Békés Megyei Hírlap, 1999. november (54. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-20-21 / 271. szám
6 HÉTVÉGI MAGAZIN 1999. november 20-21., szombat-vasárnap Verselő Idézzük őt Egy férfi kellene, kinek szívében Jóság, agyában gondolat terem. Aki megáll a balsors ellenében S mint Krisztus, átvezet a tengeren. Egy férfi kellene, ki az időnek Igéjét érti és jövőbe néz S míg intésére falak égbe nőnek Földön szavára érik a vetés. Egy férfi kellene, ki nem habozva Kelet, nyugat közt, mint szélben a nád, Előre vinne új, nagy századokba, Kiküzdve a magyarság igazát. Egy férfi kellene ó add, te végzet! Ki nem csak múlton kérődző tanítvány S eszembe jut, hogy most száz éve lépett Örök pályára ő: Széchenyi István! Százötven éve, 1849. november 20- án avatták fel a budapesti Lánchidat, amely először kötötte össze az akkor még különálló Budát és Pestet. A főváros első hídja az 1873-ban egyesített Budapest és az egész ország jelképe lett. Széchenyi István (képünkön), aki a legtöbbet tette a Lánchíd megépítéséért, soha nem mehetett át rajta, mert a híd átadásakor már a döblingi ideggyógyintézet lakója volt. Juhász Gyula versével a „legnagyobb magyarra” emlékezünk. A választás l&htteséqt... Matyuc Gyula nem először kereste meg szerkesztőségünket mondandójával; nemrégiben olvasói levelében az élőzenét felvételről helyettesítő békéscsabai operettjátszásról fejtette ki véleményét. A napokban a zenekar nélküli színházról, zenei életről, valamint álmokról, elképzelésekről nyüatkozott Mivel beszélgetőpartnerem 33 évig játszott a Jókai Színház zenekarában, hosszú ideig tanított zenét és játszott különböző együttesekben, szavait érdemes megszívlelni. — A színház zenekarával nagyon sok zenés darab előadásában közreműködtünk, én basszusgitáron és gordonon játszottam. Endrődön születtem, Debrecenben végeztem a konzervatóriumban, közben játszottam a Csokonai Színház zenekarában — emlékezett vissza a régi szép időkre Matyuc Gyula — 1962-ben kerültem Békéscsabára, a zeneiskolában tanítottam 12 évig. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Szórakoztatózenei Központja Békés Megyei Stúdiójában is tanítottam, öt évig voltam a vezetője. Eléggé beleláttam tehát a megye szórakoztatózenészeinek, művészeinek életébe, a színházi világba Sok tehetséges fiatallal foglalkoztam, figyeltem művészi előmenetelüket — Három évtized elég hosszú idő ahhoz, hogy tapasztalatot gyűjtsön művészi fejlődésről, emberi sorsokról és a zene társadalmi fogadtatásáról. Volt a csabai színházban a zenés műfajnak fénykora? S a zenekart fokozatosan vagy hirtelen szüntették meg? — A zenekar itt soha nem volt túl nagy, amikor idejöttem azért nagyobb volt mint később, húsztagú, és fokozatosan csökkent a létszám. Sok zenés vígjátékot igényes darabot mutattunk be, operetteket musicaleket, amiket a közönség nagyon szeretett. Öröm volt együtt dolgozni olyan rendezőkkel, mint Lovas Edit Csiszár Imre, Tasnádi Márton. — Volt előszele annak, hogy a színház megválik a zenekartól? — Éreztük, hogy valami nem stimmel. S '95-ben kirúgtak bennünket. Akkor talán már csak hatan voltunk, mert ha valaki meghalt vagy elment a színháztól, már nem vettek fel helyette újat. —Indoklás? — Kell a főiskolásokra a pénz. Fölálltunk és eljöttünk. — Sajnos manapság hallható