is múlik a siker. Ha nagyobb leszek, biztosan lesznek majd olyan helyzetek, amikor választanom kell például a diszkó és a Crazy között. A Crazyt fogom választani.

A 14 éves Paksi Renátó 2-3 éve játszik a csoportban:

— Nagyon szerettem volna bejutni! Amikor az egyik fiú megbetegedett, nekem kellett átvennem a szerepét. Azóta folyamatosan játszom — mondja csillogó szemmel.

Bíró Imre Békésről érkezett a mezőhegyesi táborba:

— Huszonnyolc éves szobafestő és mázoló vagyok. Annak idején részt vettem a békési amatőr csoport munkájában. Éppen Mezőkovácsházán játszottunk, amikor Zsolti felfigyelt rám. Miután felbomlott a békési csapat, engedtem a csábításnak, és többed magammal átjöttem a Crazybe.

Mára én maradtam itt egyedül, lassan egy éve lesz, hogy Kovácsházán élek. Ide köt-a munkám, a barátnőm, és természetesen a Crazy. Játszottam a Rocky horror show- ban, a Vándorlásban (ez a Valahol Európában című darab alapján készített zenés ösz- szeállítás), a Dzsungel könyvében és A vörös malomban. Az új darabunkban, a Színezüst csehóban én alakítom majd John szerepét.

Rácz Katinka előrebocsátja, hogy nem alapító tagja a

Crazynek, hiszen „csak” hat éve játszik a társulatban.

— Mezőkovácsházi vagyok, jelenleg Szegeden tanulok a SZOTE-n, szociális munkás szakon.

Simon Kornél Szegeden él:

— A mellettem ülő Jutkával játszottunk együtt az Andersen nevű gyermekszínházban. Nagyon megkedveltük egymást mint kollégák...

— Ami azóta elmúlt! — veti közbe nevetve Barta Jutka.

— ... szóval Jutka és a másik oldalamon ülő kedvesem, Katinka révén ismertem meg a Crazyt. Egyébként a szentesi gimnáziumban végeztem irodalmi-drámai szakon. Crazysként először A vörös malomban játszottam.

— Az első darab bemutatójára lettem crazys, 1992-ben. Felléptem egyszer, utána hosszú szünet következett, egészen idáig. Most a Színezüst csehó Lagaluo szerepére készülök. Szabad időmben színháztudományt tanulok a veszprémi egyetemen — mondja Barta Jutka.

Kender Kriszti nem rejti véka alá, hogy többször próbálkozott bejutni a Színművészeti Éőiskolára.

— Az utolsó sikertelen felvételi után egy szórakozóhelyen üldögéltem barátnőmmel, Rácz Katinkával. Elsírtam neki a bánatomat, közben megérkezett Duma Zsolti. „Na, jól van, szombaton gyere próbálni, tied a Grease-ből Frenchy szerepe” — mondta. Ez 1994-ben történt, azóta vagyok tagja a csapatnak, az évek során több kisebb-nagyobb szerepet eljátszottam. Az eredeti szakmám gépjárműüzemi technikus, jelenleg szabadúszó vagyok.

— Tavaly októberben A vörös malom bemutatóján kerültem kapcsolatba a kovácsháziakkal. Megrémített a profizmusuk, sokat tapasztalt budapesti létemre teljesen beléjük szerettem. Ezt ők is érezhetik, mert meghívtak az idei táborba. Amivel tudom, segítem őket szakmailag — mondja Tarján Zsuzsa, a veszprémi egyetem színháztudományi tanszékének hallgatója.

A továbbiakban arról beszélgettünk, hogy mi tartotta össze immár több mint nyolc éve a Crazy Theatrumot.

— Az az igazság, hogy sokaknak tetszik az, amit csinálunk. Voltak, akik csatlakoztak hozzánk, aztán valami miatt lemorzsolódtak. Az az érzésem, hogy belőlük hiányzott az akarat, az őszinteség és a szeretet. Mi nagyon jó baráti társaság vagyunk, szeretjük egymást, és akarjuk a közös sikert. Mindeközben nem érezzük kényszernek a próbákat, a fellépéseket, s mindazt, amit crazysként teszünk — vélekedik Kender Kriszti.

— Nincs erre ésszerű magyarázat!

— veszi át a szót Rácz Katinka. — Mindenkinek voltak már olyan pillanatai, amikor úgy érzete: „Hagyom a

francba az egészet. Már megint nem tudok elmenni a barátaimmal, már megint kimaradtam valamiből a Crazy miatt!” És mégis itt vagyunk. Ez az egész színházasdi már benne van a vérünkben.

— Meg aztán — teszi hozzá Bíró Imre — mindig ott a szorongató kérdés: „Ha nem megyek, velük mi lesz?!” Szóval az egymás iránt érzett felelősség is összetart bennünket.

Ménesi György