Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-27 / 250. szám

Rendhagyó matek, (ö) Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnáziumban ma 12 órától neves vendége lesz a több éves hagyományú Termé­szettudományos napok című sorozatnak. Dr. Katz Sándor, a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tanára tart elő­adást A háromszögekkel kap­csolatos egyszerű elemi geo­metriai feladatok címmel. A vendég ezen a napon Békés­csabán, a Rózsa Ferenc Gim­náziumban, a Békés Megyei Pedagógiai Intézet rendezé­sében 14.30 órától tart hason­ló címmel továbbképzést ál­talános és középiskolai mate­matika-tanároknak. Népegészségügy, (z) Békés képviselő-testülete október 28-án délután a vá­rosházán tartja soros ülését. Egyebek között napirendre kerül a város népegészség­ügyi helyzete, a városatyák megvitatják a település egészségtervét, majd tájé­koztatót hallgatnak meg a gyermekjóléti és gyermek- védelmi feladatokról. Piac-sziget, (cs) Oroshá­za képviselő-testülete ma 15 órai kezdettel tartja követke­ző ülését a városházán. Napi­renden szerepel a közterület- használatról szóló rendelet módosítása, a környezetvéde­lemről szóló rendelettervezet. A millenniumi rendezvé­nyekről tájékozódnak a kép­viselők, majd előterjesztés hangzik el a piac-szigetről és téma lesz az Orosházi Városi Televízió jövője is. Tanácskozás, (i) Az Észak-Békés Megyei Ónkor­mányzati Térségfejlesztési Társuláshoz tartozó települé­sek polgármesterei október 29-én 9 órától a füzes­gyarmati polgármesteri hiva­talban tahácskoznak. A meg­beszélésen többek között szó lesz a Békés Megyei Vállal­kozási Övezet működtetésé­ről és a Sapard-programról. Nyílt kártyákkal, (z) A mezőberényi Erdélyi Kör meghívására a városba láto­gat Király Károly erdélyi politikus, író. Október 29-én este hat órától a helyi Petőfi Művelődési Központban ta­lálkozik az érdeklődőkkel, a „Nyílt kártyákkal II.” című könyvének dedikálással egybekötött bemutatóján. Súlyosan sérültek, (f) Személyautó elé fordult kerék­párjával a 87 éves gyoma- endró'di B. István, aki súlyosan megsérült. Hasonlóan súlyos sé­rüléssel szállították kórházba a 37. éves G. Jánost is, aki Kon­dorosról Szarvas felé igyekezve megállt autója bal hátsó ke­rekét szerelni, de hiába kap­csolta be a vészvillogót és tette ki a helyzetjelzőt, egy másik au­tós elütötte. „MINDENKI NYERHET, HACSAK NINCS EGY MÁSODIK INDULÓ IS.” (George Ade) MEGYEI KÖRKÉP A lakosság kétségeit még nem sikerült eloszlatni A képviselők nem védik, aki sáros Abban egységesek megyénk országgyűlési képviselői, hogy a béké­si olajügyek és a korrupció néven elhíresült ügyhalmazt tisztázni kell, majd megnyugtatóan lezárni. A közvélemény bizalmi tőkéje csak ezzel szerezhető vissza, ugyanis bebizonyosodott: az ORFK minapi sajtótájékoztatója nem oszlatta el a lakosság kétségeit. A megyei főkapitányság veze­tése a rendőrségnek az elmúlt egy évben végzett tevékenysé­géről számolt be tegnap me­gyénk országgyűlési képviselő­inek Békéscsabán. E napirend mejlé felkerült az olajügyek és a korrupció témaköre is. Menet­közben jutott el az a hír hozzá­juk, hogy Gál László egykori megyei főkapitány, a Belügy­minisztérium Felügyeleti és El­lenőrzési Hivatalának vezetője az olajügyekkel kapcsolatos vizsgálatok befejezéséig fel­mentését kérte beosztásából. A képviselők a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kom­mentálták a hírt. Vastagh Pál (MSZP) bölcs döntésnek nevez­te. Kiemelte, így a látszata sem merülhet fel, hogy nem korrekt, tisztességes és zavartalan eljárás zajlik majd le. Tóth Károly (MSZP) továbbment, szerinte Pintér Sándornak is hasonló beje­lentést kellene tennie. Babák Mi­hály (Fidesz) ugyancsak a vizs­gálat objektivitását emelte ki Gál elhatározásával kapcsolatban. Arról azonban a képviselők­nek