Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-24-25 / 171. szám

EMBERMESÉK ★ 1999. Július 25.- Tizenkét és fél évnyi rendőrködé­sem alatt kétszer használtam a pisz­tolyomat. Először egy rablást zavar­tam meg. A levegőbe lőttem, hogy megállásra kényszerítsém a rablót. Másodszor meg múlt héten, csütör­tökön - meséli hódmezővásárhelyi panellakása nagyszobájában az ön­magára kényszerített nyugalom ke­serűségével Rácz László volt rendőr­zászlós. Az a csütörtök is olyan volt, mint a többi. A zászlós reggel nyolckor kezdett. Főnökei a városi bíróságra küldték, ahol az egyik bíró egy sokvádlottas ügyet tárgyalt.- Azt mondták, a rendet kell fenn­tartanom. Amikor kiderült, hogy az egyik vádlott előzetes letartóztatásba kerül, beszóltam a kapitányságra, küldjenek erősítést, hisz még csak fo­golyvezető kábelt sem adtak - idézi fel Rácz a szökés történetét. Ahogy a kocsihoz értek, elengedte a rabot, hogy kinyissa az ajtót. A fo­goly elfutott.- Az elmúlt hetekben a kapitánysá­gon többször figyelmeztettek minket a fogolyszökés veszélyére. Csak néhány nappal voltunk a Whiskys és egy má­sik szökés után. Hát üldözőbe vettem- emlékezik vissza. Először futás közben két figyelmez­tető lövést adott le a levegőbe, az­tán megbotlott, a harmadik golyó így az aszfaltba fúródott. Negyed- szerre a rab lábát célozta, de megint az aszfaltot találta, onnan egy házfalra pattant a golyó, ahol gellert kapott, s belefúródott az épp arra járó gyerek vállába.- Esküszöm, nem láttam, hogy ott van. A fogoly is azt vallotta, ő sem vet­te észre. Nagyon sajnálom, ami történt. Szerencsétlen véletlen volt. A kapitány­ságon azt mondják, hibáztam, a szolgá­lati szabályzat szerint csak akkor lett volna szabad lőnöm, ha az őrizetes élet elleni cselekmény miatt állt volna bíró­ság előtt. A rendőrségi törvény erről | mást mond. Ha nem akarják, hogy használjam, minek adnak fegyvert. Ad- j hatnának akár vízipisztolyt is. A zászlós végül elfogta a szőke-1 vényt, átadta kiérkező kollégái- P nak, belefújt az alkoholszondába, majd maga vitte orvoshoz a sérült l gyereket.- Kora délután volt, a férjem holt- sápadtan jött haza. Adj egy kis pénzt, mondta. Én meg halálra rémülve néztem rá. Meglőttem egy gyereket, be kell hozzá mennem a kórházba, folytatta az uram - meséli Gyöngyi asszony, aki férje helyett is elsírja magát.- Ne higgye, hogy ő olyan erős, csak | tartja magát. Azóta alig eszik, gyógy­szerrel alszik, ideg-összeroppanással I táppénzen van - mondja, miközben a ! férje szemével int neki, hagyja a pa- j naszt. A kórház után a zászlós a rendőr- 8 ségre ment. Újabb alkoholvizsgá-1 lat, ezúttal is negatív. Aztán jelen- 1 test kezdett írni, amikor felrendel- § ték a kapitányhoz. FOTÓK: KÖRMENDI IMRE- Öten ültek a szobában, az egyikő­jük a megyei kapitányságról jött. Sa­rokba szorítottak. Azt mondták, job­ban járok, ha azonnali hatállyal kérem a szolgálati jogviszonyom megszünte­tését. Rémült voltam. Kétségbeesett. Hát beleegyeztem. Aztán lekísértek, egy osztályvezető lediktálta a lemon­dásomat a gépírónőnek. Én meg aláír­tam. Azt sem tudtam, mit teszek. Utol- | só kétheti béremből még levonták a I ruhapénz arányos részét. Alig maradt I valami a borítékban - tárja szét kezét. I - Hogy mi volt a legnehezebb? Ami- I kor a kollégáktól el kellett búcsúzni. I Éjfélkor ment el lakásunkról az utolsó. I Akkor gondoltam csak arra, most mi I lesz velünk. Ránéz Gyöngyire, aki sorolni kezdi: I - Három gyerekünk van, még iskolá- | sok. Az uram eddig túlórával nettó | hatvanötezer forintot hozott haza. Én I nem dolgozom, itthon vagyok a legki- ! sebbel. Férjem a szolgálat után mindig I alkalmi munkát vállalt, hogy valahogy " megéljünk. A lakásrezsink több mint tizenötezer forint egy hónapban. A pa­nel, amiben öten lakunk, ötvenhat négyzetméter. Önkormányzati. Mond­ták, megvehetjük alig több mint egymillióért. De hát honnan vegyünk annyi pénzt? Augusztus 1-jén lejár a bérleti szerződésünk. Nem tudjuk, mi lesz velünk. Fizetés és tán fedél nél­kül. Előfordulhat, hogy visszaköltö­zünk anyámékhoz. Öten egy szobába.