ilyen érvelés, hogy a zenekar nagy létszámot jelent, a zene majd szól magnóról. — Tudtommal más színházakban nem küldték el a zenekarokat. Nem lehet zenés darabot zenészek nélkül játszani... Vagyis sajnos itt lehet; operettet, amit máshol, külföldön csak zenekarral adnak elő. —Mi lett a zenészekkel? — Kaptunk ajánlatokat, de a család, a lakás miatt más városokban nem tudtunk munkát vállalni. Én nyugdíjas vagyok, alkalmanként dolgozom, kapok meghívásokat. A többiek fiatalabbak, és nem dolgoznak. —Azt mondta az elején, hogy a színházi zenekarról már nem érdemes keseregni. — Múltba foszlott idő... —Elmúlt? — Igen. — Nem gondolja, hogy majdcsak helyükre kerülnek egyszer az értékek, a zenekar meg a színházba? — Ha majd az ország morálisan megerősödik, az értékek lassan jönnek visszafelé, ahogyan ez minden kultúrállamban megvan. Ha más nem, a közönség igénye helyre teszi a dolgokat. — Vajon hány év kell még addig? — Nem az én életemben lesz, az biztos. Azért merek mégis bizakodni, mert nem régen jöttem egy balatoni turnéról, ahol esténként csak külföldieknek idegen nyelven ment az operettgála nagyon nagy sikerrel. Külön sikere volt minden este a zenekarnak, és öröm volt számomra, hogy találkoztam egy nagyon tehetséges és reményt keltő, csabai muzsikus fiúval, Molnár Tamás klarinétossal, akit itthon is lehetne hallani. Jó lenne megteremteni Békéscsaba zenei imázsát is, mert szerintem ilyen téren nem sok történik. Van egy jól működő szakiskola, de az nem a nagyközönségé. Meg kellene találni azt a lehetőséget, ahol a fiatal tehetségek bemutatkozhatnának. A városban, a me gyében több kiváló fúvószenekarról tudunk, kitűnő vonószenekarunk is van. Vasárnaponként térzenével szórakoztathatnák az embereket. Itt van a híres Napsugár Bábegyüttes, őket is többször láthatnák a gyerekek az utcán, és az egyik művészeti ág vonza- ná a másikat. Lehet, hogy ez anyagi hasznot senkinek sem hozna, de sokkal komfortosabb életérzést adna mindenkinek, aki itt él vagy megfordul. Gondolom, ez főleg pénz, szervezés, pályázatok kérdése. — Szoktak találkozni a régi zenekari tagok, nosztalgiáznak olyankor? —Találkozunk, nosztalgiázni, azt nem szoktunk. Fájdalmas mindnyájunknak... Olyan sokat össze voltunk zárva, túlságosan ismerjük egymás gondolatát. Nem akarunk egymásnak fájdalmat okozni. A zenekar igazi csapat volt, mindent közösen kellett megoldani. — Nem könnyű pálya: teljes embert igénylő, csöppet sem nyugodalmas hivatás, állandó készültség, stressz. Nem könnyű normálisnak és egészségesnek maradni. — Nem, roppant nehéz. Az erőpróba már az iskolában, gyerekkorban el,Nem lehet zenés darabot zenészek nélkül játszani...” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET kezdődik. Ha az embernek rossz kedve van, de vidám zeneművet kell játszani, akkor azt kell eljátszani igényesen, színvonalasan, és ez fordítva is igaz. Egy-egy előadás fizikailag, lelkileg a zenészeket is nagyon megviseli, ám ehhez hozzászokik az ember. — A család hogyan viselte ezt az életmódot, hogy távol volt, éjszakázott? — A feleségemnek nagyon nehéz volt. A legtöbb zenésznél a családi élet rovására megy ez az állás. A legutóbbi években az unokám nagyon sokat segít, hogy áthidaljam a nehézségeket. Vivien nyolc éves, kitűnő tanuló, nyiladozó értelméből erőt