Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-06-07 / 259. szám
1999. november 6-7., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR Roma magazin, (d) A Magyar Televízió 1-es csatornájának Roma magazin című műsorában november 8-án 13 órától közvetítik a Kondoroson élő fafaragó népi iparművész, Balogh Zsigmond életútjáról szóló felvételt. A művész hatvanötödik születésnapján vall 35 esztendős fafaragó múltjáról. Véradás. (1) A Magyar Vöröskereszt mezőkovácsházi alapszervezete november 8-án és 24-én tartja az őszi véradó napokat a művelődési házban. Mindkét alkalommal 8-tól 12 óráig várják a régi és új, segíteni szándékozó véradókat. Bálint gazda, (w) A kertbarátokat várják a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központba november 9-én délután négy órára, ahol dr. Bálint György (Bálint gazda) tart előadást a kertészet iránt érdeklődőknek. Sztrájkbizottság. Országos közszolgálati sztrájkbizottságot hozott létre hat - elsősorban oktatási - szakszervezet pénteken annak érdekében, hogy a kormány folytasson tárgyalásokat velük. Ezt a szóban forgó szak- szervezetek képviselői jelentették be pénteken, a fővárosban. Követeléseik között szerepel, hogy működtetni kell a közszolgálati érdekérvényesítést, továbbá a jövő évi költségvetésben - létszámleépítés nélkül - legalább háromszázalékos reálkereset-növekedést kell biztosítani az érintett szférában. Tehetséggondozás. Megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából ülésezett pénteken Vácott a Magyar Tehetséggondozó Társaság. A szervezet munkája nyomán Debrecenben már megkezdődött a tehetséges gyerekek gondozásával kapcsolatos képzés, s jövőre a budapesti ELTE-n is lesz ilyen oktatás. A tapasztalat szerint minden harmadik gyereknek kiemelkedő képessége van valamilyen téren, ám a tehetséges fiatalok csak speciális tudással fölvértezett pedagógusok közreműködésével bontakozhatnak ki igazán. Falusi vendéglátás. A szolgáltatás fellendítése érdekében jövőre kétezer gazda piacrajutási feltételeit kell megteremteni. Ez családonként 2 millió forint támogatást jelentene - mondta el Csáky Csaba, a Magyar Falusi, Tanyai Vendégfogadók Szövetségének elnöke pénteken. Az elnök hangoztatta: ilyen segítséggel 10 éven belül az 50 ezer ágyas hotelkapacitással azonos nagyságú falusi vendéglátó kapacitás lenne kialakitható. Kárpótlás. Mintegy 8900 egyéni igénylés érkezett Magyarországról október közepéig a svájci bankokkal és más jogi személyekkel szembeni kárpótlási felhívásra az illetékes New York-i bírósághoz; erről Sebes Gábor, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) iroda igazgatója adott tájékoztatást pénteken. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Mazsök az elmúlt hónapban 202 millió 350 ezer dollár közösségi igénnyel fordult a bírósághoz. Mentőállomások. Az életmentés, a betegek időben történő korszerű ellátása az egészségügy egyik legfontosabb teendője; ezt szolgálja a sürgősségi hálózat fejlesztése, a két év alatt létrehozandó ötven új mentőállomás is - közölte pénteken Gógl Árpád, a sürgősségi orvosokat tömörítő Magyar Oxyológiai Társaság bük- fürdői szimpóziumán. Az egészségügyi miniszter elmondta: a jövő év első feléig a félszázból legalább tizenöt állomást akarnak átadni. Felekezetközi? Felekezet-semleges? Felekezetmentes? Hitoktatás félrevezetett szülőknek? Először úgy jelent meg szórólapjaival az iskolákban, hogy a „felekezetközi hitoktatás”-t hirdeti a jól csengő egyházias Klarissza név alatt X. Y. Holott felekezetek közötti egyeztetés, megbeszélés nem történt, a kapcsolat sem mondható jónak, amire ők hivatkoznak, sőt éppen a szülőket megtévesztő „felekezetközi” megjelölés és az említett hölgy személyén keresztül, mint utóbb kiderült — önmagukat Mahanaim-közösség, és Teljes Evangéliumi (és nem Evangélikus) Közösség nyomul be az iskolákba. Újabban „felekezet-semleges”, „felekezetmentes” hitoktatást hirdetnek (lásd csabai Mérleg október 23-ai és november 4-ei számában). A törvényi rendelkezés e tekintetben pedig csak felekezeti hitoktatást engedélyez az iskolában. Kedves, megtévesztett szülők! Nem árt odafigyelni gyermekeinkre. Milyen lelkiséget kapnak azoktól, akik magukat hol ilyen, hol olyan hitoktatást végzőknek mondják, miközben ők maguk nem „semlegesek”? A békéscsabai evangélikus, római katolikus, református egyházak elhatároljuk magukat ettől a közösségtől, tőlük a leghatározottabban elkülönülünk, velük közösségben nem vagyunk. Felhívjuk a szülők figyelmét arra, hogy mind iskolai, mind gyülekezeti keretek között adott a lehetőség mindenki számára a történelmi egyházak által kínált hitoktatásra. A békéscsabai evangélikus, római katolikus, református egyházak lelkészei nevében Kovács Péter plébános Vita a munkanélküliek jövőjéről Jó vagy rossz a munkanélküliek ellátásának új, jövő évtől bevezetni kívánt rendszere? - erről vitatkoztak az Országos Munkaügyi Tanács tegnapi ülésén a kormányzati, illetve a munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. A szakszervezetek és a munkaadók a törvénytervezet visszavonását kérik a kabinettől. A munkanélküliség kezelésére vonatkozó kormányzati javaslatok visszavonását kérik a munkaadók és a szakszervezetek. Az érdekegyeztetés nemrég életre hívott új fórumán, az OMT tegnapi ülésén kifogásaikat is csokorba szedték. Eszerint: az egy évről háromnegyedre csökkenő járadékos idő a családtagokkal együtt csaknem egymillió embert hozna lehetetlen helyzetbe. Tovább rontaná az érintettek kilátásait, hogy a szociális segély feltételéül szabott, legalább 30 napos kötelező közmunkára számos településen nincs is lehetőség. A FEB sajtóügynökség szak- szervezeti körökből úgy értesült, hogy a helyhatóságok zöme nincs felkészülve az új rendszer alkalmazására. Főként a keleti régiókban hiányzik a pénz és az apparátus - de lehetőség sincs - a közmunkák szervezésére, s noha a kormány összességében 6,8 milliárd forintot ad a településeknek a többletfeladatok ellátására, a legszegényebbek póttámogatásért fognak kilincselni. A kormányzati oldal kitart a „segély helyett munkát” jelszóval meghirdetett új program mellett. Mint az a tegnapi tanácskozáson elhangzott, a rendszer átalakításához szükséges források az önkormányzatok rendelkezésére állnak majd, s annak sincs akadálya, hogy a szociális partnerek kézhez kapják a hiányolt végrehajtási rendeleteket és hatástanulmányokat. . A kabinet úgy véli: alaptalan a szakszervezetek aggodalma amiatt, hogy a legalább 30 napos közmunkát a minimálbérnél 10 000 forinttal alacsonyabb nyugdíjminimumért is el kell vállalniuk az embereknek. A közmunka ugyanis részmunkaidős foglalkoztatásnak számít, így díjazását is arányosan kell számolni. T. M. Mindenkinek kéményseprő szerencsét! A kéménysepró'ipar közismerten a régi, több évszázados hagyományokkal rendelkező szakmák közé tartozik. Kialakulása a középkorra tehető, amikor a várostüzek megelőzése érdekében az elhanyagolt, kormos kéményeket tisztítani kezdték. Október 1-jén múlt ötven esztendeje annak, hogy 1949-ben magalakult a Békés Megyei Kéményseprő Vállalat, a mai tüzeléstechnikai vállalat jogelődje — hangzott el a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Vállalat fél évszázados fennállása alkalmából rendezett tegnapi ünnepségen. Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény megalkotását követően a megyei önkormányzat, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat rendeletben szabályozta a törvény és a végrehajtása érdekében született szakmai rendelet megyében történő megvalósítását. Pályázat útján a megye teljes közigazgatási területén a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Vállalat nyerte el a kéményseprés jogát. „Ötven évre visszatekintve — melynek több, mint felét személyesen is megéltem — sok emlék felidéződött. Munkasikerek, építkezések, emberi sorsok, gondok és azok megoldása. Ötszáznál több ember fordult meg a vállalatnál, töltött el rövidebb, hosszabb időt. Többségük munkája, szorgalma segítette a vállalat fejlődését, ezért ez úton mondok köszönetét mindenkinek az 50 éves jubileumi ünnepségen” — hangsúlyozta a Kovács Zoltán főmérnök köszöntőjét követő ünnepi visszatekintőjében Varga János, a vállalattól egészség- ügyi problémák miatt távozó igazgató. — Isten áldja a tisztes ipart! Mindenkinek kéményseprő szerencsét! — köszönt az igazgató. A Garzon Szállóban megrendezett ünnepségen Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke ugyancsak köszöntötte a megyei kémények őreit. — Both — BALÁZS PALI Romantikus slágerei című album bemutató koncertje! Jegyek elővételben a helyszínen megvásárolhatók. Fő támogató a iBÉtíSMÜÍpiiP ÚJ HANGZÁS, RÉGI HANGULAT! BÉKÉS: november 9., 19 óra, művelődési központ. Támogató: Torony Rádió SZARVAS: november 10., 19 óra, « Vajda Péter Művelődési Központ. Támogató: Cervinus Rádió SZEGHALOM: november 11., 19 óra, művelődési központ. Támogató: Sárrét Rádió Jó pozícióban a kistérség Az Orosháza térségében működő önkormányzatok polgármestereivel találkozott Gerendáson dr. Varga István országgyűlési képviselő pénteken. Napirenden a 2000. évi költségvetés szerepelt, ennek kapcsán a politikus elmondta, hogy a szigorítások ellenére jobbak a kilátások, a korábbinál jóval nagyobb összeghez jutnak a kistérségi társulatok. A képviselő bízik abban, hogyha ciklus végére elkészül az Örosházát elkerülő út III. üteme is, bár legalább ekkora fejtörést okoz — és ezzel mindenki egyetértett — a térség közúthálózatának jelenlegi állapota is. (cs. i.) TITÁSZ RT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ,------------o-----------------------------A TITASZ Rt. meghirdeti eladásra az alábbi épületeit és ingatlanait. 1. Polgár, Hősök u. 30. (1249 hrsz.) — fogyasztói irodaépület, ingatlan. 2. Komádi, Köztársaság u. 28. (920 hrsz.) — volt kirendeltségi telephely. 3. Balmazújváros, Nap u. — 4384/1. hrsz.-bői (megosztás alatt) — üres terület. 4. Debrecen — 0578/4. hrsz.-ből (megosztás alatt) — üres terület. 5. Hajdúnánás, Keleti-főcsatorna partján (bérelt területen) — üdülőépület. 6. Mezőtúr, Hortobágy-Berettyó-főcsatorna'partján (bérelt területen) — üdülőépület. 7. Tiszacsege, Tisza partján (bérelt területen) — üdülőépület. 8. Gyomaendrőd, üget fürdő területén (bérelt terület —1293/5. hrsz.) — faház. 9. Tiszalök, Tisza partján (4101 hrsz.) — üdülőingatlan. 10. Vásárosnamény (Gergelyiugornya, Tisza partján (2887/17. hrsz.) — üdülőingatlan. 11. Szarvas, Üdülő sétány 676, 677 hrsz. — üdülőingatlan. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. november 25. Az ingatlanok megtekintésére lehetőséget biztosítunk 1999. november 11., 16., 18-án 10-11 óra között. Pályázati tudnivalók: a pályázatot dupla, zárt borítékban kérjük benyújtani Nánási András gazdasági igazgatónak címezve. A belső zárt borítékra kérjük feltüntetni az „Ingatlanvásárlási ajánlat” megnevezést. A beérkező ajánlatok kiértékelését 1999. december 16-án bizottság fogja végezni, melynek eredményéről minden ajánlattevőt írásban kiértesítünk. Az ingatlanokkal kapcsolatos további információ a következő telefonszámon kérhető: (52) 511-271, Mészáros Adorján. Cím: Tiszántúli Áramszolgáltató Rt., k 4024 Debrecen, Kossuth u. 41. p Dérrmsz rt. ^ mnyi villamos energiát fogyasztunk egy hónapban? _____ - . v ^^Qtmaa8«8sgam9a8gMyauyyiiiiiiiiiiiiwawsasaawMwaaBMMi^MMaa A számlázás megváltozott rendjéről A DÉMÁSZ Rt. ügyfelei igényeihez igazodva nagy figyelmet fordít szolgáltatásainak és ügyfélszolgálati tevékenységének fejlesztésére. A megújult szolgáltatásait az Áramszolgáltató fokozatosan vezeti be szolgáltatási területén. A DÉMÁSZ Rt. Orosházi Ügyfélszolgálati Kirendeltségeihez