- Valami majd csak lesz. Remélem ka­pok munkát a büntetés-végrehajtásnál, ha nem, elmegyek sofőrnek, vagy kő­műves mellé. Az ügyvédem azt taná­csolta, kérjem, hogy tekintsék semmis­nek a felmentési kérelmemet, hisz ösz- sze voltam zavarodva. De tudom, erre szinte nincs is esély. Most várom, hogy válaszoljanak a levelünkre. Aztán lehet, hogy per lesz a dologból. Pedig ha visz- szavennének, mindegy milyen bün­tetéssel... Valaki mesélte a kapitánysá­gon, hogy az a tiszt a megyétől már az­nap délután azzal jött, ki kell engem tenni. Attól félek, én már sosem leszek többé rendőr. m * - m m m ++m m Julius 24-tol keresse » * A hét kedvencei Hick Holte Cobra 11 n BTt csütörtök, 19-50 Voronyezsi invázió Egy hatalmas faág kis híján halálra zúzott egy 7 éves fiút Tomi életét a gyors beavatkozás mentette meg „Nem kapok levegőt” - kiáltotta vol­na Tomi. De csak fájó hörgés hagyta el a torkát. Néhány pillanattal koráb­ban nagynénje ebédhez hívta, a hét­éves kisfiú lepattant a hintáról és ro­hant volna hozzá. Ám kót-három lé­pés után összerogyott. Egy hatalmas faág a fejét súrolva a hátán landolt. A kis test két bordáját eltörte. Alig tíz perccel később az életveszélybe ke­rült kisfiúval már a kórház felé robo­gott a mentő.- Miért pont velem történt? - kérdezte Tomi a szüleitől amikor magához tért. Az ütés okozta sokk miatt csak a végered­ményt érzékeli. Az előzményre nem emlékszik. Az infúziót már kivették belőle, ám a szonda még kilóg a mellkasából. Már magánál van és játszik. Mellette az ágyán kis barátnője gyó­gyulást elősegítő rajza, és a lapunk által ajándé­kozott plüssegér pihen.- Kirepedt a tüdeje, a mellhártya közé vér és levegő került - idézi fel a balesetet az édesapa, g Balogh Gábor. A sógornőm vigyázott a gyerekre, g amikor meglátta, hogy baj van, azonnal hívta a « mentőket. Es csoda történt. Hét perc múlva a Ró- g maira ért a kocsi, ahonnan a csúcsforgalom eile-§ nére negyedóra alatt a János kórházba szállítót- “ ták a fiamat, majd negyedóra múlva már elkezd- § ték operálni. Ekkor értem oda. Azt, hittem „csak” eltört valamije, ehelyett műtik. Képzelhe­tik, mit éreztem. Az amúgy is maga alatt levő só­gornőmmel elkezdtem ordítani. Pedig ő még ná­lam is jobban meg volt ijedve. A kórházban ad­tak neki pénzt, hogy fel tudjon hívni. Azóta is csak a legjobbat mondhatom az orvosokról és nővérekről. Nyugtatót és kávét adtak nekünk. S ami a legfontosabb, megmentették a fiamat. Nem hittem abban, hogy a mai Magyarországon létezhet ilyesmi. Kellemesen csalódtam. Szeret­nék köszönetét mondani dr. Hollóssy Lászlónak ért pont velem történt?!” és kollégáinak. Szegény kisfiam alig várta a jövő hetet, hétfőtől először lett volna hosszabb ideig távol tőlünk. Egy hét a Balatonon, egy azték tá­borban. Számolta a napokat. Most mi tesszük ugyanezt. Várjuk, hogy a jövő héten hazajöjjön. De nem a táborból, hanem a kórházból. Az orvo­sok szerint, ha a tüdő letapad, megúszhatja a ké­sőbbi szövődményeket. Bízunk benne, hogy szerencséje lesz a balszerencsében. Reményke­dünk. Mást egyelőre nem tehetünk... Schiller Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents