Békés Megyei Hírlap, 1999. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-22 / 169. szám
1999. július 22., csütörtök RIPORT Elment az utolsó vonat is Táborfalváról A Békés megyeiek bizonyosan helytállnak majd a főerőkben és az étlapon is A táborfalvai katonai bázison aki teheti árnyékba húzódik a tűzó' nap elől. A vékonydongájú kapuőr lelkiismeretesen lekör- möli ki vagyok és honnan jöttem. Még száz napja van a leszerelésig, tudom meg tőle. A rakodórámpán a magyar KFOR alakulat utolsó előttiként Pristinába induló osztaga vagonírozik be. A kedden útnak indult „4-es” szerelvény a magyar egység fő erejéhez tartozó 43 katonát és felszerelésüket, valamint páncélozott csapatszállító harcjárműveket szállított Koszovóba. A katonák között négy Békés megyei származású fiatalemberre leltünk. Zsótér László szakasz vezetőre, Nagy Ferenc és Köböl György őrvezetőkre, valamint Burai Károly törzsőrmesterre. Rajtuk kívül „megyeivel” még az étlapon találkoztunk. Az „útimenüben” ugyanis csabai csípős felvágottat és gyulai kolbászt is fogyasztanak a katonák. A magyar KFOR egységet szállító utolsó vonat szerdán hagyta el Magyarországot. Indulásra várva. Köböl György, Burai Károly, Nagy Ferenc és Zsótér László bajtársaik körében A táborfalvai bázison a vagonok mellett már csak néhány felszerelési tárgy, konzervek, ásványvíz, a katonák hátizsákjai és egy ütött, kopott rádiós magnó várnak a bepakolásra. A BRT-k, a páncélozott csapatszállító harc- járművek, a konténerek és teherautók már a vasúti kocsikon vannak. Pár perc, és a háló-, büfékocsikat is a szerelvényhez kapcsolják. — Na ebből sem lesz tizenegy negyvenkor indulás! — jegyzi meg az egyik baka. A katonák közül többen hátizsákjukra telepszenek, van aki visszamegy még a körletbe hűsölni egy kicsit. Kiss Dezső sajtótiszt a Békés megyei fiúkat gyűjti össze. Az utolsó előtti transzporttal négy, Békésből származó fiatalember indul Koszovóba. — Tudjátok mi vár rátok? - kérdezem a körém gyűlt békési fiúktól, akik persze a fejüket csóválják. Csak sejtik mi lehet kint, mondják. Ami biztos: kemény, idegen környezetbe kerülnek, de a kiképzés is elég „sűrű” volt, és úgy érzik minden eshetőségre felkészítették őket. Egy kis egészséges félelem persze mind- annyiukban van. Négyük közül a legidősebb a kétegyházi Burai Károly. A harminchat éves törzs- őrmester barátaival heccből jelentkezett a koszovói szolgálatra. Öten vágtak a nagy kalandba, a végére azonban egyedül maradt. — Elváltam, egyedül döntök a sorsomról — mondja Károly, akinek eredeti szakmája hentes, de a gyulai büntetés-végrehajtásnál dolgozott, mielőtt katona lett volna. A Battonyáról elszármazott 26 éves Zsótér László élelmiszerbolti eladóként kereste kenyerét, mielőtt felcsapott volna békefenntartónak. — Napi 10-12 órát dolgoztam, mint egy gályarab. Igaz, több pénzt kerestem vele, mint itt, de legalább azt csinálom, amit szeretek — mondja mosolyogva a fiatalember, állítva: világéletében katona szeretett volna lenni. Most teljesült a kívánsága. — Sorkatonaként nem tetszett a dolog, de ez úgy tűnik, idővel beválik. — Család, barátnő mit szólt a dologhoz? — Egyedülálló vagyok. A szüleim örülnek, hogy azt csinálom, amit akarok. Aggódni persze aggódnak, de nem a végtelenségig. Nagy Ferencnek és Köböl Györgynek már nehezebben ment a búcsúzkodás. Mindkét őrvezető családos ember, feleségük és gyermekük várja majd őket haza, ha letelik Pristinában a hat hónapos szolgálat. — A fiam, Viktor négyéves — mondja büszkén Nagy Ferenc, aki toronylövészként teljesít szolgálatot a csapatban. — Én is mindig katona akartam lenni, mint Laci, bár a sereg előtt a szakmámban dolgoztam, kőművesként. (Itt mindenki katonás felfogású és szemléletű — vág közbe nevetve Köböl György.) — Könnyen elengedett a család? — Eleinte meg sem mertem mondani, hogy jelentkeztem. Húztam, halasztottam a dolgot, ameddig lehetett, az utolsó pillanatban mondtam csak meg nekik. Teljesen ledöbbentek. A feleségem százszor is megkérdezte: tisztában vagyok vele, hogy mit vállaltam? Meggyőzni nem lehetett őket, hiszen féltenek, de végül belenyugodtak. — Hogy miért