Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-03-04 / 153. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Hívójelük nem a nevük A pilótáknak már csak az emlékében él a háború. Rejtvény Ezúttal arra keresünk választ, hogy ki volt a Március Tizenötödike megyei születésű szerkesztője? Húsz év után is hős maradt Farkas Bertalan akár hatvankilenc évesen is újrarepülne. „Megtaláltam, amire vágytam” Haumann Péter minden felhajtás nélkül érkezett a békéscsabai ifjúsági házba. Hangosan köszönt az előcsarnokban gyülekezőknek, nem állt meg, hogy begyűjtse a kíváncsiskodó, csodáló pülantásokat, csak végtelenül barátságos tekintetével végigsimította a többiek arcát. Közben mintha ezt mondta volna: — Jól van, megjöttem, majd mindjárt elvarázsollak benneteket, nyugi, nagyszerűen fogtok szórakozni. „Úgy maradok boldog, hogy a zsebem üres, de a minőségből nem engedek. ” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET — Odakinn szemerkél az eső, hideg van. Ilyenkor a legtöbben álmosan, kedvetlenül tesszük a dolgunkat. Feltehetően a művészek sem éreznek másképp. Miként tudja fellépés előtt befolyásolni a közérzetét? — kérdeztük Haumann Pétertől, akivel a közelmúltban, a Városházi Esték egyik előadása előtt beszélgettünk. — A pályán eltöltött 35 év alatt megtanultam úrrá lenni a hangulataimon. Ha a feladatomra összpontosítok, akkor ki tudom zárni a zavaró körülményeket. — Milyen a jó közönség? — A közönség sokféle. A színésznek többek között az a feladata, hogy az előadás első két-három percében felmérje, kiknek játszik. Ezt a folyamatot leginkább a birkózáshoz tudom hasonlítani. A művész és a publikum egymás felé nyúl, próbálgatják egymást. Közben latolgatják a másikat: „Ha én ezt csinálom, ő erre mit lép?”- formán, majd pár percen belül eldől, kié a pálya. Jó esetben természetesen a színészé, aki, ha muszáj, valamennyit „kódolhat” a műsorán. Vagyis anélkül, hogy a darab veszteséget szenvedne, egy kicsit változtathat a stíluson. —Előfordult már, hogy nem tudott azonos hullámhosszra kerülni a publikummal? — A kudarcot mindig nagyon nehéz elviselni. Egy előadás sikertelenségét nem lehet a közönségre fogni, abban mindig benne van a színész ügyetlensége is. Talán fellengzősnek tűnik, de az utóbbi időben kevés kudarcélményt éltem át. — Valószínűleg ennek köszönhetően nem is fél ettől. Majd 50 évesen hátat fordított a Madách Színháznak, ahol 15 évig játszott és igen szép sikereket ért el. Mi ösztönözte a váltásra? — Ahogy az ember ötvenhez közeledik, egyre jobban vágyik a felfrissülésre. Ekkorra kialakulnak bizonyos szokások, amelyektől szabadulni akar. Úgy éreztem, az életemnek nincs vége azzal, hogy idáig eljutottam. Nem akartam hitehagyottá válni, ezért mentem el a Madáchból egy rossz választással a Nemzeti Színházhoz — amit azonnal otthagytam —, majd az Arizonához, ami bedöglött. Azután a Radnóti Színházhoz kerültem, ahol három boldog évet töltöttem. Most a Katona József Színházban dolgozom, és úgy tűnik, megtaláltam azt, amire vágytam. A történethez még hozzátartozik, hogy amikor váltottam, elsőnek náluk jelentkeztem, ám akkor nem kellettem nekik. Jelenleg szerénytelenség nélkül mondhatom: erősen húzok ennek a színháznak. — A váltás körüli nehézségek időszakában egyszer sem gondolt arra, hogy minek is kellett ez az egész? Egyszóval nem bánta meg? — Engem inkább az bántott, hogy nem kellettem annak a társulatnak, ahová érzésem szerint a tudásom alapján tartoztam. Bennük előítélet volt velem szemben, mert az úgynevezett körúti színházak egyikéből jöttem. Ezeket a kissé szokványos, „akadémikus” megjelenítés jellemzi, ahol a megállapodott színészek megbízható közhelyeiből áll össze az est. De végül is bizonyítottam és itt a „srácok” között megtaláltam a magam örömét. — Ha már a fiatalokat említette, beszéljünk a gyerekeiről! Kinek volt könnyebb a helyzete? Önnek, aki megteremtette a Haumann nevet vagy a gyerekeinek, akik saját jogon akarnak sikereket aratni. — Nekem könnyebb volt. A rendszerváltás óta — idestova 10 éve — a művészetek nem kellenek. A diktatúra többet áldozott a kultúrára. Igaz, hogy bele is szólt, sokszor baromságokat és förtel- meket kért. A művész lelke volt rajta, hogy ebből mennyit valósított meg vagy hogyan próbálta kicselezni a hatalmat. A demokráciát