Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-29 / 175. szám
1999. július 29., csütörtök RIPORT „Az én keblemben két lélek tanyáz” — Egy fiatal vallomása legbensőbb életének zavart titkairól Betegség, ami ellen védtelen lehet az ember Először a jeges rémület kerít hatalmába, majd mindjárt kételkedni kezdesz. Ugye ez nem biztos még? — faggatod az orvost, s ha nem tetszik a felelet, hát másikat kérdezel, azután egy harmadikat. Reményből reménytelenségbe zuhansz, majd újra bízni kezdesz. Mindenki végigjárta már ezeket a stációkat, s ha nem, hát ezután fogja. Kivételezettek nincsenek köztünk. Előbb-utóbb minden embernek legalább egyszer meg kell vívnia a harcot a szerettéért. Az évszázados falak nehezen dőlnek le Az az ősz is úgy kezdődött, akár a többi. Talán kicsit várakozástelibb volt, hiszen a kisebbik fiú úgy döntött, a szakács szakma után megszerzi az érettségit is. Gimnáziumba készült, fivére pedig a főiskolára. Bence halk szavú, szerény gyerek, a bátyja vagányabb. Tűz és víz. A szülők keményen dolgoztak. Az apró panellakásban együtt volt a szeretet, az egészség, a megértés és az anyagi biztonság. Ám csakhamar megtudták, milyen sérülékeny jószág is a boldogság. Ami tavaly október táján történt, váratlanul érte mindannyiukat. Nehéz eldönteni, ki is lehet a történet főszereplője: a fiú vagy az anya. Bence, aki viseli a betegségét, vagy Eszter, aki képes lelket önteni beteg gyermekébe és a családtagokba is. A találkozás Szakadó esőben keresem a házszámot. A erkélyről sárga ruhás asszony integet. Mutatja melyik lépcsőház az övék. Mire felérek, ott vár a nyitott lakas- ajtóban. A hangja akár a telefonban, mély és határozott. A kézszorítása is az. A lakásban Bence jön elém. Majd kétméteres, szép szál fiatalember. Kezet fogunk, s amíg édesanyja a konyhában kávét főz, letelepszünk a nappaliban. Bencét minden érdekli: az újság, a munkám, s az, hogy milyen Szarvason élni. Mondja, az arborétumban már többször megfordult. Szereti a természetet, a sportokat és a könyveket is. Kerékpározik, focizik, úszik. S persze olvas. Most éppen a Zabhegyezőt. Beszélgetünk mindenféléről, s közben figyeljük egymást. Mindketten tudjuk, miatta vagyok itt. Bence skizofrén... Az alig egy hónapja gimnazista gyerek furcsaságaira a szülők figyeltek fel. Halluciná- ciói voltak. Azt képzelte, róla beszél mindenki: az utcán, a közértben, mindenütt. Egyre jobban szenvedett ettől a gondolattól. A végén a buszmegállóba se ment le egyedül, félt az emberektől. — Miket mondasz?! Látod, nem figyel senki! — nyugtatta az édesanyja, de hasztalan volt minden próbálkozás. — Anya! Én most is hallom hogy rólam beszélnek! — a tizennyolc éves gyerek szinte sírt és úgy szorította Eszter kezét, mintha sose akarná elereszteni. Mindez néhány nap történése volt, s a végén Bence teljesen magába zárkózott. A család semmit nem értett az egészből, csak ösztönösen annyit érzett, nagy a baj. Amikor nem lehetsz gyenge Miközben kávézunk és hallgatom Esztert, végig az jár a fejemben, vajon honnan meríti a lelkierőt? Ki is mondom, amire gondolok. — Érdekes, a nagyobbik fiam is többször mondta már: — Anya te olyan erős vagy! De nehogy azt higgye, hogy én mindig ilyen voltam. Sokkal érzékenyebb és sebezhetőbb. Sose felejtem el. A pszichiáter átnézte a frissen készült vizsgálati papírokat, rám nézett, s annyit mondott: skizofrénia. — Nem téved?! — ez volt az első kérdésem. — Nem — mondta az orvos és én abban pillanatban úgy éreztem, hogy megnyílik alattam a föld. Rettenetesen elkeseredtem. Az események gyorsan peregtek. Elkezdődött a fiam kórházi kezelése. Három hét kórház, két hét itthoniét, majd ismét kórház. Hamar rájöttem, össze kell szedni magam, mert csak így segíthetek a fiamnak. S higgye el, sikerült, sőt ma már képes vagyok nevetni és bolondozni is. Abbahagytam a munkát, hogy itthon biztosított legyen a felügyelete. Ha hagynánk, egész nap ülne és nézne maga elé. Fontos, hogy mindig elfoglalja magát valamivel. Eleinte a szorzótáblát mondtuk és kisgyerekeknek