Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-30 / 176. szám
1999. július 30., péntek RIPORT Műtét magnóról, boldogság élőben Tőkés püspök megajándékozta a peregi ikreket — A szülők szeretnék, ha Izabella és Melinda magyar állampolgárságot kapna Minden adománynak őszintén örült a család (a szülők és a nagy testvér, Brigitta mellett balról Hevesi József nemzetiségi főtanácsos) „Ha felnőnek, férjhez mehetnek” —- mondja a kicsikről a nagymama, Zsuzsanna asszony szór, a klinika igazgatója Prefort László aneszteziológus főorvost kérte föl tájékoztatója megtartására: — A mi feladatunk az volt, hogy a gyermekeket alkalmas állapotban tartsuk a műtéti beavatkozások elvégzésére, elviselésére — kezdi Prefort főorvos. — Tudtuk, hogy az eredményesség számos technikai feltételtől függ, ehhez jönnek még azok a biológiai problémák, amelyek menet közben merülhetnek föl. Tegnap délután körülbelül 6 órás előkészület zajlott a műtőben. Lévén szó két betegről, két külön altatógépet állítottunk be, csatlakoztattuk a gépek és a különböző betegészlelő szerkezetek kábeleit. A szétválasztást követő pillanatokra úgy készültünk, hogy az egyik babának a másik műtőasztalra történő áthelyezése után a két csapat egymástól teljesen függetlenül tudjon dolgozni. Ezek az előkészületek alapozták meg a reményt, hogy a műtét során „csak” biológiai meglepetésekkel kell szembenéznünk. Utólag elmondhatom: reményeink valóra váltak, pedig nem csúcstechnikával dolgozunk. Volt sok kókányolás, ragasztás, kötözés, barkácsolás, de végül is működtek az eszközök. Melinda hasi és mellkasi sebeinek zárása semmilyen gondot nem okozott: egy ujjnyi hézag volt a mellkas elülső fala és a mellüregi szervek között, tehát bőben belefért a gyerekbe mindaz, ami belé való. így nem is fordultak elő keringési problémák, a műtét simán befejeződött. Izabella rekonstrukciós műtéti folyamata viszont elhúzódott. Látszólag neki is befértek a helyükre a mellkasi szervei. A zárás után a vénás nyomás igen magasra emelkedett, lassulni kezdett a kislány szíve. A mellkas ismételt kinyitása után ezek az elváltozások pillanatok alatt rendeződtek. Egyértelművé vált, hogy a szív szűkös helyen való vergődése idézte elő a gondokat... Miközben hallgatjuk a magnót, a gépkocsi alváza sokadszor odaverődik a hepehupás úthoz. Egy hatalmas koppanás után már Katona Márta docens, az intenzív osztály vezetője beszél: — Melinda érkezett elsőnek az osztályunkra. Megfelelő volt a testhőmérséklete és a szívműködése. Körülbelül 20 perccel később 200 körüli szívműködést észleltünk nála. Ez — szerencsére — magától megszűnt, nem kellett gyógyszeresen kezelni. A kislány további sorsát az határozza meg, hogy hogyan fogják tolerálni az életfontosságú szervek a mellkasban és a hasüregben a megváltozott nyomásviszonyokat. Úgy gondolom, elsősorban a szíve van kitéve nagy próbatételnek. Az állapota pillanatnyilag súlyos, de stabil. Ha ezt a stabilitást meg tudjuk őrizni, jó esélye van arra, hogy sikeres túlélő, illetve egészséges legyen. Izabella is stabil állapotban érkezett az osztályra egy órával Melinda után. Az ő vérnyomását nehezebben tudjuk egyensúlyban tartani, folytatjuk a gyógyszeres kezelést. A bonyolultabb rekonstrukció miatt valószínűleg több komplikációval számolhatunk Izabellánál. A szövődmények szempontjából a műtét utáni első nap a legkritikusabb, utána minden nappal lényegesen javulnak az esélyeik. Minden életfunkciójukat monitorizáljuk, így azonnal képet kapunk bármilyen változásról — közli a tanárnő. Közben beértünk a faluba. A vendégmarasztaló sár miatt Szabó Imréék 429-es számú házát most