már eltért az álláspontja, hogy a szakmai vagy a felállítan­dó parlamenti bizottság vizsgá­latára helyezzék-e a hangsúlyt. Egyetértettek, hogy a felszínre került ügyekben senkit nem kí­vánnak megvédeni, aki „sáros vagy megbotlott”. Tóth Károly hozzátette: a közélet tisztasága is veszélybe került. A lakosság bi­zalmi tőkéjét csak úgy lehet visszaszerezni, ha a kimondott szavaknak súlyuk van, és aki megalapozatlan állításokkal, fél­mondatokkal jött elő, az vállalja ezekért a következményeket. Babák Mihály kitért arra: a képviselők bizalmát élvezi a fő- kapitányság vezetése és állomá­nya, de felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségnek is meg kell szabadulni azoktól, akiknek a felhozott ügyekhez köze volt, van. Pallag Lászlónak (FKGP) a legfőbb ügyészhez írt levele is szóba került a tájékoztatón. Eb­ben a képviselő többek között azt írja: alapos a gyanú arra, hogy egyes vállalkozók a rendőrségi alapítványokra történő befizeté­seik során korrupciós szándékkal jártak el. Kumcz Ferenc ezredes, megyei főkapitány az ezzel kap­csolatban feltett kérdésre leszö­gezte: ő ebbe az alapítványi rendszerbe belecsöppent, és rossznak tartja, mert kimondva- kimondatlanul magában hordoz­za a korrupció lehetőségét. Ugyanakkor jelentős költségrá­fordításra lenne szükség, hogy a rendőrség az ebből adódó plusz­feladatait is elláthassa. Kurucz ezredes szólt arról is, hogy az elmúlt egy évben az is­meretlenes ügyek felderítése 46 százalékos Békésben, ezzel ötö­dik a megye az országos rang­sorban. Csökkent a lakásbetöré­sek és a gépkocsilopások szá­ma, illetve például idén tanyasi ember sérelmére nem követtek el rablást. Nyemcsok László Gál László felmentését kérte A lemondás ideiglenes, a vizsgálatok befejezéséig tart Gál László, a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hiva­talának vezetője a Békés megyei olajügyekkel kapcsolatos vizsgá­latok befejezéséig felmentését kérte a belügyminisztertől — tudtuk meg az MTI közleményéből. — Pintér Sándor, a tárca vezetője megköszönve Gál László eddigi hivatalvezetői munkáját, kérelmét elfogadta és más területen jogi feladatok ellátásával bízta meg. — Igaz a hír, mégis lemondott? Egy héttel ezelőtt, amikor Ön­nel lapunkba az interjú készült, erről még szó sem volt. Mi tör­tént ez idő alatt? — Úgy éreztem, a sajtótájé­koztatón mindent sikerült tisztáz­nom, hiszen Ön is ott volt, tapasz­talhatta, hogy minden kényes kér­désre korrekt választ kaptak az új­ságírók. Hittem abban, hogy az objektív válaszok kielégítik a közvélemény és a sajtó kíváncsi­ságát. Ezzel szemben azt tapasz­taltam, hogy további vádaskodá­sok értek, hogy eltüntetek ható­idén júniusban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által végrehajtott ellen­őrzés során derült ki, hogy az egészségügyi adatbázisba úgy­nevezett passzíváit TAJ-számok kerültek be. Ennek lényege, hogy a háziorvosok elhunyd be­teget is élőként tarthattak nyil­ván, illetve a kártya tulajdonosa nem egyezett a kezelt beteggel. Dr. Zétényi Ágnes, a Pándy Kál­mán Megyei Kórház döntés-elő­készítési osztályának vezetője e témában tartott tegnap sajtótájé­koztatót. A szakember szerint a botrány kirobbanása után az el­lenőrzést végző megyei és or­szágos egészségbiztosítási pénztár a nyilvánvaló admi­nisztrációs hibáért a kórházakat és a háziorvosokat vádolta. Va­lójában nem történt más — állít­ja Zétényi Ágnes —, mint két, eddig egymástól függetlenül kát, ami egyszerűen képtelenség, hiszen szigorú rendszabályok uralkodnak a Belügyminisztéri­umban. Azt is hallottam, hogy a tanúk félnek nyilatkozni, mert magas beosztásban vagyok. Nem szeretném, ha valaki úgy érezné, hogy bármiben is akadályozom. S miután fegyelmezett vagyok, s tu­domásul veszem, hogy egy fejlett demokráciában ez így szokás, ezért