való olvasmányt adtam a kezébe. Azután újságokat, s egyre komolyabb könyveket. Napközben sétálunk, strandra járunk. Ön is látta, érdeklődik a világ dolgai iránt. A férjem most kettőnk helyett dolgozik. Amikor hazajön, ő foglalkozik Bencével, s a bátyja is sok időt tölt vele. Azt akarjuk, hogy érezze, mindannyian szeretjük, mindannyiunknak nagyon fontos. A barátai sose szégyellték Azt, hogy beteg van a családban, nem titkoltuk, az ilyesmi előbb- utóbb úgyis kitudódik. Ahány ember, annyiféle reakció. Volt köztük bántó is: talán tudatlanságból, vagy egyszerűen csak rosszul értelmezett tapintatból. Érdekes módon a rokonság volt az elutasítóbb. A barátok és az ismerősök sokkal jobban reagáltak. Vigasztaltak, erőt adtak, s nekünk pontosan erre volt a legnagyobb szükségünk. Bencével pedig teljesen úgy viselkedtek, úgy beszéltek, mint azelőtt. Őt a betegsége előtt is nagyon sokan szerették, kedves, szerény, segítőkész fiú volt, és az ma is. Szerencsére a barátai nem hagyták magára. Kitartottak mellette a legnehezebb időszakban is. Még akkor is bejártak hozzá a kórházba, amikor nem kommunikált a környezetével. Jönnek azóta is és viszik magukkal, focizni, biciklizni. Nem szégyellték egy percig se. S a szüleik is nagyszerűen viselkednek, támaszt nyújtanak. Ám azt is látom, jellemében mennyire megváltozott a fiam: olyan elfogadó, beletörődő lett és kiszolgáltatott. Bármennyire szeretném, az utcán nem tudom megvédeni a kandi tekintetektől, s az előítélettől sem, amely nemcsak neki, de a hozzátartozóknak is kijut. Sokan még mindig azt hiszik, ezzel a betegséggel együtt jár, hogy hülye is az illető. S én nem magyarázhatom el az ellenkezőjét egyenként mindenkinek. Túlságosan kötődik hozzám és ez nem jó. Közösségbe kellene kerülnie, ahol elfoglalná magát. Ám a munkalehetőség vagy a speciális tanfolyam egyelőre csak vágyálom. Pedig ez nemcsak Bencének, de nekem is segítene. Újra dolgozhatnék, kimozdulhatnék a lakásból. Ez jövedelem szempontjából sem mindegy. A mostani ápolási díj a családi pótlékkal a húszezer forintot sem éri el. Igazán azt sem tudjuk, meddig tart ez az egész. Bence skizofréniája pubertáskorban kezdődött, s az orvosa szerint gyógyszeres terápiával két év alatt meggyógyul. Ebből kilenc hónap telt el. Más azt mondta, meggyógyulni sose fog, csak tünetmentessé lehet tenni. Nem tudom, kinek higgyek? — néz rám kérdőn Eszter. Hogy a szobára telepedő csendet megtörje, kezembe nyom egy négysoros idézetet: „Csak egyik ösztönödről tudsz, — vigyázz, / hogy meg ne tudd, milyen a másik! / Az én kehiemben két lélek tanyáz, / s az egyik és a másik válni vágyik...” A fausti intelem a skizofrénia lényegéről szól. S arra is figyelmeztet, nemre, korra és származásra tekintet nélkül, mennyire védtelen az ember ezzel a betegséggel szemben. Ha megértjük, talán szűkebben méretik az előítélet is az e kórban szenvedőkre és hozzátartozóikra. A riportot összeállította: Csath Róza. Illusztráció: Lehoczky Péter A betegeket nem könnyen fogadja el a társadalom, különösen nem a skizofréniában szenvedőket. Magyarországon százezer skizofrén beteg él, a lakosság egy százaléka. De nem csak velük, hanem a hozzátartozóikkal, a velük szolidaritást vállalókkal is elutasító a közvélemény. A Korlátozottan Cselekvőképes Pszichiátriai Betegek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége (KÉSZ) nem táplál illúziókat. Jól tudják, a több évszázados beidegződéseket egyik pillanatról a másikra nem lehet megváltoztatni, nem is ez az elsődleges céljuk. A szövetség a családtagokat igyekszik segíteni, mert abból indul ki, ők a leghivatottabbak arra, hogy törődjenek a bajbajutottakkal. Erre igyekezett mintát adni a szövetséget megalapító tizenkét hozzátartozó. Az azóta eltelt három év eredményekkel és kudarcokkal vegyes — tudtuk meg Molnár Istvántól, a KÉSZ elnökétől. A szövetség próbálkozást tett a „védett otthon” megteremtésére. Egy skizofréniában szenvedőnek lakást béreltek, hogy a hozzátartozóktól külön élhessen. Hamar belátták azonban, hogy