Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-16 / 190. szám

* BÉKÉS MEGYEI HIRLAP­MEGYEI KORKÉP 1999. augusztus 16., hétfő © Körös-vidéki Zsaru „Egyetértettek”, (w) Eljárás indult hét geszti lakos­sal szemben, akik egymástól függetlenül az idén május kö­zepétől június végéig terjedő időszakban a helyi Egyetértés téesz használaton kívüli istál­lójának fenyődeszkából ké­szült építőanyagát bontották meg, és a faanyagot magukkal vitték „otthoni felhasználás” céljára. Az elkövezők tettükkel 15 ezer forintnyi kárt okoztak. Önbíráskodtak, (w) A sarkadi B. Pál és élettársa el­len indult eljárás önbíráskodás bűntettének alapos gyanúja miatt, akik állítólag kölcsönt adtak a szintén helyi lakos B. Istvánnak, ám ő nem adta meg tartozását. A pár ezért elment a férfihez, és ököllel kívánt ér­vényt szerezni követelésének, melynek „eredménye” az lett, hogy B. István nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Pisztolyt találtak, (cs) Rendőri jelentés alapján ren­deltek el nyomozást lőfegy­verrel való visszaélés bűntett­ének alapos gyanúja miatt F. S. ambrózfalvai lakos ellen, akit július 22-én a déli órák­ban a rendőrjárőr igazoltatott. Az Alfa Rómeó személygép­kocsiban azonban lefoglaltak a rend őrei egy 0,22-es kalibe­rű pisztolyt, egy rézből készí­tett hangtompítót, 36 lőszert, 19 szobalőszert, 8 tompított hegyű lőszert. Gázpalackot, (b) Július 18-án Békésen, egy Malomkert utcai lakásból 13 ezer forint ér­tékben gázpalackot, kerékpárt tulajdonított el K. István békési hajléktalan. A tettest 72 óra után szabadon engedték. Kukoricát lopott az „éhező” családfenntartó A betakarítási időszak közepén megszaporodtak a külterülete­ken elkövetett terménylopások. A sarkadi K. Lajos Sarkadke- resztúri út mellett lévő földjét sem kerülték el a tolvajok. Az idős férfi augusztus 6-án a tulaj­donát képező kukoricásból kife­lé somfordáló, vállán termény­nyel tömött zsákot cipelő fiatal­emberrel találkozott. Arra a kér­désre, hogy hová viszi a kukori­cacsöveket, a helybéli K. And­rás azt felelte, hogy családjának nincs mit ennie, ezért kénysze­rült lopásra. Az idős bácsi e sza­vak hallatán — és mert a tolvaj testalkata kétszer akkora volt, mint az övé — elengedte a fér­fit. A meglopott tulajdonost a méreg másnap öntötte el, ami­kor a piacon „alkalmi ismerő­sét” vélte felfedezni egy kukori­cát áruló fiatalember személyé­ben. Ekkorra odalett K. Lajos jóindulata, és bejelentést tett a rendőrségen. Az „éhező” K. András beismerte vétkét, a nála lévő terményt a rendőrök lefog­lalták. V. K. Tehénpásztor Adidas sportcipőben Júniusban tett bejelentést a rendőrségen a zsadányi I. La­jos, mert egyik éjjel lakásának teraszáról ismeretlen személy ellopta a kint hagyott három pár Adidas sportcipőt és egy pár papucsot, mintegy 90 ezer forint kárt okozva ezzel. Az ügy már-már feledésbe merült, mígnem július 31-én a rend egyik szorgos őrének fel­tűnt, hogy a helybéli tehénpász­tor öltözékének darabjai vala­hogyan nem passzolnak egy­máshoz. A figyelmes „megfi­gyelőnek” az szúrt szemet, hogy a puritán ruházathoz a te­henek őrzője márkás sportcipőt viselt. A V. Imrénél tartott ház­kutatás során ki is derült, hogy ezek a cipők azok a cipők... A lopással a tehénpásztor nevelt lányát, aló éves L. Ilonát gya­núsítják, aki egy lábbelit aján­dékozott mostohaapjának, a többit pedig fekhelyének ágy­neműtartójában őrizgette, (w) Elgázolta a kerékpárost A helyszínen talált rendszámtáb­la vezette nyomra a rendőröket a közelmúltban. Az eset áldozata egy békésszentandrási kerékpá­ros, akit minap a hajnali órákban gázolt el egy személygépkocsi. Mint kiderült, egy öcsödi lakos vezette gépkocsi tért át a másik sávba, és ütötte el a kivilágított kerékpárral