azonban nem érdekli igazán a művészet. A kultúra oldja meg magát — gondolják —, ezért aztán egyre lejjebb csúszik a közízlés. Máténak és Petrának tehát sokkal nehezebb körülményekkel kell megbirkóznia, mint nekem. Talán Máté majd idővel ki tud lépni ebből a körből, hiszen felvették a londoni színiakadémiára. Titkon abban reménykedem, hogy megismerteti a nevemet a nagyvilággal. A legidősebb gyermekem, Dávid, kevésbé látványos pályát választott, mint a másik kettő. Tanári diplomát szerzett és jelenleg az európai uniós csatlakozást elősegítő programokon dolgozik. — Hogyan tervezi az elkövetkező húsz évet? — A jelenlegi kulturális életben lehetetlen előre tervezni. Annyi bizonyos, ha boldog akarok maradni, akkor választás elé kerülök: elmegyek pénzt keresni és elhagyom a hitemet, vagy úgy maradok boldog, hogy a zsebem üres, de a minőségből nem engedek. Azt vallom, hogy ha nem túl hálátlan a sors meg a világot rendező elv, akkor az utóbbinak be kell jönnie. Baracsi Magdolna Haumann Péter kedveli: — a régi stílusú épületeket és bútorokat, amelyek eredetiségükben megőriztek valamit a múltból — a sportos ruhákat és a természetes anyagból készült laza szabású öltönyöket — az erősen fűszeres ételeket — a kora őszi fényeket, mert ilyenkor a legtisztább a levegő és szép rajzolata van a világnak — Amszterdamot, azt leszámítva, hogy ott tízből hét napon biztosan esik az eső — Andersen meséit — a sárkányrepülőt, amihez egy filmforgatás során volt szerencséje — a gepárdot, mert megfontolt, kitartó és rövid idő alatt nagy teljesítményre képes „feltúrázni” magát — a fantáziajátékokat, amik valós élethelyzeteket képeznek le és ezáltal fejlesztik az akaratot és a képzelőerőt — szerepei közül: Platón: Szókratész védőbeszéde, Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!, III. Richárd, Őrült nők ketrece. Kommunisták beszélgetnek Ülök a balatoni halsütöde előtt, kőhajításnyira a parttól. Várom, hogy megsüssék rendelt halamat; húsz percet ígért a kisasszony. A mögöttem lévő asztalnál két férfi sörözget. Fürdőruhában vannak, a víz mellől jöhettek fel, az asszonyok mellől léphettek le a két korsóra. Akarom, nem akarom, tanúja vagyok beszélgetésüknek. Politizálnak. Egy Szegedről Budapestre került politikusról diskurálnak, akinek a fővárosban több tízmilliós szolgálati lakást bocsátottak rendelkezésére, amit később több millióért be is bútoroztak. Szolgálati lakás kell, nem vitatja senki — mondják —, de azért ne forogjon kacsalábon. Nagyokat kortyolok a hideg sörből, miközben szomszédaim váltanak. Nem témát, csak személyt. A Locheed-ügyben elhíresült, majd menesztett államtitkár asszony a téma. Kilencmillióért újíttatta fel hivatali fürdőszobáját, természetesen még menesztése előtt — háborognak tovább. (Szegény, alig élvezhette a — feltételezem — márványborítást, aranyozott csapokat, spanyol berendezést.) Embereim a szomszéd asztalnál, a két korsó sör mellett egyáltalán nem hullatnak érte könnyeket, sőt... A házak és a fürdőszoba után az autók következnek, a szomszédok tálalásában: egy Audi (a legjobb) és egy Volkswagen Passat a Deutsch-istállóból. Ott mögöttem már azt se nagyon értik, minek egy miniszternek két autó, azt meg végképp nem, miért kell 16-25 milliós kocsikban száguldozni, amikor rohadt szegény az ország. Szerintük megtenné a legújabb BMW is, azt hatmillióért árulják. (Biztosan „fapados”, se plüssülés, se oldalsó légzsák, se klíma — de honnan tudnák, amikor egész életükben Trabantban közlekedtek.) A megmaradó 10-19 millióból orvosi műszereket, helyi EKG-készülékeket lehetne vásárolni, amivel életeket menthetnének — határoznak, majd levonják az eszmei mondanivalót: ezért ragaszkodnak „ezek” ennyire a hatalomhoz. A hek közben kisül. Ahogy akkurátusán trancsírozom a halat, s a közepéről szedegetem kifelé a szétfőtt csontokat, egyre azon töprengek, kik beszélgethettek mögöttem? Á hal felénél tartok, amikor rájövök: kommunisták lehettek. Biztosan azok. Csak ők tudnak ilyeneket kitalálni. Árpási Zoltán Megszokják a jót, aztán nem akarnak elmenni. Gyopárosfürdő, 1911. A híres fürdő közel kilencven évvel ezelőtt. Elegáns urak és hölgyek fürdeni jöttek vagy csak fényképezkedni Gyopárosra? Ki tudja? De annyi bizonyos: elegánsak voltak. A fürdő is, az urak is és persze a hölgyek is
