Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31-08-01 / 177. szám
FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER 1 2 ★ HÁTSHOW ★ 1999. augusztus 1 —__._1 ( Folytatás 1. oldalról) Voltak, akik érzelmi töltés miatt vállalták, hogy rövid időre egy tizednyivel kevesebb vér csordogáljon ereikben. Elmondták: ők vagy szeretteik is bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a vér életet jelenthet. Mások értelmi oldalról közelítettek a tűhöz. Amikor például egy sebészeti műtét már nem képzelhető el vér nélkül, és a vér semmi mással nem helyettesíthető, pótolható, akkor nincs mese, aki tud, annak segítenie kell. Még akkor is, ha a fehér köpeny nem éppen kellemes asz- szociációkat kelt bennük, az injekciós tűről nem is beszélve. Sokan nem is egyedül jöttek, hanem társasági szervezésben, „egységben az erő” bátorító jelszóval. És ami jóleső érzéssel töltötte el a véradó nap kezdeményezőit, támogatóit: a fiatalabb korosztály a vártnál jóval nagyobb arányban „véráldozott”. Megmutatva: ők is (v) érzékenyek ebben a kérdésben. Ny. L. Norvégia nem csak attól érdekes, hogy bele sem kell nézni a fényképezőgép keresőjébe, mert bárhová is kattintunk, káprázatos természeti szépségeket örökíthetünk meg. Az itt élő emberek sem akármilyen figurák. Első látásra... Nos, első látásra „érdekesek”. A nők többnyire nagydarabok, arcuk elnagyolt — akárcsak hátsójuk. A férfiak már jobban megfelelnek az „európai szépségideáinak”. Ha azonban megismerkedünk velük, azonnal megszépülnek. — Milyenek a norvégok? — tettük fel a kérdést vendéglátónknak. Attle hosszan nézett a semmibe, majd rímben válaszolta: — Friendly and trendy. Azaz barátságosak és divatosak. A divatról annyit, hogy valóban rendes ruhákban járnak, ráadásul nem láttunk egyetlen bokatörő kothurnuszt sem (bár Bécsben sem hordtak a nők soha holdjáró cipőt; ez főként magyar találmány, amin a civilizált világ lakói rendesen kiakadnak). A barátságosság azonban — ellentétben a divattal — szembetűnő. „Á, Magyarországról jöttél, ülj le, kérsz egy kis kávét? Mesélj, mi van arrafelé?” De nemcsak a vendéglátók udvariassága fokozott. Autónkkal sikerül majdnem lesodorni a szűk utcán szembe jövő kocsi visszapillantóját. Óriás viking harcos vezeti, alig merek odanézni. Arcán azonban nem a bosszúság ül. Egyfolytában vigyorog, és amikor látja értetlen tekintetünket, át is integet, szájával pedig a „hello!” szót formázza. Az itteniek koccanásnál is megőrzik jókedvüket, állítólag láttak már karambolozott norvégokat egymás hátát lapogatni és nagyokat röhögni, és nem azért, mert agyrázkódást kaptak, s nem tudták, mit csinálnak. Az ottani KRESZ-t különben tisztességgel betartják, ebben pedig jónéhány érdekes tábla segíti őket. Ilyen például az is, mely veszélyre hívja fel a figyelmet: egy élén fekvő piros háromszög, benne pedig egy jávorszarvas. A turisták ezt matrica formájában mentik haza, de a tábla valós problémára hívja fel a figyelmet. Ugyanis valóban felbukkanhat az autó előtt egy tonnányi súlyú jávorszarvas, ez pedig életveszélyes lehet, nemcsak az állatnak. A legmókásabb táblát azonban az ötvenegyes úton (ez Norvégia legszebb útvonala) mellett láttuk: szintén veszélyt jelző háromszög, benne pedig egy vigyorgó szellem! A hagyomány szerint az út mellett élő magányos remete lelke halála után is itt bolyong, és rendszerint megtréfálja a vezetőket: bekapcsolja az ablaktörlőt, hirtelen leszívja a benzint a tankból, vagy éppen villogtatja a fényszórókat. Az autósok bejelentései nyomán a norvég kormány tehát meghozta rendeletét: a világon egyedüláló, „Vigyázat, szellem”-táblát elhelyezték az út mellett. És ezt muszáj komolyan venni. Nem bohóctréfa, Aty mester mindent megtett a lehető legnagyobb „vérveszteségért” A Vasárnap Reggel is VR-ADÁS, A Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel sem volt rest csütörtökön némi véráldozatra. Már csak azért sem, mert a VR és a VÉR között mindössze egy apró betűnyi különbség mutatható ki, s ugye aki VR-t ad, adjon VER-t is... Egy pillanatra azért megfagyott bennünk a vér, amikor a „vérvesztőhely” ajtaja fölött azt olvastuk: Véradási műtő. Drakulálunk a helyiség körösztanyjának! Ám a kiszolgálás első osztályú volt: amennyi vérrel kevesebbek lettünk, annyival gyarapodtunk sörben. Sorban is álltunk persze, de (férfivélemények szerint) sajnos nem elég sokáig. Az adminisztrációs ügyek intézésére szakosodott asztalnál ülő hölgyek egyike ugyanis teljes mellbedobással segítette annak a célnak elérését, hogy a véradók szép emlékekkel távozzanak — a későbbi visszatérés reményében. A módszer eredményességét illetően csak magamról nyilatkozhatok: vérnyomáa támogatók között VÉRADÁS som 110/80 volt a sorban állás előtti vizsgálat alkalmával, amely a mi tengerszint feletti magasságunkon alacsonynak számít, pláne ha hozzáveszem életkoromat. így számomra az orvos (ha szóba kerül közöttünk) nyilván mindkét említett mell megtekintését jó szívvel javallottá volna. Természetgyógyászat iránt érdeklődőként azonban magamtól is habozás nélkül belevágtam ebbe a kúrába. De ez mellékes körülmény. Aki vért ad másnak: vérdonor. Donoráriumként üdítőt, sört, kolbászt, kenyeret kaptunk. így a néhány perc alatt megvalósult fél kilogrammnyi súlycsökkenés csak múló megkönnyebbülést jelentett. Erről jut eszembe: amennyiben a vérvétel mellett egyszer zsírvételre is sor kerülne netán, ugyancsak ott a helyünk... (Volna miből csepegtetni.) De ha ismét csak véradás lesz, akkor se felejtsenek el szólni nekünk! Hacsak nem félnek attól, hogy világgá kürtöljük a dolgot. Kiss A. János VÉREB MENT