jelentkeztem? — kérdez vissza a battonyai Köböl György, aki 23 évével a fiatalabbak közé tartozik a csapatban. — Magyarázhatnám az otthoni gyenge munkalehetőséggel, de az az igazság, hogy kedvem van csinálni. Szeretem ezt a munkát, tetszik a katonáskodás — mondja a harcjárműsofőr őrvezető. — A feleséged könnyen elfogadta a döntésedet? — Nem volt éppen a legboldogabb, mikor leültünk megbeszélni. De azt hiszem a közös jövőnk érdekében is teszem. Meg persze ha jobban belegondolok, a katonának ez az élete. A magyar KFOR-t 324 katona, 104 kerekes jármű, 60 konténer és a 30 milliméteres gépágyúval felszerelt páncélozott csapat- szállító harcjárművek, a BRT-k alkotják. A katonák közül 54-en beszélnek különböző szinten idegen nyelveket. A járőrfeladatok ellátásához szükséges vezényszavakat pedig mindenkinek meg kellett tanulni szerbül és albánul. A csapatot szerb-horvát és albán tolmács is elkíséri. A magyar alakulat harcálláspontot és egy híradóközpontot őriz majd Pristinában. A feladatot a NATO határozza meg, a végrehajtás hogyanját pedig a magyar tisztek dolgozzák ki. — Bízunk benne, hogy minden fegyveres atrocitás nélkül sikerül teljesítenünk a ránk szabott feladatot, de katonáinkat felkészítettük az esetleges konfliktushelyzetekre is — válaszolja kérdésemre a keddi szerelvényt útnak indító Havril András vezérőrnagy, a 3. Gépesített Hadosztály parancsnoka. — Ilyen éles helyzetben ekkora feladatot, hasonló kötelékben magyar katona eddig nem hajtott végre —- teszi hozzá a vezérőrnagy. A kontingensnek természetesen az elsődleges célja az, hogy — a többi békefenntartó alakulathoz hasonlóan —jelenlétével biztosítsa a békét a térségben. Pristinában és környékén jelenleg alig 300 helyi rendőr áll szolgálatban, nemzetközi jelentések szerint azonban 3000-re lenne szükség. Közben kezdik a büfékocsi feltöltését. Táborfalváról Pristi- náig majd egy hétig tart a több, mint 2000 kilométeres út. A katonák hálófülkés kocsikban utaznak, a kosztról és a kiszolgálásról az Utasellátó gondoskodik. — Az étrendet a hadtápparancsnok- ság állította össze — mutatja az étlapot Tóth-Zsiga Zoltán szakács és Mészáros István felszolgáló, akik „civilek a pályán”, hiszen az Utasellátó alkalmazottai. S hogy mit eszik a baka, ha utazik? Az első napon ebédre például zöldborsófőzeléket sült hússal, vacsorára pedig töltött káposztát. De az étlapon szerepel csirkemell rizzsel, lebbencsleves és borsos tokány, babgulyás és diós-mákos tészta is. A napi háromszori étkezés mellett pótlékot is kapnak a katonák. Ez általában konzerv, csokoládé, sajt vagy májkrém. Emellett még napi 2 üveg üdítőt is vételezhetnek a bakák. — Odakint teljesen önellátóak leszünk — mondja Kiss Dezső őrnagy, a kontingens sajtótisztje. — A tapasztalatok szerint a magyar katonai táborok konyháinak nagyon jó a híre. Okucsányiban például más egységektől néha csak az ebéd kedvéért ugrottak át a magyar alakulathoz helikopterrel — meséli. Pristinában a magyar tábort egy bútorgyár területén alakították ki. A szomszédok angol katonák lesznek. Az első feladatok közé a terület aknamentesítése és a romeltakarítás tartozott. — A legnagyobb veszélyt az aknák jelentik majd, de kellő körültekintéssel és odafigyeléssel a kockázat nagy része kivédhető. Ha odafigyelünk egymásra és betartjuk az utasításokat, nem érhet senkit baj — állítja bizakodóan az őrnagy. S hogy mire kell odafigyelni? Például — még ha nagyon sürgős is — nem célszerű kilépni a sorból és az út mellett kiereszteni a fáradt gőzt. De veszélyes lehet az is, ha éjszaka rágyújt valaki. Apróságok, melyek azonban a katonák életét védik. —Az itthoniakkal hogyan tartják majd a kapcsolatot? — A postát utánszállítással oldjuk meg, és határozott időpontokban lehetőség lesz a telefonálásra is. — Szórakozásra, kikapcsolódásra lesz módja a katonáknak? — A tábort elhagyni természetesen nem nagyon lehet majd, de viszünk magunkkal egy 3000 kötetes könyvtárat és videofilmeket. Itthoni újságokat is kapunk, lesz internetes és műholdas kapcsolatunk is. Emellett két kondisátrat is felállítunk, és szeretnénk kialakítani egy futópályát a táboron belül. A