úgy döntöttem, felállók a he­lyemről. A miniszter úr október 26-án elfogadta vezetői beosztá­somból történő ideiglenes lemon­dásomat. működő számítógépes adatbázis összekapcsolása. Ennek során derült ki, hogy a rendszerben szereplő összes adat másfél-két százaléka hibás. Ha a beteg nem otthon halálozik el, akkor a hoz­zátartozó nem köteles értesíteni az elhunyt háziorvosát. Az or­vos sok esetben nem tud a halál­esetről, így korábbi betege TAJ- száma továbbra is a rendszerben marad. A passzíváit kártya má­sik esete a személyi adatok megváltozása. Örökbefogadás­kor például előfordul, hogy a szülő nem jelenti be a gyermek nevének megváltozását, így a korábbi szám alatt elvileg egy másik beteget kezel az orvos. Ä megyében ellenőrzött házior­vosok TAJ-kártya-nyilvántar- tásában nagy eltérés mutatko­zik. Akadt, akinél 3 ezer kártyá­ból csupán 25-30 hibásat talál­tak, de előfordult 100 fölötti el­térés is. B. M. — Ideiglenes a lemondása? — Miután semmi bűncselek­ményt nem követtem el, úgy ér­zem, nincs miért végleg vissza­vonulnom. A felállásom addig tart, amíg a vizsgálatokat be nem fejezik. Még a látszatát is kerülni szeretném annak, hogy bármit is befolyásolhatnék... Nagyon szeretném, ha a teljes igazság kiderülne, hiszen az en­gem is tisztázna. — Elképzelhető, hogy a vizs­gálat több hónapot is igénybe vesz. Mit csinál addig? — Szabadságra megyek, leg­alább magammal és a csalá­dommal is lesz időm foglalkoz­ni, hiszen köztisztviselőként 12—14 órát dolgoztam. Aztán jogvégzett emberként jogi ügyekkel foglalkozom majd a Belügyminisztériumban. B. V. Túlélő szövetkezet A dobozi mezőgazdasági szövet­kezet túlélési politikát folytak A szövetkezet értékesítette búzáját, s ha a hitelek prolongálása meg­történik, februárig élünk, utána meg lesz valahogy — fogalma­zott a képviselő-testületet tájé­koztató Balázs Mátyás elnök. — Az elmúlt két esztendőben a belvíz miatt alacsonyak voltak a hozamok. Tavaly a szövetkezet 2360 hektáros szántóterületének 35-40 százalékát sújtotta belvíz, 1999-ben a terület felén nem termett semmi. A sertéságazat­ban bekövetkezett válsághelyzet nem kerülte el a dobozi szövet­kezetét sem. Az 1998-ban el­kezdett 78 millió forintos beru­házást, a volt szarvasmarha-te­lep hizlaldává alakítását, pénz­ügyi okok miatt sajnos nem tud­juk befejezni. A testület a falugazdász tevé­kenységéről szóló beszámolót elfogadta. B. I. Káosz az egészségügyben 1999. október 27., szerda VÉLEMÉNYEK Egy kis cigaretta... ...valódi finom, oly illatos, enyhe, mint rózsaszi­rom — valahogyan így szól a régi sláger, bizo­nyítván, hogy a cigarettakultusz nem új keletű szenvedély kishonunkban, de a kerek világon sem. Igaz, régen nem is füstölögtek annyian lép­ten, nyomon szájukban a rudacskával, mint nap­jaink 10-12 éves suhancai, túlfeszített idegrend­szerű, elgyötört pedagógusai, a gyógyítást szol­gáló egészségügyiek sűrű ködbe borítva környezetük levegőjét. A felvilágosítás, az elborzasztás hatása nem túl biztató, hátha valami megváltozik ezután, vagy szociális, vagy törvénydiktál­ta kényszerből. Amerikában az öt legnagyobb dohánygyártó, - forgalmazó konszern a dohányzás következtében egészségká­rosodott emberek együttes vagy egyéni perindításaitól, emiatt anyagi kártérítési csődtől tart. Nálunk is halk javaslat évek óta, fordítsák az egészségügyre a dohányforgalmazás hatalmas nye­reségének töredékét. Mondhatni éppoly eredménytelen az ötlet, mint a dohányzás eddigi visszaszorítása. Ennek vet véget állítólag a november 1-jén életbe lépő tör­vény a nemdohányzók védelmében, gátak közé határolva a füstparádé színtereit, idejét. Majd' kétszeresére emelkedik a legegyszerűbb cigaretták ára, valódi döntést igényel, kenyeret, húst vagy cigit vegyen a család. Jómagam évtizedek óta próbá­lom felnyitni dohányzó