Békés Megyei Hírlap, 1999. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-12 / 187. szám

CSALÁDI OLDAL 1999. augusztus 12., csütörtök Ne a nagymama betétkönyv-ígérete legyen a döntő Keresztelés: lelkileg új élet kezdődik Kitti a keresztvíz alatt a békéscsabai belvárosi katolikus templomban. Ami a testnek a gyógy­szer, az injekció, az a léleknek a keresztség felvétele — Szerintem a közömbös­ségnek is jelentős szerepe van. Amíg nem nézték jó szemmel politikai okokból az egyház működését, jelenlétét, addig a „csakazértis”, az öntudatosság behozta az embereket. Még nem szakadtak el azok a szálak, melyek az egyházhoz, az általa képviselt erkölcshöz kötöttek. „Lefordítva”: ha sokan titkolva is munkahelyükön főnökeik vagy éppen lakókörnyezetük­ben ismerőseik előtt, megke­resztelték gyermekeiket. Ma­napság, amikor szabadon jöhet­nének, egyre többektől hallom: keresztelkedés, minek az? Per­sze van egy másik tendencia is: akik gyermekként nem lettek megkeresztelve, felnőttként döntenek emellett. Csak sok­szor úgy érzem, bennük is van valamiféle félsz a templomtól, a paptól. Ottlétünk idején saját sze­münkkel győződhetünk meg ar­ról, hogy senkinek nem harap­ják le a fejét. Sőt, a kicsiny gyermekek akár ehetnek, sírhat­nak, gagyarászhatnak is a szer­tartás ideje alatt, ezt senki nem veszi rossz néven. A kereszte­léssel ugyanis teljes jogú tagjai­vá válnak a közösségnek, és ha a pap is beszélhet... A kereszte­lés egyébként három hónapos­tól egyéves korig a legjellem­zőbb, ezt a hatéves kor körüli időszak követi. A „teljes jogú tagság” mellett a keresztelés másik két lényegi eleme az erkölcsi példaképállí­tás és a bűntörlés. Jogosan ve­tődhet fel, hogy milyen bűnei lehetnek például egy három hó­napos csecsemőnek. Az egyház azonban a személyes bűn mel­lett áteredő bűnt is megkülön­böztet. És ami a testnek az in­jekció, a gyógyszer, az a lélek­nek a keresztség felvétele. Meg­tisztul, új életet kezd a lélek, ajándékokat, kegyelmeket kap. A keresztelkedő elé erkölcsi példaképet is állítanak neve alapján. Kicsit „zűrösebb” a helyzet, ha mondjuk, Fehérke vagy Manó nevet kapott szülei­től. Ilyenkor közös megegye­zéssel választanak az egyház szentjei közül, általában az anya vagy az apa keresztnevé­nek megfelelően. Az sem áthi­dalhatatlan, hogy olyanok is megkeresztelhessék gyermekü­ket, akik nem kötöttek egyházi házasságot. Ilyenkor „ren­dezni” kell a házasságot, azaz akár a keresztelő időpontjában is kimondhatják a pap előtt újra az igent. Régebben az volt a jellemző, hogy nemek szerint öröklődött a vallás, vagyis a leánygyerme­ket az anyja, a fiúgyermeket az apja vallására keresztelték meg. Annyira ez nem kulcskérdés, hiszen a történelmi egyházak a keresztségben egyek. Ugyanak­kor egyre többen tartják úgy manapság, hogy a gyermek első papja az édesanyja, mivel vele van a legszorosabb kapcsolat­ban, és tőle kapja nevelésben is a legtöbbet. Ezért az anya vallá­sát a legcélszerűbb továbbvin­nie a gyermeknek. A vallásos, az erkölcsi nevelés ugyanis nem fejeződik be a keresztelőnél, sőt ott kezdődik igazán. Ha keresztelőről beszélünk, természetesen a vizet sem hagy­hatjuk ki. Szimbólum ez is, mint az olívaolaj keleti fűsze­rekkel vagy a meggyújtott gyer­tya. A lélek megtisztulását, az egyházhoz, a közösséghez tar­tozást, a hit lángra lobbanását szimbolizálják. Vége a szertartásnak, a négy csöppséget megkeresztelték. A szülőkön, keresztszülőkön, a hozzátartozókon látni, ez a nap ünnep a számukra. A gyerme­kek anyjuk karjaiban vagy már saját lábukon „csámpázva” tá­voznak a templomból. Hogy visszatémek-e? Erre mondják, a jövő titka. Nyemcsok László No, kislányként most már nem vagy pogány — mondja megkönnyebbülten a dédi- mama a keresztelési szertar­tás után az egyéves csöppség­nek. Kiderül: a keresztelőre nem ő beszélte rá a szülőket, de a hírek szerint ez még ma­napság sem ritkaság. Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha nem párosul olyan nagyszülői ráhatással hogy „addig nem lesz betétkönyv, amíg nem ke­resztelitek meg az unokámat”. A laikus azt hinné: tíz évvel a rendszerváltás után nagyság­rendekkel emelkedett a keresz- telkedések száma. Kovács Pé­tert, a békéscsabai Páduai Szent Antal római katolikus templom plébánosát arra kérjük, találom­ra üsse fel a „nagykönyvet”, hogy összevethessünk egy múltbeli adatot a tavalyival. Számunkra minimum elgondol­koztató az aránypár. Míg 1961- ben a belvárosi templomban 203-an keresztelkedtek meg, addig 1998-ban csupán 98-an. A statisztikák alapján tudjuk, hogy — sajnos — kevesebb gyermek születik mostanában, de ilyen különbségnél másnak is lennie kell a háttérben. A plé­bános magánvéleményét mond­ja: Kovács Péter szerint manap­ság sokan közömbösek, és úgy teszik fel a kérdést: ke­resztelő, minek az? FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Tilos a rövidgatya Hollandiát a legszabadszelle- műbb országok közt tartják számon, de a postások to­vábbra sem élvezhetik a libe­ralizmus áldásait. A legfelsőbb bíróság döntése ugyanis megtiltotta számukra, hogy szolgálat közben rövid­nadrágot viseljenek. A holland postásnők kánikulai napokon szoknyanadrágban hordhatják a leveleket, s a férfiak is követel­ték maguknak a szellős sort iránti jogot. A bíróság szerint azonban a posta olyan közhiva­tal, ahol megkövetelhető a hos­szúnadrág viselete. A férfiak egyetlen reménye az, hogy a döntés csak ideiglenes, a végső ítélet januárra várható, amikor viszont a rövidnadrág gondola­tától is hideglelést kap majd minden postás. Nem szűnik meg az iskola Körösújfaluban A forráshiánnyal küzdő Körösújfalu nehéz anyagi helyzetére hivatkozva a tele­pülés képviselő-testülete a he­lyi általános iskola felső tago­zatának megszüntetését ter­vezte. Ebben az esetben a gyerekek­nek a vésztői iskola adott volna helyet. Augusztus elején a köz­ségben közmeghallgatást tar­tottak e témában, ahol a szülők kérték a testületet: amennyiben lehetséges, a kényszerű lépést osztályösszevonással igyekez­zenek megoldani, és kerüljék el a felső tagozat megszünteté­sét. Héder János megbízott jegy­ző lapunknak elmondta: a testü­let úgy döntött, hogy az 1—6. osztályba járó tanulókat három osztályba vonják össze, míg a hetedik és a nyolcadik osztály — a továbbtanulásra felkészítés fontosságára való tekintettel — továbbra is önállóan működik. A testület létszámleépítést hajtott végre az önkormányzat­nál és annak intézményeinél. Öt dolgozót bocsátottak el, ami a pedagógusokat nem érinti, hi­szen így sincs elegendő szakta­nár a településen. Körösújfalu képviselő-testü­letének tagjai erkölcsi megfon­tolásra hivatkozva lemondtak tiszteletdíjukról, ezzel is segítve a község takarékossági prog­ramját. V. K. A PK-ECONO Kft., 1132 Budapest, Alig u. 14 ., mint a KORCSOK Húsfeldolgozó és Mezőgazdasági Szolgálta­tó Bt. „f. a.” felszámolója, nyilvános értékesítésen eladja a felszámolás alá került gazdálkodó egység alábbi ingó- és in­gatlan vagyontárgyait. Az Újkígyós, Eperjes tanya I. alatt található 083/2/A hrsz.