is gyalogosan közelítjük meg. Amikor benyitunk a kiskapun, elsőnek az ikrek nővérét, a hétéves Brigittát pillantjuk meg a példásan rendben tartott udvaron. — Még most is nagyon örülök, hogy a doktor bácsi Szegedében széjjelválasztotta őket — lelkendezik. — Apukám és anyukám sírt a boldogságtól. Tessék bejönni, anyu és nanám most is benn van a kicsikkel. A kapunyitásra elébünk siet az édesapa, Szabó Imre: — Nagyon gyorsan eltelt ez az egy év. Amikor mi a határban dolgozunk, a nagymama vigyáz rájuk meg Brigitta. Szabó Zsuzsa, a kislányok édesanyja és a fáradhatatlan nagymama, Zsuzsika néni éppen öltöztette az önfeledten gő- gicsélő, rugdalózó ikreket. Egészséges, szépen fejlődő testükön sehol egy műtéti heg. — Mi látjuk a forradásokat, az idegen viszont nem is veszi észre rajtuk. Korábban Füzesi professzor úr azt mondta, valószínűleg plasztikázni kell őket, de most már ő is úgy véli, hogy erre nem lesz szükség. Ha felnőnek, férjhez mehetnek, családjuk is lehet — mondja Zsuzsa asszony. — Jaj, nagyon ügyesek ám! Melinda már járni Korábban erősebben, ma már alig látszik a műtét nyoma, az idegenek észre sem veszik Zsuzsanna asszony: „Sokkal könnyebb az élet, amióta szétválasztották őket” tanul, és anyukámnak is, meg nekem is mondja, hogy „mámmá”. Reggel nyolckor kelnek, tejet kapnak, majd tíz óra felé elalszanak. Délben megebédelünk, ugyanazt eszik, amit mi, utána hűsölünk, játszogatunk. A professzor úr tanácsára Izabellával tornászunk, mert edzeni kell a lábát. Napról napra erősödik, már ő is tud állni és ülni. Jaj, istenem, de örömteli gondok ezek! Sokkal könnyebb az élet, amióta szétválasztották őket. Azóta már nem volna se szemük, se szájuk, mert összenőve széttépték volna egymást. Most meg már arra is gondolhatunk, hogy nekik is lesznek gyermekeik. — Azok pedig a nanát menthetetlenül dédinek fogják szólítani! — fordul az ikrek nagymamájához a mezőhegyesi polgármester. Zsuzsika néni szívből jövő mosollyal válaszol: — Mikor engem dédnagymamának szólítanak, akkor már nem itt leszek, akkorára már biztosan sorra kerülök én is. Hatvanöt vagyok, és az én uram is meghalt hetvenéves korában. Ha magához szólít az Úr, megnyugodva megyek, tudva, hogy egy egészséges, boldog család marad utánam. — Vallásosak tetszenek lenni? — Igen. Kispereget a református vallás tartotta meg... magyarnak. Most volt a templomban a 150 éves szószék ünnepe. Tőkés püspök úr nem tudott eljönni, de egymillió lejt adományozott az ikreknek. Nagyon meghatódtunk, hogy annyi tennivalója közt is gondolt ránk, sőt írt egy szép levelet is. Mások sem felejtettek el bennünket, jönnek látogatók Magyar- országról is, meg Romániából is. A műtét egyéves évfordulóján a professzor úrék rendeznek egy ünnepséget Szegedében az ikreknek — így a nagymama. Korábban erősebben, ma már alig látszik a műtét nyoma, az idegenek észre sem veszik Zsuzsa asszony mindehhez hozzáteszi: még egy nagy kívánságuk lenne, mégpedig az, hogy a lányok a román mellé megkaphassák a magyar állampolgárságot is. — Ki tudja, mit hoz a jövő — mondja, s ottlétünk alatt először komorul el az arca. Kérdés nélkül is tudjuk, hogy arra az időszakra gondol, amikor a kórházakat járták Aradon és Temesváron. Elbúcsúzunk Szabóéktói, hiszen még tiszteletünket kell tenni a három kilométerre lévő székhelyközségben, Német- peregen. Nagy Sándor polgár- mester ugyancsak meglepődhetett, amikor a hivatal előtt lepattantunk a kölcsönkért kerékpárokról. Nem akartuk tovább kínozni az autót, ezért folyamodtunk ehhez az „egészséges” megoldáshoz. Ménesi György Az Arad megyei Kisperegre készülök a testvértelepülés, Mezőhegyes polgármesterével, Kassai Bélával. Beköszönünk az ikrekhez is, mondja. Előkeresem a tavalyi jegyzetfüzetemet. Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem gyermekklinikáján vetettem papírra a következőket: „Fél nyolc. Vénabiztosítás. Altatás. Cső a torokba. A légzés gyógyszeres leállítása. Gépi lélegeztetés. Nagy adag morfín típusú fájdalom- csillapító. Tompítószerek. A nagyvénák és artériák becsövezé- se, sebészi előemeléssel. Tizenegy óra: az első bemetszés. Kettőre kész lett Melinda, háromra pedig Izabella.” Emlékszem, annyira magával ragadott a professzorok szeptember 16-ai sajtótájékoztatója a sziámi ikrek aznapi briliáns szétválasztásáról, hogy a jegyzetelést a kismagnómra bíztam. Akkor délután egyenesen Kisperegről hajtottam Szegedre, a műtét óráiban együtt szorongtam és együtt reménykedtem az apával meg a falubeliekkel. — Megvan még a felvétel? — kérdezi Kassai Béla, miköz- •ben Szabó Imréék felé zötykö- lődünk a változatlanul tengelytörő kisperegi bekötőúton. — Itt van a táskámban. Gondoltam, a családnak ajándékozom a kazettát. — Hallgassuk meg, belefér az időnkbe! — indítványozza a polgármester. — Ahogy elnézem ezt az utat, most sem fogjuk egy órán belül megtenni. A kazetta meg legfeljebb hatvanperces. Ám legyen! Először a műtétet végző orvoscsoport vezetőjét, Füzesi Kristóf egyetemi tanárt halljuk: — A képalkotó eljárások megbízhatóságának köszönhetően eléggé jó információk birtokában kezdhettünk a műtéthez. Mégis voltak meglepetések: a két máj a vártnál szélesebb kötegben volt összeköttetésben egymással. A szétválasztásuk viszonylag vérzésmentesen sikerült, mindkettő elfért az „illetékes” babák hasüregében. A közös szívburok is kiterjedtebb volt annál, mint amire számítottunk: a két szív gyakorlatilag egy burokban mozgott. A szívfülkék magasságában volt egy köteg, ahol a szívek össze voltak nőve egymással. Szétválasztás után az egyik babát „hozott”, azaz saját anyagból teljesen műanyag- és feszülésmentesen sikerült zárnunk. Jók voltak a keringési és az egyéb élettani paraméterek, így ez a baba meglehetősen korán kerülhetett az intenzív osztályra. A másik baba esetében már az előzetes vizsgálatok során gyanítottuk, hogy a szív átnyúlik a testvér mellüregébe. Technikailag megoldhatónak látszott, hogy a helyére tegyük, de amikor zártuk a kislány mellkasát, keringési problémák merültek fel. Újra megnyitottuk, majd speciális hálóval fedtük a bordákat és az elülső mellkasfalat, fölébe plasztikai megoldással egy széles, minden rétegre kiterjedő lágyrészt, lebenyt tudtunk összehúzni középre. Tehát az egyik baba állapota nagyon biztató, a másiknál azonban a testidegen anyag szövődmények forrása lehet. Előre nem tudjuk megjósolni a fejleményeket, az sem zárható ki, hogy egyáltalán nem lesz komplikáció. Tekintettel a műtétek nagyságára, azt tudom ajánlani, hogy óvatosan lelkesedjünk. Jelenleg mindkét baba állapota kielégítő. A sebészcsoport vezetője után dr. Pintér Sándor profeszSzabó Imre és felesége, Zsuzsanna részére Kispereg Kedves Szabó házaspár! Annak idején visz- szafojtott lélegzettel követtük édes kislányaik, Melinda és Izabella sorsának alakulását. Istennek adunk hálát, hogy megtartotta őket. A kisperegi templomi emlékünnepély alkalmából küldöm jókívánságaimat, melyen sajnos nem lehetek jelen. Nagyon remélem, hogy egyszer saját kezemmel simogathatom meg a leánykák fejét. Isten éltesse őket! A gyülekezet közösségében fogadják Isten áldását kérő üdvözletemet: 1999. július 8. Tőkés László püspök ij? KEft\CtHAOÓMBUín REFORMÁTUS EOTHAZXBRCLEr PuSróm Hivatala - KAPr-Ámo 3 , ? . Íií.'c Cxd1
