Békés Megyei Hírlap, 1999. október (54. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-12 / 238. szám
1999. október 12., kedd SZOLGÁLTATÁS Vonalban vagyunk Kérdéseikkel, észrevételeikkel, panaszaikkal hétfőtől csütörtökig 14—17 óráig, pénteken 14—16 óráig hívják a 66/441-704-et! A jelzetten kívüli időszakokban üzenetrögzítő veszi hívásaikat. A telefonnál: Pánics Szabó Ferenc. Gazdasarok Növények szaporítása ősszel Mozgásszervi betegeket gyógyítók Zavarja őket Nótán István a megyeszékhelyről hívott fel bennünket. Az Andrássy úton lakik,-a majdani Csabacenter területével szemben. Több lakó nevében mondta el panaszát. Nappali, és esti nyugalmukat zavarja, hogy rengeteg városi rendezvény összpontosul erre az utcára. Háromszor „szállta” meg a területet a vurstli, utcai kosárlabda-bajnokság is zajlott az utcán, legutóbb a Garaboncity nyitó napi koncertje, illetve néhány, hajnalban is műsort adó „hordódobos” produkciója borzolta az ott lakók kedélyeit. Más napokon a fiatalok autóiból bömbölnek az autórádiók. Miért minden ezen az egy utcán történik Békéscsabán? Nótári Istvánnak nem a rendezvények ellen van kifogása, hanem az ellen, hogy azokat mindig az Andrássy úton rendezik. Miért nem a Sportcsarnok környékére tervezik a zajosabb programokat? — A Sportcsarnok környéke vállalkozók részére van bérbe adva. Bérbe adott portán városi rendezvényt nem tarthatunk. Ha valaki bármely város centrumában lakik, számolnia kell azzal, hogy az zajosabb, mint a külváros. Viszont itt vannak az üzletek, rövidebb idő alatt lehet megejteni a hétvégi bevásárlást. A belvárosban engedélyezett rendezvények zajlanak, a terület közterület. Természetesen, hogy itt vannak a felvonulások, az ünnepségek. Az a véleményünk, hogy nélkülük Békéscsaba poros kisváros képét keltené. Negyedévente fordul elő a városrészben ilyen szervezés. Toleranciával kellene mindenkinek fogadnia — tudtuk meg a Barta Lászlótól a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájának vezetőjétől. (Pánics) A nyár elején kiszedett tulipán, krókusz, nárcisz és jácint hagymáit az elkövetkező napokban vissza kell ültetnünk a kertbe ahhoz, hogy tavasz- szal újra nyíljanak, s most végezhetjük el a dísznövények szaporítását is. Azt tudnunk kell, hogy valamennyi hagymás növény közül csak az fog virágot hozni, amelyiknek nagyobb a hagymája, ezért a gömbölyded, egészséges hagymákat megfelelő távolságra ültessük a kellően előkészített ágyásba. Ha szaporítani szeretnénk e dísznövényeket, természetesen az apró hagymákat is tegyük földbe, de ezeknek elég, ha kapával az ágyás végében egy árkot készítünk és abba egymás mellé „belevetjük” őket. Természetesen annak is nyílhat tulipánja vagy egyéb hagymás, tavaszi virágja, akinek nincs kertje. Erkélyen, nagyobb cserépben, virágládában szépen fejlődnek ezek a növények, de ide is a fagyok előtt ki kell ültetni őket, s amíg a. hőmérséklet nem süllyed tartósan fagypont alá, némi locsolásról gondoskodjunk. Az évelő virágok szaporításához a legideálisabb évszak az ősz. A valamennyi kerti talajban jól fejlődő növények általában 3—4 év alatt teljesen kitöltik az ágyásban a nekik szánt területet, s ha túl zsúfoltan hagyjuk őket, elsatnyulnak. Átültetésre vagy továbbszaporításra