Békés Megyei Hírlap, 1999. december (54. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-21 / 297. szám

o 1999. december 2) kedd EGÉSZSÉG r—————————— ÉÉS MEGYEI HÍRLÁP Több szülést, kevesebb terhesség-megszakítást A felvilágosítás segítheti a fiatalokat A családtervezés és fogamzásgátlás a XXI. században című konferenciát nemrégiben a megyeszékhelyen két egészségügyi intézmény, a csepeli Weiss Manfred Kórház és a békéscsabai Réthy Pál Kórház nőgyógyászati osztálya szervezte. Csepelről dr. Bagdány Sándor, Békéscsabáról dr. Rucz Árpád szülész­nőgyógyász főorvosokkal beszélgettünk. — Idézzen fel a fogamzásgátlás történetéből néhány érdekessé­get — kérjük dr. Bagdány Sán­dort. — A védekezés gyakorlati­lag egyidős az emberiség törté­netével, a római korban, az ókorban, a középkorban, min­denhol gondot jelentett. Az év­századok előrehaladtával a val­lási, politikai, gazdasági bukta­tók ellenére sem tudtak gátat szabni a fogamzásgátlás elterje­désének. A világ legtöbb orszá­gában a házaspárok, elsősorban az asszonyok 50—60 százaléka élt a fogamzásgátlás lehetősé­gével. Kezdetben a kondomot halhólyagból, majd különböző belekből készítették. Az ezer- nyolcszázas évek végén jelen­tek meg az első gumiból készült kondomok. Elterjesztésükben, használatukban Magyarország az élen járt. Megjelent egy „ismeretterjesztő” könyv is, amelyben a férfiaknak és a nők­nek különböző módszereket ajánlanak. Igazuk volt a régiek­nek, nemcsak a fogamzásgátlás, de a nemi betegségek effajta megelőzésében is segítenek a mechanikus eszközök, ezt nap­jaink is bizonyítják. A világon tavaly 33 millió AIÜS-es beteg volt, és 14 millióan haltak meg miatta. Még egy érdekes adat, évente a világon 6—8 billió kondomot használnak és a szá­mítások szerint 24 billió kon­dom használatára lenne szükség az egészséges szexuális élethez. — A hormonális fogamzás­gátlási ismeretek már a XX. század termékei? — Igen, bár a korábbi idő­szakban is használtak a hölgyek különböző nedvekkel átitatott szivacsokat, amit a hüvelybe helyeztek, hogy ne essenek te­herbe. A hormonális fogamzás- gátlásról beszélni ettől a szá­zadtól lehet. 1960-ban követke­zett be döntő változás a hormo­nális fogamzásgátlásban és hi­hetetlenül gyorsan elterjedt. Ma már körülbelül 900 millióan használnak hormonális fogam­zásgátló módszert. —A világ népessége félelme­tesen nő, Magyarországé vi­szont csökken. Az orvostudo­mány beavatkozhat valamilyen módon a családtervezésbe, akár a fogamzásgátlás segítségével? — Egy Maidus nevű író már 1789-ben írott könyvében a túl­népesedésről szól, arra figyel­meztetve, hogy a gazdasági élet olyan gyorsan nem tud szapo­rodni, mint az emberiség. Ez év októberében megszületett a 6 milliárdodik ember. 2100-ra ál­lítólag 10 milliárdan lesznek a Földön, feltevések szerint ennyi embert tud eltartani a bolygó. Számtalan olyan lehetőség van az abortuszon kívül, ami a nem kívánt terhességet megakadá­lyozza. Magyarországon 100 szülésre 72 megszakítás jut, amely szörnyű magas szám. Az európai államokban, például Franciaországban 13, Spanyol- országban, Belgiumban körül­belül 8—-10 megszakítás szá­mítható 100 szülésre. A terhes­ség-megszakításnak sok lehet a káros mellékhatása, következ­ménye, például az, hogy utána soha nem fog teherbe esni a nő. Bekövetkezhetnek koraszülé­sek, spontán abortuszok. Ma­gyarországon, tavaly, a 69 ezer terhesség-megszakítás közül több, mint 10 ezer esetben a megszakítást 19 év alatti lá­nyoknál kellett elvégezni. Még nagyobb tragédia, hogy vannak olyan esetek, amelyeknél nem csak egyszer, hanem már két- szer-háromszor átestek a terhes­ség-megszakításon . — Hogyan lehet csökkenteni a fiatalok veszélyeztetettségét? — Az egészségügy nagyon sokat tehet, Svédországban már az általános iskolákban felvilá­gosító előadásokat