tartozó településeken 1999 novemberétől megváltozik a fogyasztásmérő leolvasás - számlázás - áramszámla kiegyenlítés eddigi rendje. Kérjük, tekintse át figyelmesen a számlázás rendjét bemutató tájékoztatónkat. A DÉMÁSZ Rt. a havi leolvasásokról fokozatosan áttér a háromhavi leolvasásra, azaz munkatársaink háromhavonta egyszer olvassák le a villamos energia fogyasztást regisztráló fogyasztásmérő állását. A háromhavi leolvasások közötti időszakbanügyfelünk továbbra is havi rendszerességgel, kizárólag postai úton kapja kézhez áramszámláját. Az új leolvasási gyakorlattal megváltozik a számlázás menete: (lásd: példa az ábrán) A már említett háromhavi leolvasási ciklus két középső hónapjában Ön egy- egy részszámlát kap. A részszámlák a DÉMÁSZ Rt. szakértői által meghatározott fogyasztási kategóriák, és az Ön villamos energia fogyasztásának történeti adatai alapján kerülnek meghatározásra. A harmadik hónapban az áramszámla tényleges leolvasási adatok és az előző két részszámla adatainak figyelembevételével kerül kiállításra. Ha a leolvasás hónapjában nem áll a DÉMÁSZ Rt. rendelkezésére mérőállás, akkor az áramszámla automatikusan, a fogyasztási kategória figyelembevételével kerül meghatározásra. Felhívjuk figyelmét, hogy az átállás időszakában előfordulhat, hogy ügyfeleink egy hónapon belül két áramszámlát kapnak:- az eddig megszokott formátumú októberi számlát novemberben kapja Ä kézhez. Ha eddig áramszámláját készpénzben egyenlítette ki W pénzbeszedőnknél, akkor ezt a számlát ebben az esetben - utoljára * munkatársunknál, vagy az Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában fizetheti • be.- a másik számla már a megújuló számlázási rendnek megfelelően kialakított áramszámla (amely lehet részszámla, illetve a leolvasott mérőálláson alapuló elszámoló számla). Ha ügyfelünk eddig készpénzben egyenlítette ki áramszámláját, akkor számlája mellett készpénz-átutalási megbízást (postai csekket) talál. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy ebben az időszakban előfordulhat, hogy az új formátumú számlát korábban kapják kézhez, mint az októberi áramszámlát. leolvasás Áramszámla 1. mérőállás: 1000 fogyasztás: 180 KWh hó Áramszámla (részszámla) számított fogyasztás 2. 223 KWh hó Áramszámla (részszámla) számított fogyasztás 245 KWh 3hó Í:ÉÉÍ ' ' A ramszámUz m ■' mérőállás: 1671 fogyasztás: (1671-t000}-(223+245) * * 203 KWh Mi határozza meg a fogyasztási kategóriákat ? A havi és éves villamos energia felhasználás, amit több tényező is befolyásolhat: ilyen például a nagyobb fogyasztású elektromos berendezések számának és teljesítményének változása, a készülékek minősége, életkora, időjárási tényezők, stb. Ahhoz, hogy a DÉMÁSZ Rt. ügyfelünk fogyasztási szokásait tükröző áramszámlát állíthasson ki fontos, hogy a villamos energia fogyasztást jelentősebben befolyásoló változásokról tájékoztatást adjon. Kérjük, jelezze legközelebbi Ügyfélszolgálati Irodánkban a villamos energia felhasználási szokásaiban bekövetkezett jelentősebb változásokat. Amennyiben Ön nem ért egyet a kiállított részszámlák összegével (fogyasztási besorolásával), akkor kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz, akik Ügyfélszolgálati Irodánkban készséggel állnak rendelkezésére. Ügyfélszolgálati tevékenységünk fejlesztésével Társaságunk célja szolgáltatásaink minőségének javítása, gyors, pontos, ügyfélközpontú ügyintézés kialakítása. Amennyiben a mérőleolvasás, és a számlázás új rendjével, valamint az áramszámla kiegyenlítésének módjával 3 kapcsolatban további információra van szüksége, kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz. Ügyfélszolgálati Irodáinkban készséggel állunk rendelkezésére, w Ügyfélszolgálati Irodák: ■o S Orosháza, Táncsics u. 20. Tel.: 412-355; Mezőhegyes, Hild J. u. 2. Tel.: 466-558; Medgyesegyháza, Gárdonyi u. 13. Tel.: 440-800 „Bizalommal a bizalomért!“