a fiatal hajtások alkalmasak, amit tőosztással tudunk elvégezni. Ásóval emeljük ki a liliom, a bőrlevél, a lángvirág, a nőszirom, a pázsitviola, a pünkösdirózsa, a szarkaláb, a veronika, a zergevirág vagy a margaréta tövét a földből úgy, hogy a gyökerek ne sérüljenek meg, majd a méretétől függően az ásóval vágjuk kétfelé vagy négy darabra. A lazább töveket kézzel is széthúzhatjuk. Csak azok fognak megeredni, amelyiken a gyökerek kevésbé sérülnek, és amelyik tövön legalább egy-egy rügy is van. Átültetés után azonban fontos, hogy elegendő vizet kapjon a virág, így a fagyok beállta előtt már meggyökeresednek és biztosan áttelelnek. Tőosztással új virágágyást is kialakíthatunk, ám ültetés előtt a talajt gondosan készítsük elő, hogy gyommentes, morzsalé- kos, ülepedett legyen a föld, amit lehetőleg komposzttal gazdagítsunk. A telepítéskor a növényeket pedig úgy válogassuk össze, hogy a magasabbra növök ne tartsák árnyékban az alacsonyabb száron nyíló virágokat. A Magyar Ortopéd Társaság, a Fiatal Ortopéd Orvosok Fóruma és a Réthy Pál Kórház ortopédiai osztálya jubileumi tudományos ülést tart október 15-én és 16-án Békéscsabán, a Jókai Színház Vigadójában. A pénteki megnyitó után átadják a Zinner Nándor-pályadíjat, s ezután kezdődnek meg a tudományos előadások. A pénteki ünnepi köszöntőn jelen lesznek a Magyar Ortopéd Minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot, a Tevan Kiadó új kötete, mely a napokban jelenik meg, és egy angol szerzónő, Pamela Donald tollából eggyel több, mint félezer hasznos tanácsot ad a konyha vüágából. E sorok írója aki a rántottánál és a forró teánál nem jutott tovább a főzés terén, az átlagosnál is nagyobb érdeklődéssel forgatta a karcsú könyvet. Pamela Donald angol háziasszony. Könyve hazájában hónapokig bestseller volt, és az első helyet átengedve, még további hónapokig tanyázott a legkelendőbb könyvek listáján. Nem csoda, hiszen a bevásárlástól a mosogatásig mindenre szolgál praktikus tanáccsal. Angol háziasz- szony — angol konyha gondolhatnánk, nálunk ismeretlen ételekkel. Mit keressen akkor a magyar családok konyhaszekrényének külső polcain? Nos, nagyon is van keresnivalója; Stadler Mari, a kötet szerkesztője mindjárt a kilencedik oldalon ekképpen nyugtatja az olvasót: „...Néhány helyen azonban kénytelenek voltunk változtatni a szövegen pl., ha általunk ismeretlen ételről volt szó, de szerencsére, a magyar konyhaművészet is tele van ötlettel. Ezekből néhányat belecsempésztünk a választékba. Társaság vezetői mellett megyénk egészségügyi irányítói és a szervezőbizottság elnöke, dr. Tóth János, a rendező osztály vezető főorvosa. Az előadók sorában az ország egész területéről érkező fiatal és tapasztaltabb szakemberek egyaránt helyet kapnak. Az első szakmai napot hangversennyel zárják, s a szombati előadássorozat után adják át az előadói díjakat. (u) A mi ízkultúránk természetesen eltér az angolokétól, de már nálunk is ismert és kapható Tabasco, Worcestershire szósz, curry fűszer, endí- via saláta, avocado...” Mit csináljunk ha a tejszínt jobban fel akaijuk verni? Mikor a legropogósabb a „panír”? Hogy érdemes aprósüteményt készíteni? Milyen csirkét érdemes vásárolni? A tanácsok már csak azért is praktikusak, mert