ez a beteg szempontjából nem jó megoldás. így nem is kísérleteztek tovább. Sikeres volt viszont a tavalyi nyolcvanórás gyógy- és pszichopedagógusok közreműködésével .tartott általános életvezetési és készségfejlesztési tanfolyam. A résztvevők közül többen klubvezetőként hasznosítják majd az itt tanultakat. Adódik a kérdés, mi a jobb: egészségesek környezetében vagy a hasonló sorsúak társaságában töltse ideje javát a beteg? Molnár István szerint mind a kettőre szükség van. A legjobb az, ha abban a környezetben él tovább, ahol megbetegedett. Ez szinte mindig a család. Sajnos sokszor előfordul, hogy a beteget a családja ellöki magától. A múltban az egyedüli megoldást az elmeszociális otthonok jelentették, amely sok esetben egyenlő volt a deportálással. A szerencsésebb megoldást a pszichiátriai otthonok nyújtják. Ugyanakkor kell az is, hogy a skizofrén betegek közössége meglegyen. Az önképző munkára, a szabadidő értelmes eltöltésére adnak lehetőséget a klubok. Értelmes elfoglaltságot jelenthetne a munkába állás is, ám erre alig van esélye az embereknek. Hogy mennyire így van, azt az adatok is alátámasztják. Magyarországon a rokkantak 8-10 százalékát foglalkoztatják rehabilitációs munkán. Ebből a kevésből is pár százra tehető a pszichiátriai betegek száma. A munkalehetőség zöme Nyugat-Magyarországon és a fővárosban van. E betegség megjelenése még a legösszetartóbb családokat is próbára teszi. Konfliktusok sorát indítja el, nem is beszélve azokról a családokról, ahol ezt megelőzően is problémák voltak. A szövetség nem győzi hát hangsúlyozni a családterápia jelentőségét. Molnár István szerint azonban a beteg a legszere- tetteljesebb légkört nyújtó családban sem nélkülözheti a külső, orvosi segítséget. Döntő fontosságú, hogy a beteg az állapotának megfelelő gyógyszeres ellátást kapja. Ellenkező esetben hiába a hozzátartozók szeretete, a betegség súlyosbodik és egy ponton túl kezelhetetlenné válik. A KÉSZ jogi, orvosi segítséget is nyújt a hozzá fordulóknak. Egyelőre a fővároson kívül Debrecenben és Gödöllőn működik egyesülete, ám amennyiben igény van rá és segítőkre akadnak, az ország többi régiója, így Bács-Kiskun, Békés, Csongrád felé is nyitnak. A Korlátozottan Cselekvőképes Személyek Hozzátartozóinak Érdekvédelmi Szövetsége levélcíme: 1095 Budapest, Mester utca 73. 5. emelet 23. Telefonszáma: 06-1-215-7882. A #BEKÉS11EGI1H1rlap HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁIBAN akár kedvezménnyel is feladhatja ingatlan vagy gépjármű apróhirdetéseit!* 3 sor Békés Megyei Hírlap (bármely hétköznap) Békés Megyei Hírlap (kedd) Gyulai Napló (mutáció, 5. oldal, szerda vagy péntek) Békés Megyei Hírlap Vasárnap Reggel Békés Megyei Hírlap PLUSZ (kéthetente pénteken) Petőfi Népe Bács-Kiskun megye (kedd) Új Néplap Jász-NagykunSzolnok megye (kedd) lakossági apróhirdetés (ingatlan, 1455 Ft >#< lakás, gépjármű) 500 Ft 200 Ft 400 Ft 400 rt 200 Ft 200 Ft Lapjainkkal több mint 450 OOO olvasót érhet el! *Ha feladja ingatlan vagy gépjármű apróhirdetését a Békés Megyei Hírlap valamely hétköznapi számában, jogosult a kedvezményes tarifa szerint megjelentetni hirdetését bármely, a táblázatban feltűntetett újságban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alap-apróhirdetéssel együtt (1455 Ft/3 sor) megrendelve adhatja fel. Az árak az áfát tartalmazzák. Eszter történetét talán hasonló sorsú emberek is olvassák. Az édesanya szívesen felvenné a kapcsolatot skizofréniában szenvedők hozzátartozóival. Bízik benne, közös erővel többet sikerülne megtudniuk erről a betegségről, a családterápiás lehetőségekről. Együttesen elérhetőbbek lennének a jogi, orvosi, életviteli ismeretek, s könnyebb lenne az érdekvédelmi szervekkel való kapcsolattartás is. Az édesanya a riportbéli szereplésekor meg kívánta őrizni inkognitóját. Akik kapcsolatba szeretnének lépni vele, esetleg fia gyógykezeléséhez tudnának specialistát ajánlani, kérjük jelezzék lapunk szerkesztőségében. A címeket, illetve a telefonszámokat a szerző továbbítja.