-ú, 703 m2 alap- területű üzemet (amely export minősítéssel rendelkezik) a benne lévő hús- feldolgozó gépekkel, eszközökkel együtt. (Az üzem alatt lévő földterület vonatkozásában a mindenkori tulajdonos ellenérték és időhatár nélkül föld- használati jogot élvez.) A húsüzemet körülvevő földingatlan használatára a tulajdonos — előzetes nyilatkozata alapján — a vevővel megkötendő megállapodás szerint bizto­sít jogosultságot. A húsüzeme (és berendezések) meghirdetett ára: 35 000 000 Ft + áfa. A nyilvános értékesítés helye: Újkígyós, Eperjes tanya 1. A nyilvános értékesítés ideje: 1999. augusztus 31. 13.00 Óra. A vételi ajánlatokat: 1999. augusztus 27-én 16 óráig érkezően kell be­nyújtani a felszámolóhoz (PK-ECONO Kft., 1152 Bp., Alig u. 14.) A nyilvános értékesítésen való részvétel feltétele: — a meghirdetett nettó vételár 10%-ának látra szóló takarékbetétkönyv­ben történő elhelyezése, melyet a nyilvános értékesítésen a felszá­molónál letétbe kell helyezni — az ajánlott vételár + áfa megjelölése — a vételhez szükséges anyagi fedezet rendelkezésre állásának hitelt érdemlő igazolása — nyilatkozat 30 napos ajánlati kötöttség vállalásáról (vételi jog elnye­rése esetén) — az ajánlattevők teljes körű felhatalmazásának igazolása. A letétbe helyezett összeg a vételárba beszámít, a vételt el nem nyert pályá­zók a letétbe helyezett összeget (betétkönyvet) a helyszínen visszakapják. Amennyiben az elfogadott ajánlattevő az ajánlati kötöttség ideje alatt az adásvételi szerződést nem köti meg, ajánlatát visszavonja, a letétbe helye­zett (betétkönyvbe tett) összeget elveszíti. Az elővásárlásra jogosultak (jelzálogtulajdonosok, hitelezők) ezen jogaikat a nyilvános értékesítésen gyakorolhatják, érvényesíthetik az egyéb pályázókkal azonos módon (10% letétbe helyezésével). Az eladásra meghirdetet ingatlan és berendezések 1999. augusztus 26-án 11 órától 14 óráig tekinthetők meg a helyszínen. A felszámoló fenntartja magának azt a jogot, hogy nem megfelelő ajánlatok esetén a nyilvános ér­tékesítést eredménytelennek nyilvánítsa. A nyilvános értékesítés egyéb feltételeit a felszámoló képviselője a helyszí­nen ismerteti. Az értékesítéssel kapcsolatban felvilágosítást ad munkanapokon 9.00 és 14.00 óra között Bokros Sándor az (1) 350-1050/177-es melléken, vagy a (60) 333-419-es telefonszámon. 3992 Lappangó női betegség A meddőség okozója lehet, időben megelőzhető Az endometriózis veszélyez­tetheti a fogamzóképességet. Ismerje fel idejében a tüne­teket! — hívja fel a figyel­met Lappangó női betegség címmel dr. Vásárhelyi Bar­na, a Reader's Digest Válo­gatás augusztusi számában. Magyarországon becslések szerint 50 ezer asszonynál — a fogamzóképes korú nők 5 szá­zalékánál -— kimutatható vala­milyen fokú endometriózis. A betegségnek általában nincse­nek egyértelmű jelei: a beteg kimerült, rendszeresen fáj a ha­sa, a dereka, a háta — majd a panaszok a vérzés kezdetén hirtelen abbamaradnak, két-há- rom hét múlva, a ciklus máso­dik felében viszont újrakez­dődnek. Mivel az endo- metriózisnak semmi „külön­leges” jele nincs, a legtöbb há­ziorvos vagy nőgyógyász egy­szerű görcsoldókat és fájda­lomcsillapítókat ír fel a hétköz­napi tünetek megszüntetésére. A legtöbb esetben évekig, sokszor akár évtizedekig nem derül ki, voltaképpen mi van a háttérben — Mondja Siklósi György professzor, a Magyar Nőorvos Társaság főtitkára. — Van, amikor csak a med­dőség kivizsgálása során di­agnosztizálják a betegséget. A meddő nők 10—20 százaléká­nál mutatható ki endomet­riózis, bizonyítottan