arra is ötleteket adnak, hogy a maradékok felhasználásával olcsón új ételeket varázsoljon az asztalra a háziasszony; és hasznos tudnivalókat arra, hogyan tudjuk elkerülni a vendéglátással és az ünnepi előkészületekkel járó kapkodást. A kötetet Hunyadvári András, a borítót Bokros Péter grafikus tervezte. (A sorok írója pedig ha a teafőzésre nem is, de rántotta készítésére talált okos tanácsot a könyvben, ezért is ajánlja mindenkinek...) P. Sz. jF. Olyasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Nyugdíjasnap Az idősek világnapjának megünneplésére október 2-án este Gerendás, Újkígyós, Telekgerendás és Csorvás nyugdíjasai összejöttek Csorváson a sportcsarnokban. A 7 órakor kezdődő ünnepségen több, mint 50 nyugdíjas vett részt, akiket Mihalik András, a csorvási nyugdíjasok elnöke köszöntött. Majd felkérte Szilágyi Menyhért polgármestert, aki beszédében méltatta a nap jelentőségét. Ezt követően Fári Pál, megyei ügyvezető elnök kért szót és rövid tájékoztatót adott az előttünk álló és nyugdíjasokat érintő problémákról. A köszöntők után a jelenlévők közös vacsorán vettek részt és éjfélig együtt ünnepeltek. Nagy sikere volt a tombolának, amelyre a csorvási önkormányzat, a helyi termelőszövetkezet és vállalkozók adták össze a nyereményeket. Nátor János, Újkígyós Lottónyeremény A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. játékhét nyereményei a következők: 5- ös lottó: 5 találatos szelvény nem volt, az 54 darab 4 találatos- ra egyenként 586 735 forintot, a 3454 darab 3 találatosra 9173, a 91628 darab 2 találatosra 605 forintot fizetnek. 6- os lottó: 6 találatos szelvény nem volt, a 2 darab 5+1 találatosra egyenként 4 030 368 forintot, a 144 darab 5 találatosra 55 977, az 5077 darab 4 találatosra 1588, a 69 021 darab 3 találatosra 409 forintot fizetnek. A Jokeren telitalálatos szelvény nem volt. Tevan-újdonság - 501 konyhai tipp szóló köziemé A nagy érdeklődésre való tekintettel 1999. október 19-én ismét lehetőséget biztosítunk az alapítványok- nyűket kedvezménye- nak, egyesületeknek, sen közzétegyék a érdekképviseletek- Békés Megyei Hírlap- nek, szövetségeknek, ban. szervezeteknek, hogy az SZJA 1%-ÁNAK AZ SZJA 1%-ANAK I Részletes felvilágosítás a (66) 446-552-es telefonszámon kérhető. | „TÁMASZ” Alapítvány Kuratóriuma (Békéscsaba, Kazinczy u. 4.), adószám: 19057574-1-04. I A „TÁMASZ' Alapítvány Kuratóriuma ez- I úton köszöni meg mindazoknak az önzet- | len támogatóknak a segítségét, : akik 1997-ben személyi jövede- l lemadójuk 1%-át az alapítvány { megsegítésére ajánlották fel. Az alapítvány a 184 800 Ft-ot bete- i gek és diáksport támogatására \ használta fel. j ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA ? X hl Hl.ihl Dlllll. 1F Mtí t.l.VIOll'\RI I * Ilii i.l MOlíi.F! Ml S/\kMP/!S! \nrm INT (KVISZ\). IíTkrM-'üba. {Aulai Til T-.. ad»*/;..n: I <>06002»-1 -04, ezúton is megkössön« az 1997# évi szeméhi jövedelemadó 1%-át \ befolyt 213 761 Ft összeget teljes egészében a szakképzési oktatás «‘«‘íjaira ínrdítottuk. Köszönjük támogatásukat és a jövőben, is számítunk segítő együttműködésükre, p KA IV. \l U’ÍTN |\V KI líVfríHlt M \ a „04 AZ ÉLETÉRT” ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA, SZARVAS, MENTŐÁLLOMÁS, értesíti