embertársaim szemét, vigyázzanak a maguk és a közelükben élők, dolgozók egészségére, hiszen a passzív dohányzás (ha mások füstjét lélegezzük be 8-10 órán át) rákot, tüdőbetegséget, egyéb bajokat, korai öregedést, bőr- csúnyulást okozhat. Félelmetes a dohányzó kismamák felelőt­lensége, akik már méhükben mérgezik (ma már többen a drog­gal is), fullasztó élettérbe kényszerítik növekvő magzatukat. Nap nap után szembesülök a ténnyel, ez a „prédikáló” módszer eredménytelen. Döntöttem, a jövőben dicsőítem a bagózást, hátha így végre vitára, ellenkezésre késztethetem korunk de­mokratikus vélemény-nyilvánítási lehetőségeiben lubickoló emberét. Bede Zsóka Kései üzenet(ek) Gál László lemondott, hallottuk tegnap első vál­tozatban. Aztán módosult a kép: csak felfüg­gesztődött. Végül: a vizsgálatok végéig kérte hi­vatalvezetői állásából való felfüggesztését. Biz­tonság kedvéért meggyőződtem róla: nem vélet­lenül egy szeptemberi MTI-hír került-e a ke­zembe? Azóta ugyanis már alighanem aktualitá­sát vesztette a dolog. Jobb későn, mint soha? A félreállásra alkalmas időpont óta egy mégoly ki­tartó köztisztviselő is óhatatlanul elveszítheti a közvélekedés jóindulatát... Ma már legfeljebb esemény utáni szereplésnek, amolyan politikai tisztáldozatnak tűnik a dolog. Mostantól nem irigylem az ügyben szóba került szeghalmi rendőri vezetőket. Arról nem szólt a híradás, hogy e lépés érinti-e hivatala bár­mely, Békés megyéből vagy máshonnan odakerült további munkatársát. Mint az az elmúlt évben oly sokszor elhangzott a sajtóban, a hivatalvezető kiválasztásában a hála vezető szerepet játszott. A hálarendszer pedig köztudottan (szinte) csodákra ké­pes. Márpedig itt inkább a valóság talaján kellene maradni. De ez már legyen a (mindenkori) belügyminiszter és az egyszer ta­lán felálló parlamenti vizsgálóbizottság dolga. Azt sem hallgat­tuk volna el az ügy kipattanásakor, ha Gál László elmondja, amit most közvetlen főnökének írt levelében leírt: biztos benne, hogy a leendő vizsgálatok tisztázzák őt. Csakhogy a belügymi­niszter a saját korábbi büntetőperében eljáró ügyvédet nevezte ki (egy)személyes civil kontrollá. Aki a vizsgálat eredményét látva elvállalta Gál László jogi képviseletét is. Majd mindkét megbízatásától (mégiscsak) eltántorodott. Vajon milyen nyuszi rejtőzködhet még a kalapban? Bár máris megszédül az ember az elmúlt évtized olaj-, szesz- és egyéb ügyeinek megdöbbentő eséményei, szereplői köre, összegei láttán, nyilván felszínre kerül még némi trutyi. Talán még felelősök is lesznek. De vajon orvosolható-e Békésben és máshol, a rendőrségnél és azon kívül az a korrupciót melenge­tő, mély morális válság, melynek okaira eddig egyetlen vizsgá­lat sem volt kíváncsi? Kiss A. János Olaj, kazetták, leszámolások (Folytatás az 1. oldalról) Akkor egy olajszállító teherautó csúszott árokba, és az ott hely­színelő Kovácsot — elmondása szerint — azért vezényelték el a helyszínről, mert az olaj egy ré­sze Tokai György városi kapitá­nyé volt. Kovács akkori járőrtársára most szolgálatból való késés miatt várna eljárás. Pallag in­formációi szerint ebben a hely­zetben vár a rendőrtől Tokai György választ arra, hogy a bal­eset helyszínén Kováccsal együtt ő is hallotta-e, hogy az olaj a városi kapitányé volt. (További részletek a Gál Lászlóval készített interjúban és A képviselők nem védik, aki sáros című tudósításban) Kovács Attila O Postaßank Megújuló betét és Takarékpénztár Rt. * ► Megújuló futamidő ► Kamatos kamat ► Kamatprémium Haszon megállás nélkül! A Postabank Meg­újuló betét már új futamidővel is köthető. Az eddigi 1 hónapos, 3 hónapos és 1 éves futamidők mellett, kiemelkedően magas kamattal már 6 hónapra is lekötheti pénzét! V: '■ 6 havonta hasznosabb! Igénye szerint választHAT!

Next

/
Thumbnails
Contents