tartanak. Nálunk is ezt kellene szorgal­mazni legalább a felső tagoza­tosoknál, a középiskolásoknál. Egy nagy európai felmérés vilá­gított rá a hihetetlen téves esz­mék elterjedtségére. A megkér­dezettek fele azért nem szedi a fogamzásgátló tablettát, mert szerinte a későbbiek során ha­lálhoz vezet a szedése. A másik része azt mondta, hogy rákot okoz. Mások a később születen­dő gyermek károsodásától fél­nek. Egy nem kívánt terhesség művi megszakítása sokkal ko­molyabb problémát jelenthet, mint a hormonális fogamzás- gátló tabletta szedése. Gyakran álszeméremből nem beszélnek ezekről a dolgokról a szülők, a pedagógusok sem. A magyaror­szági szülészeti osztályokon is működnek sürgősségi ambulan­ciák, amelyeket az eset után 72 órán belül érdemes felkeresni és tablettával segít a szakorvos. — Ezt hívják az eset utáni tablettáimk. — Igen, ez a sürgősségi tab­lettánk. Nagy gond a korán ser­dülők, a hátrányos helyzetű ré­tegek pénztelensége. A fiatal lá­nyok többsége szegényebb an­nál, semhogy havonta megvásá­rolja a fogamzásgátló tablettá­kat. Meg kellene találni a meg­oldást, esetleg bizonyos korosz­tályoknál olcsóbban adni a tab­lettákat. — Van még teendő bőven a fogamzásgátlás és felvilágosí­tás kérdésében össztársadalmi szinten. Vajon mit érzékel ebből az orvos, a kórház?-— Döntően nagyon nagy a felelősségünk — tájékoztat dr. Rucz Árpád. — Az előadás ta­pasztalataiból kiderült, hogy a középiskolások fele, egyhar- mada egyáltalán nem folytat semmifajta védekezést, jóllehet szexuális életet él. Fontos, hogy munkánk során ismertes­sük a legújabb lehetőségeket. Használjanak a Fiatalok minél kisebb honnontaitalmú fogam­zásgátló tablettákat és alkal­mazzák a különböző mechani­kus védekezési eszközöket. A felvilágosításban szerepet ját­szik a szakorvos, a családorvos, a védőnő, a pedagógus, a szülő; mindenki tevékenykedjen a fia­talok jövője, a családtervezés érdekében. —A békéscsabai kórház von­záskörzetében csökken-e és mennyire a szülések száma? — Országos szinten közel 10 százalékkal csökken, Békéscsa­bán kicsit ennél jobb az arány. Tavaly a szülési számunk 1150 volt — világosít fel a főorvos. — El kell mondanom azt is, saj­nos, hogy a terhesség-megsza­kítások száma 800—850 volt. Ezt az arányt kellene, megvál­toztatni, megfordítani a szülé­sek javára. —Melyik a legveszélyeztetet­tebb korosztály? — Az egészen fiatal nőket kell leginkább védenünk a művi terhesség-megszakítások követ­kezményeitől. Megpróbálunk minél kíméletesebb módszerek­kel terhességet megszakítani, de ennek ellenére ismert és tu­dott veszélyei vannak ennek a beavatkozásnak. — Hogyan képzelik el a jövő század családtervezését, fogam­zásgátlását? — Elsősorban a nevelésre kell koncentrálnunk. A fiatalko­rúak oktatására, rajtuk múlik a XXI. század népességszáinának alakulása. A férfiak és nők szá­mára egyaránt gazdagodnak a lehetőségek, csak tudjanak ezekről, elérhető legyen szá­mukra és éljenek velük.-—Hova, kihez forduljanak a tanácstalanok? — Döntően a nőgyógyász az, akihez első alkalommal fordulni kell. Nőgyógyászati vizsgálat után a családorvos is felírhatja a különböző fogam­zásgátlókat. (A gyógyítást segítő tudo­mányos tanácskozás nem való­sulhatott volna meg a Hajdú­tej, a Bábolna Baromfi, az Al­föld Hús, a Csabahús, a Csa­bai Konzervgyár, a Siitőker Rt , a Német Pékáru, a Finom Pékáru Kft., a Holstein Ven­déglő, a Frézia Virágszalon, a Csaba 7Y, a Vízművek és a Bé­kés Megyei Hírlap segítsége nélkül). Bede László NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Határőrség Otszágos Parancsnokság felügyelete alá tartozó határőr igazgatóságok megbízásából a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (továbbiakban: kiíró), a kincstári vagyonértékesítésre vonatko­zó versenyeztetési szabályzat jóváhagyásáról szóló, 1048/1997. (V. 13.) Korm.