azonban csak akkor okoz meddőséget, ha miatta elzáródik a peteve­zeték, és nem tud a petesejt a méhbe jutni. A méhnyálkahártya — szakszóval endometrium — minden hónapban megvasta­godik, hogy be tudja fogadni a beágyazódó petesejtet. Ha nem következik be a fogam­zás, a havi vérzés során az endometrium lelökődik, és a petesejttel együtt kiürül a szervezetből. Egyes esetekben azonban nem így történik, a méhnyálkahártya kis darabja nem távozik el, hanem a pete­vezetékbe vagy tovább, a has­hártyára vándorol és megta­pad. Itt éppen úgy viselkedik, mint a méhben, a havi ciklus során megnagyobbodik, ki- vérzik, majd elsorvad, azután újra elkezd növekedni. A fel­halmozódó vér miatt heges összenövések és ciszták ala­kulnak ki. A diagnózist nehezíti, hogy egyetlen biztos módja a laparoszkópia. Ezt a kisebb műtéti beavatkozást kórház­ban, altatásban végzik. — A diagnózis csak a laparosz­kópos kép és a szövettani vizsgálat eredménye alapján állítható fel — mondja Siklósi professzor. Ezért rendkívül fontos, hogy a panaszok alapján egy­általán felmerüljön a betegség lehetősége. — A nők már az­zal is sokat segíthetnek magu­kon, ha pontosan leírják orvo­suknak a tüneteket — mondja dr. Ács Nándor, a SOTE II. számú Női Klinikájának mun­katársa, aki az intézet endo­metriózis szakrendelését dol­gozik. Mire kell odafigyelni? — Jellegzetes, hogy a menstruá­ció előtti időszakban fokoza­tosan erősödik a fájdalom — mondja Ács doktor. — Leg­többször a vérzés kezdetekor hirtelen szűnik meg, előreha­ladottabb esetekben azonban a vérzés alatt és utána sem múlik el — teszi hozzá. A má­sik gyakori tünet a közösülés során fellépő fájdalom. Ha idejében fedezik fel, az endometriózis gyakran gyó­gyítható, és a szövődmények a legtöbb esetben megelőzhe­tők. A nagyobb cisztákat mű­téttel távolítják el, majd az ap­róbb, elszórtan elhelyezkedő endometrium-darabok elpusz­títására gyógyszereket adnak. — A legjobb „terápia” a ter­hesség: mivel a gyerekvárás és a szoptatás ideje alatt nincs nemi ciklus, a magas hormon­szintek hatására a méhen kí­vüli endometrium elsorvad és az illető1 meggyógyul — mondja Ács doktor. Remélhetőleg mind több endometriózisos beteg sorsa fog olyan szerencsésen ala­kulni, mint azé a 25 éves Láz­ár Éváé, akit balatoni nyaralá­sa során a hirtelen a bal olda­lába hasító fájdalom miatt kórházba vittek, és a sürgős­séggel elvégzett műtét során nemcsak a megrepedt petefé­szekcisztát távolították el, ha­nem felfedeztek még nyolc apró endometriózisos cisztát a méh és a másik petefészek felszínén. A műtét utáni gyógyszeres kezelés eredmé­nyeként a két évvel később elvégzett kontrollvizsgálat már nyomát sem lelte cisztá­nak. — Rettegtem, hogy soha nem lehet gyerekem — mondja a háromgyermekes asszony. — Visszagondolva az egészre, tulajdonképpen nagyon szerencsés voltam, hogy idejében kiderült a be­tegségem. . ASSISTANCE zöld szám: 06-80 660 024 i EU8ÓPÁSÓI ÍVHATÓ j3«)SM«$4224 i MliilM °/o részletek a ■ntett . felére Felét a felétől! Peugeot 306* részletre! Ön a futamidő második felétől már csak az addigi részletek összegének felét fizeti. Emellett a futamidőtől és a kezdő befizetéstől függően akár 0%-os*’ kamattal vásárolhat új Peugeot 306-ot. Kezelési költség nincs. •A kéölet erejéig, de legfeljebb 1999 dec. 15-élg a Peugeot 306 XN. XNd. XR, XRd. S16 és Cabriolet modellekre. **A kamat 0% például 45% kezdőbefizetés és 12 hőnap futamidő esetén. Békéscsaba, Urszinyi D. u. 23. (Szőlő u. eleje.) Tel.: (66) 454-149.

Next

/
Thumbnails
Contents