közlekedő szent- andrásit, aki súlyos, életveszé­lyes sérülést szenvedett. Az au­tós a helyszínről megállás nélkül elhajtott. Az öcsödi férfi később felhívta a rendőrséget és bejelen­tette, hogy hajnalban észlelt egy balesetet Szentandráson. A trükk hiábavaló volt, hiszen a rendőr­ség a helyszínen elveszített rend­számtábla alapján már beazono­sította a személyét. A rendőrség tájékoztatása szerint az autós kö­zepes fokú alkoholos befolyás alatt állt. Segítségnyújtás elmu­lasztása miatt indult eljárás elle­ne, a bíróság előzetes letartózta­tásba helyezte. (r) Mellbe lőtte a geszti kislányt Az idei vakációt a geszti R. Tí­mea bizonyára sokáig megőrzi emlékezetében. Az általános is­kolás kislány ezentúl nem az örömteli emlékek sorában tartja nyilván július 22-ét. Ezen a na­pon történt ugyanis, hogy este hat óra tájban átment a szom­szédban lakó jó ismerőséhez, B. Lászlóhoz. A kislány vízipisz­tollyal játszott, ezt mutatta meg a fiatalembernek, aki a kislány érdeklődésére elmondta: neki nemcsak játék, hanem igazi fegyvere is van. Ezt követően előkerült az otthon tárolt légpus­ka, de — mint utólag kiderült — maradt benne egy lövedék. Erről sajnos nem tudott a fi­atalember, és a felelőtlen hasz­nálat következtében véletlenül mellbe lőtte a kislányt, aki nyolc napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett. A szerencsét­len balesettel járó ügy vizsgá­lata jelenleg tart. (w) AJ ALLAMl PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT. KÖZLEMÉNY Az ÁPV Rt. az 1992. évi LIV. törvény alapján az önkormányzatokat a belterü­leti föld után megillető járandóságok te­kintetében az alábbiakat hozza valamennyi érintett tudomására. Az 1992. évi LIV. törvény 42. §-a értel­mezéséből fakadó jogbizonytalanság megszüntetése érdekében az ÁPV Rt. a Legfelsőbb Bíróság elnökénél jogegységi határozat meghozatalát kezdeményezte, az 1997. évi LXVI. tv. 29. § (1) bekezdésé­nek a./ pontjára tekintettel. A Magyar Köz­társaság Legfelsőbb Bíróságának Jogegy­ségi Tanácsa a Polgári Kollégium Gazda­sági Szakág vezetőjének indítványa foly­tán meghozta és a Magyar Közlöny 1999. június 30-án megjelent 58. számában közzétette a 3/1999. PJE jogegységi ha­tározatot. Az 1992. évi LIV. törvény 42. § (1) bekez­dése a következőképpen rendelkezik: „A föld fekvése szerinti önkormányzat az átala­kuló vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld után a föld értékének a vál­lalati vagyonmérleg főösszegéhez viszonyí­tott arányban részesedik a saját tőkéből”. A Jogegységi Tanács jogszabályértelmezési álláspontja értelmében az arányszám vetí­tési alapját nem az adott állami vagyon ér­tékesítéséből befolyt privatizációs bevétel, hanem a vállalat vagyonmérleg-tervezet szerinti saját tőkéje jelenti. Az önkor­mányzati részesedés mértéke mind annak arányszámát, mind pedig vetítési alapját te­kintve a vagyonmérleg-tervezet elkészítésé­nek időpontjában rögzül, azaz az így meg­határozott konkrét összeget nem befolyásol­ja a saját tőke későbbi változása. Az ÁPV Rt. 1998. november 16-án 19 megyei, valamint két országos napilapban hirdetményt tett közzé, melyben jelezte, hogy a jogegységi határozat megszületését követően, annak megfelelően, a jogszabály szerinti jogos igényeket az önkormányza­tok felé - az elévülés figyelembevételével- teljes körűen rendezni fogja, az eddig teljesített kifizetések tételes felülvizsgála­tát és összegzését követően. A tételes felülvizsgálat során el kell vé­gezni az egyes önkormányzatok vonatko­zásában fennálló túl-, illetve alulfizetések összeszámítását amely a hivatkozott tör­vény alapján átalakult társaságok és az érintett önkormányzatok nagy számára te­kintettel több hónapot vesz majd igénybe. Ezt követően