-határozat ide vonatko­zó fejezetei alapján NYILVÁNOS PÁLYÁZAT KERETÉBEN értékesíti a magyar állam tulajdonában és a határőr igazgatóságok vagyonkezelésében lévő, e felhívás­ban megjelölt ingatlant. A PÁLYÁZATI AJÁNLATNAK TARTALMAZNIA KELL: ^ az ajánlattévő nevét, s/ekhelyét (lakóhelyét), e* a vételi ár megjelölését (a telek-, a felépítmény- és az áfaérték külön feltüntetésével), >+ a vállalt fizetési módot, időpontját, ^ a pályázó nyilatkozatát arról, hogy egy évnél régebben lejárt köztartozása (adó-, vám-, tb járulék és egyéb, az államháztartás más alrendszereivel szemben fennálló kötelezettsége) nincs, az ingatlan tervezett hasznosításának rövid ismertetését, I* az ajánlati biztosíték megfizetését igazoló bizonylatot, az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy nyertes pályázata esetén jogosulEaz adásvételi szerződés megkötésére a termőföldről szóló, 1994. évi LV. törvény, valamint külföldiek esetében a 7/1996. (I-18.) Korm.-rendelet ren­delkezései szerint. az ajánktttevő nyilatkozatát arról, hogy nyertes pályázata esetén vállalja az alábbi munkarészek elvégeztetését, azokat engedélyezteti és viseli költségeit: — a megkötendő adásvételi előszerződés (Ptk. 208. §) szerint korábban „Állami terület II.” megnevezésű ingat­lan vonatkozásában az ingatlan felmérését, kitűzését és a művelési ág besoroltatását elvégezteti, továbbá — amennyiben szükséges — az épületfeltüntetési vázrajzot elkészítteti, — a megkötendő adásvételi szerződés szerint az ingatlan tulajdonjogát bejegyezteti, amennyiben szükséges a közműcsatlakozásokat kialakítja. A pályázat elbírálása során a pályázatok rangsorolásakor alkalmazandó értékesítési szempontok fontossági sor­rendben: a megajánlott vételár, a vállalt fizetési mód, a hasznosítás módja. A kiíró továbbá előnyben részesíti az egyösszegű, készpénzes fizetést. Az adásvételi szerződés megkötésének előfeltétele, hogy a nyertes ajánlattevő pénzügyi garanciát ad a kiírónak az. eredményhirdetést követő 15 napon belül az alábbiak szerint: + az egyösszegű fizetés vállalása esetén az ajánlati biztosítékon felül fennmaradó vételárhátralékról visszavonha­tatlan fizetési garanciát, * részletekben történő fizetés vállalása esetén az első részletre vonatkozóan—mely nem lehet kevesebb az aján­lati biztosítékim felül fennmaradó vételárhátralék 40%-ánál — visszavonhatatlan fizetési garanc iát, megjelölve a később esedékes teljesítésre vonatkozó pénzügyi garanciákat. (A kiíró visszavonhatatlan fizetési garanciának tekinti a bankgaranciát vagy közjegyzőnél, illetve ügyvédnél történő le létbe helyezési. A kiíró részletekben történő fizetés vállalása esetén a később esedékes teljesítési garanciának tekinti a jelzálogbejegyzés lehetőséget, illetve a tulajdonjog-bejegyzésre vonatkozó nyilatkozat visszatartását.) A táblázatban megjelölt ajánlati biztosítékot a pályázó a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 10032000 01637511- '.iOöOOoOO egy s’ámlájára a pályázat benyújtását megelőzően köteles befizetni, mely összeget a kiíró a nem nyer­te.-, a|,i .íáttevi >knek a pályázat elbírálását követő 15 munkanapon belül visszafizet. Az ajánlati biztosíték után a kiíró kamatot nem fizet. Ante: myiben az ajánlattevő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, az általa befizetett ajánlati biz tosé ékot elveszti. Kéxc iezően vállalt aj.mlati kötöttség az ajánlattételi határidő lejártának napját követő 60 nap. A vételre vonatkozó pályázati ajánlatokat egy darab zárt, cégjelzés nélküli borítékban, „HÖR” jelige feltüntetésé­vel, 3 példányban keli benyújtani személyesen vagy meghatalmazott útján a pályázat közzétételétől számított 30. naptári napot követő első munkanapon 10 óráig, azaz 2000. január 10-én 10 óráig, az ingatlan fekvése szerinti megyében