meríthetek. Niedzielsky Katalin AZ ERŐPRÓBA MÁR GYERMEKKORBAN, AZ ISKOLÁBAN ELKEZDŐDIK Nem nosztalgiáznak a zenészek Harangozó Teri szerint ismét eljött az ő ideje Bim-bam másodvirágzása Harangozó Terinek pályája kezdetén S. Nagy István adta a Bim-bam művésznő becenevet, ami aztán végleg rajtaragadt. Azt 1 mondja: ismét eljött az ő ideje, és nagy szerencsének tartja, hogy most élheti másodvirágzását. Egy zárda apácái vették 'édőszárnyuk alá, k nevelték fel — 1968-ban fedeztek fel, és legnagyobb slágereim mintha meghatározták volna az életemet — kezdte. — „Szeretném bejárni a Földet”, énekeltem, és ez meg is történt. Csaknem húsz évig jártam a világot, főként Amerikát és Kanadát. Utazó nagykövetként emlegettek, de egyvégtében három hónapnál tovább nem bírtam, siettem haza a szeretteimhez. A bátyám iskola- igazgató, a nővérem óvodavezető volt, már nyugdíjasok, és a szűk család huszonkét tagból áll. Néha be sem férünk a Bátyán lévő kis házba. Amikor a szüleim kimentek a határba, magukkal vittek, én pedig másfél éves gyerekként gyakran elbújtam a búzatáblában. Sok gondot okoztam, ezért a közeli zárda apácái vettek védőszárnyuk alá, ott neveltek fel. Mostanában állandóan rohanok, úton vagyok. Részint mert sok helyre hívnak fellépni, másrészt mert minden szabad időmet nyolcvannégy éves, beteg édesanyám mellett töltöm. Édesapámat két éve eltemettük... Közismert slágerem volt a „Mindenkinek van egy álma”. Én a sikerről álmodtam, ez beteljesült. Másik álmom az volt, hogy legalább öt gyereket szüljek, de egy sincs. Lefoglalt a pályám, véleményem szerint család és színpad együtt nem megy! Másfélszer voltam férjnél. Amerikai menedzserem egyben a vőlegényem volt, de négyévi együttélés után, három héttel az esküvő előtt, megszöktem előle. Ez volt a fél házasság! Azóta egyszer sem voltam Amerikában, de máshová sem megyek, nem hagyom magára az édesanyámat. A mostani sikert a Dáridó, a Koóstoló és Friderikusz Osztálytalálkozója hozta nekem. Újdonság, hogy színészkedem: a Ruttkai Éva Színházban egy francia bártulajdonosnőt alakítok A kaktusz virága című zenés vígjátékban. A szövegem mellett néha dalra is fakadok, nagyon élvezem! Karácsonykor jelenik meg életem első CD-je, Minden ember boldog akar lenni címmel. A négy évvel ezelőtt megjelent hanganyag lesz rajta, kiegészítve Dobos Attila „Mama, úgy szeretlek én” számával, kiegészítve virágénekekkel. (somos) „Ezernyolcszaznegyvennyolc, te csillag” Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére indított fejtörő játékunk 51. kérdése: Mikor békült össze a magyar országvezetés a bécsi udvarral? a) 1867. b) 1868. c) 1860. Ha részt kívánnak venni a játékban, legkésőbb kedden egy levelezőlapon küldjék be a he- Tünde (Sarkad), László Dénes- lyes megfejtést vagy annak be- né (Tarhos). tűjelét a szerkesztőség címére (5600 Békéscsaba, Pf. 111.) A levelezőlapra ne felejtsék el ráírni: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. A helyes megfejtők között hetente három tollat sorsolunk ki, a rejtvénysorozat végén pedig „ráadás" húzást tartunk, amelyen 1848- 49-es témájú könyveket, versesköteteket nyerhetnek. Előző heti feladványunk megfejtése: c) Vörösmarty Mihály. Egy-egy tollat nyertek: Horkai Klára (Gyo- Deák Ferenc, aki a kiegyezést tető alá maendrőd), Kapucza hozta