Pristinában szolgálatot teljesítő magyar KFOR-katonák féléves szerződést írtak alá. Ez maximum 3 hónappal meghoszszab- bítható. — Nagy megtiszteltetés a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak ez a feladat — beszélgetek Havril András tábornokkal. — Elsősorban azért, mert magyar katonák első alkalommal látnak el ilyen nagyságrendű feladatot a NATO-n belül, más tagországok csapataival együttműködve. Új kihívás és erőpróba ez a Magyar Honvédségnek. — Szereplésünk változtatja a NATO-n belüli helyzetünket? — Nem, de befolyásolja a magyar katona tekintélyéről, megbízhatóságáról alkotott véleményeket. A jövő szempontjából nem mindegy milyen lesz a magyar honvédek megbecsülése, tekintélye. Úgy gondolom, nyugodtak lehetünk, hogy a mostani feladatot katonáink fegyelmezetten és eredménnyel hajtják végre. A szerelvényen közben minden a helyére kerül. A 34 katona felsorakozik a vagonok előtt. Havril vezérőrnagy jó utat és épségben történő visszatérést kíván, majd sorban kezet fog mindenkivel. A katonák beszállnak, a vonat lassan elindul. Sokukban talán csak most tudatosult igazán, mire is vállalkoztak. Kovács Attila Dobozi férfi a Pécsi Sörfőzde elnöke Sokak számára közismert tény, hogy Wenck- heim család erős szálakkal kötődik Békés megyéhez. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy a negyedik legnagyobb hazai sörgyár, a Pécsi Sörfőzde a Wenckheim család birtokában van. A Wenckheim család Ausztriában került kapcsolatba a sörgyártással: 1962- ben a dobozi származású Wenckheim Rezső Engelbert feleségül vette az Ottakringer Sörgyár tulajdonosának lányát. — A 151 esztendős Pécsi Sörfőzdét 1993-ban a dobozi származású Wenckheim Rezső Engelbert — aki az én édesapám — vásárolta meg. De családunk már korábban is tevékeny szerepet vállalt a magyar sörgyártásban. Hisz a a Gold Fassl licenszet ’80-as években egy alföldi sörgyárral közösen hoztuk létre — fogalmazott Wenckheim István, a Pécsi Sörfőzde ügyvezető igazgatója. A Pécsi Sörfőzde megvásárlását követően a Wenckheim család nagy gondot fordított a minőségi sörgyártásra. Alapanyagul 1995 óta mecseki kvaszvizet használnak, ami tovább javítja a minőségi söröket. Régi receptura alapján kezdtek hozzá a Szalon sör gyártásához. Ma már ez a sörfajta a gyár vezető terméke, s a hazai piacon is a az előkelő ötödik helyet foglalja el a Pécsi Sörfőzde (amely Magyarországon egyedülálló módon az utóbbi években tovább tudta növelni tevékenységét) által készített Szalon sör. A Dél-Dunántúlon piacvezető cég a Pécsi Sörfőzde. Továbbá az ország számos vidékén keresettek a gyár termékei. Békés megyében azért is szeretnének még nagyobb szerepet vállalni, mert a Pécsi Sörfőzde tulajdonosát, a Wenckheim családot erős szálak kötik a megyéhez. (Például a Pécsi Sörfőzde igazgatótanácsának elnöke, Wenckheim Rezső Engelbert 1945- ig Dobozon élt, Wenckheim István igazgató pedig még ma is igen gyakran Dobozra jár vadászni. Kötődési pont az is, hogy a Wenckheim családnak jelentősebb földterületei vannak Békés megyében.) Az itteni hatékony és erős piac felépítésében a Pécsi Sörgyár számít a kereskedők segítségére is. A Pécsi Sörgyár Kelet-Magyarorszá- gon eddig Hajdú-Bi- har, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Borosod-Abaúj- Zemplén megyékben ért el komoly sikereket. Békés megyében jelenleg három nagy forgalmazója van a Pécsi Sörfőzdének: a Bier Non-Stop Kft. (Szeghalom), a Patrick Kft. és a Minipol Kft. (utóbbi kettő Békéscsaba). A tavaly ötmilliárd forint bevételt termelt Pécsi Sörfőzde az egyik legnagyobb támogatója a Mizo-PVSK női kosárlabda élcsapatnak. De a gyár más sportszervezeteknek is nyújt támogatásokat. Körösladányban (ahol a Körösladányi Napokon Kecskeméti Bálint, a helyi sportkör elnöke szintén a Pécsi Sörfőzde termékeit forgalmazta) a Wenckheim István igazgató ígéretet tett arra, hogy a helyi labdarúgócsapat egy komplett felszerelést kap a Pécsi Sörfőzdétől. (PR) Wenckheim István, a Pécsi Sörfőzde ügyvezető igazgatója tervei között a Békés megyei piac bővítése is szerepel A pakolás utolsó pillanatai. Minden a helyére került A SZERZŐ FELVÉTELE