a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (kiíró) kirendeltségének irodájában, az alábbi címen: Békés megye: 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 11., telefon (66) 449-737. A pályázati ajánlatok bontása a beadási határidőt követő első munkanapon 10 órakor, közjegyző jelen­létében, az ingatlan fekvése szerinti megyében, a kiíró kirendeltségének hivatalos helyiségeiben történik. A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás, valamint a vagyontárgy megtekintésének lehetőségéről infor­máció kérhető az ingatlan fekvése szerinti megyében, a kiíró kirendeltségénél, a fent megadott telefonszámokon. A pályázati ajánlatokat magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlattevő az ajánlattételi határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja pályázati ajánlatát. Az ajánlatté­teli határidő lejártát követően a benyújtott ajánlatok nem módosíthatók. A pályázati ajánlatok elbírálási időpontja az ajánlattételi határidő lejártát követő 30 napon belüli, melyet a kiíró egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbíthat. A kiíró a pályázati ajánlatok elbírálására vonatkozó döntésről írásban, a pályázati ajánlatok bontásától számított 30 napon, illetve az elbírálási hatáiidő esetleges meghosszabbításának lejártát követő 15 napon belül tájékoztatja az ajánlattevőket. A PÁLYÁZAT K1ÍRÓIA FENNTAR1IA1QÜÁT. HOGY ♦ a nyertes ajánlattevő visszalépése esetén jogosult a pályázat soron következő helyezettjével szerződést kötni, ♦ a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa, ♦ az ajánlattevőtől technikai-formai kérdésekben írásban felvilágosítást kérhet annak előrebocsátásával, hogy az ajánlattevő ezzel kapcsolatos írásbeli válasza semmilyen formában nem eredményezheti a pályázati ajánlatban megfogalmazott feltételek olyan változását, amely az értékelés során a beérkezett ajánlatok sorrendjét módo­síthatná. EREDMÉNYTELEN A PÁLYÁZATI KIJÁRÁS. HA nem érkezett pályázati ajánlat, kizárólag érvénytelen ajánlatok érkeztek, egyik ajánlattevő sem tett a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelő ajánlatot, valamelyik ajánlattevő az eljárás tisztaságát, vagy a többi ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő.cselekményt követ el. ÉRVÉNYTELEN A PÁLYÁZATI AIÁNLAT. HA ♦ azt a pályázati felhívásban meghatározott, illetve szabályszerűen meghosszabbított ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be í olyan ajánlattevő nyújtja be, aki a vagyonkezelővel, illetve a KVI-vel szemben korábbi fizetési kötelezettségét nem tel­jesítette, ♦ az ajánlattevő nem csatolta arról szóló nyilatkozatát, hogy nincs köztartozása (adó-, vám-, társadalombiztosítási járu­lék és egyéb, az államháztartás más alrendszereivel szemben fennálló fizetési kötelezettsége), ♦ az ajánlattevő nem csatolta arról szóló nyilatkozatát, hogy nyertes pályázata esetéljen vállalja az ingatlan rendezésé­vel kapcsolatos munkarészek engedélyeztetését és viseli azok költségeit, ♦ az nem felel meg a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek. A megyében az alábbi ingatlanra lehet az előzőekben részletezett feltételek szerint pályázatot benyújtani: Békés megye — Orosházi Határőr Igazgatóság Cím (hrsz.) Mezögyán, Petőfi u. 10. (204) Megnevezés (terület, m2) Korábban állami terület II. (5619 ni2) Forgalmi érték (Ft) Telek Épület Áfa 449 520 4 395 199 1 098 797 Ajánlati biztosíték (Ft) 594 000 Összesen: 5 943 507 Megjegyzés: a 3. jelű ingatlan művelési ág besorolása várhatóan „lakóház, udvar, kert”. A felhívás országos tartalmú megjelenésének közhiteles időpontja: 1999. december 8. (Hivatalos Értesítő 1999/49. szám) A felhívás megjelent a Magyar Hírlap 1999- december 13-ai számában is. Kincstári Vagyoni Igazgatóság Békés Megyei Kirendeltsége

Next

/
Thumbnails
Contents