az ÁPV Rt. a még fennálló kötelezettségeket - az önkormányzatok egyidejű, részletes tájékoztatása mellett- teljesíti, valamint az esetleges túlfizeté­sekre vonatkozó igényét az érintettek ré­szére eljuttatja. Az ÁPV Rt. a fentiekre tekintettel kéri az érintett önkormányzatokat, hogy a kérdés­ben szíveskedjenek türelmet és megértő együttműködést tanúsítani, a korrekciók mielőbbi, zökkenőmentes lebonyolítása ér­dekében. Néptánctábor Nyertes pályázatok és nagylelkű támogatók érdeme, hogy Békés­csabán a Csaba Kulturális Egye­sület a Táncművészetért szerve­zői megrendezhetik a nyári gyer­mek néptánctábort. Augusztus 15-én érkezik a gyer­mekcsapat a ruhaipari szakközép- iskolába, ahol két korcsoportban tanulnak és szórakoznak augusz­tus 21-ig. Hetven-nyolcvan békés­csabai alsó és felsó' tagozatos kezdő és haladó táncossal foglalkozik Kurtucz Borbála, Gál László és Pintér Tibor. A tábor megvalósulá­sában anyagilag segített a nemzeti­ségi etnikai kisebbségi közalapít­vány és a KÉK Bizottság, b. zs. Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan élte meg a teljes napfogyatkozást? Korcsog Já­nos, 48 éves, békéscsabai kőműves: — A mun­kahelyemen osztottak vé­dőszemüveget a dolgozók­nak, azzal néztem meg. Arra a pár percre letettük a munkát. Bár Békéscsabán nem látszó- dott teljesnek a napfogyatkozás, azért számomra mégis nagy él­mény. Annak is örülök, hogy végre vége annak a felhajtás­nak, amit a napfogyatkozás kö­rül kerítettek. Adrian Negrau, 31 éves, békés­csabai futbal­lista: — Egyedül néztem a laká­som erkélyéről a teljességet. Nagyon tetszett, bár nem hasz­náltam védőszemüveget, csak néha néztem a napra pár pilla­natra, amúgy a tévében figyel­tem az elsötétedést. Csodálatos és egyben furcsa látványt nyúj­tott a sötétség délben, nem hagytam volna ki, hiszen ilyet az ember csak egyszer lát az életben. Kálmán Fe- rencné, 71 éves, békéscsa­bai nyugdíjas: — Ilyet még nem lát­tam soha. Le­mentünk a szomszédok­kal az emeletes házak elé nézni a teljes napfogyatkozást, persze csak védőszemüveggel. Nekem nem volt, de a szomszédokkal felváltva néztük. Este a tévében már nem volt kedvem megnéz­ni a híradásokat, máshol hogy zajlott a napfogyatkozás. Lát­tam én azt itthon, élőben. Sarai like, 9 éves, békés­csabai tanuló: A McDonald’s- ban ettem nap- fogyatkozás menüt, amiben az a pláne, hogy védőszemüveget is kap­tam hozzá. Ezzel néztem a tel­jes napfogyatkozást a házunk udvaráról. Érdekes volt, csak kár, hogy olyan kevés ideig tar­tott. Utána megbeszéltük a ba­rátaimmal, mindenkinek tet­szett. F. M. FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A herényi parkban táboroztak A gerendási és a csorvási evangé­likus társgyülekezet lelkészei évek óta azért fáradoznak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek a nyáron se szenvedjenek hiányt: táboroztatják őket, helyben szer­veznek részükre gyermekhetet. Az idén a mezőberényi piknikpar­kot bérelték ki. Erről beszélget­tünk Baranka Mária lelkésszel. — Milyen hagyományai van­nak az egyházi táboroknak? — A Budapesten működő Pa­lánta Gyermekmisszióval közö­sen szervezzük azokat a tábora­inkat, ahol szórakoztatva taní­tunk is, hiszen kötetlenebb for­mában lehetőségünk van az év közben hittanon elsajátított is­mereteket újabbakkal kiegészí­teni. Tavaly Gerendáson is tar­tottunk úgynevezett gyermekhe­tet, az idén erre már nem volt ka­pacitásunk, hiszen két turnussal is Mezőberényben táboroztunk. — Kik jelentkezhettek a tá­borba? — A gerendási és a csorvási iskolában is meghirdettük az idő­pontokat, jöttek olyan diákok, akik bibliai szakkörbe vagy hit­tanfoglalkozásokra járnak rend­szeresen, de voltak gyerekek, akik év közben egyik lehetőség­gel sem éltek.. !. 