támogatóit, hogy az általuk befizetett szia 1%-át. mentéstechnikai eszközök vásárlására, műszaki eszközök felújítására, és működési költség biztosítására használta fel. Köszönjük támogatásukat és to-, vábbra is számítunk segítségükre. A K^ÖBUjNTg „Petőfi É5 Goethe Alapítvány” köszönetét mond mindazoknak, akik felajánlottak az szja 1%-át. Az 1998-ban kapott összeg 463 750 Ft volt. Ebből episzkópot (képkivetítőt) vásároltunk, és S diák német útját támogattuk. Az 1999. évben kiutalásra váró összeg: 366 799 Ft. melyért ismételten köszönettel tartozunk.. Az ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA P aBATTONYAI I Szerb Általános Iskoláért | | És Óvodáért Alapítvány { kuratóriuma köszöni min- | den tisztelt támogatójának | a jövedelemadó 1%-át, melyet az óvoda és az iskola érdekében játékok és készségfejlesztő eszközök vásárlására fordított. I köszöni a támogatóknak az 1998. évi személyi jövedelemadó 1%-át. Az átutalt 301 853 Ft-ot oktatási, technikai eszközök vásárlására fordítottuk. Továbbra is várjuk és köszönjük támogatásukat. Bankszámlaszám: 11733120-15342081 P A KNER IMRE Gimnázium és Szakközépiskola Természetbarátainak Köre 1998-ban az 1996. évi CXXVI. tv. alapján bejelentette igényét a magán- személyek jövedelemadója 1%-ából való részesedésre. Egyben kérte az egyesülettel és annak céljaival szimpatizáló személyeket, hogy tegyék meg felajánlásukat. Egyesületünk igazolta, hogy a törvényben meghatározott követelményeknek megfelel, a támogatásra jogosult. Az APEH 1998. október 27-én számlánkra az összeget átutalta, ez 47 977 Ft volt Az összeg felhasználásáról a közgyűlés határozott. Ennek megfelelően a teljes összeget a bükkszentkereszti pihenőház fűtésének korszerűsítésére kell fordítani. A gázfűtésre való áttéréssel kapcsolatos munkákat 1998. őszén végezték el, melynek kapcsán felmerülő kiadások: anyagvásárlásra, 228 449 Ft, gázszerelési munkára 146 700 Ft Ezzel a korszerűsítéssel a pihenőház gyakorlatilag egész évben üzemeltethető. Fenti költségekhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata pályázat útján 200 000 Ft-ot biztosított, az összeg többi részét egyesületünk 1998. évi költségvetéséből fedeztük. A CXXVI. tv. 6. § (3) bekezdése értelmében fennállt) kötelezettségünknek e közzététellel teszünk eleget. Egyben köszönjük pártolóink és Gyomaendrőd Város Önkormányzatának támogatását, melyet a jövőben is tisztelettel kérünk. Az elnökség nevében Fekete László üv.-elnök Démnsz rt. H így an egyenlíthetjük ki áramszámláinkat? Az áramszámla kiegyenlítésének módjai A DÉMÁSZ Rt ügyfelei igényeihez igazodva nagy figyelmet fordít szolgáltatásainak és ügyfélszolgálati tevékenységének fejlesztésére. A megújult szolgáltatásait az Áramszolgáltató fokozatosan vezeti be szolgáltatási területén. A DÉMÁSZ Rt. Békéscsabai Ügyfélszolgálati Kirendeltségéhez tartozó településeken 1999 szeptemberétől megváltozik a fogyasztásmérő leolvasás - számlázás - áramszámla kiegyenlítés eddigi rendje. Kérjük tekintse át figyelmesen az áramszámla kiegyenlítésének módjait bemutató tájékoztatónkat. A korábbi gyakorlattól eltérően a megújuló szolgáltatások életbe lépése után ügyfeleink nem egyenlíthetik ki áramszámláikat pénzbeszedőn keresztül. Felhívjuk figyelmét, hogy az átállás időszakában előfordulhat, hogy ügyfeleink egy hónapon belül két áramszámlát kapnak: t- az eddig megszokott formátumú számla az augusztus havi fogyasztás elszámolását tartalmazza. Ha ügyfelünk eddig pénzbeszedőnél egyenlítette ki áramszámláját, akkor ezt ebben az esetben - utoljára - munkatársunknál, vagy az Ügyfélszolgálati Iroda pénztárában fizetheti be.