'Jíí ,, Kik 'támogatták az ötletet? — Gyülekezetünk idősebb hívei felemlegették azokat a fi­atal éveiket, amikor az evangé­likus egyház számukra csendes heteket szervezett. Azt mond­ták, hasonló szervezésre ők is hajlandók áldozni, hogy a gye­rekeknek napjainkban is mód­juk legyen kirándulni, táboroz­ni. Elsősorban adományokból gyűlt össze a pénz. — Kik segítették a táborve­zető munkáját? — Hitoktatók és főiskolai hallgatók jöttek velünk, akik a tábori bibliai foglalkozásokat, játékokat szervezték, irányítot­ták. Cs. I. A nagyszénási gyógyszerész nem „háborúzik” Patikaháborúról cikkeztek a megyében megjelenő' lapok, rög­tönzött sajtótájékoztatóra voltak hivatalosak azok újságírói (kivéve a Békés Megyei Hírlapot). Az érintett nagyszénási gyógyszertáros, Ramuska Józsefné is utólag értesült a körülöt­te zajló eseményekről. A sajtó képviselői közül ugyanis volt olyan, aki a cikk megjelenése után szerette volna meghallgatni a nagyközség vállalkozó gyógyszerészének a véleményét. Mint Hírlap-előfizető viszont úgy érezte az asszony, hogy mondandó­ját olvasóinkkal osztja meg. Nagyszénáson 15 éve dolgozom. A privatizáció éveiben, éppen há­rom esztendeje lettem a Korona Gyógyszertár vezetője. Nem hal­lottam rossz véleményt a lakos­ságtól, hiszen bővítettem a vá­lasztékot, az éjszakai szállítások­kal mindig előteremtettem a leg­sürgősebb gyógyszert is. Nem volt olyan karácsony vagy hús­vét, hogy valamilyen meglepe­téssel ne vártam volna a gyereke­ket, bekapcsolódtam a falu min­dennapjaiba is ily módon. Addig nem volt gond, míg Vida Mihály vállalkozó meg nem vette az üre­sen álló húsboltot, és elhatározta, ott Sáfrány Istvánné vezetésével gyógyszertárat nyit a törvény ad­ta lehetőségekkel szemben (pati­kanyitás feltételei: egy gyógy­szertárra minimum ötezer lakos jusson és a két gyógyszertár kö­zött a legkisebb távolság 300 mé­ter legyen). Ezt a szándékot az önkormányzat nem kifogásolta, miért is tette volna, hiszen a gyógyszertár létesítését nem a községi hivatal, hanem az Orszá­gos Tisztiorvosi Hivatal engedé­lyezi. A szénási vállalkozó a gyógyszerész kamarához fordult támogatásért, ám elutasították a törvényben foglaltak miatt. így kezdődött az én lejáratásom. Vidáék aláírásgyűjtést kezdemé­nyeztek az önkormányzati hatá­rozatra hivatkozva és egy megál­lapítással kiegészítve: „Á jelenle­gi gyógyszertár működésével nem vagyunk megelégedve.” Ezt később visszavonták, mert Sáfrányné, a létesítendő gyógy­szertár vezetője is elhatárolta ma­gát ettől a mondattól, mert attól is tartott, hogy etikátlan magatartá­sáért eljárást indítok vele szem­ben. Ám Vida Mihály és Nagy Mihály újságírókat kéretett, és a rám nézve sértő, megalázó cik­kek így születtek meg. Nagy Mi- hálytól (aki települési képviselő) elvártam volna, hogy ha panasz van a munkámra, akkor hozzám forduljon és ne más fórumokhoz, hiszen abban a testületben ül, ahol állítólag engem, mint szénási választót is képvisel! Nem ezt tette. Olyan emberek nyilatkoztak rólam, akik évek óta nem tették be a lábukat a patiká­ba. Úgy érzem, ezzel személyes lejáratásomra törekedtek, ugyan­akkor az is köztudott Nagyszéná­son, hogy tetteiket gazdasági ér­dekek motiválják. Azt viszont na­gyon sajnálom, hogy a vállalkozó és a képviselő a törvényi feltéte­lek hiánya miatt rajtam átgázolva akarja érvényesíteni akaratát. Nem érzem tisztességesnek. Úgy gondolom, a gyógyszer egy különleges árucikk, nem lehet vele játszani, sőt háborúzni! Én ezután is teszem a dolgomat, szol­gálom a betegeket. Hogy néha sorbaállás van? Személyre szól­nak a receptek, egyik beteg igény­li az elbeszélgetést, a másik sietve elrohan — öten igyekszünk őket kiszolgálni. Lejegyezte: Csete Ilona

Next

/
Thumbnails
Contents