- a másik (a következő számlázási időszakra vonatkozó) számla a megújuló számlázási rendnek megfelelően kialakított áramszámla (amely lehet részsíámla, illetve a leolvasott mérőálláson alapuló számla). Ha ügyfelünk eddig készpénzben egyenlítette ki áramszámláját, akkor számlája mellett készpénz-átutalási megbízást (postai csekket) talál. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy ebben az időszakban előfordulhat, hogy az új formátumú számlát korábban kapják kézhez, mint az augusztusi fogyasztást elszámoló áramszámlát. Ügyfeleink rendelkezésére álló áramszámla kiegyenlítési módok:- Készpénz-átutalási megbízás (postai csekk): A számla alsó részén található, perforáció mentén levágható a készpénz-átutalási megbízással (postai csekkel), ügyfelünk bármely postahivatalban kiegyenlítheti áramszámláját. Ügyfeleink befizethetik áramszámlájukat a DÉMÁSZ Rt. legközelebbi Ügyfélszolgálati Irodájának pénztárában is. Ebben az esetben kérjük, hogy a csekk mellett ne felejtsék el magukkal hozni áramszámlájukat. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az áramszámlát a kézhezvételtől számított nyolc napon belül kell kiegyenlíteni!- Lakossági folyószámlán keresztüli átutalás: Bármely, ügyfelünk által választott pénzintézetnél (banknál, takarékszövetkezetnél) vezetett * H lakossági folyószámláról megbízás adható az adott pénzintézet részére az áramszámla átutalással történő kiegyenlítésére. Ha ügyfelünk lakossági folyószámláján keresztül egyenlíti ki áramszámláját, akkor lehetőség van áramszámlája összegének ellenőrzésére, még a számla összegének leemelése előtt. A lakossági folyószámláról átutalással történő áramszámla kiegyenlítés jól nyomonkövethető, hiszen automatikusan, minden hónap közel azonos időszakában valósul meg. Használja ki az egyik legkorszerűbb fizetési mód előnyeit! Hasznos tudnivaló! Ha ügyfelünk korábban- pénzbeszedőn keresztül, készpénzben egyenlítette ki áramszámláját, akkor a jövőben automatikusan készpénz-átutalási megbízást talál áramszámlájához mellékelve.- lakossági folyószámláról átutalással egyenlítette ki áramszámláját, akkor -ha nem rendelkezik másként - továbbra is átutalással történik az áramszámla kiegyenlítése. Ügyfélszolgálati tevékenységünk fejlesztésével Társaságunk célja, szolgáltatásaink minőségének javítása, gyors, pontos ügyfélközpontú ügyintézés kialakítása. Az áramszámla kiegyenlítésének módjával, a mérőleolvasás és a számlázás új rendjével kapcsolatba további információért kérjük, forduljon bizalommal munkatársainkhoz. Ügyfélszolgálati Irodáinkban készséggel állunk rendelkezésére. Ügyfélszolgálati Irodák: Békéscsaba, Gábor köz 2., Tel.:443-177; Békés, Rákóczi u. 4-6., Tel.: 416-177; Gyula, Dózsa Gy. u. 4-6., Tel.: 468-177; Mezőberény, Békési u. 17., Tel.: 423-223; Sarkad, Kossuth L u 49., Tel.: 271-124. mmmm Bizalommal a bizalomért!“